Common use of Előzmény Clause in Contracts

Előzmény. A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló 2020. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: 2020. évi XXIX. törvény) 2. § (1)–(2) bekezdései a Budapest-Ferencváros-Kelebia (országhatár) határátkelő közti 150. számú vasútvonalfejlesztésével kapcsolatos beruházást (a továbbiakban: Beruházás) kiemelten közérdekű beruházásnak, megvalósítását kiemelkedően fontos közérdeknek minősítette, míg a Budapest-Kelebia határátkelő közti 150. számú vasútvonal fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok, valamint a beruházás helyszínével, közvetlen környezetével érintett ingatlanok kijelöléséről szóló 102/2021. (III.3.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) a fejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé minősítette. A beruházás megvalósulása a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 2.§ e.) pontja alapján kisajátítás alapjául szolgáló, közlekedési infrastruktúra fejlesztése tárgyú közérdekű cél. Felek rögzítik, hogy a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 44. § (8) bekezdése, valamint a 2020. évi XXIX. törvény 8. § (2) bekezdése alapján a magyar állam nevében jelen adásvételi szerződést a MÁV Zrt. jogosult megkötni. A Kormányrendelet 1. számú mellékletében felsorolt, kisajátítási tervben szereplő ingatlanok tulajdonjogát – a 2020. évi XXIX. törvény 8.§ (1) bekezdésének megfelelően - a magyar állam a kisajátítási tervvel összehangban a MÁV Zrt. vagyonkezelői jogának egyidejű bejegyzése mellett elsősorban az érintett ingatlanokra vonatkozó megállapodás útján kívánja megszerezni. A jelen adásvétel elsődleges célja, hogy a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény rendelkezései szerint, kisajátítást helyettesítő adásvétel útján a Vevő 1/1 tulajdoni arányú, per-, teher-, és igénymentes tulajdont szerezzen az Eladó tulajdonában álló, Beruházással érintett ingatlanokból a kisajátítási terv és a jelen szerződés 1.1. pontjában felsorolt kisajátítási változási vázrajzok és területkimutatások (továbbiakban együttesen: kisajátítási munkarészek) szerint kialakuló új, jelen szerződés 1.1. pontjában feltüntetett, a Magyar Állam tulajdonába kerülő ingatlanokon. Amennyiben a kisajátítási munkarészek a kisajátítást helyettesítő vétellel érintett ingatlanokra terhek átjegyzését tartalmazzák, azokat az egyes érintett ingatlanoknál jelen szerződés feltünteti. Eladó kijelenti, hogy a kisajátítási munkarészek tartalmát – különös tekintettel a kialakuló, jelen kisajátítást helyettesítő adásvétel tárgyát képező ingatlanokra és azok térbeli elhelyezkedésére – megismerte, az abban foglaltakat tudomásul vette. A MÁV Zrt. a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 37/B. § (1) bekezdése szerint kérelmet terjesztett elő a kisajátítási hatósághoz a kisajátítási eljárás megindítását megelőzően szakértő kirendelése és a kisajátítandó ingatlanra vonatkozó szakvélemény előzetes elkészítése céljából. A szakvélemények elkészítését követően a MÁV Zrt. írásbeli vételi ajánlatokat (a továbbiakban: Vételi Ajánlat) küldött Eladó részére, melyben Xxxxx tulajdonát képező tulajdoni hányadokért vagy az egyes ingatlanok egészéért az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleményben megállapított kártalanítási értékkel egyező mértékű vételárat ajánlott fel Eladó részére. Eladó a jelen szerződésben feltüntetett ingatlanok vonatkozásában a vételi ajánlatok elfogadásáról szóló képviselő-testületi határozatokat a jelen okirat tartalmának jóváhagyásával egyidejűleg hozza meg.

