Common use of Felelősség Clause in Contracts

Felelősség. 10.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 11 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.1A Szolgáltatáshoz kapcsolódó applikáció csak kompatibilis készülékekkel vehető igénybe. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésrekészülék-támogatottság folytonosságáért a Blogmusik felel. A támogatott operációs rendszerekről (igénybevehető eszközöket) honlapjukon nyújtanak tájékoztatást. A Deezer márkanevű szolgáltatás és mobil applikáció a Blogmusik tulajdona, azonban azok a szolgáltatásban megjelenő tartalmakért, illetve azoknak minőségéért kizárólag tájékoztató célt szolgálnaka Blogmusik felel a regisztráció során jóváhagyott felhasználói feltételeknek megfelelően. A fentiekre tekintettel a Blogmusik Deezer márkanevű szolgáltatásával és annak elemeivel kapcsolatos felelősség a Blogmusik-ot terheli, az információk pontosságáértElőfizető kizárólag a Blogmusik-kal szemben érvényesítheti ezekkel kapcsolatos igényét. A Szolgáltató felelőssége a Blogmusik Deezer márkanevű szolgáltatásáért, teljességéért megoldásaiért, szoftvereiért kizárt, melyet az Előfizető a megrendelésével tudomásul vesz. Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.2felelőssége egyebekben – például mobilhálózati hozzáférés a szolgáltatáshoz – csak az Előfizető által megfizetett díjak összegére korlátozódik. Előfizető vállalja, hogy amennyiben saját magatartásából következően a Szolgáltató a Blogmusik-nak külön díjat – ideértve bármely szerződésszegés folytán esedékessé váló kártérítést, vagy összeget – köteles fizetni (pl. szerzői jogok megsértése), akkor Szolgáltatót teljes mértékben mentesíti, helytáll ezen összegek megfizetéséért közvetlenül, vagy ha Szolgáltató ezen összegeket már megfizette, akkor Szolgáltató felhívására haladéktalanul megfizeti ezeket Szolgáltató számára. Az Ügyfél előfizetői panaszokat a Weboldalt kizárólag Szolgáltató ügyfélszolgálati pontjai kezelik, mely azonban nem jelenti szükségszerűen a saját kockázatára használhatjaszolgáltatásért való felelősséget. A szolgáltatásért való felelősség tekintetében a szolgáltatás használatához szükséges aktivációkor illetve telepítésekor elfogadott Deezer felhasználási feltételek az irányadóak. Amennyiben bármely okból kifolyólag a Blogmusik és Szolgáltató közötti szerződés megszüntetésre kerül, a Deezer Zeneszolgáltatás elemeinek elérhetőségét, használhatóságát a Szolgáltató a továbbiakban nem tudja biztosítani. A Blogmusik Deezer Premium+ márkanevű szolgáltatása, illetve a mobilalkalmazás a Szolgáltató által biztosított Szolgáltatástól függetlenül is igénybe vehető közvetlenül a Blogmusik-tól az általa meghatározott hozzáférési díjon és elfogadja, hogy feltételek szerint. A Szolgáltató ilyen esetben nem vállal felelősséget felel sem a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosanügyfélszolgálati kérdésekért, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá sem az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.3ebből eredő adatforgalomért. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. igénybevétel korlátai: A szolgáltatás oldalai nem rendelhető meg olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnaktarifacsomagokhoz, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősségetmelyek havidíja tartalmazza a Deezer hozzáférést. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 6 contracts

Samples: Business General Terms and Conditions, Business General Terms and Conditions, Business General Terms and Conditions

Felelősség. 10.13.2.1. A Weboldalon Honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.23.2.2. Az Ügyfél Sem Szolgáltató, sem alkalmazottai, sem megbízottja nem vállal felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve, korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek a Weboldalt Honlapra történő belépésből vagy annak használatából esetlegesen erednek. Felhasználó a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. E pont alól kivételt képeznek a 4. és 5. pontban megjelöltek, melynek szabályai a hivatkozott pont, valamint egyéb vonatkozó jogszabályok szerint érvényesülnek. 10.33.2.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal Honlap használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.43.2.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.53.2.5. Az Ügyfelek által Szolgáltató nem vállal felelősséget a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat Honlap látogatásakor közvetlenül, közvetetten, véletlenszerűen felmerülő működési illetve tartalmi hibákért vagy hiányosságokért, nem vállal továbbá felelősséget a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresnihibás adatok megadásából eredő esetleges hibákért. 10.63.2.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél Felhasználó elfogadja, hogy a Weboldal Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél a Felhasználó államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet Felhasználót terheli a felelősség. 10.73.2.7. Amennyiben az Ügyfél Felhasználó a Weboldalon Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 6 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.18.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.28.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.38.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.58.4. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.68.5. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.78.6. