Ellenőrzési jog mintaszakaszok

Ellenőrzési jog. Az FHB jogosult ellenőrizni a kölcsön fennállása alatt – akár szakértő közreműködésével is – a szerződés dologi biztosítékainak meglétét és állapotát, továbbá hogy a Kölcsönfelvevő teljesíti-e a jelen ÁSzF és a Kölcsönszerződés alapján őt terhelő kötelezettségeit, illetőleg minden olyan tényt és adatot, amely a Kölcsönfelvevő szerződésszerű teljesítését befolyásolhatja. Az ellenőrzés állhat adat, illetve tájékoztató kéréséből, valamint helyszíni ellenőrzésből is. A Kölcsönfelvevő köteles az FHB felhívására az abban megszabott határidő alatt megtéríteni az FHB-nak a szakértő igénybevételével felmerült költségeit, ha az ellenőrzés a felhívásban megjelölt szerződő Fél szerződésszegő magatartása miatt vált szükségessé.
Ellenőrzési jog. A Szolgáltató tudomásul veszi, hogy a Partner – előzetesen megrendelt szakfelügyelet mellett – ellenőrizheti a jelen Szerződés tárgyát képező Kábelhely és az abban elhelyezett, a Partner tulajdonát képező Kábel állapotát abból a szempontból, hogy az a jelen Szerződés rendelkezéseinek megfelel-e (a továbbiakban: Ellenőrzés).
Ellenőrzési jog. 22.1 Az MNASZ Sporttanácsának vezetője és tagjai az Alapszabályban rögzített hatáskörük alapján jogosultak az MNASZ versenynaptárában szereplő nemzeti versenyeken, valamint a regisztrált versenyeken személyesen, vagy írásban esetenként felhatalmazott képviselőjük útján ellenőrizni a hivatalos személyek és a rendezőbizottság tevékenységét. 22.2 Az MNASZ Sporttanácsa az Alapszabályban rögzített hatásköre és az FIA Nemzetközi Sportkódex alapján felhatalmazza az MNASZ szakági bizottságainak vezetőit, hogy saját szakáguk MNASZ versenynaptárában szereplő nemzeti versenyein, valamint a regisztrált versenyeken személyesen, vagy írásban felhatalmazott képviselőjük (szakági megfigyelő) útján ellenőrizzék a hivatalos személyek és rendezőbizottság tevékenységét, és ellenőrzési tapasztalataikat az MNASZ adott kérdésekben illetékes testületi szerveivel és tisztségviselőivel megosszák. Az így felhatalmazott személyeket részére a rendező köteles ellátni a tevékenységük végzéséhez szükséges akkreditációval, a biztonsági előírások és a szabályok figyelembevételével. 22.3 Az FIA nevét viselő versenyen a felhatalmazások csak az FIA vonatkozó, egyéb előírásaival összhangban érvényesíthetők.
Ellenőrzési jog. 9.1 Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás szerződésszerű igénybe vételét és rendeltetésszerű használatát bármikor ellenőrizni, az Előfizető előzetes értesítése mellett.
Ellenőrzési jog. A HITELEZŐ jogosult ellenőrizni a kölcsön fennállása alatt – akár szakértő közreműködésével is – a szerződés dologi biztosítékainak meglétét és állapotát, továbbá hogy a Kölcsönfelvevő teljesíti-e a jelen ÁSzF és a Kölcsönszerződés alapján őt terhelő kötelezettségeit, illetőleg minden olyan tényt és adatot, amely a Kölcsönfelvevő szerződésszerű teljesítését befolyásolhatja. Az ellenőrzés állhat adat, illetve tájékoztató kéréséből, valamint helyszíni ellenőrzésből is. A Kölcsönfelvevő köteles a HITELEZŐ felhívására az abban megszabott határidő alatt megtéríteni a HITELEZŐNEK a szakértő igénybevételével felmerült költségeit, ha az ellenőrzés a felhívásban megjelölt szerződő Fél szerződésszegő magatartása miatt vált szükségessé.
Ellenőrzési jog. A távhőszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése a Tszt. 7.§-a alapján, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata jegyzőjének feladata. A Felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat a jegyző hatáskörét nem érintve jogosult a Közszolgáltató jelen szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítését – saját maga vagy szakértő bevonásával – ellenőrizni.
Ellenőrzési jog. Adatkezelő jogosult ellenőrizni az Adatfeldolgozónál a szerződés szerinti tevékenység végrehajtását. Az ellenőrzési jog gyakorlásához nem szükséges az Adatfeldolgozó hozzájárulása. Adatkezelő ellenőrzési jogát az Adatfeldolgozó előzetes tájékoztatása és értesítése nélkül gyakorolhatja. Az ellenőrzési jogot lehetőség szerint elsősorban az Adatfeldolgozó nyitvatartási idejében, ill. munkaidőben kell gyakorolni. Az ellenőrzési jog alapján Adatkezelő jogosult az adatkezelésekkel és kezelt adatokkal összefüggésben belépni az Adatfeldolgozó helyiségeibe, betekinteni a nyilvántartásokba, az adatkezelésekben közreműködő személyeknek kérdéseket feltenni, másolatot készíteni és minden olyan egyéb ellenőrzési cselekményt megtenni, amely az adatkezelések a jelen szerződésnek, ill. a jogszabályoknak megfelelő ellenőrzéséhez szükségesek lehetnek.
