Egyéb követelmények és információk mintaszakaszok

Egyéb követelmények és információk. Ahol a Kbt. vagy annak végrehajtásáról szóló jogszabály vagy e jogszabályok alapján ajánlatkérő valamilyen irat, dokumentum benyújtását írta elő, eltérő rendelkezés hiányában az irat, dokumentum a Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján egyszerű másolatban is benyújtható. Az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 114. § (11) bekezdésében foglaltakat. Ajánlatkérő köteles legalább három – a Közbeszerzési Hatóság felé előzetesen megjelölt – gazdasági szereplőnek megküldeni az eljárást megindító felhívást, valamint rajtuk kívül mindazoknak a gazdasági szereplőknek is, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték. A Kbt. 113. § (2) bekezdése alapján az eljárásban kizárólag azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, amelyeknek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte. Bármely gazdasági szereplő, amelynek az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást megküldte, jogosult közösen ajánlatot tenni olyan gazdasági szereplővel is, amelynek az ajánlatkérő nem küldött eljárást megindító felhívást. Az ajánlatkérő az ajánlatok bontásakor ismerteti, hogy mely gazdasági szereplőknek küldte meg saját kezdeményezésére az eljárást megindító felhívást. A Kbt. 35. § (1)-(9) bekezdésére is figyelemmel Ajánlatkérő a közös ajánlatot csak akkor fogadja el, ha az ajánlattevők kifejezetten (írásbeli nyilatkozatban) elismerik közös vállalkozásuk szerződésszegéssel okozott károkért, valamint a harmadik személynek okozott károkért fennálló egyetemleges felelősségét, és teljes jogkörű közös képviselőt hatalmaznak meg. A közös ajánlatot benyújtó(k)nak (konzorcium) csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodását (konzorciális szerződést), amely tartalmazza az ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon jelentkezőt, aki a konzorciumot az eljárás során képviseli, illetőleg a konzorciumi tagok nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A közös ajánlattevők között létrejött együttműködési megállapodást az ajánlathoz csatolni kell. A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. A közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplők személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be. Az ajánlathoz a Kbt. 66. § (5...

Related to Egyéb követelmények és információk