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 5 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.13.2.1. A Weboldalon Honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.23.2.2. Az Ügyfél Sem Szolgáltató, sem alkalmazottai, sem megbízottja nem vállal felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve, korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek a Weboldalt Honlapra történő belépésből vagy annak használatából esetlegesen erednek. Felhasználó a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. E pont alól kivételt képeznek a 4. és 5. pontban megjelöltek, melynek szabályai a hivatkozott pont, valamint egyéb vonatkozó jogszabályok szerint érvényesülnek. 10.33.2.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal Honlap használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.43.2.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetvezetnek. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.53.2.5. Szolgáltató nem vállal felelősséget a Honlap látogatásakor közvetlenül, közvetetten, véletlenszerűen felmerülő működési, illetve tartalmi hibákért vagy hiányosságokért, nem vállal továbbá felelősséget a hibás adatok megadásából eredő esetleges hibákért. 3.2.6. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet internet globális jellege miatt az Ügyfél Felhasználó elfogadja, hogy a Weboldal Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél a Felhasználó államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet Felhasználót terheli a felelősség. 10.73.2.7. Amennyiben az Ügyfél Felhasználó a Weboldalon Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 4 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Felelősség. 10.13.2.1. A Weboldalon Honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.23.2.2. Az Ügyfél Sem Szolgáltató, sem alkalmazottai, sem megbízottja nem vállal felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve, korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek a Weboldalt Honlapra történő belépésből vagy annak használatából esetlegesen erednek. Felhasználó a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. E pont alól kivételt képeznek a 4. és 5. pontban megjelöltek, melynek szabályai a hivatkozott pont, valamint egyéb vonatkozó jogszabályok szerint érvényesülnek. 10.33.2.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal Honlap használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.43.2.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetvezetnek. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.53.2.5. Szolgáltató nem vállal felelősséget a Honlap látogatásakor közvetlenül, közvetetten, véletlenszerűen felmerülő működési illetve tartalmi hibákért vagy hiányosságokért, nem vállal továbbá felelősséget a hibás adatok megadásából eredő esetleges hibákért. 3.2.6. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet internet globális jellege miatt az Ügyfél Felhasználó elfogadja, hogy a Weboldal Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél a Felhasználó államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet Felhasználót terheli a felelősség. 10.73.2.7. Amennyiben az Ügyfél Felhasználó a Weboldalon Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.19.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.29.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.39.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.49.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.59.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.69.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.79.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions

Felelősség. 10.1. Visszterhes szolgáltatások esetén Üzemeltető köteles évi 99%-os rendelkezésre állás mellett szerződésben vállalt Xxxxxx.xx Szolgáltatásának biztosítására. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésrerendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele a harmadik fél hatáskörébe tartozó szolgáltatások, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnakvalamint az előre bejelentett karbantartások. Nem visszterhes Xxxxxx.xx Szolgáltatást a Szolgáltató a Xxxxxx.xx Szolgáltatás megrendelésekori állapotban nyújtja, az információk ezért a Xxxxxx.xx Szolgáltatás - ideértve a Xxxxxx.xx Szolgáltatás üzemeltetése során használt szoftvert, illetve a Xxxxxx.xx Szolgáltatás keretében elérhető valamennyi tartalmat is - pontosságáért, teljességéért megbízhatóságáért, hibamentes működéséért, teljességéért, adott célra való alkalmasságáért a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal. A Szolgáltató nem vállal felelősségetfelel továbbá a rajta kívül álló okkal összefüggésben keletkezett hibákért és ezek következményeiért, ilyen lehet például az Internetes hálózatban keletkezett technikai meghibásodás vagy kimaradás, bármilyen eredetű technikai leállás, szünet, mások által elhelyezett romboló alkalmazások vagy programok (például: vírusok, férgek, makrók vagy hacker tevékenységek). 10.2. Az Ügyfél A Partner által közzétett információk valóságáért a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatjaPartner felel, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal ezzel kapcsolatos mindenfajta felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenkizár. 10.3. A Felhasználó által a Partner termékének megrendelése érdekében küldött megrendelés, és véglegesített, sikeres megrendelés kizárólag Partner és a Felhasználó között eredményezi a Xxxxxx adásvételére vonatkozó szerződéses kapcsolat létrejöttét, Szolgáltató nem részese ezen szerződésnek. 10.4. A Xxxxxx.xx Szolgáltatás használata során történő adatközlés hiányosságaiért, illetve a hibásan megadott adatokból adódó bármilyen következményért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. 