Appears in 2 contracts

Samples: Ingatlan Adásvételi Szerződés, Ingatlan Adásvételi Szerződés

Előzmény. A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló 2020. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: 2020. évi XXIX. törvény) 2. § (1)–(2) bekezdései a Budapest-Ferencváros-Kelebia (országhatár) határátkelő közti 150. számú vasútvonalfejlesztésével kapcsolatos beruházást (a továbbiakban: Beruházás) kiemelten közérdekű beruházásnak, megvalósítását kiemelkedően fontos közérdeknek minősítette, míg a Budapest-Kelebia határátkelő közti 150. számú vasútvonal fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok, valamint a beruházás helyszínével, közvetlen környezetével érintett ingatlanok kijelöléséről szóló 102/2021. (III.3.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) a fejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé minősítette. A beruházás megvalósulása a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 2.§ e.) pontja alapján kisajátítás alapjául szolgáló, közlekedési infrastruktúra fejlesztése tárgyú közérdekű cél. Felek rögzítik, hogy a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 44. § (8) bekezdése, valamint a 2020. évi XXIX. törvény 8. § (2) bekezdése alapján a magyar állam nevében jelen adásvételi szerződést a MÁV Zrt. jogosult megkötni. A Kormányrendelet 1. számú mellékletében felsorolt, kisajátítási tervben szereplő ingatlanok tulajdonjogát – a 2020. évi XXIX. törvény 8.§ (1) bekezdésének megfelelően - a magyar állam a kisajátítási tervvel összehangban a MÁV Zrt. vagyonkezelői jogának egyidejű bejegyzése mellett elsősorban az érintett ingatlanokra vonatkozó megállapodás útján kívánja megszerezni. A jelen adásvétel elsődleges célja, hogy a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény rendelkezései szerint, kisajátítást helyettesítő adásvétel útján a Vevő 1/1 tulajdoni arányú, per-, teher-, és igénymentes tulajdont szerezzen az Eladó tulajdonában álló, Beruházással érintett ingatlanokból a kisajátítási terv és a jelen szerződés 1.1. pontjában felsorolt kisajátítási változási vázrajzok és területkimutatások (továbbiakban együttesen: kisajátítási munkarészek) szerint kialakuló új, jelen szerződés 1.1. pontjában feltüntetett, a Magyar Állam tulajdonába kerülő ingatlanokon. Amennyiben a kisajátítási munkarészek a kisajátítást helyettesítő vétellel érintett ingatlanokra terhek átjegyzését tartalmazzák, azokat az egyes érintett ingatlanoknál jelen szerződés feltüntetiingatlanon. Eladó kijelenti, hogy a kisajátítási munkarészek tartalmát – különös tekintettel a kialakuló, jelen kisajátítást helyettesítő adásvétel tárgyát képező ingatlanokra ingatlanra és azok annak térbeli elhelyezkedésére – megismerte, az abban foglaltakat tudomásul vette. A MÁV Zrt. a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 37/B. § (1) bekezdése szerint kérelmet terjesztett elő a kisajátítási hatósághoz a kisajátítási eljárás megindítását megelőzően szakértő kirendelése és a kisajátítandó ingatlanra vonatkozó szakvélemény előzetes elkészítése céljából. A szakvélemények szakvélemény elkészítését követően a MÁV Zrt. írásbeli vételi ajánlatokat ajánlatot (a továbbiakban: Vételi AjánlatXxxxxx Xxxxxxx) küldött Eladó részére, melyben Xxxxx tulajdonát képező tulajdoni hányadokért vagy az egyes ingatlanok egészéért hányadért az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleményben megállapított kártalanítási értékkel egyező mértékű vételárat ajánlott fel Eladó részére. Eladó a jelen szerződésben feltüntetett ingatlanok ingatlan vonatkozásában a vételi ajánlatok ajánlat elfogadásáról szóló képviselő-testületi határozatokat határozatot a jelen okirat tartalmának jóváhagyásával egyidejűleg hozza meg.

