Elsőbbségi jog. 2.1. SPORTFIVE egyes Rendezvényekhez kapcsolódó Szolgáltatás igénybevételére elsőbbségi jogot biztosíthat az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére. 2.2. SPORTFIVE elsőbbségi joggal érintett Rendezvényekről az adott Rendezvény megtartásáról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül tájékoztatja az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárlót. Ha a tájékoztatás vagy a Szerződés eltérően nem rendelkezik, az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a tájékoztatás kézhezvételétől számított 10 napon belül – amennyiben a tájékoztatás és a Rendezvény közötti idő ennél rövidebb, a Rendezvényt megelőző napig – jogosult a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékának bejelentésére. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló az elsőbbségi jog gyakorlása esetén köteles megjelölni a Rendezvényre megvásárolni kívánt Belépőjegyek számát, valamint kötelezettséget vállalni a Belépőjegyek megvásárlására. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy elsőbbségi joga csak a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számáig terjed. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát határidőn túl jelenti be, a Szolgáltatás igénybevételére az általános szabályok szerint jogosult. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számán felül Belépőjegy megvásárlására az általános szabályok szerint jogosult. 2.3. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy az elsőbbségi joggal érintett Rendezvényen csak érvényes Belépőjegy birtokában vehet részt. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló felelősséggel tartozik a SPORTFIVE felé, ha az ÁSZF II.2.2 pontjában foglalt kötelezettségvállalása ellenére nem vásárolja meg a Belépőjegyeket és ezáltal kárt okoz a SPORTFIVE-nak, így különösen, ha a SPORTFIVE a megvásárolni vállalt Belépőjegyeket az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett eljárva sem tudta más részére értékesíteni. 2.4. Az elsőbbségi jog alapján vásárolt Belépőjegy a Szerződésben meghatározott Szektor szerinti Szolgáltatásra jogosít azzal az eltéréssel, hogy a SPORTFIVE jogosult a Szerződésben szereplő Üzleti ülőhelyektől eltérő ülőhelyekre szóló Belépőjegyek értékesítésére az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére. 2.5. Amennyiben a Vásárló az ÁSZF II.2.2. pontjában meghatározott határidőn belül nem él elsőbbségi jogával, úgy a SPORTFIVE jogosult a Belépőjegyeket szabadon értékesíteni.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Ticket Purchase, General Terms and Conditions for Ticket Purchase and Related Services, General Terms and Conditions for Ticket Purchase and Related Services
Elsőbbségi jog. 2.1. SPORTFIVE egyes Rendezvényekhez kapcsolódó Szolgáltatás igénybevételére elsőbbségi jogot biztosíthat az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.2. SPORTFIVE elsőbbségi joggal érintett Rendezvényekről az adott Rendezvény megtartásáról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül tájékoztatja az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárlót. Ha a tájékoztatás vagy a Szerződés eltérően nem rendelkezik, az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a tájékoztatás kézhezvételétől számított 10 napon belül – - amennyiben a tájékoztatás és a Rendezvény közötti idő ennél rövidebb, a Rendezvényt megelőző napig – - jogosult a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékának bejelentésére. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló az elsőbbségi jog gyakorlása esetén köteles megjelölni a Rendezvényre megvásárolni kívánt kívánt
2.3. Belépőjegyek számát, valamint kötelezettséget vállalni a Belépőjegyek megvásárlására. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy elsőbbségi joga csak a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számáig terjed. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát határidőn túl jelenti be, a Szolgáltatás igénybevételére az általános szabályok szerint jogosult. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számán felül Belépőjegy megvásárlására az általános szabályok szerint jogosult.
2.32.4. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy az elsőbbségi joggal érintett Rendezvényen csak érvényes Belépőjegy birtokában vehet részt.
2.5. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló felelősséggel tartozik a SPORTFIVE felé, ha az ÁSZF II.2.2 pontjában foglalt kötelezettségvállalása ellenére nem vásárolja meg a Belépőjegyeket és ezáltal kárt okoz a SPORTFIVE-nak, így különösen, ha a SPORTFIVE a megvásárolni vállalt Belépőjegyeket az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett eljárva sem tudta más részére értékesíteni.