10.5. A Xxxxxx.xx Szolgáltatás harmadik személyek által üzemeltetett weboldalakra mutató linkeket is tartalmaz. Amennyiben a Szolgáltató tudomást szerez arról, hogy az általa linkelt oldal vagy a linkelés harmadik személyek jogait vagy a hatályos jogszabályokat sérti, a linket haladéktalanul eltávolítja a Xxxxxx.xx Szolgáltatásról. Ezen felül a Szolgáltató az oldalon elérhetővé tett linkek, illetve az általuk lehívható weboldalak tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal és azok tartalmát nem ellenőrzi. 10.6. A Xxxxxx.xx Szolgáltatás használatáért kizárólag az adott Felhasználó tartozik felelősséggel. A Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek Felhasználó által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat közzétett tartalommal vagy másként okozott, vagy egyébként a Szolgáltató jogosultFelhasználó magatartásával összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kár és jogsérelem, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősségilletve egyéb következmény vonatkozásában. 10.7. Amennyiben mennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság, illetve bíróság a Szolgáltatóval szemben bármilyen igényt támaszt, illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Szolgáltató által megkövetelt intézkedést megtenni és a Szolgáltatónak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, ami a Szolgáltatót a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri. 10.8. A Szolgáltató a digitális adattartalom működésére, valamint az Ügyfél alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésre vonatkozó fogyasztók felé teljesítendő tájékoztatási kötelezettségével összhangban tájékoztatja a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlelFelhasználókat, hogy az általa üzemeltetett informatikai rendszerek, szerverek, eszközök, hálózat tekintetében elvégezte és fenntartja a szükséges biztonsági intézkedéseket. 10.9. A Felhasználó felel a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásáért a Xxxxxx.xx Szolgáltatással kapcsolatban, így Felhasználó köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónakbetartani az EKAER (Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) számokkal kapcsolatos hatályos jogszabályi rendelkezéseket, és felel azok megsértéséért. 10.10. Vis maiornak minősül minden olyan előre nem látható, előre nem ellenőrizhető külső erő, amely miatt a Szolgáltató számára lehetetlen a jelen ÁSZF és az az alapján létrejött elektronikus szerződések teljesítése (például háború, forradalom, zavargás, járvány, természeti katasztrófa). Amennyiben a vis maior 30 napnál tovább áll fenn, akkor bármelyik szerződő fél jogosult azonnali hatállyal felmondani a szerződést. 10.11. Szolgáltató jóhiszemű eljárása során az általa értékesített Termékkel kapcsolatban nem vállal üzembe helyezést, az üzembe helyezés nem része a jelzést megalapozottnak találjaszerződésnek. Szolgáltató kizárólag azért vállal felelősséget, jogosult hogy az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosításáraáltala értékesített Termék rendelkezik a Termék gyártója által rendelkezésre bocsátott üzembe helyezési utasítással.

Appears in 2 contracts

Samples: Fogyasztói Általános Szerződési És Felhasználási Feltételek, Fogyasztói Általános Szerződési És Felhasználási Feltételek

Felelősség. 10.111.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.211.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.311.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.411.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.511.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.611.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.711.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.112.1. A Weboldalon és a Webáruházban található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.212.2. Az Ügyfél a Weboldalt és a Webáruházat kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.312.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal és a Webáruház használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.412.4. A szolgáltatás oldalai Weboldal és a Webáruház, valamint ezek aloldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.512.5. Az Ügyfelek által a Weboldal és a Webáruház használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.612.6. Az Internet globális jellege miatt jellegére tekintettel az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal és a Webáruház használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal és a Webáruház használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.712.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon és a Webáruházban kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.112.1. A Weboldalon weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.212.2. Az Ügyfél a Weboldalt weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.312.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.412.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.512.5. Az Ügyfelek által a Weboldal weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.612.6. Az Internet internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.712.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésreSzolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnakamennyiben a szállítási késedelem, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősségetilletve egyéb probléma a Felhasználó által pontatlanul és/vagy hibásan megadott adatok miatt következett be. 10.2. A megrendelt termék adatlapján feltüntetjük a termék lényeges tulajdonságait tartalmazó leírásokat, a használati utasításokat. A megrendelt termék tényleges tulajdonságairól részletesen a termékhez csatolt használati útmutatóból, vagy a 2. pontban foglalt e-mail címek útján tájékozódhat. Az Ügyfél általunk forgalmazott termékhez a Weboldalt jogszabályi előírások keretein belül használati útmutatót csatolunk, azonban amennyiben véletlenül mégsem kapná meg a termékkel együtt, kérjük ezt a tényt haladéktalanul, még a termék használata előtt szíveskedjen jelezni az ügyfélszolgálatunknak, és természetesen pótoljuk. 