Elhatárolás más hasonló koncepcióktól mintaszakaszok

Elhatárolás más hasonló koncepcióktól. Az alapjövedelmet leggyakrabban a garantált minimumjövedelem koncepciójával szokás összetéveszteni. Utóbbi azt jelenti, hogy alapos jövedelemtesztet követően azok, akik nem érnek el egy előre meghatározott jövedelmi szintet, kiegészítésként megkapják a különbözetet. Ezzel szemben az alapjövedelem egyrészt univerzális, azaz mindenkinek jár, azoknak is, akiknek megfelelő saját jövedelmük van. Másrészt pedig feltétel nélküli háromféle értelemben is: sem alacsony jövedelem nem szükséges a jogosultság megállapításához, sem meghatározott kategóriába nem kell tartozni (életkor, egészségi állapot, stb.), sem viselkedési, életvezetési vagy egyéb elvárást nem kell teljesíteni. A Basic Income Guarantee tágabb fogalom, ami bármely feltétel nélküli juttatáson alapuló szakpolitikára alkalmazható, amely mindenki számára megfelelő jövedelmet biztosít ahhoz, hogy fedezze az alapvető szükségleteit. Az alapjövedelem ezt a célt speciálisan, univerzális kifizetés formájában próbálja elérni. Egy másik közismert megoldás a negatív jövedelemadó (Negative Income Tax – NIT), ami végeredményben ugyanazt a jövedelemátcsoportosítást hajtja végre az adó- és támogatási rendszeren keresztül, azzal az eltéréssel, hogy csak a nettó 20 VAN PARIJS – VANDERBORGHT 2017, 241/9900 [Kindle location] kedvezményezetteknek fizeti ki a támogatást, ami a növekvő jövedelemmel fokozatosan kivezetődik, míg a töréspontot követően, amikor a NIT eléri a nullát, az egyének nettó befizetők lesznek. A negatív jövedelemadó koncepciója Xxxxxx Xxxxxxxx nevéhez fűződik. Xxxxxxxx javaslata szerint az egyes célcsoportoknak címzett támogatások helyett, amennyiben a szegénység megszüntetése a cél, elsősorban a szegények számára kellene támogatásokat folyósítani. Úgy vélte, hogy be lehetne állítani egy alsó értéket, amely alá senkinek a nettó jövedelme nem eshetne. Ha az adózott jövedelem nem éri el ezt a rögzített alsó határt, az érintettek számára a különbözetet „negatív adó” formájában kifizetnék. Az összegre Xxxxxxxx nem tett javaslatot, szerinte attól függ, mennyit engedhet meg magának a közösség.21 Bár az alapjövedelem támogatói gyakran úgy vélik, hogy a NIT alapvetően különböző elképzelés – tekintettel arra, hogy az adóköteles kereset növekedésével az alapjuttatás összege az adóval fokozatosan visszavonásra kerül – , valójában az alapjövedelem és a NIT között csak technikai-adminisztratív különbség áll fenn. Ugyanis a nem adózó kedvezményezettek részére juttatott alapjövedelmet is mindazok adójából kell fedezni,...

Related to Elhatárolás más hasonló koncepcióktól

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti, b) a Szolgáltató halálával/jogutód nélküli megszűnése esetén, c) a természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, e) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás (beleértve az egyes szolgáltatáscsomagokat, értéknövelt és kiegészítő szolgáltatásokat is külön-külön vagy összességükben) Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, melyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 60 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.

  • A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról Összesített kockázat + + + + Megcélzott ügyfélkör Kiegyensúlyozott Referenciaindex 30% Euro Aggregate Treasury EUR + 70% MSCI ACWI EUR Ajánlott minimális befektetési időtartam 7 év Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Pénzpiaci eszközök, fix- és változó kama- tozású állampapírok, kollektív befektetési formák (kötvény), betétek 20% 10% 70% Fix- és változó kamatozású banki-, válla- lati-, önkormányzati kötvények, jelzálog- levelek, illetve ezekbe fektető kollektív befektetési formák 5% 0% 30% Egyéb devizában denominált, de részben, vagy egészben euróra fedezett kötvények 0% 0% 30% Részvények 0% 0% 40% Kollektív befektetési formák (részvény, illetve hasonló kockázatosságú eszközök) 70% 30% 90% Euro készpénz, látra szóló betét 5% 0% 20%

  • A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 13.2.1. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).

  • A panasz megválaszolásának határideje és módja A Szolgáltató a panasz benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 30 napon belül, a bejelentéssel megegyező módon vagy írásban az Előfizető által választott formában. A panaszt a Szolgáltató az ügyfélszám megadásával, illetve az előfizetői adatok hitelességének ellenőrzése után fogadja el. Ha a panasz bonyolultsága indokolja, a Szolgáltató jogosult, hogy a bejelentés megtételének módjától függetlenül, az általa a legmegfelelőbbnek ítélt formában (írásban vagy e-mailen) tájékoztassa az Előfizetőt panaszával kapcsolatban. A panaszt elutasító állásfoglalását a Szolgáltató indokolni köteles, egyúttal tájékoztatja az Előfizetőt az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségeiről, az illetékes szervezetek elérhetőségeiről, eljárásáról. E-mail útján érkező panaszbejelentés esetén Szolgáltató csak a beazonosítható és teljes körű panaszleírást tudja nyilvántartásba venni. Az automatikus válasz küldése a bejelentés megérkezéséről nem minősül a panaszbejelentés elfogadásának, erről a Szolgáltató külön értesítést küld.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • A térítési összeg meghatározásának alapelvei A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja: – a felhasználható maradványok értékét; – valamint azt az összeget, amelyet a biztosított az adóhatóságtól visszaigényelhet; − díjtartozást; − ha a szerződés biztosítási esemény bekövetkezése miatt szűnik meg, a biztosítási időszak végéig járó díjakat. Ha a kár bekövetkezésében a biztosítási eseményen kívül más káro- sító esemény, tényező, műszaki hiányosság vagy karbantartás elmu- lasztása, illetve az épület, építmény építési előírásainak be nem tar- tása miatti körülmény is közrehatott, a biztosító a kárt olyan mér- tékben téríti meg, amilyen mértékben az a biztosítási eseménynek tudható be.

  • Információ az elektronikus munkafolyamatokról A megrendelés elektronikus úton történik x Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak x A fizetés elektronikus úton történik

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. 2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy internet hozzáférési szolgáltatást nyújt. 2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat. 2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.