Egyéb távközlési szolgáltatások mintaszakaszok

Egyéb távközlési szolgáltatások. A Szolgáltató minden olyan távközlési vagy a távközléshez kapcsolódó szolgáltatását jelenti, amelyek nem tartoznak az SZJ számok jegyzéke szerint az A. és B. fejezetekben felsorolt bármely más távközlési szolgáltatás definíciója alá. Szolgáltató az Igénybevevő által kért időre az Igénybevevő által kért helyszíneken zárt, titkosított rádió kommunikáció szolgáltatást biztosít az Igénybevevő által meghatározott számú és létszámú különböző csoportok között a Szolgáltatási területen. Szolgáltató az Igénybevevő követelményei szerint biztosítja a meghatározott helyszíne(ke)n a megfelelő kommunikációs hálózatot a hozzá tartozó végberendezésekkel. Amennyiben az Igénybevevő műsorjel rögzítésére közvetítő kocsik igénybevételét is tervezi, a kommunikáció biztosítható a közvetítő kocsikon belül (vezetékes eszközökkel) és közvetítő kocsikkal. Szolgáltatás jelenlegi területe: Budapest II., V., XI., XIII., XIV. kerületei, Balatonfüred. A Szolgáltató által biztosított szolgáltatás jellemzői: • Titkosított kommunikációs csatornák használatának biztosítása, külső behatolástól és zavarástól való védelem; • Zárt csoportok használata: egyes felhasználói csoportok közötti kommunikáció megakadályozása; • Helyszín teljes lefedése: kültéri, ideiglenes, helyenként nagy kiterjedésű (Balatonfüred) helyszínek teljes és biztonságos lefedése, rendszer rugalmas méretezhetősége; • Minimum IP67 védelem biztosítása: a rendszernek mechanikai védelemmel kell rendelkeznie • Rendszer magas fokú rendelkezésre állásának biztosítása: az átjátszó rendszer, vezetékes és vezeték nélküli rendszer eszközeinek üzembe helyezése, konfigurálása, eszközök kiadása/cseréje, a szolgáltatási időszak alatti hibaelhárítás és felhasználó támogatása az Igénybevevő igényének megfelelő emelt szintű rendelkezésre állás mellett.
Egyéb távközlési szolgáltatások. A díjazás az Előfizetők igénye alapján, a felek megállapodása szerint kerül meghatározásra, és azt az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza. Beszédminőség 80% Az előfizetői hozzáférési ponton igénybe vett telefonszolgáltatás esetén az ITU-T G.107, 109 ajánlás szerinti 2,58-as MOS értékelérése. Az ITU-T G.107, 109 ajánlás szerinti MOS érték mérésére szolgáló műszerrel 100 db mérés végzése. Az előfizetői hozzáférési ponton igénybe vett telefonszolgáltatás esetén az ITU-T G.107, 109 ajánlás szerinti 2,58-as MOS értéket a hívások 80%-a eléri. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 23-25., Levélcím: 1525. Pf. 75; Telefon: (0) 000-0000, Telefax: (0) 000-0000 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 106. levelezési cím: 1376 Budapest, Pf. 997., Telefon: (0) 000-0000, Telefax:
Egyéb távközlési szolgáltatások. A díjazás az Előfizetők igénye alapján, a felek megállapodása szerint kerül meghatározásra, és azt az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza. Beszédminőség 80% Az előfizetői hozzáférési ponton igénybe vett telefonszolgáltatás esetén az ITU-T G.107, 109 ajánlás szerinti 2,58-as MOS értékelérése. Az ITU-T G.107, 109 ajánlás szerinti MOS érték mérésére szolgáló műszerrel 100 db mérés végzése. Az előfizetői hozzáférési ponton igénybe vett telefonszolgáltatás esetén az ITU-T G.107, 109 ajánlás szerinti 2,58-as MOS értéket a hívások 80%-a eléri.
Egyéb távközlési szolgáltatások. A Szolgáltató minden olyan távközlési vagy a távközléshez kapcsolódó szolgáltatását jelenti, amelyek nem tartoznak az SZJ számok jegyzéke szerint az A. és B. fejezetekben felsorolt bármely más távközlési szolgáltatás definíciója alá.
Egyéb távközlési szolgáltatások. Az Antenna Hungária ZRt. minden olyan távközlési szolgáltatását jelenti, amelyek nem tartoznak az SZJ számok jegyzékében felsorolt bármely más távközlési szolgáltatás definíciója alá. A szolgáltatások a jelen ÁSZF hatálya szerint vehetők igénybe. Az ÁSZF időbeni hatálya azonos a 11/2003. (I. 30.) Xxxx.rendelet alapján az illetékes hatóság által kiadott hatósági nyilatkozat időbeni hatályával. A vonatkozó hatósági engedélyek érvényességi ideje alatt a szolgáltatásnak időbeli korlátja a Felek által meghatározott idő, mely idő alatt a szolgáltatás igénybe vehető. Az előre tervezett karbantartás miatti részleges vagy teljes szüneteltetésről Szolgáltató az Előfizetőt a 5.1. pont szerint meghatározott módon, és az ügyfélmenedzsereken keresztül értesíti. Az ÁSZF területi hatálya a Magyar Köztársaság területére terjed ki. A szolgáltatás területileg nem korlátozott, Magyarország teljes területén igénybe vehető. A Szolgáltató hálózata nemzetközi hálózathoz kapcsolódik, ezáltal lehetővé válik a szolgáltatás nemzetközi létrehozása. A segélyhívási szolgáltatást csak VoIP szolgáltatás esetén biztosítjuk, ha az Előfizető rendelkezik vagy igénybe vesz külső kicsatlakozást a közcélú távközlési hálózatokhoz. Segélyhívás esetén mindig a hívó lokalizációjának megfelelő lokális segélyhívót kapcsoljuk. A segélyhívásnál továbbítjuk a segélyhívás fogadója felé a hívóhoz rendelt „A” számot is. A jelen Általános Szerződési Feltételekkel érintett szolgáltatások nem minősülnek egyetemes szolgáltatásnak. A szolgáltatás hozzáférési pont olyan pont, ahol a Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételét az Előfizető számára biztosítja, a szolgáltatás igénybevételének fontosabb műszaki paraméterei teljesülése esetén. A konkrét hozzáférési pont helyét az Egyedi Előfizetői Szerződés tartalmazza.

