Felelősség kizárása. A FENTI 5.1 PONTBAN MEGHATÁROZOTT KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG (KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG) KIVÉTELÉVEL AZ AUTODESK, ÉS BESZÁLLÍTÓI SEMMILYEN TOVÁBBI KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT (HALLGATÓLAGOS) SZAVATOSSÁGI NYILATKOZATOT (IDEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAG ELADHATÓSÁGRA, MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA, VAGY JOGSZABÁLYOK MEG NEM SÉRTÉSÉRE VONATKOZÓ BELEÉRTETT SZAVATOSSÁGOT, VAGY EGYÉBKÉNT BÁRMELY, JOGSZABÁLY VAGY KERESKEDELMI GYAKORLAT ALAPJÁN BELEÉRTETT SZAVATOSSÁGOT) NEM TESZNEK ÉS SEMMILYEN TOVÁBBI FELTÉTELT NEM VÁLLALNAK AZ AUTODESK ANYAGOK, ELŐFIZETÉS VAGY SZOLGÁLTATÁSOK TEKINTETÉBEN (AZ ELŐFIZETÉS ALAPJÁN ÉS EGYÉBKÉNT IS), ILLETVE A VONATKOZÓ JOG ÁLTAL MEGENGEDETT LEGNAGYOBB MÉRTÉKIG KIZÁRJÁK A SZAVATOSSÁGOT. AZ AUTODESK ANYAGOKKAL ÉS MŰKÖDÉSÜKKEL VALAMINT TULAJDONSÁGAIKKAL KAPCSOLATOSAN A LICENCIÁBA ADOTT ANYAGOKBAN VAGY AZ ÖNNEL FOLYTATOTT KOMMUNIKÁCIÓ SORÁN TETT NYILATKOZATOK ÉS ÁLLÍTÁSOK CSUPÁN INFORMÁCIÓS CÉLOKAT SZOLGÁLNAK, ÉS NEM MINŐSÜLNEK SZAVATOSSÁGI NYILATKOZATOKNAK, KIJELENTÉSNEK VAGY SZERZŐDÉSI FELTÉTELNEK. TOVÁBBÁ A FENTIEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL AZ AUTODESK EGYÉRTELMŰEN KIZÁRJA A SZAVATOSSÁGOT AZÉRT, HOGY: (a) A LICENCIÁBA ADOTT ANYAGOKNAK VAGY AZOK TERMÉKEINEK (OUTPUT-JAINAK) A MŰKÖDÉSE MEGSZAKÍTÁSMENTES, HIBÁTLAN, MEGFELELŐ, MEGBÍZHATÓ, VAGY TELJESKÖRŰ LESZ FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY ARRA AZ AUTODESKKEL VAGY HARMADIK SZEMÉLLYEL KÖTÖTT ELŐFIZETÉS VONATKOZIK, VAGY AZ AUTODESK VAGY HARMADIK SZEMÉLY TÁMOGATÁSÁVAL BIZTOSÍTJÁK AZT; (b) AZ AUTODESK VAGY BÁRMELY HARMADIK SZEMÉLY KIJAVÍTJA AZ ESETLEGES HIBÁKAT; VAGY (c) HOGY AZ AUTODESK VAGY BÁRMELY HARMADIK SZEMÉLY TELJESÍT BÁRMILYEN TÁMOGATÁSRA IRÁNYULÓ MEGKERESÉST, ILLETVE HOGY AZ ILYEN MEGKERESÉSRE ADOTT MEGOLDÁS MEGFELEL A LICENCIA JOGOSULT KÖVETELMÉNYEINEK ÉS ELVÁRÁSAINAK. AZ ELŐZŐEK SEMMIBEN SEM KORLÁTOZZÁK AZOKNAK A SZAVATOSSÁGI JOGOKNAK AZ ÉRVÉNYESÜLÉSÉT, AMELYEK JOGSZABÁLYON ALAPULNAK, ÉS AMELYEK MEGÁLLAPODÁS ÚTJÁN NEM ZÁRHATÓK KI, NEM KORLÁTOZHATÓK ÉS NEM MÓDOSÍTHATÓK.
Appears in 4 contracts
Samples: Licensing Agreement, Licensing Agreement, Licensing Agreement
Felelősség kizárása. A FENTI 5.1 PONTBAN MEGHATÁROZOTT KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG (KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG) KIVÉTELÉVEL AZ AUTODESK, ÉS BESZÁLLÍTÓI SEMMILYEN TOVÁBBI KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT (HALLGATÓLAGOS) SZAVATOSSÁGI NYILATKOZATOT (IDEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAG ELADHATÓSÁGRA, MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA, VAGY JOGSZABÁLYOK MEG NEM SÉRTÉSÉRE VONATKOZÓ BELEÉRTETT SZAVATOSSÁGOT, VAGY EGYÉBKÉNT BÁRMELY, JOGSZABÁLY VAGY KERESKEDELMI GYAKORLAT ALAPJÁN BELEÉRTETT SZAVATOSSÁGOT) NEM TESZNEK ÉS SEMMILYEN TOVÁBBI FELTÉTELT NEM VÁLLALNAK AZ AUTODESK ANYAGOK, ELŐFIZETÉS VAGY SZOLGÁLTATÁSOK TEKINTETÉBEN (AZ ELŐFIZETÉS ALAPJÁN ÉS EGYÉBKÉNT IS), ILLETVE A VONATKOZÓ JOG ÁLTAL MEGENGEDETT LEGNAGYOBB MÉRTÉKIG KIZÁRJÁK A SZAVATOSSÁGOT. AZ AUTODESK ANYAGOKKAL ANYAGOKKAL, ELŐFIZETÉSSEL VAGY SZOLGÁLTATÁSOKKAL ÉS MŰKÖDÉSÜKKEL VALAMINT TULAJDONSÁGAIKKAL KAPCSOLATOSAN A LICENCIÁBA ADOTT ANYAGOKBAN VAGY AZ ÖNNEL FOLYTATOTT KOMMUNIKÁCIÓ SORÁN TETT NYILATKOZATOK ÉS ÁLLÍTÁSOK CSUPÁN INFORMÁCIÓS CÉLOKAT SZOLGÁLNAK, ÉS NEM MINŐSÜLNEK SZAVATOSSÁGI NYILATKOZATOKNAK, KIJELENTÉSNEK VAGY SZERZŐDÉSI FELTÉTELNEK. TOVÁBBÁ A FENTIEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL AZ AUTODESK EGYÉRTELMŰEN KIZÁRJA A SZAVATOSSÁGOT AZÉRT, HOGY: (a) A LICENCIÁBA ADOTT ANYAGOKNAK VAGY SZOLGÁLTATÁSOKNAK VAGY AZOK TERMÉKEINEK (OUTPUT-JAINAK) A MŰKÖDÉSE MEGSZAKÍTÁSMENTES, HIBÁTLAN, BIZTONSÁGOS, MEGFELELŐ, MEGBÍZHATÓ, VAGY TELJESKÖRŰ LESZ FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY ARRA AZ AUTODESKKEL VAGY HARMADIK SZEMÉLLYEL KÖTÖTT ELŐFIZETÉS VONATKOZIK, VAGY AZ AUTODESK VAGY HARMADIK SZEMÉLY TÁMOGATÁSÁVAL BIZTOSÍTJÁK AZT; (b) AZ AUTODESK VAGY BÁRMELY HARMADIK SZEMÉLY KIJAVÍTJA AZ ESETLEGES HIBÁKAT; VAGY (c) HOGY AZ AUTODESK VAGY BÁRMELY HARMADIK SZEMÉLY TELJESÍT BÁRMILYEN TÁMOGATÁSRA IRÁNYULÓ MEGKERESÉST, ILLETVE HOGY AZ ILYEN MEGKERESÉSRE ADOTT MEGOLDÁS MEGFELEL A LICENCIA JOGOSULT KÖVETELMÉNYEINEK ÉS ELVÁRÁSAINAK. AZ ELŐZŐEK SEMMIBEN SEM KORLÁTOZZÁK AZOKNAK A SZAVATOSSÁGI JOGOKNAK AZ ÉRVÉNYESÜLÉSÉT, AMELYEK JOGSZABÁLYON ALAPULNAK, ÉS AMELYEK MEGÁLLAPODÁS ÚTJÁN NEM ZÁRHATÓK KI, NEM KORLÁTOZHATÓK ÉS NEM MÓDOSÍTHATÓK.
Appears in 1 contract
Samples: Licensing Agreement
Felelősség kizárása. A FENTI 5.1 PONTBAN MEGHATÁROZOTT KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG (KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG) KIVÉTELÉVEL AZ AUTODESK, ÉS BESZÁLLÍTÓI SEMMILYEN TOVÁBBI KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT (HALLGATÓLAGOS) SZAVATOSSÁGI NYILATKOZATOT (IDEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAG ELADHATÓSÁGRA, MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA, VAGY JOGSZABÁLYOK MEG NEM SÉRTÉSÉRE VONATKOZÓ BELEÉRTETT SZAVATOSSÁGOT, VAGY EGYÉBKÉNT BÁRMELY, JOGSZABÁLY VAGY KERESKEDELMI GYAKORLAT ALAPJÁN BELEÉRTETT SZAVATOSSÁGOT) NEM TESZNEK ÉS SEMMILYEN TOVÁBBI FELTÉTELT NEM VÁLLALNAK AZ AUTODESK ANYAGOK, ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT PROGRAMOK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK TEKINTETÉBEN (AZ ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT PROGRAM ALAPJÁN ÉS EGYÉBKÉNT IS), ILLETVE A VONATKOZÓ JOG ÁLTAL MEGENGEDETT LEGNAGYOBB MÉRTÉKIG KIZÁRJÁK A SZAVATOSSÁGOT. AZ AUTODESK ANYAGOKKAL ANYAGOKKAL, KAPCSOLAT PROGRAMOKKAL VAGY SZOLGÁLTATÁSOKKAL ÉS MŰKÖDÉSÜKKEL VALAMINT TULAJDONSÁGAIKKAL KAPCSOLATOSAN A LICENCIÁBA ADOTT ANYAGOKBAN VAGY AZ ÖNNEL FOLYTATOTT KOMMUNIKÁCIÓ SORÁN TETT NYILATKOZATOK ÉS ÁLLÍTÁSOK CSUPÁN INFORMÁCIÓS CÉLOKAT SZOLGÁLNAK, ÉS NEM MINŐSÜLNEK SZAVATOSSÁGI NYILATKOZATOKNAK, KIJELENTÉSNEK VAGY SZERZŐDÉSI FELTÉTELNEK. TOVÁBBÁ A FENTIEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL AZ AUTODESK EGYÉRTELMŰEN KIZÁRJA A SZAVATOSSÁGOT AZÉRT, HOGY: (a) A LICENCIÁBA ADOTT ANYAGOKNAK VAGY SZOLGÁLTATÁSOKNAK VAGY AZOK TERMÉKEINEK (OUTPUT-JAINAK) A MŰKÖDÉSE MEGSZAKÍTÁSMENTES, HIBÁTLAN, BIZTONSÁGOS, MEGFELELŐ, MEGBÍZHATÓ, VAGY TELJESKÖRŰ LESZ FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY ARRA AZ AUTODESKKEL VAGY HARMADIK SZEMÉLLYEL KÖTÖTT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT PROGRAMRA VONATKOZIK, VAGY AZ AUTODESK VAGY HARMADIK SZEMÉLY TÁMOGATÁSÁVAL BIZTOSÍTJÁK AZT; (b) AZ AUTODESK VAGY BÁRMELY HARMADIK SZEMÉLY KIJAVÍTJA AZ ESETLEGES HIBÁKAT; VAGY (c) HOGY AZ AUTODESK VAGY BÁRMELY HARMADIK SZEMÉLY TELJESÍT BÁRMILYEN TÁMOGATÁSRA IRÁNYULÓ MEGKERESÉST, ILLETVE HOGY AZ ILYEN MEGKERESÉSRE ADOTT MEGOLDÁS MEGFELEL A LICENCIA JOGOSULT KÖVETELMÉNYEINEK ÉS ELVÁRÁSAINAK. AZ ELŐZŐEK SEMMIBEN SEM KORLÁTOZZÁK AZOKNAK A SZAVATOSSÁGI JOGOKNAK AZ ÉRVÉNYESÜLÉSÉT, AMELYEK JOGSZABÁLYON ALAPULNAK, ÉS AMELYEK MEGÁLLAPODÁS ÚTJÁN NEM ZÁRHATÓK KI, NEM KORLÁTOZHATÓK ÉS NEM MÓDOSÍTHATÓK.
Appears in 1 contract
Samples: Licensing Agreement
Felelősség kizárása. A FENTI 5.1 PONTBAN MEGHATÁROZOTT KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG (KORLÁTOZOTT SZAVATOSSÁG) KIVÉTELÉVEL AZ AUTODESK, A HYPERTHERM ÉS BESZÁLLÍTÓI NEM TESZNEK A LICENCIA JOGOSULT RÉSZÉRE SEMMILYEN TOVÁBBI KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT (HALLGATÓLAGOS) SZAVATOSSÁGI NYILATKOZATOT (IDEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAG ELADHATÓSÁGRA, MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA, ALKALMASSÁGRA VAGY JOGSZABÁLYOK MEG NEM SÉRTÉSÉRE VONATKOZÓ BELEÉRTETT SZAVATOSSÁGOT, SZAVATOSSÁGOT VAGY EGYÉBKÉNT BÁRMELY, JOGSZABÁLY VAGY KERESKEDELMI GYAKORLAT ALAPJÁN BELEÉRTETT SZAVATOSSÁGOT) ÉS NEM TESZNEK ÉS VÁLLALNAK SEMMILYEN TOVÁBBI FELTÉTELT NEM VÁLLALNAK AZ AUTODESK A HYPERTHERM ANYAGOK, ELŐFIZETÉS ELŐFIZETÉSEK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK TEKINTETÉBEN (AZ ELŐFIZETÉS ALAPJÁN ÉS EGYÉBKÉNT ISVAGY EGYÉB MÓDON), ILLETVE A VONATKOZÓ JOG ÁLTAL MEGENGEDETT LEGNAGYOBB MÉRTÉKIG KIZÁRJÁK A SZAVATOSSÁGOT. AZ AUTODESK ANYAGOKKAL A HYPERTHERM ANYAGOKKAL, ELŐFIZETÉSSEL VAGY SZOLGÁLTATÁSOKKAL ÉS MŰKÖDÉSÜKKEL VALAMINT TULAJDONSÁGAIKKAL KAPCSOLATOSAN A LICENCIÁBA ADOTT ANYAGOKBAN VALÓ MŰKÖDÉSÜKKEL, ILLETVE TULAJDONSÁGAIKKAL KAPCSOLATOSAN VAGY AZ ÖNNEL FOLYTATOTT KOMMUNIKÁCIÓ SORÁN TETT NYILATKOZATOK ÉS ÁLLÍTÁSOK CSUPÁN INFORMÁCIÓS CÉLOKAT SZOLGÁLNAK, ÉS NEM MINŐSÜLNEK SZAVATOSSÁGI NYILATKOZATOKNAK, KIJELENTÉSNEK VAGY SZERZŐDÉSI FELTÉTELNEK. TOVÁBBÁ A FENTIEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL AZ AUTODESK EGYÉRTELMŰEN KIZÁRJA NÉLKÜL, A HYPERTHERM NEM VÁLLAL SZAVATOSSÁGOT AZÉRT, HOGYA KÖVETKEZŐKÉRT: (a) A LICENCIÁBA ADOTT ANYAGOKNAK ANYAGOK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK MŰKÖDTETÉSE VAGY AZOK TERMÉKEINEK (OUTPUT-JAINAK) A MŰKÖDÉSE EREDMÉNYE MEGSZAKÍTÁSMENTES, HIBÁTLAN, BIZTONSÁGOS, MEGFELELŐ, MEGBÍZHATÓ, MEGBÍZHATÓ VAGY TELJESKÖRŰ TELJES KÖRŰ LESZ FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY ARRA AZ AUTODESKKEL A HYPERTHERMMEL VAGY HARMADIK SZEMÉLLYEL FÉLLEL KÖTÖTT ELŐFIZETÉS VONATKOZIK-E, VAGY AZ AUTODESK A HYPERTHERM VAGY HARMADIK SZEMÉLY TÁMOGATÁSÁVAL BIZTOSÍTJÁK BIZTOSÍTJÁK-E AZT; (b) AZ AUTODESK A HYPERTHERM VAGY BÁRMELY HARMADIK SZEMÉLY FÉL KIJAVÍTJA AZ ESETLEGES HIBÁKAT; VAGY (c) HOGY AZ AUTODESK A HYPERTHERM VAGY BÁRMELY HARMADIK SZEMÉLY FÉL TELJESÍT BÁRMILYEN TÁMOGATÁSRA IRÁNYULÓ MEGKERESÉST, ILLETVE HOGY AZ ILYEN MEGKERESÉSRE ADOTT MEGOLDÁS MEGFELEL A LICENCIA JOGOSULT KÖVETELMÉNYEINEK ÉS ELVÁRÁSAINAK. AZ ELŐZŐEK SEMMIBEN SEM KORLÁTOZZÁK AZOKNAK A SZAVATOSSÁGI JOGOKNAK AZ ÉRVÉNYESÜLÉSÉT, AMELYEK JOGSZABÁLYON ALAPULNAK, ÉS AMELYEK MEGÁLLAPODÁS ÚTJÁN NEM ZÁRHATÓK KI, NEM KORLÁTOZHATÓK ÉS NEM MÓDOSÍTHATÓK.
Appears in 1 contract
Samples: End User License Agreement (Eula)