Felelősségi rend mintaszakaszok

Felelősségi rend. 2.2.1.1. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének előkészítésével és megalkotásával, a költségvetéssel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével, a helyi nemzetiségi önkormányzat önálló fizetési számlájának nyitásával, törzskönyvi nyilvántartásba vételével és adószám igénylésével kapcsolatos feladatok ellátásáért, valamint az adatok szükség szerinti, a megállapodásban illetve a hatályos jogszabályokban megjelölt határidők szem előtt tartásával történő aktualizálásáért felelős: a) a települési önkormányzat részéről Xxxx Xxxxx vezető-tanácsos b) a nemzetiségi önkormányzat részéről Xxxxx Xxxxxxx elnök. 2.2.1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat kiadási előirányzatai terhére az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult kötelezettségvállalásra. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a jegyző által írásban felhatalmazott személy jogosult. A kötelezettségvállalásról a Hivatal naprakész nyilvántartást vezet. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében szakmai teljesítés igazolására jogosult személyeket az elnök, írásban jelöli ki. Az érvényesítést a Hivatal e feladattal megbízott, pénzügyi-számviteli szakképesítésű köztisztviselői végezhetik. A nemzetiségi önkormányzat kötelezettségvállalásaival kapcsolatos ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási, szakmai teljesítésigazolási feladatok felelősségi rendje: a) Utalványozó: b) Pénzügyi ellenjegyző: c) Érvényesítő: d) Szakmai teljesítés igazolása:
Felelősségi rend. 14.4.1.1. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének előkészítésével és megalkotásával, a költségvetéssel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével, a helyi nemzetiségi önkormányzat önálló fizetési számlájának nyitásával, törzskönyvi nyilvántartásba vételével és adószám igénylésével kapcsolatos feladatok ellátásáért, valamint az adatok szükség szerinti, a megállapodásban illetve a hatályos jogszabályokban megjelölt határidők szem előtt tartásával történő aktualizálásáért felelős: a) a települési önkormányzat részéről Xxxx Xxxxx vezető-tanácsos. b) a nemzetiségi önkormányzat részéről Xxxxx Xxxxxxx elnök. 14.4.1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat kiadási előirányzatai terhére az elnök vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult kötelezettségvállalásra. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a jegyző által írásban felhatalmazott személy jogosult. A kötelezettségvállalásról a Hivatal naprakész nyilvántartást vezet. a) A Nemzetiségi Önkormányzat nevében teljesítés igazolására jogosult személyeket az elnök, írásban jelöli ki. b) Az érvényesítést a Hivatal e feladattal megbízott, pénzügyi-számviteli szakképesítésű köztisztviselői végezhetik. c) A nemzetiségi önkormányzat kötelezettségvállalásaival kapcsolatos ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási, teljesítésigazolási feladatok felelősségi rendje: Utalványozó: Xxxxx Xxxxxxx elnök, Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxxxxx elnök-helyettes; Pénzügyi ellenjegyző: Xxxx Xxxxxxxx főelőadó; Érvényesítő: Xxxx Xxxxx vezető-tanácsos; Teljesítés igazolása: Xxxxx Xxxxxxx elnök, Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxxxxx elnök-helyettes. d) A Nemzetiségi Önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettsége kifizetését a Hivatal teljesíti. A Hivatal által kezelt, a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából készpénz legfeljebb 50.000 Ft összeghatárig fizethető ki, a Nemzetiségi Önkormányzat elnökének 3 nappal a kifizetést megelőzően az operatív gazdálkodási feladatokat végző köztisztviselőhöz eljuttatott írásbeli kérelmére. Az 50.000 Ft feletti készpénzben történő kifizetésére a jegyző engedélyével kerülhet sor.
Felelősségi rend. A felelősségi rendre vonatkozó szabályokat a 3. sz. Melléklet tartalmazza.