10.3. A Szolgáltató minden felelősséget kizár a honlap használói által tanúsított magatartásokért. A honlap használója kizárólagosan és teljes mértékben felelős saját magatartásáért. A Szolgáltató a jogszabályi keretek közt az eljáró hatóságokkal teljes mértékben együttműködik az esetleges jogszabálysértések felderítése érdekében. 10.4. A honlapunk tartalmazhat olyan linkeket, amelyek más szolgáltató oldalaira mutatnak, azonban a Szolgáltató nem vállal felelősséget ezen szolgáltatók tevékenységéért, illetve adatvédelmi megfelelőségéért. 10.5. A Szolgáltató a jogszabályokban meghatározott kivételekkel nem vállal felelősséget a webáruházban harmadik fél által elhelyezett hirdetések, promóciós anyagok, illetve egyéb tájékoztatások jogszabályoknak való megfelelőségéért, tartalmáért. Ezen tartalmakért azt terheli felelősség, akinek érdekében a hirdetés megjelenésre került. 10.6. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a rendszer használatából eredő károkért. A Felhasználó a Szolgáltató honlapját kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősségkárokért. 10.7. Amennyiben A Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához más személy közreműködését veheti igénybe. A Szolgáltató az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észleligénybevett személy magatartásáért úgy felel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosításáramintha maga járt volna el.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.610.5. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.710.6. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. 10.7. Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Hungaroring Sport Zrt. (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xxxx 00.), és a Molishop Kft. (1062 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 00.) szolgáltatásaira vonatkozó utalványok beváltásából fakadó károkért. A Hungaroring Sport Zrt. szolgáltatásaira vonatkozó utalványok beváltása esetében a 00-000-000 telefonszámon, a Molishop Kft. szolgáltatásaira vonatkozó utalványok beváltása esetében a 00-00-000-0000 telefonszámon tehet panaszt az Ügyfél nyitvatartási időben.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.11. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.22. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.33. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.44. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.55. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.66. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.77. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.14.1. A Weboldalon Rendszerben található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A Szolgáltató éves 99%-os rendelkezésre állást biztosít a Rendszer felhasználása vonatkozásában. Az esetlegesen felmerülő hibákat, hiányosságokat Szolgáltató működést akadályozó hiba esetén 4 (azaz négy) órán belül munkaidőben (7-16 óra között munkanapokon), egyéb esetekben 8 (azaz nyolc) órán belül javítja. 10.24.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy A Szolgáltató nem vállal felelősséget azokért az esetlegesen bekövetkező károkért, veszteségekért, költségekért, amelyek a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosanRendszer használatából keletkeznek. Azon károk, súlyos gondatlansággalveszteségek, költségek esetén, illetve amelyek az információtovábbítási késedelemből, számítógépes vírusból, vagy bűncselekménnyel okozottmás hasonló okból származnak, továbbá az életetSzolgáltatót károkért esetenként legfeljebb 5 millió forintig, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.3illetve egy éven belül legfeljebb 15 millió forintig terheli felelősség. Szolgáltató kizár minden felelősséget kizárja felelősségét azokért a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáértkárokért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadjaamelyek abból erednek, hogy a Weboldal használata során Felhasználó nem a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el3.3. pontban foglalt módon használja a rendszert, vagy a Szolgáltató által igénybevett másik szolgáltató hibájából ered. 4.3. A Szolgáltató felelősségbiztosítója a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe (kötvényszám: Lásd xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxx). Szolgáltatót a jelen ÁSZF megsértéséből eredő esetleges károkért esetenként legfeljebb 5 millió forintig, illetve egy éven belül legfeljebb 15 millió forintig terheli felelősség, az azt meghaladó károkért nem. Ezen rendelkezés alól kifejezetten kivételt képez az ÁSZF Szolgáltató általi szándékos megszegése. 4.4. Amennyiben Felhasználó a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedettRendszerben hibás vagy kifogásolható tartalmat, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat működést észlel, úgy köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. 4.5. Amennyiben A Szolgáltató jóhiszemű eljárása során az Opten Kft.-vel kötött szerződés értelmében speciális cégadatbázis szolgáltatást is nyújt a jelzést megalapozottnak találjaFelhasználók számára. Ennek értelmében a „partnerek rögzítése és módosítása” funkció lehetővé teszi, jogosult hogy csupán a cégnevet beírva, a megfelelő adatot kiválasztva a Felhasználó partnerének minden, a számlakiállításhoz szükséges adatát közvetett módon (felhasználási jog) rendelkezésre bocsátja a Szolgáltató, ezzel segítve a Felhasználó munkáját. A Szolgáltató és az információ haladéktalan törlésére Opten Kft. között létrejött szerződés értelmében az így felhasználásra kerülő adatokból adatbázis nem építhető, bármilyen más, a Rendszer szolgáltatásától különböző platformon semmilyen körülmények között fel nem használható (így különösen: tilos az adatok másolása, terjesztése, újrahasznosítása, bármely üzleti tevékenység végzése, a szellemi tulajdon megsértése vagy annak módosítására.veszélyeztetése, adatbázis építése, egyebek). A jelen pontban foglaltak megsértése esetén a Felhasználó köteles a Szolgáltató teljes kárát megtéríteni.‌

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 10.111.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.211.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.311.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.411.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.511.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.611.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség.figyelembe 10.711.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.19.1. A Weboldalon weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.29.2. Az Ügyfél a Weboldalt weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.39.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.49.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.59.5. Az Ügyfelek által a Weboldal weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.69.6. Az Internet internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.79.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 10.111.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató Képző nem vállal felelősséget. 10.211.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató Képző nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.311.3. Szolgáltató Képző kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató Képző ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.511.4. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató Képző jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató Képző jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.611.5. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.711.6. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni SzolgáltatónakKépzőnek. Amennyiben Szolgáltató Képző jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Felnőttképzési Szerződés

Felelősség. 10.1. 10.1 A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.2. Az Ügyfél 10.2 A Felhasználó a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.3. 10.3 Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél A Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. 10.4 A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. 10.5 Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. 10.6 Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél a Felhasználó elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél a Felhasználó államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.7. 10.7 Amennyiben az Ügyfél a Felhasználó a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.111.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat Helyszínen a Bérlés során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenHázigazda Helyszínében keletkezett esetleges károkért. 10.311.2. A Házigazda, függetlenül attól, hogy Helyszínt milyen jogcímen használja, szavatol egyrészt azért, hogy a Helyszínt jogszerűen használja másrészt azért, hogy a Helyszín használatát másnak kizárólag jogszerűen engedi át a Szolgáltatás igénybevétele kapcsán. A Szolgáltató kizár minden felelősséget nem felelős azért, hogy a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben Helyszínt ténylegesen használó személy jogosult-e a Helyszín használatára és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végettSzolgáltatás igénybevételére. 10.411.3. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezetSzolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Bérlésből eredő károkért. 11.4. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért A Szolgáltató nem vállal felelősségetfelelősséget a Helyszínen a Bérlő és társai által okozott károkért. 10.511.5. Az Ügyfelek által A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat Szolgáltatónak semmilyen ráhatása sincs a Fizetési Szolgáltató működésére, így a Szolgáltató jogosultnem vállal semminemű felelősséget a Fizetési Szolgáltató rendeltetésszerű működéséért, így különösen, de nem kizárólagosan nem felel a fizetés során elkövetett technikai, adminisztrációs vagy egyéb hibákért, így többek között például, ha a Fizetési Szolgáltató esetlegesen valamely Bérleti Díj összegét helytelenül vonja le a Felhasználó bankkártyájáról. Ilyen esetben a Felhasználó Xxxxxxxx Szolgáltató közvetlen megkeresése mellett köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosultfelé is jelezni fenti hibákat. Továbbá a Szolgáltató nem felel a rendeltetésszerű működéséből eredő károkért, de nem köteles vagy bármely egyéb jogkövetkezményért, valamint az alvállalkozók szolgáltatásainak folyamatos és szerződésszerű teljesítéséért, valamit azok jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresnimagatartásának bármely következményeiért, ezek közvetlenül az alvállalkozókkal szemben érvényesíthetőek. 10.611.6. Az Internet globális jellege miatt A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Helyszín esetleges nem üzemszerű szolgáltatásáért vagy szolgáltatásának előre nem látható kimaradásáért. 11.7. A Szolgáltató az Ügyfél elfogadja, hogy Alkalmazást rendszeresen frissíti és fejleszti. A Szolgáltató nem vállal felelősséget és nem kötelezhető semmilyen kár megtérítésére a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár elvagy Szolgáltatás hiba nélküli, vírusmentes és akadálymentes elérhetőségével vagy egyéb szünetelésével összefüggésben. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedettvagy Szolgáltatás szünetel, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli Szolgáltató minden ésszerű lépést megtesz annak érdekében, hogy a felelősségFelhasználókat értesítse a szünetelésről. 10.711.8. Amennyiben A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Felhasználó internetkapcsolatában vagy készüléke operációs rendszerében jelentkező olyan hiba miatt, ami a Weboldal elérését akadályozza. 11.9. A Szolgáltató nem felel az Ügyfél olyan költségekért és károkért, amelyek abból erednek, hogy a Felhasználó a Helyszín Bérlése során párhuzamos foglalást indít (akár manuálisan, akár bármely másik erre szolgáló Weboldalon keresztül). 11.10. A Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli azért, ha a Felhasználó a Regisztráció során vagy azt követően valótlan adatokat ad meg. 11.11. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználó adatainak a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlelkeresztül illetéktelenek számára elérhetővé válásáért, amennyiben az a Felhasználónak felróható módon kerül elérhetővé illetéktelen személyek számára. A Felhasználó köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónakmegtenni minden olyan intézkedést, ami szükséges az adatai megóvásához arra az esetre, ha a készüléke, amelyen a Weboldar ba van jelentkezve illetéktelenekhez kerül. 11.12. Amennyiben A Szolgáltatót nem terheli felelősség a Felhasználó azon káráért, amelyet a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során ellenőrzési körén kívül eső, a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosításáraszerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okoz.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.1. 11.1 A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat Parkolóházban a Parkolás során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenFelhasználó Járművében keletkezett esetleges károkért. 10.311.2 A Felhasználó, függetlenül attól, hogy Járművet milyen jogcímen használja, szavatol egyrészt azért, hogy a Járművet jogszerűen használja másrészt azért, hogy a Jármű használatát másnak kizárólag jogszerűen engedi át a Szolgáltatás igénybevétele kapcsán. A Szolgáltató kizár minden felelősséget nem felelős azért, hogy a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben Járművet ténylegesen használó személy jogosult- e a Jármű használatára és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végettSzolgáltatás igénybevételére. 10.4. 11.3 A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Jármű használatból eredő károkért. 11.4 A Szolgáltató nem vállal felelősségetfelelősséget a Parkolóházban a Felhasználó és utasai által okozott károkért. 10.5. Az Ügyfelek által 11.5 A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat Szolgáltatónak semmilyen ráhatása sincs a Fizetési Szolgáltató működésére, így a Szolgáltató jogosultnem vállal semminemű felelősséget a Fizetési Szolgáltató rendeltetésszerű működéséért, így különösen, de nem kizárólagosan nem felel a fizetés során elkövetett technikai, adminisztrációs vagy egyéb hibákért, így többek között például, ha a Fizetési Szolgáltató esetlegesen valamely Parkolási Díj összegét helytelenül vonja le a Felhasználó bankkártyájáról. Ilyen esetben a Felhasználó Fizetési Szolgáltató közvetlen megkeresése mellett köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresnifelé is jelezni fenti hibákat. 10.611.6 Továbbá a Szolgáltató nem felel sorompó technika esetleges meghibásodásából, vagy nem rendeltetésszerű működéséből eredő károkért, vagy bármely egyéb jogkövetkezményért, valamint az alvállalkozók szolgáltatásainak folyamatos és szerződésszerű teljesítéséért, valamit azok jogellenes magatartásának bármely következményeiért, ezek közvetlenül az alvállalkozókkal szemben érvényesíthetőek. 11.7 A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Parkolóház esetleges nem üzemszerű szolgáltatásáért vagy szolgáltatásának előre nem látható kimaradásáért. 11.8 A Szolgáltató az Alkalmazást rendszeresen frissíti és fejleszti. Az Internet globális jellege miatt A Szolgáltató nem vállal felelősséget és nem kötelezhető semmilyen kár megtérítésére az Ügyfél elfogadjaAlkalmazás vagy Szolgáltatás hiba nélküli, vírusmentes és akadálymentes elérhetőségével vagy egyéb szünetelésével összefüggésben. Amennyiben az Alkalmazás vagy Szolgáltatás szünetel, a Szolgáltató minden ésszerű lépést megtesz annak érdekében, hogy a Weboldal használata Felhasználókat értesítse a szünetelésről. 11.9 A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Felhasználó internetkapcsolatában vagy készüléke operációs rendszerében jelentkező olyan hiba miatt, ami az Alkalmazás elérését akadályozza. 11.10 A Szolgáltató nem vállal felelősséget azért, ha a Parkolóházból való be- vagy kihajtás során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár elFelhasználó akadályoztatva van (pl. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő Sorompó meghibásodása miatt). 11.11 A Szolgáltató nem felel az olyan költségekért és károkért, amelyek abból erednek, hogy a Felhasználó a Parkolóházba történő behajtáskor párhuzamos Parkolást indít (akár manuálisan, akár bármely tevékenység másik erre szolgáló Alkalmazáson keresztül). 11.12 A Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli azért, ha a Felhasználó a Regisztráció során vagy azt követően valótlan adatokat ad meg. 11.13 A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználó adatainak az Ügyfél államának joga szerint Alkalmazáson keresztül illetéktelenek számára elérhetővé válásáért, amennyiben az a Felhasználónak felróható módon kerül elérhetővé illetéktelen személyek számára. A Felhasználó köteles megtenni minden olyan intézkedést, ami szükséges az adatai megóvásához arra az esetre, ha a készüléke, amelyre az Alkalmazást telepítette illetéktelenekhez kerül. 