Appears in 2 contracts

Samples: Ingatlan Adásvételi Szerződés, Ingatlan Adásvételi Szerződés

Előzmény. A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló 2020. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: 2020. évi XXIX. törvény) 2. § (1)–(2) bekezdései a Budapest-Ferencváros-Kelebia (országhatár) határátkelő közti 150. számú vasútvonalfejlesztésével kapcsolatos beruházást (a továbbiakban: Beruházás) kiemelten közérdekű beruházásnak, megvalósítását kiemelkedően fontos közérdeknek minősítette, míg a Budapest-Kelebia határátkelő közti 150. számú vasútvonal fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok, valamint a beruházás helyszínével, közvetlen környezetével érintett ingatlanok kijelöléséről szóló 102/2021. (III.3.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) a fejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé minősítette. A beruházás megvalósulása a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 2.§ e.) pontja alapján kisajátítás alapjául szolgáló, közlekedési infrastruktúra fejlesztése tárgyú közérdekű cél. Felek rögzítik, hogy a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 44. § (8) bekezdése, valamint a 2020. évi XXIX. törvény 8. § (2) bekezdése alapján a magyar állam nevében jelen adásvételi szerződést a MÁV Zrt. jogosult megkötni. A Kormányrendelet 1. számú mellékletében felsorolt, kisajátítási tervben szereplő ingatlanok tulajdonjogát – a 2020. évi XXIX. törvény 8.§ (1) bekezdésének megfelelően - a magyar állam a kisajátítási tervvel összehangban a MÁV Zrt. vagyonkezelői jogának egyidejű bejegyzése mellett elsősorban az érintett ingatlanokra vonatkozó megállapodás útján kívánja megszerezni. A jelen adásvétel elsődleges célja, hogy a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény rendelkezései szerint, kisajátítást helyettesítő adásvétel útján a Vevő 1/1 tulajdoni arányú, per-, teher-, és igénymentes tulajdont szerezzen az Eladó tulajdonában álló, Beruházással érintett ingatlanokból a kisajátítási terv és a jelen szerződés 1.1. pontjában felsorolt kisajátítási változási vázrajzok és területkimutatások (továbbiakban együttesen: kisajátítási munkarészek) szerint kialakuló új, jelen szerződés 1.1. pontjában feltüntetett, a Magyar Állam tulajdonába kerülő ingatlanokon. Amennyiben a kisajátítási munkarészek a kisajátítást helyettesítő vétellel érintett ingatlanokra terhek átjegyzését tartalmazzák, azokat az egyes érintett ingatlanoknál jelen szerződés feltüntetiingatlanon. Eladó kijelenti, hogy a kisajátítási munkarészek tartalmát – különös tekintettel a kialakuló, jelen kisajátítást helyettesítő adásvétel tárgyát képező ingatlanokra ingatlanra és azok annak térbeli elhelyezkedésére – megismerte, az abban foglaltakat tudomásul vette. A MÁV Zrt. a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 37/B. § (1) bekezdése szerint kérelmet terjesztett elő a kisajátítási hatósághoz a kisajátítási eljárás megindítását megelőzően szakértő kirendelése és a kisajátítandó ingatlanra vonatkozó szakvélemény előzetes elkészítése céljából. A szakvélemények szakvélemény elkészítését követően a MÁV Zrt. írásbeli vételi ajánlatokat ajánlatot (a továbbiakban: Vételi AjánlatXxxxxx Xxxxxxx) küldött Eladó részére, melyben Xxxxx tulajdonát képező tulajdoni hányadokért vagy az egyes ingatlanok egészéért hányadért az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleményben megállapított kártalanítási értékkel egyező mértékű vételárat ajánlott fel Eladó részére. Eladó a jelen szerződésben feltüntetett ingatlanok ingatlan vonatkozásában a vételi ajánlatok ajánlat elfogadásáról szóló képviselő-testületi határozatokat a jelen okirat tartalmának jóváhagyásával egyidejűleg hozza meg.

Appears in 2 contracts

Samples: Ingatlan Adásvételi Szerződés, Ingatlan Adásvételi Szerződés