Related to Felelősségi rend

  • Felelősségi kérdések 23 3.1.5.1 A Szolgáltató felelőssége 23 3.1.5.2 Az Előfizető felelőssége 23 3.1.5.3 Felelősség berendezésért, díjakért 23

  • Felelősség Ön a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató a megrendelés törlésének jogát - gyári ideiglenes hiány, vagy kivonás esetében- fenntartja. Amennyiben minden gondosságának ellenére a termék hibás áron szerepel, amely a termék közismert, általánosan elfogadott árától jelentősen eltér, Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében Ön elállhat vásárlási szándékától. Az esetleges szállítási késedelem, vagy a megrendelés teljes meghiúsulása - gyári ideiglenes hiány, vagy kivonás esetében- esetén a Szolgáltató kártérítési kötelezettséget nem vállal. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért. Ön köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Ön teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Ön elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ön államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag Önt terheli a felelősség. Amennyiben Ön a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és Ön között a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Ön törli a regisztrációját, vagy ha a Szolgáltató törli a Ön regisztrációját.

  • Kártérítési felelősség (1) A Szerződés Szolgáltatónak felróható késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Megrendelőnek okozott kár címén a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt köteles megtéríteni a Ptk. vonatkozó rendelkezései szerint, az elmaradt vagyoni előny kivételével. Mentesül a Szolgáltató a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. A Szolgáltató köteles megtéríteni a hibás teljesítésből eredően a Megrendelő vagyonában bekövetkezett kárt – kivéve, ha a hibás teljesítést kimenti -, azzal, hogy a gondatlanságból eredő szerződésszegés esetén a Szolgáltató kártérítő felelőssége káreseményenként nem haladhatja meg a Szerződés alapján nyújtott Szolgáltatás 6 (hat) havi nettó díjának összegét. Mentesül a felelősség alól a Szolgáltató, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést, hibás teljesítést az ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. A Szolgáltató nem felel az elmaradt vagyoni előnyért, hírnévben okozott kárért és más nem vagyoni és egyéb következményes kárért, a harmadik fél által okozott erőszakos rongálás (pl. kábelelvágás, berendezések eltulajdonítása) okozta kárért. (2) Szolgáltató a fenti felelősségkorlátozást arra tekintettel állapítja meg, hogy a Szolgáltató a szolgáltatásokat és az általa vállalt kötelezettségeket a Szerződésben rögzített díj ellenében nyújtja, illetve teljesíti a Megrendelő részére. (3) Semmi nem zárja ki vagy korlátozza a Szolgáltató vagy a Megrendelő felelősségét az Ő vagy az alkalmazásában eljáró alkalmazottai, megbízottai szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozásáért, az életben, testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, valamint bűncselekmény következményeiért. Szándékos szerződésszegés esetén a Megrendelő teljes kárát meg kell téríteni. (4) Szolgáltató a Szerződés hatálya alá eső vagyontárgyai tekintetében biztosítással rendelkezik. Szolgáltató kijelenti, hogy a Szerződés hatálya alatt teljesítendő szolgáltatások tekintetében általános felelősségbiztosítással rendelkezik, amely biztosítja az okozott kár megtérítését. Szolgáltató vállalja, hogy a Szerződés Időtartama alatt a felelősségbiztosítást fenntartja. (5) A Megrendelő a Szolgáltatás igénybevételével összefüggésben okozott, és neki vagy albérlőjének felróható kár bekövetkezése esetén a ténylegesen felmerült kárért és a vagyoni hátrány csökkentéséhez szükséges költségért tartozik felelősséggel, elmaradt haszonért nem. A Megrendelő azonban a teljes kárért felelősséggel tartozik a Ptk. szabályai szerint, ha neki felróhatóan a Szolgáltató más a Megrendelőinek vagy egyéb harmadik személyeknek okoz kárt.