11.14 A Szolgáltatót nem megengedettterheli felelősség a Felhasználó azon káráért, amelyet a Szolgáltató ellenőrzési körén kívül eső, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősségszerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okoz. 10.7. Amennyiben 11.15 A Szolgáltató nem vállal felelősséget azért, hogy a Felhasználó az Ügyfél általa felkeresett Parkolóházban biztosan fog találni szabad és a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosításáraJármű műszaki paramétereinek megfelelő parkolóhelyet.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 10.116.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésreSzolgáltató mindent megtesz annak érdekében, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnakhogy a xxxxxxx.xx weboldal folyamatos elérhetőségét és rendelkezésre állását biztosítsa, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató ugyanakkor azért felelősséget nem vállal felelősségetvállal. 10.216.2. Az Ügyfél Nem felel a Weboldalt kizárólag Szolgáltató a saját kockázatára használhatjaweboldal használatával összefüggésben keletkezett olyan károkért, és elfogadjamelyeket szoftverhiba, hogy számítógépes kártevők, telekommunikációs hálózat hibája, rendszerhiba, üzemzavar vagy egyéb technikai jellegű hiba okozott. 16.3. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozottxxxxxxx.xx oldalon megjelenő tartalom más személy által történő jogellenes megváltoztatásáért, továbbá az életetazért a tartalomért, testi épségetamely hozzájárulása vagy tudomása nélkül kerül a xxxxxxx.xx oldalon elhelyezésre és a Szolgáltató számára műszakilag nem lehetséges, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenhogy annak elérését és használatát megakadályozza. 10.316.4. Közvetlenül vagy közvetetten idegen weboldalra mutató link, hiperlink esetén a Szolgáltató kizár minden a megjelenített idegen oldal tartalmától elhatárolódik, sem az idegen weboldalért, sem az idegen tartalomért felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végettnem vállal. 10.416.5. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért xxxxxxx.xx weboldal tartalma a legnagyobb gondossággal került összeállításra és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadjamindent megtesz annak érdekében, hogy a Weboldal használata során xxxxxxx.xx weboldalon szereplő információk pontosak, aktuálisak és teljeskörűek legyenek. 16.6. A webshopban vásárolt termék átvételét követően a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár elVásárló felelőssége, hogy a termék csomagolásán szereplő információkat megismerje és ne kizárólag a weboldalon található adatokra hagyatkozzon. Amennyiben A termékkel kapcsolatos további tájékoztatásért a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység Vásárló a Szolgáltatóhoz fordulhat az Ügyfél államának joga szerint nem megengedettÁSZF 1. pontjában meghatározott elérhetőségeken. 16.7. Ha a Webshopban a Szolgáltató minden gondossága ellenére helytelen ár kerül feltüntetésre - különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, így a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő 0 Ft- os vagy 1 Ft-os árra -, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli Szolgáltató nem köteles a felelősségXxxxxxxx a helytelen áron szállítani, hanem jogosult felajánlani a helyes áron történő szállítást. 10.716.8. Amennyiben az Ügyfél A Szolgáltató fenntartja a Weboldalon kifogásolható tartalmat észleljogot, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónakhogy a xxxxxxx.xx oldal tartalmát és szolgáltatásait bármikor - egyoldalúan - módosítsa, a weboldal elérhetőségét korlátozza, vagy megszüntesse. 16.9. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során Fenti rendelkezések a jelzést megalapozottnak találjamagyar jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosításáraazok keretei között értendők és a Vásárló jogainak érvényesítését semmilyen módon nem érintik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.1. 8.1 A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.2. Az Ügyfél 8.2 A Felhasználó a Weboldalt weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.3. 8.3 Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél A Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. 8.4 A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek 8.5 A Felhasználók által a Weboldal weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. 8.6 Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél a Felhasználó elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél a Felhasználó államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet a Felhasználót terheli a felelősség. 10.7. 8.7 Amennyiben az Ügyfél a Felhasználó a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 10.17.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnakszol- gálnak, az információk pontosságáért, teljességéért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.27.2. Az Ügyfél Megrendelő a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget fele- lősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel szándékosan okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.37.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél A Megrendelő teljes mértékben mérték- ben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, a Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végettérdekében. 10.47.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.57.5. Az Ügyfelek A Megrendelő által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.67.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél Megrendelő elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok jogsza- bályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél a Megrendelő államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet a Megrendelőt terheli a felelősség. 