Együttműködési kötelezettség, tájékoztatás, változás a felek személyében mintaszakaszok

Együttműködési kötelezettség, tájékoztatás, változás a felek személyében. 3.1 A Faktor és az Ügyfél a polgári jogi alapelveknek megfelelően egymást késedelem nélkül értesítik a közöttük levő kapcsolattartás szempontjából jelentős körülményekről, tényekről, az egymáshoz intézett kérdésekre – ha az ügy jellegéből vagy a rendelkezésre álló iratokból kitűnően más nem következik – haladéktalanul válaszolnak, valamint haladéktalanul felhívják a figyelmet az esetleges változásokra, tévedésekre és mulasztásokra. A felek haladéktalanul értesítik egymást elnevezésük, címük, képviselőjük megváltozásáról, valamint a személyüket, jogi státusukat, az Ügyfél vagyoni helyzetét érintő minden egyéb, a Faktorszerződés teljesítése szempontjából lényeges változásról (pl. felszámolás, végrehajtás elindítása egyéb bírósági kötelezés). Az e kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli.
Együttműködési kötelezettség, tájékoztatás, változás a felek személyében. 1.1. A Társaság és az Üzletfél a polgári jogi alapelveknek megfelelően egymást késedelem nélkül értesítik a közöttük levő kapcsolattartás szempontjából jelentős körülményekről, tényekről, az egymáshoz intézett kérdésekre - ha az ügy jellegéből vagy a rendelkezésre álló iratokból kitűnően más nem következik - haladéktalanul válaszolnak, valamint haladéktalanul felhívják a figyelmet az esetleges változásokra, tévedésekre és mulasztásokra. A felek haladéktalanul értesítik egymást elnevezésük, címük, képviselőjük megváltozásáról, valamint a személyüket, jogi státusukat, az Üzletfél vagyoni helyzetét érintő minden egyéb, a szerződés teljesítése szempontjából lényeges változásról. Az e kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli.

Related to Együttműködési kötelezettség, tájékoztatás, változás a felek személyében

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • A Felek jogai és kötelezettségei A Helyettes a Helyettesített akadályoztatása esetén jogosult és köteles a Helyettesített képviseletében minden olyan cselekmény elvégzésére és jognyilatkozat megtételére, amely a rábízott ügy szakszerű ellátásával jár, továbbá a megbízás ellátásához szükséges körben pénznek és dolognak elszámolási kötelezettséggel történő átvételére. A Helyettes jogosult a Helyettesített letéti számlája feletti rendelkezésre.4 Helyettesített a Helyettesítőt a jelen megbízás ellátásához általában szükséges felvilágosítással ellátta, illetve a jelen szerződés hatálya alatt folyamatosan ellátja. A Helyettesített ügyvéd köteles részletes tényállást és iránymutatást adni Helyettesnek az érintett ügyek ellátására és az azokhoz kapcsolódó letétekre vonatkozóan. Helyettesített ügyvéd az akadályoztatásának tényéről – amennyiben erre lehetősége van – haladéktalanul értesíteni köteles a Helyettest. Köteles közölni az akadályoztatás előrelátható végső időpontját. Amennyiben az akadályoztatás megszűnésének időpontja nem állapítható meg, a Helyettes mindaddig köteles ellátni a helyettesítési megbízást, amíg az meg nem szűnik. A helyettesített ügyvéd a helyettesítéssel érintett ügyeket és az ügy iratait tételes jegyzék alapján adja át. Ha a Helyettesítettnek nincs lehetősége a Helyettesítőt akadályoztatásának a tényéről értesíteni, a Helyettesített az akadályoztatás tényéről való tudomásszerzéstől köteles a jelen megbízásból fakadó kötelezettségeinek eleget tenni. A Helyettesítő a Helyettesítettet az akadályoztatás megszűnését követően a helyettesítéssel érintett ügyeket ugyancsak tételes jegyzék szerint adja vissza. A Helyettes a Helyettesített ügyféltől közvetlenül nem jogosult megbízási díjra. A helyettesítés ellátásáért járó díjazás tekintetében a felek külön megállapodása az irányadó. A Helyettesítő a jelen megállapodás szerinti feladatainak ellátása során nem köteles olyan magatartás tanúsítására, amely a Helyettesítő saját megbízásainak, illetve kirendeléseinek teljesítését veszélyeztetné.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított .

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség (1) Előfizető az előfizetői szerződés megkötése során, és a szerződéses jogviszony ideje alatt köteles a Szolgáltatóval együttműködni, a Szolgáltató részére a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatni. Előfizető különösen köteles a Szolgáltatóval együttműködni a hibaelhárítás során.

  • Közlési és változásbejelentési kötelezettség 58. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 5 mun- kanapon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását. Lényeges körülménynek mi- nősül minden olyan információ, amire a biztosító a koc- kázatelbírálás során rákérdezett, így különösen a biztosí- tott foglalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megváltozása.

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • Közlési és változás-bejelentési kötelezettség A szerződő fél köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szem- pontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, ame- lyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító lényeges körülménynek te- kinti különösen a biztosítási ajánlaton feltüntetett adatokat, az igényfelmé- rés során feltett kérdésekre adott válaszokat, amelyet az ajánlati dokumen- táció tartalmaz. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő (biztosított), a biztosító kérésére – a titok- és adatvédelmi sza- bályok betartásával – köteles a biztosító kockázata és a szerződés szem- pontjából jelentős okiratokat, szerződéseket, hatósági határozatokat a biz- tosító részére átadni. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban bejelenteni. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bi- zonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlé- si vagy változás bejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körül- ményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. Szolgáltató köteles a nyújtott Szolgáltatást jelen ÁSZF rendelkezéseivel összhangban szakszerű Szolgáltatást nyújtani.