Elválaszthatóság. 1. Ha a Szerződés által szabályozott valamely feltétel, illetve más rendelkezés bármely jogszabály vagy közérdek alapján érvénytelen, jogellenes vagy nem végrehajtható, úgy a Szerződésben foglalt valamennyi egyéb feltétel, illetőleg rendelkezés érvényes és hatályos marad mindaddig, ameddig az a Jogviszony gazdasági és jogi lényegét bármely félre nézve semmilyen módon nem érinti hátrányosan. 2. Amennyiben bármely feltételről vagy egyéb rendelkezésről bebizonyosodik, hogy érvénytelen, jogellenes vagy nem végrehajtható, úgy Xxxxx kötelesek a Szerződés módosítása érdekében egymással jóhiszemű tárgyalásokat folytatni annak biztosítása céljából, hogy eredeti szándékuk kölcsönösen elfogadható módon és a lehető legteljesebb mértékben kifejeződjön.
Appears in 3 contracts
Samples: Bérleti Szerződés, Bérleti Szerződés, Bérleti Szerződés
Elválaszthatóság. 1. Ha Amennyiben a Szerződés által szabályozott jelen Szerződésben foglalt valamely feltétel, illetve feltétel vagy más rendelkezés bármely jogszabály Jogszabály vagy közérdek alapján érvénytelen, jogellenes vagy nem végrehajtható, úgy a jelen Szerződésben foglalt valamennyi egyéb feltétel, illetőleg feltétel és rendelkezés mindazonáltal érvényes és hatályos marad mindaddig, ameddig az a Jogviszony bérleti jogviszony gazdasági és jogi lényegét bármely félre Félre nézve semmilyen módon lényegesen hátrányosan nem érinti hátrányosan.
2érinti. Amennyiben bármely feltételről vagy egyéb rendelkezésről bebizonyosodik, hogy érvénytelen, jogellenes vagy nem végrehajtható, úgy Xxxxx a Felek kötelesek a jelen Szerződés módosítása érdekében egymással jóhiszemű tárgyalásokat folytatni annak biztosítása céljábólazért, hogy a Xxxxx eredeti szándékuk kölcsönösen szándéka elfogadható módon és a lehető legteljesebb mértékben leginkább kifejeződjön.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés