Előfizetői felmondás. Az Előfizető a határozatlan idejű Előfizetői Szerződést legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül rendes felmondás útján felmondani. A felmondást a területileg illetékes ügyfélszolgálati irodához, illetőleg a központi ügyfélszolgálati irodához kell eljuttatni, írásban, szóban vagy telefonon tett bejelentéssel. Az Előfizetői Szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levő, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. Az Előfizető és a Szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra mondja fel az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megküldésétől számított 8. és 30. nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni. A határozott időtartamra megkötött előfizetői szerződést az Előfizető csak az Előfizető által igénybe vett kedvezmények visszatérítésének terhével mondhatja fel, így különösen az Előfizetőt terhelő, Szolgáltató által – kedvezmény okán – fel nem számított bérleti díj összegének megfizetésével, a 12.3.6. pont szerinti időpontban, a berendezések visszaszolgáltatásával egyidejűleg. A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető általi, a Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató a fenti jogkövetkezményeket nem alkalmazhatja. Az Előfizető rendkívüli felmondása esetén az Előfizetői Szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést - a következő bekezdésben meghatározott jogkövetkezményekkel - azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám) a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg a szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatni az előfizetőt a felmondási jog gyakorlásának lehetőségéről, feltételeiről és következményeiről. Fenti okból történő felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. A szolgáltató egyéb költséget, így különösen felmondási vagy adminisztrációs díjat nem számíthat fel.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek
Előfizetői felmondás. Az Előfizető a határozatlan idejű Előfizetői Szerződést időre kötött szerződést bármikor, legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor határidővel, jogosult további jogkövetkezmények nélkül rendes felmondani írásban. Rendes felmondás útján felmondaniesetén a szerződés a felmondási idő elteltével szűnik meg. A Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Az Előfizetőnek a felmondást a területileg illetékes ügyfélszolgálati irodához1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, illetőleg vagy töredékdíjat a központi ügyfélszolgálati irodához kell eljuttatniSzolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, írásbanhogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, szóban vagy telefonon tett bejelentésselés a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Az Eht. 134. § (1) bekezdése szerinti felmondás esetén (Előfizetői Szerződés felmondás) sem kiszállási díj, sem bármilyen egyéb költség (különösen a Szolgáltató tulajdonát képező eszköz amortizációs értékcsökkenése) nem hárítható át az Előfizetőre. Jogszerű Előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az Előfizetői szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levő, feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alólvisszaszolgáltatását. Az Előfizető és a Szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra mondja fel az Előfizetői Szerződéstszerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megküldésétől számított 8. nyolcadik és 30. harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni. A határozott időtartamra megkötött előfizetői szerződést Szolgáltató az Előfizető csak az Előfizető által igénybe vett kedvezmények visszatérítésének terhével mondhatja fel, így különösen az Előfizetőt terhelő, Szolgáltató által – kedvezmény okán – fel nem számított bérleti díj összegének megfizetésével, a 12.3.6Eht. pont szerinti időpontban, a berendezések visszaszolgáltatásával egyidejűleg134. § (15) bekezdésében meghatározott összegű jogkövetkezményt kötbér formájában is érvényesítheti. A Szolgáltató e kötbér helyett alacsonyabb összegű kötbért, vagy kedvezőbb jogkövetkezményt is alkalmazhat. Az Előfizető a határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető általiszerződést jogosult felmondani, a Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató a fenti jogkövetkezményeket nem alkalmazhatja. Az Előfizető rendkívüli felmondása esetén az Előfizetői Szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést - a következő bekezdésben meghatározott jogkövetkezményekkel - azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám) a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg a szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatni az előfizetőt a felmondási jog gyakorlásának lehetőségéről, feltételeiről és következményeiről. Fenti okból történő felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. A szolgáltató egyéb költséget, így különösen felmondási vagy adminisztrációs díjat nem számíthat fel.ha
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek Telefon Szolgáltatás Igénybevételére
Előfizetői felmondás. Az Előfizető a határozatlan idejű Előfizetői Szerződést legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül rendes felmondás útján felmondani. A felmondást a területileg illetékes ügyfélszolgálati irodához, illetőleg a központi ügyfélszolgálati irodához kell eljuttatni, írásban, szóban vagy telefonon tett bejelentéssel. Az Előfizetői Szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levő, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. Az Előfizető és a Szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra mondja fel az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megküldésétől számított 8. és 30. nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni. A határozott időtartamra megkötött előfizetői szerződést az Előfizető csak az Előfizető által igénybe vett kedvezmények visszatérítésének terhével mondhatja fel, így különösen az Előfizetőt terhelő, Szolgáltató által – kedvezmény okán – - fel nem számított bérleti díj összegének megfizetésével, a 12.3.6. pont szerinti időpontban, a berendezések visszaszolgáltatásával egyidejűleg. A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető általi, a Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató a fenti jogkövetkezményeket nem alkalmazhatja. Az Előfizető rendkívüli felmondása esetén az Előfizetői Szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést - a következő bekezdésben meghatározott jogkövetkezményekkel - azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám) a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg a szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatni az előfizetőt a felmondási jog gyakorlásának lehetőségéről, feltételeiről és következményeiről. Fenti okból történő felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. A szolgáltató egyéb költséget, így különösen felmondási vagy adminisztrációs díjat nem számíthat fel.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizetői felmondás. Az Előfizető a határozatlan idejű Előfizetői Szerződést legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül rendes felmondás útján felmondani. A felmondást a területileg illetékes valamely ügyfélszolgálati irodához, illetőleg a központi ügyfélszolgálati irodához ügyfélszolgálathoz kell eljuttatni, írásban, szóban vagy telefonon tett bejelentéssel. Az Előfizetői Szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levő, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök levő Beltéri egységek visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. Amennyiben az Előfizető – az Előfizető azonosítására alkalmas módon – felmondási szándékát a Xxxxxxx egység egyidejű visszaszolgáltatásával a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában kifejezetten jelzi, az Előfizető Szerződés jelen pont szerint a Beltéri egység átadásának és a felmondás közlésének napjától számított felmondási idővel megszűnik. Az Előfizető és a Szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra mondja fel az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megküldésétől számított 8. és 30. nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni. A Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy a Szolgáltatást igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő következmények figyelembevételével kötötte meg, a határozott időtartamra megkötött előfizetői szerződést az Előfizető csak az Előfizető Xxxxxxxxx által igénybe vett kedvezmények visszatérítésének terhével mondhatja fel, így különösen az Előfizetőt terhelő, Szolgáltató által – kedvezmény okán – fel nem számított bérleti díj összegének megfizetésével, a 12.3.6. pont szerinti időpontban, a berendezések visszaszolgáltatásával egyidejűleg. A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető általi, a Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató a fenti jogkövetkezményeket nem alkalmazhatja. Az Előfizető Szolgáltató szerződésszegésére alapozott rendkívüli felmondása esetén az Előfizetői Szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést - a következő bekezdésben meghatározott jogkövetkezményekkel - azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám) a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg a szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatni az előfizetőt a felmondási jog gyakorlásának lehetőségéről, feltételeiről és következményeiről. Fenti okból történő felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. A szolgáltató egyéb költséget, így különösen felmondási vagy adminisztrációs díjat nem számíthat fel.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Satellite Broadcasting Services
Előfizetői felmondás. Az Előfizető előfizető a határozatlan idejű Előfizetői Szerződést előfizetői szerződést legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult jogosult, további jogkövetkezmények nélkül nélkül, rendes felmondás útján felmondani. A felmondást a területileg illetékes ügyfélszolgálati irodához, illetőleg a központi ügyfélszolgálati irodához kell eljuttatni, írásban, szóban vagy telefonon tett bejelentéssel. Az Előfizetői Szerződés előfizetői szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető előfizető birtokában levő, a Szolgáltató szolgáltató tulajdonát képező eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. Az Előfizető előfizetői szerződés az előfizető által ráutaló magatartással is megszüntethető oly módon, hogy az előfizető a szolgáltatás igénybe vételéhez a szolgáltató által biztosított eszközöket rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, azok minden tartozékával a szolgáltató részére – az előfizető személyének azonosítására alkalmas módon - eljuttatja. Ilyen esetben a felmondási idő az eszközök szolgáltató részére történő megérkezésétől számítandó. Az előfizető és a Szolgáltató szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető előfizető egy általa megjelölt határnapra mondja fel az Előfizetői Szerződéstelőfizetői szerződést. Ebben az esetben az Előfizető előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megküldésétől számított 8. és 30. nap között lehet. A Szolgáltató szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni. A határozott időtartamra megkötött előfizetői szerződést az Előfizető előfizető csak az Előfizető előfizető által igénybe vett kedvezmények visszatérítésének terhével mondhatja fel, így különösen az Előfizetőt terhelő, Szolgáltató által – kedvezmény okán – fel nem számított bérleti díj összegének megfizetésével, a 12.3.6. pont szerinti időpontban, a berendezések visszaszolgáltatásával egyidejűleg. A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető előfizetői szerződés előfizető általi, a Szolgáltató szolgáltató alábbiakban meghatározott szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató szolgáltató a fenti jogkövetkezményeket nem alkalmazhatja. Az Előfizető rendkívüli felmondása esetén az Előfizetői Szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést - a következő bekezdésben meghatározott jogkövetkezményekkel - azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám:
a) a szolgáltatás minősége szolgáltató a hibabejelentéseit követően a hibát 30 napig nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg a szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatni az előfizetőt a felmondási jog gyakorlásának lehetőségéről, feltételeiről és következményeiről. Fenti okból történő felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. A szolgáltató egyéb költséget, így különösen felmondási vagy adminisztrációs díjat nem számíthat fel.tudja elhárítani;
Appears in 1 contract
Előfizetői felmondás. Az Előfizető a határozatlan idejű idejő Előfizetői Szerződést legfeljebb 8 (nyolc) napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül rendes felmondás útján felmondani. A felmondást a területileg illetékes ügyfélszolgálati irodához, illetőleg illetıleg a központi ügyfélszolgálati irodához kell eljuttatni, írásban, szóban vagy telefonon tett bejelentéssel. Az Előfizetői Szerződés megszűnése szerződésmegszőnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő eredı esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levőlevı, a Szolgáltató tulajdonát képező képezı eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. Az Előfizető és a Szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra mondja fel az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megküldésétől megküldésétıl számított 8. és 30. nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni. A határozott időtartamra idıtartamra megkötött előfizetői szerződést az Előfizető csak az Előfizető által igénybe vett kedvezmények visszatérítésének terhével mondhatja fel. Amennyiben a határozott idejő Előfizetői Szerződést Előfizető rendkívüli felmondással azért mondja fel, így különösen mert a Szolgáltató az Előfizetőt terhelő, Szolgáltató által – kedvezmény okán – fel Előfizető Hibabejelentéseit követıen a Hibát 30 (harminc) napig nem számított bérleti díj összegének megfizetésével, a 12.3.6. pont szerinti időpontban, a berendezések visszaszolgáltatásával egyidejűleg. A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető általitudja elhárítani, a Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató a fenti kedvezmények visszatérítésére vonatkozó jogkövetkezményeket nem alkalmazhatja. Az Előfizető rendkívüli felmondása esetén az Előfizetői Szerződés a szerződésa felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő követı napon szűnik szőnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést - a következő bekezdésben meghatározott jogkövetkezményekkel - azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám) a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg a szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatni az előfizetőt a felmondási jog gyakorlásának lehetőségéről, feltételeiről és következményeiről. Fenti okból történő felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. A szolgáltató egyéb költséget, így különösen felmondási vagy adminisztrációs díjat nem számíthat fel.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Előfizetői felmondás. Az Előfizető a határozatlan idejű Előfizetői Szerződést időre kötött szerződést bármikor, legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor határidővel, jogosult további jogkövetkezmények nélkül rendes felmondani írásban. Rendes felmondás útján felmondaniesetén a szerződés a felmondási idő elteltével szűnik meg. A Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Az Előfizetőnek a felmondást a területileg illetékes ügyfélszolgálati irodához1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, illetőleg vagy töredékdíjat a központi ügyfélszolgálati irodához kell eljuttatniSzolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, írásbanhogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, szóban vagy telefonon tett bejelentésselés a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Az Eht. 134. § (1) bekezdése szerinti felmondás esetén (Előfizetői Szerződés felmondás) sem kiszállási díj, sem bármilyen egyéb költség (különösen a Szolgáltató tulajdonát képező eszköz amortizációs értékcsökkenése) nem hárítható át az Előfizetőre. Jogszerű Előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az Előfizetői szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levő, feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alólvisszaszolgáltatását. Az Előfizető és a Szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra mondja fel az Előfizetői Szerződéstszerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megküldésétől számított 8. nyolcadik és 30. harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni. A határozott időtartamra megkötött előfizetői szerződést Szolgáltató az Előfizető csak az Előfizető által igénybe vett kedvezmények visszatérítésének terhével mondhatja fel, így különösen az Előfizetőt terhelő, Szolgáltató által – kedvezmény okán – fel nem számított bérleti díj összegének megfizetésével, a 12.3.6Eht. pont szerinti időpontban, a berendezések visszaszolgáltatásával egyidejűleg134. § (15) bekezdésében meghatározott összegű jogkövetkezményt kötbér formájában is érvényesítheti. A Szolgáltató e kötbér helyett alacsonyabb összegű kötbért vagy kedvezőbb jogkövetkezményt is alkalmazhat. Az Előfizető a határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető általiszerződést jogosult felmondani, a Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató a fenti jogkövetkezményeket nem alkalmazhatja. Az Előfizető rendkívüli felmondása esetén az Előfizetői Szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést - a következő bekezdésben meghatározott jogkövetkezményekkel - azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám) a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg a szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatni az előfizetőt a felmondási jog gyakorlásának lehetőségéről, feltételeiről és következményeiről. Fenti okból történő felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. A szolgáltató egyéb költséget, így különösen felmondási vagy adminisztrációs díjat nem számíthat fel.ha
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek Telefon Szolgáltatás Igénybevételére