  • Felelősség korlátozása 24.1 A Szolgáltató nem vállal felelősséget semmilyen közvetett vagy közvetlen kárért (például, de nem kizárólagosan felsorolva, így egyéb lehetőséget sem kizárva: adatvesztés, üzleti haszon elmaradása, üzleti tevékenység félbeszakadása, egyéb anyagi veszteségek), mely a Szoftver ügyfél általi felróható használatából vagy esetlegesen Ügyfél részéről végzett vagy eltűrt tevékenységből származó egyoldalú gátolt működéséből ered. A Szolgáltató felelőssége a jelen szerződésben foglaltakra korlátozódik és ez alapján az esetleges kártérítés összege – az Ügyfél adatai illetve üzleti és ügyvédi titkai vonatkozásában történt szándékos, akaratlagos, vagy Szolgáltatónak egyértelműen felróható okból bekövetkezett szolgáltatói szerződésszegés esetét kivéve - nem haladhatja meg a) Ügyfél által egy összegben kifizetett Szoftver használati díj esetén a Szoftverre kifizetett díj, míg b) rendszeres használati díj ellenében használt Szoftver használati jogának ellenértékeként a megelőző 12 (tizenkét) hónapban használati díj címén kifizetett összeg 10%-át, azaz tíz százalékát. 24.2 Szolgáltató a Szerződés Szoftver Bevezetési feladatainak teljesítéséből származó teljes, kötbéren felüli felelőssége – az Ügyfél adatai illetve üzleti titkai vonatkozásában történt szándékos, akaratlagos, Szolgáltatónak egyértelműen felróható okból bekövetkezett szolgáltatói szerződésszegés esetét kivéve - a teljesítés kapcsán Szolgáltató számára egy naptári éven belül kifizetésre került (pénzügyileg is teljesített) összes szolgáltatói díj maximum 10%-a, azaz tíz százaléka. Az ezen felüli kártérítési felelősség ellenértékét jelen szerződés díjai nem tartalmazzák. 24.3 Szolgáltató jelen Szerződés keretén belül semmilyen formában nem tehető felelőssé Ügyfél egyéb szoftverekkel kapcsolatos jogtalan szoftver-használatáért, sem annak következményeiért. 24.4 Szolgáltató a jelen Szerződésben foglalt szolgáltatásaihoz kapcsolódóan nem tehető felelőssé azon harmadik félnek felróható okból bekövetkező adatvesztésért, szolgáltatás-kimaradásért, szoftver funkció csökkent mértékű működéséért, amellyel sem Szolgáltató sem valamely alvállalkozója nem áll szerződéses jogviszonyban akkor, ha a kár megelőzése és elhárítása kapcsán úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. 24.5 Szolgáltató nem felel a Szoftver adattartalmáért azaz nem vizsgálja, hogy Ügyfél vagy harmadik fél felhasználó milyen adatokat tárol a Szoftverben és ezért nem is tehető felelőssé.