2.42.6. Az elsőbbségi jog alapján vásárolt Belépőjegy a Szerződésben meghatározott Szektor szerinti Szolgáltatásra jogosít azzal az eltéréssel, hogy a SPORTFIVE jogosult a Szerződésben szereplő Üzleti ülőhelyektől eltérő ülőhelyekre szóló Belépőjegyek értékesítésére az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.52.7. Amennyiben a Vásárló az ÁSZF II.2.2. pontjában meghatározott határidőn belül nem él elsőbbségi jogával, úgy a SPORTFIVE jogosult a Belépőjegyeket szabadon értékesíteni.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Ticket Purchase, General Terms and Conditions for Ticket Purchases
Elsőbbségi jog. 2.1. SPORTFIVE 2.1.SPORTFIVE egyes Rendezvényekhez kapcsolódó Szolgáltatás igénybevételére elsőbbségi jogot biztosíthat az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.2. SPORTFIVE 2.2.SPORTFIVE elsőbbségi joggal érintett Rendezvényekről az adott Rendezvény megtartásáról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül tájékoztatja az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárlót. Ha a tájékoztatás vagy a Szerződés eltérően nem rendelkezik, az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a tájékoztatás kézhezvételétől számított 10 napon belül – - amennyiben a tájékoztatás és a Rendezvény közötti idő ennél rövidebb, a Rendezvényt megelőző napig – - jogosult a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékának bejelentésére. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló az elsőbbségi jog gyakorlása esetén köteles megjelölni a Rendezvényre megvásárolni kívánt Belépőjegyek számát, valamint kötelezettséget vállalni a Belépőjegyek megvásárlására. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy elsőbbségi joga csak a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számáig terjed. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát határidőn túl jelenti be, a Szolgáltatás igénybevételére az általános szabályok szerint jogosult. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számán felül Belépőjegy megvásárlására az általános szabályok szerint jogosult.
2.3. Az 0.0.Xx Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy az elsőbbségi joggal érintett Rendezvényen csak érvényes Belépőjegy birtokában vehet részt. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló felelősséggel tartozik a SPORTFIVE felé, ha az ÁSZF II.2.2 pontjában foglalt kötelezettségvállalása ellenére nem vásárolja meg a Belépőjegyeket és ezáltal kárt okoz a SPORTFIVE-nak, így különösen, ha a SPORTFIVE a megvásárolni vállalt Belépőjegyeket az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett eljárva sem tudta más részére értékesíteni.
2.4. Az elsőbbségi jog alapján vásárolt Belépőjegy a Szerződésben meghatározott Szektor szerinti Szolgáltatásra jogosít azzal az eltéréssel, hogy a SPORTFIVE jogosult a Szerződésben szereplő Üzleti ülőhelyektől eltérő ülőhelyekre szóló Belépőjegyek értékesítésére az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.5. Amennyiben a Vásárló az ÁSZF II.2.2. pontjában meghatározott határidőn belül nem él elsőbbségi jogával, úgy a SPORTFIVE jogosult a Belépőjegyeket szabadon értékesíteni.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Ticket Purchase, General Terms and Conditions for Ticket Purchases
Elsőbbségi jog. 2.1. SPORTFIVE egyes Rendezvényekhez kapcsolódó Szolgáltatás igénybevételére elsőbbségi jogot biztosíthat az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.2. SPORTFIVE elsőbbségi joggal érintett Rendezvényekről az adott Rendezvény megtartásáról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon (három) munkanapon belül tájékoztatja az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárlót. Ha a tájékoztatás vagy a Szerződés eltérően nem rendelkezik, az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a tájékoztatás kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül – amennyiben a tájékoztatás és a Rendezvény közötti idő ennél rövidebb, a Rendezvényt megelőző napig – jogosult a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékának bejelentésére. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló az elsőbbségi jog gyakorlása esetén köteles megjelölni a Rendezvényre megvásárolni kívánt Belépőjegyek számát, valamint kötelezettséget vállalni a Belépőjegyek megvásárlására. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy elsőbbségi joga csak a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számáig terjed. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát határidőn túl jelenti be, a Szolgáltatás igénybevételére az általános szabályok szerint jogosult. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számán felül Belépőjegy megvásárlására az általános szabályok szerint jogosult.
2.3. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy az elsőbbségi joggal érintett Rendezvényen csak érvényes Belépőjegy birtokában vehet részt. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló felelősséggel tartozik a SPORTFIVE felé, ha az ÁSZF II.2.2 pontjában foglalt kötelezettségvállalása ellenére nem vásárolja meg a Belépőjegyeket és ezáltal kárt okoz a SPORTFIVE-nak, így különösen, ha a SPORTFIVE a megvásárolni vállalt Belépőjegyeket az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett eljárva sem tudta más részére értékesíteni.