Ellenőrzési jog. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a vízi közművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemiéken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
Ellenőrzési jog. A Biztosító bármely felhatalmazott képviselője jogosult - de nem köteles - arra, hogy amikor a Biztosító úgy kívánja, kikérdezze a Biztosított által alkalmazott személyeket, vagy a Biztosítási időszak alatt, vagy azt követően bármely ésszerű időpontban ellenőrzést végezzen a Biztosított telephellyel, illetve az azon lévő mindennemű fejlesztéssel, építménnyel, termékkel, eljárással, munkafolyamattal, gépezettel, berendezéssel kapcsolatban, és ennek lehetőségét a Biztosított köteles megteremteni. A Biztosítót megillető ellenőrzési jog fennállása, vagy az annak alapján végzett vizsgálat miatt sem a Biztosító, sem az általa felhatalmazott képviselő nem vállal semminemű felelősséget vagy kötelezettséget a Biztosított, vagy bármely más fél, személy, vagy egyéb szervezet irányában. Sem a Biztosítónak a vizsgálathoz, mintavételhez, megfigyeléshez való joga, sem ennek a jognak a tényleges érvényesítése, sem pedig az annak eredményeként készített bármilyen jelentés nem jelenti, hogy a Biztosító akár a Biztosított, akár bárki más nevében kötelezettséget vállalna arra, hogy megállapítsa vagy garantálja, hogy a megvizsgált vagy ellenőrzés alá vont valamely vagyontárgy vagy tevékenység biztonságos, egészségre nem ártalmas, vagy megfelel az alkalmazandó tervezési/mérnöki gyakorlatnak, vagy a vonatkozó környezetvédelmi és egyéb jogszabályi követelményeknek. A Szerződő köteles arra, hogy olyan megfelelő személy(eke)t bocsásson a Biztosító képviselője rendelkezésére, aki(k) bármely helyszíni ellenőrzés során segítséget tud(nak) nyújtani.
Ellenőrzési jog. 5.5.1. A Magyar Posta bármikor jogosult ellenőrizni az Adatfeldolgozó tevékenységét, és ennek keretében korlátlanul jogosult az Adatfeldolgozó és további Adatfeldolgozói telephelyére, az adatok tárolásának helyére belépni, az adatfeldolgozással kapcsolatos dokumentumokat, elektronikus állományokat – így különösen napló állományokat – korlátozás nélkül megismerni, az Adatfeldolgozótól adatszolgáltatást, tájékoztatást kérni. 5.5.2. Az Adatfeldolgozó köteles biztosítani a Magyar Posta ellenőrzési jogának gyakorlását, így különösen: a. a Magyar Posta jogosultsággal rendelkező személyeinek az Adatfeldolgozó és további Adatfeldolgozói telephelyére, az adatok tárolásának helyére történő akadálytalan belépését, b. az adatfeldolgozó berendezésekhez történő akadálytalan hozzáférést, c. az adatfeldolgozással kapcsolatos dokumentumok, elektronikus állományok – így különösen napló állományok – korlátozás nélküli megismerését. 5.5.3. Az Adatfeldolgozó és további Adatfeldolgozói telephelyén vagy az adatok tárolási helyén folytatott ellenőrzést a Magyar Posta vagy a felek által közösen kiválasztott független szakértő (továbbiakban: ellenőrzést végző) végezhet. 5.5.4. A helyszíni ellenőrzésre való jogosultságot az ellenőrzést végző a Magyar Posta által cégszerűen aláírt Megbízólevél elnevezésű nyilatkozattal (továbbiakban: megbízólevél) igazolja, amelynek egy példányát köteles az adatfeldolgozónak átadni. Nem kell megbízólevelet kiállítani a Magyar Posta kapcsolattartójának. 5.5.5. Nem helyszíni ellenőrzés lefolytatása esetén a Magyar Posta és az Adatfeldolgozó közötti kapcsolatban a Szerződésben kapcsolattartásra kijelölt személyek járnak el, a Magyar Posta kapcsolattartójának megbízólevelet nem kell kiállítani. 5.5.6. Az ellenőrzést végző köteles az ellenőrzésről jelentést készíteni, amelyben rögzíteni kell a. az ellenőrzést végző személyek nevét, b. a Magyar Posta részéről az ellenőrzésben közreműködő személyek nevét, c. az ellenőrzés időpontját, d. az ellenőrzés során tett megállapításokat, e. az ellenőrzést végző és abban közreműködő személyek aláírását. 5.5.7. A Magyar Posta a jelentés 1 példányát köteles megküldeni az Adatfeldolgozónak, amelyre az Adatfeldolgozó a jelentés kézhezvételét követő 3 munkanapon belül észrevételt tehet. 5.5.8. Az ellenőrzési jelentés elfogadásáról és az esetlegesen szükséges intézkedésekről – a Magyar Posta információ biztonságáért felelős kijelölt személye és az adatvédelmi tisztviselője véleményének figyelembe vételével – a Magyar Posta...