  • A felelősség korlátozása 10.1. Adományozott Honlapján való adományozás feltételezi a Felhasználó részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a lehetséges hibákra. 10.2. A szerződésszegéssel okozott károkra vonatkozóan Adományozott a jelen ÁSZF-ben a következőket alkalmazza. A Ptk. 6:142. §-a [Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért] alapján, „Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.” A Ptk. 6:143. §-a értelmében [A kártérítés mértéke] „ (1) Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt. (2) A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. (3) Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni.” 10.3. A Felhasználó teljes körű és korlátlan felelősséggel tartozik a más személy személyes adatainak megadásából, illetve az Adományozott Honlapján való közzétételéből eredő károkért. Az üzemeltető ilyen esetben minden segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából. 10.4. A Felhasználó köteles tiszteletben tartani a hatályos jogszabályokat, és a használat során köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely jogellenes, vagy amely más Felhasználók érdekeit sérti. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen: - tiszteletben tartani mások magánszféráját, személyhez fűződő jogait és méltányolható érdekeit; - tartózkodni attól, hogy más személyekről jogosulatlanul információkat gyűjtsön, a megszerzett információkat jogosulatlanul felhasználja; - tartózkodni bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésétől; - tiszteletben tartani a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat, különösen a szerzői jogi védelem alá eső irodalmi, tudományos és művészeti alkotások, találmányok, formatervezési minták, használati minták, védjegyek és forgalmi árujelzők védelmére vonatkozó szabályokat. 10.5. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Honlap rendeltetésszerű használatát akadályozza. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen: - tartózkodni kéretlen levelek („spam”), vagy lánclevelek („hoax”) küldésétől; - tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a Honlap rendeltetésszerű használatában másokat akadályozhat, vagy zavarhat; - tartózkodni a nyilvános kommunikációban az oda nem illő, ismétlődő, egyéb okból zavaró megnyilatkozásoktól. 10.6. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely Adományozott érdekeit sérti. Ezen belül a felhasználó köteles különösen: - tartózkodni a Honlap működésének megzavarásától, akadályozásától; - tartózkodni olyan tevékenységektől, amely az Adományozott üzleti titkainak, általa titokban tartott információknak a megszerzésére, felhasználására irányul; - tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a szolgáltatásra vonatkozó, valótlan információt hordoz; - tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Honlap informatikai biztonságát veszélyezteti; - tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely saját, vagy más személy termékének vagy szolgáltatásának a reklámozására irányul. 10.7. Akinek jogait vagy méltányolható érdekeit a Felhasználó tevékenysége sérti – így különösen a személyhez fűződő jogaiban sérelmet szenvedett személy, a bűncselekmény, vagy szabálysértés sértettje, valamint a szellemi alkotásokhoz való jog jogosultja –, kérheti Adományozottól a kifogásolt tartalom eltávolítását, a Felhasználóval szemben a szükséges intézkedések megtételét. A kérelmező jogosultságát köteles megfelelő módon igazolni. Amennyiben a jogosultság igazolt, a jogosult kérheti, hogy Adományozott a jogsértő tartalmat későbbi eljárás lefolytatása céljából zárolja. Ebben az esetben a jogosultnak az eljárás megindítását 60 napon belül igazolnia kell. A zárolt tartalmat, valamint az azzal összefüggő, Adományozott által tárolt adatokat Adományozott az eljáró szerv rendelkezésére bocsátja, az adott szervre és eljárásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.

  • A munkavállaló kártérítési felelőssége A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítésre vonatkozó anyagi jogi szabályokat a KSz 68. §-a tartalmazza. A kártérítés alkalmazása során – a jogszerűség és megalapozottság érdekében – a munkáltatói jogkörgyakorló lehetőség szerint a vizsgálóbiztos bevonásával jár el. A munkavállalói kártérítési felelősség megállapítására és érvényesítésére az alábbi szabályok alapján kerülhet sor.