Related to Egyéb távközlési szolgáltatások

  • Egyéb szolgáltatások 1 A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • Jogvédelmi szolgáltatások Jogvédelem-szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint: A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket, valamint az ügyvédi költségeket a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértő díjszabás figyelembevételével. A biztosítás az ügyvédválasztás jogát nem foglalja magában. A megfelelő védelemről a Biztosító gondoskodik.

  • Biztosítási szolgáltatások sürgôsségi orvosi vizsgálat, • sürgôsségi orvosi gyógykezelés, • sürgôsségi kórházi gyógykezelés maximum 30 napig (a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a külföldi kórházi kezelési költségeket addig az idôpontig vállalja, amíg a kezelôorvossal történt egyeztetés után a beteg állapota lehetôvé teszi Magyarországra történô szállítását további gyógykezelés céljából), • halaszthatatlan mûtét, intenzív ellátás, • sürgôsségi szülészeti ellátás a terhesség betöltött 28. hete elôtt, • orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszer költségeinek eredeti számlával igazolt utólagos megtérítése, • mûvégtagok, mankók, rokkant-kocsik és egyéb orvosi felszerelések, készülékek, eszközök orvosi rendelvényre történô kölcsönzése, • szemüveg orvos által rendelt pótlása, személyi sérülést is okozó, dokumentáltan orvosi ellátást igénylô baleset miatt 100,- EUR összeghatárig, • kizárólag sürgôsségi fogászati ellátás, közvetlen fájdalomcsökkentô kezelés, legfeljebb két fogra, foganként max. 120,- EUR összeghatárig, indokolt és szokásos orvosválasztás nélküli általános ellátás költségeire a szolgáltatás igénybevételének helyén érvényes átlagos orvosi díjszabások figyelembevételével. A biztosítási eseménnyel kapcsolatban a Biztosított a Biztosítóval, a Biztosító szolgáltató partnerével vagy ezek megbízottjával szemben felmenti a vizsgálatot vagy kezelést végzô orvost az orvosi titoktartás alól.

  • Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%

  • Haláleseti szolgáltatás A balesetbiztosítás alapján a biztosító, az egyéb biztosítási szolgáltatásoktól függetlenül, a szerződésben megjelölt haláleseti biztosítási összeget fizeti ki minden meghalt biztosított személy örökösének.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.

  • A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe A szolgáltatási terület Magyarország területe, azonban a kábeltelevízió, IPTV, telefon és internet szolgáltatások esetén a szolgáltatás kizárólag a hírközlési hatóság nyilvántartása szerinti használatba vételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező hálózatán érhető el. A szolgáltatási terület felsorolását jelen ÁSZF I, J., K és F. Melléklete tartalmazza.

  • Biztosítási szolgáltatás X.2.1. A biztosító – a biztosítási összeg (VII.1. pont) mértékéig – a biz- tosítási eseménnyel összefüggésben megtéríti

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.