2.4. Az elsőbbségi jog alapján vásárolt Belépőjegy a Szerződésben meghatározott Szektor szerinti Szolgáltatásra jogosít azzal az eltéréssel, hogy a SPORTFIVE jogosult a Szerződésben szereplő Üzleti ülőhelyektől eltérő ülőhelyekre szóló Belépőjegyek értékesítésére az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.5. Amennyiben a Vásárló az ÁSZF II.2.2. pontjában meghatározott határidőn belül nem él elsőbbségi jogával, úgy a SPORTFIVE jogosult a Belépőjegyeket szabadon értékesíteni.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Elsőbbségi jog. 2.1. SPORTFIVE egyes Rendezvényekhez kapcsolódó Szolgáltatás igénybevételére elsőbbségi jogot biztosíthat az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.2. SPORTFIVE elsőbbségi joggal érintett Rendezvényekről az adott Rendezvény megtartásáról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül tájékoztatja az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárlót. Ha a tájékoztatás vagy a Szerződés eltérően nem rendelkezik, az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a tájékoztatás kézhezvételétől számított 10 napon belül – - amennyiben a tájékoztatás és a Rendezvény közötti idő ennél rövidebb, a Rendezvényt megelőző napig – - jogosult a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékának bejelentésére. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló az elsőbbségi jog gyakorlása esetén köteles megjelölni a Rendezvényre megvásárolni kívánt Belépőjegyek számát, valamint kötelezettséget vállalni a Belépőjegyek megvásárlására. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy elsőbbségi joga csak a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számáig terjed. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát határidőn túl jelenti be, a Szolgáltatás igénybevételére az általános szabályok szerint jogosult. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számán felül Belépőjegy megvásárlására az általános szabályok szerint jogosult.
2.3. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy az elsőbbségi joggal érintett Rendezvényen csak érvényes Belépőjegy birtokában vehet részt. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló felelősséggel tartozik a SPORTFIVE felé, ha az ÁSZF II.2.2 pontjában foglalt kötelezettségvállalása ellenére nem vásárolja meg a Belépőjegyeket és ezáltal kárt okoz a SPORTFIVE-nak, így különösen, ha a SPORTFIVE a megvásárolni vállalt Belépőjegyeket az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett eljárva sem tudta más részére értékesíteni.
2.4. Az elsőbbségi jog alapján vásárolt Belépőjegy a Szerződésben meghatározott Szektor szerinti Szolgáltatásra jogosít azzal az eltéréssel, hogy a SPORTFIVE jogosult a Szerződésben szereplő Üzleti ülőhelyektől eltérő ülőhelyekre szóló Belépőjegyek értékesítésére az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.5. Amennyiben a Vásárló az ÁSZF II.2.2. pontjában meghatározott határidőn belül nem él elsőbbségi jogával, úgy a SPORTFIVE jogosult a Belépőjegyeket szabadon értékesíteni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Ticket Purchase and Related Services
Elsőbbségi jog. 2.1. SPORTFIVE egyes Rendezvényekhez kapcsolódó Szolgáltatás igénybevételére elsőbbségi jogot biztosíthat az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.2. SPORTFIVE elsőbbségi joggal érintett Rendezvényekről az adott Rendezvény megtartásáról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül tájékoztatja az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárlót. Ha a tájékoztatás vagy a Szerződés eltérően nem rendelkezik, az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a tájékoztatás kézhezvételétől számított 10 napon belül – amennyiben a tájékoztatás és a Rendezvény közötti idő ennél rövidebb, a Rendezvényt megelőző napig – jogosult a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékának bejelentésére. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló az elsőbbségi jog gyakorlása esetén köteles megjelölni a Rendezvényre megvásárolni kívánt Belépőjegyek számát, valamint kötelezettséget vállalni a Belépőjegyek megvásárlására. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy elsőbbségi joga csak a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számáig terjed. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát határidőn túl jelenti be, a Szolgáltatás igénybevételére az általános szabályok szerint jogosult. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló a Szerződésben meghatározott Üzleti ülőhelyek számán felül Belépőjegy megvásárlására az általános szabályok szerint jogosult.
2.32.4. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló tudomásul veszi, hogy az elsőbbségi joggal érintett Rendezvényen csak érvényes Belépőjegy birtokában vehet részt. Az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló felelősséggel tartozik a SPORTFIVE felé, ha az ÁSZF II.2.2 pontjában foglalt kötelezettségvállalása ellenére nem vásárolja meg a Belépőjegyeket és ezáltal kárt okoz a SPORTFIVE-nak, így különösen, ha a SPORTFIVE a megvásárolni vállalt Belépőjegyeket az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett eljárva sem tudta más részére értékesíteni.
2.42.5. Az elsőbbségi jog alapján vásárolt Belépőjegy a Szerződésben meghatározott Szektor szerinti Szolgáltatásra jogosít azzal az eltéréssel, hogy a SPORTFIVE jogosult a Szerződésben szereplő Üzleti ülőhelyektől eltérő ülőhelyekre szóló Belépőjegyek értékesítésére az Üzleti ülőhelyre szerződő Vásárló részére.
2.52.6. Amennyiben a Vásárló az ÁSZF II.2.2. pontjában meghatározott határidőn belül nem él elsőbbségi jogával, úgy a SPORTFIVE jogosult a Belépőjegyeket szabadon értékesíteni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Ticket Purchase and Related Services