  • Felelősségi szabályok 9.1. A Többes Ügynök és az általa az e tevékenységre igénybe vett, vele megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy által az Ügyfélnek e tevékenysége során okozott kárért a Többes Ügynök felel. A Többes Ügynök rendelkezésére áll a tevékenységéből eredő károk biztosításához szükséges, a Hpt. által előírt mértékű szakmai felelősségbiztosítás. 9.2. A Többes Ügynök tájékoztatása nem helyettesíti a Megbízó Pénzügyi intézmény által, legkésőbb a pénzügyi szerződéskötés előtt adandó és a mindenkor hatályos jogszabályok által aláírt tájékoztatást, amely vonatkozásában kizárólag a Megbízó Pénzügyi intézmény tartozik felelősséggel. A Többes Ügynök a Jogszabályok által előírt formában és tartalommal teljesíti az Ügyfél felé fennálló tájékoztatási kötelezettségét, mely a jelen Üzletszabályzat 10. és 11. pontjaiban részletesen kifejtésre kerül. 9.3. A Többes Ügynök tevékenysége során felkészülten, legjobb szakmai tudása szerint, és a tőle elvárható legnagyobb gondossággal köteles eljárni. A Többes Ügynök jelen pont szerinti kötelezettsége elmulasztásáért felelős. A Többes Ügynök szakmai tevékenysége során okozott károkért a Union Biztosító Zrt. mint a Többes Ügynök felelősségbiztosítója áll helyt (kötvényszám: 4 709 706 5). A Többes Ügynök köteles megtéríteni mindazt a kárt, amelyet a kötelezettségének esetleges megszegésével az Ügyfélnek okoz. A Többes Ügynök nem felel azért a kárért, amely a Többes Ügynök elvárható gondos eljárása ellenére következett be, továbbá nem felel a jogszabályban meghatározott esetekben, valamint az Ügyfél szerződésszegése esetében. A Többes Ügynök nem felel az olyan kárért sem, amely vis major (elháríthatatlan külső körülmény), belföldi vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély (bejegyzés) megtagadása vagy késedelmes megadása folytán következett be. 9.4. Többes Ügynök jogosult Közvetítői alvállalkozó igénybevételére. Amennyiben a Többes Ügynök a Közvetítői szerződés teljesítéséhez közvetítői alvállalkozót vesz igénybe, a Többes Ügynök a közvetítői alvállalkozó eljárásáért úgy felel, mintha saját maga járt volna el. Amennyiben a Közvetítői alvállalkozó felelősségét jogszabály vagy üzletszabályzat korlátozza, a Többes Ügynök felelőssége a közvetítői alvállalkozó felelősségéhez igazodik. 9.5. A Többes Ügynököt nem terheli felelősség a Megbízó Pénzügyi intézmények által esetlegesen pótlólag bekért – a hitelbírálathoz szükséges dokumentumok, bizonylatok – Ügyfél részéről történt késedelmes teljesítésért, az ebből adódó időbeni eltolódásért, valamint ennek következményéből származóan az Ügyfelet ért károkért, és az erre visszavezethető esetleges elutasításért, továbbá az indokolt ügyintézési határidő alatti árfolyam különbözetből eredő károkért. 9.6. A Többes Ügynök tevékenysége kizárólag az Ügyfél jelen Üzletszabályzatban foglalt tájékoztatására és a Közvetítői szerződésben meghatározott feladatok teljesítésére korlátozódik, így a Többes Ügynök tevékenysége nem minősül eredménykötelemnek. A Többes Ügynök nem szavatolja a hitelkérelem Ügyfél javára történő pozitív elbírálást, illetőleg a hitelkérelem alapján igényelt bankhitel, (bankkölcsön) tényleges nyújtását, folyósítását. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Pénzügyi intézménynek jogában áll az Ügyfél igénylését elutasítani, és ezt nem köteles megindokolni. Ebben az esetben a Többes Ügynököt semminemű felelősség nem terheli. 9.7. A Többes Ügynököt megbízó Pénzügyi Intézmény felel azért, hogy a Többes Ügynökkel kötött megbízási szerződés pontosan, egyértelműen meghatározza a Többes Ügynök, mint közvetítő által ellátandó feladatokat, az Ügyfelek tájékoztatására vonatkozó követelményeket, az Ügyfelek valós vagy nem valós idejű átvilágítására, továbbá az Ügyfél és a Pénzügyi Intézmény közötti elektronikus úton történő szerződéskötésben való közreműködésre vonatkozó követelményeket, továbbá azért, hogy minden, a Többes Ügynökkel kötött megbízási szerződés megfelelő teljesítéséhez szükséges információt a Többes Ügynök rendelkezésére bocsát. 9.8. Az Ügyfél felel a Pénzügyi Intézmény részére elbírálás céljára megadott, a Pénzügyi Intézmény és az Ügyfél között megkötendő pénzügyi szolgáltatási szerződésre vonatkozó, a Pénzügyi Intézmény által megkövetelt és az ügylet elbírálásához elengedhetetlen adatlap és dokumentáció, okmányok, másolatok és egyéb nyilatkozatok teljességéért, azok tartalmának valódiságáért valamint helyességéért és időbeni rendelkezésre bocsátásáért, ideértve valamennyi, akár személyesen, akár elektronikus úton, akár valós vagy nem valós idejű átvilágítás, illetőleg elektronikus úton történő szerződéskötés során, továbbá a Pénzügyeim felületen keresztül megadott információkat. 9.9. Az Ügyfél felel a Többes Ügynök által a felhasználói fiókján keresztül nyújtott szolgáltatások használatáért, az ott elhelyezett értesítések, dokumentumok elolvasásáért.

  • Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:

  • Felelősség kizárása 13.1. A Szolgáltatót jogszabály alapján szerződéskötési kötelezettség nem terheli. Szabadon dönt a Felhasználó megrendelésének elfogadásáról vagy visszautasításáról. A Szolgáltató kizárja felelősségét az ebből eredő károkért. 13.2. Szolgáltató nem garantálja, hogy a termék, illetve szolgáltatás megfelel a Felhasználó által tervezett bármilyen felhasználási célra. A termék, illetve szolgáltatás leírásában és útmutatójában írtak irányadók a felhasználást illetően, de a konkrét felhasználási körülményekből adódó eltérések miatt a Szolgáltatót nem terheli felelősség. 13.3. Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal olyan közvetlen és közvetett károkért, amelyek a webhely rosszhiszemű felhasználásából vagy az internetszolgáltató elérhetetlenné válásából erednek. Szolgáltató nem vonható felelősségre technikai zavarokért, például elektromos vagy számítógépes hálózati kimaradásért. Tekintettel arra, hogy az internet nyílt, biztonságosnak nem tekinthető hálózat, az elektronikus formában továbbított üzenetek, megrendelések Szolgáltatón kívül eső okból történő megsemmisülése, késedelmes megérkezése, egyéb hibája miatt beálló károk tekintetében Szolgáltatót nem terheli felelősség. 13.4. Szolgáltató a webhely felhasználásának lehetőségét bármikor, indokolás nélkül megszüntetheti az egyes Felhasználók számára, vagy az összes Felhasználóra nézve a webhely üzemeltetésének befejezésével. Ez esetben a már érvényesen leadott megrendeléseket és a Felhasználó egyéb kérelmeit teljesíti, más esetleges következményekért azonban nem felel. 13.5. A webhelyen megjelenített termékek és szolgáltatások képei eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben illusztrációként szerepelnek. Szolgáltató nem felelős a termékismertetők rajta kívül álló okok miatt, így a gyártó vagy a beszállító miatt szükségessé váló előzetes bejelentés nélküli esetleges változtatásából adódó eltérésekért. 13.6. Szolgáltató a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért, az ezekből adódó károkért való felelősségét kizárja. 13.7. A webhelyen található külső hivatkozások követésével letöltött tartalom nem áll Szolgáltató befolyása alatt. Amennyiben azt az arra jogosult kéri, a linket Szolgáltató törli vagy módosítja. Az ilyen link használatával megjelenített vagy letöltött tartalmakkal kapcsolatban Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli.

  • A Szolgáltató kártérítési felelőssége 22.1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményein belül, bizonyíthatóan a Szolgáltató, vagy annak alkalmazottai hibájából következett be. 22.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a vendég közvetve vagy közvetlenül maga okozta. 22.3. A Szolgáltató kijelöl olyan helyeket, területeket a szállodában, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. 22.4. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a Szolgáltató felé, és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez / rendőrségi eljáráshoz szükséges. 22.5. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette. 22.6. Szolgáltató közösségi tereiben vagy szobáiban hagyott személyes tárgyakért, (ideértve a szobaszéfben elhelyezett dolgokat, tárgyakat is) a Szolgáltató nem vállal felelősséget. 22.7. A Szolgáltatót abban az esetben sem terheli kártérítési felelősség, ha a panziói wellness-részlegnek rendkívüli vagy egészségügyi előírások betartása végett elrendelt karbantartás idejére ezen létesítmény használata korlátozott vagy nem megengedett. 22.8. A Szolgáltató parkolójában levő gépjárműben hagyott értéktárgyakért a Szolgáltató nem vállal felelősséget, illetve a parkoló gépjárművekben keletkezett károk keletkezését a Szolgáltató kivizsgálja és amennyiben a kár neki felróható gondatlanságból keletkezett, megtéríti azt. 22.9. A kártérítés mértékének felső határa a Szerződés szerinti napi szobaár összegének az ötvenszerese, kivéve, ha a kár ennél kevesebb.