10.77.7. Amennyiben az Ügyfél a Megrendelő a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni SzolgáltatónakSzolgál- tatónak. Amennyiben a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. 7.8. A Szolgáltató vezető tisztségviselőit nem terheli semmilyen jogcímen felelősség Szolgáltató magatartásáért, e rendel- kezésre a vezető tisztségviselők közvetlenül is hivatkozhatnak.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 10.18.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.28.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.38.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.48.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.58.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.68.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.78.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.azt

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 10.14.4.1. A Weboldalon Honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.24.4.2. Az Ügyfél a Weboldalt Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.34.4.3. A Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal Honlap használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, a Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.44.4.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.54.4.5. Az Ügyfelek által a Weboldal Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.64.4.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.74.4.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Amennyiben a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. 4.4.8. A Szolgáltató kijelenti és szavatol azért, hogy a Szolgáltatás a vonatkozó jogszabályi és hatósági előírásoknak, valamint a szakmai sztenderdeknek teljes mértékben megfelel. 4.4.9. Tilos magát a Szolgáltatást jogosulatlanul igénybe venni. Különösen az alábbiak minősülnek jogosulatlan igénybevételnek: 4.4.9.1. olyan tartalom terjesztése, amely megalázó, becsmérlő, sérti az emberi méltóságot, vallás, hit, faj vagy nemek szempontjából megkülönböztető, erőszakot vagy más illegális cselekedetet, illetve valamely rendelkezések/szabályok megsértését támogatja; 4.4.9.2. olyan tartalom terjesztése, amely a közrendet fenyegeti vagy egy másik Ügyfél, a Szolgáltató, vagy a Szolgáltató közvetlen vagy közvetett tulajdonosá(i)nak, vagy valamely vállalatának a jogos érdekeit veszélyezteti; 4.4.9.3. más számítógépes rendszerekhez való jogosulatlan hozzáférés szerzése; 4.4.9.4. egy másik Ügyfél megakadályozása abban, hogy igénybe vehesse a Szolgáltatást; 4.4.9.5. nyilvános elektronikus kommunikációs hálózat használatára vonatkozó jogok megsértése; 4.4.9.6. a xxxxx://xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx/ honlaphoz kapcsolódó hálózatok vagy honlapok megzavarása; 4.4.9.7. elektronikus másolatok készítése, terjesztése vagy tárolása szerzői joggal védett dokumentumokról és anyagokról tulajdonosaik előzetes hozzájárulása nélkül. 4.4.9.8. A Szolgáltató jogosult az ártalmas tartalmakat a honlapról eltávolítani, valamint teljes kártérítést követelni és azt érvényesíteni az olyan Ügyféllel szemben, aki a Szolgáltató kárát a Szolgáltatás jogosulatlan igénybevételével okozta.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.17.1. A Weboldalon weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok - a szerződéses feltételeket kivéve - kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.27.2. Az Ügyfél a Weboldalt weboldalt, az azon keresztül történő vásárlást kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért károkért, kivéve a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenfelelősséget. 10.37.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget kizárja mindenfajta felelősségét a Weboldal weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az , az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben szükség esetén együttműködik és adatot szolgáltat az eljáró hatóságokkal hatóságok felél a jogsértések felderítése végett. 10.47.4. A szolgáltatás oldalai weboldala esetlegesen olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnaktartalmazhat, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.57.5. Az Ügyfelek által a Weboldal weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.67.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.77.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. 7.8. A weboldal szerzői jogvédelem alatt áll. Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a weboldalon, valamint a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak, szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve különösen, de nem kizárólagosan a grafikai elemeket, azok elrendezését, szerkesztését a weboldal felületén, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötleteket). Az Ügyfél nem sértheti Szolgáltató szerzői jogát, ellenkező esetben teljes mértékben felelős a szerzői jog megsértéséért.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 10.111.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésreSzolgáltató közvetlenül az Ügyféllel szemben kizárólag az általa végzett fordítási tevékenységért felel. 11.2. Mindenesetre a Szolgáltató az Ügyfél részére nyújtott szolgáltatásért – a magyar Polgári Törvénykönyv által megengedett körben – az Ügyféltől az adott szolgáltatás nyújtásáért kapott ellenértékig felel. 11.3. A Szolgáltató nem felel az eredeti anyag visszaadásáért, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnakelvesztéséért vagy esetleges károsodásáért, amennyiben azt neki fel nem róható ok idéz elő. Egyedi vagy értékes anyagok Szolgáltató részére történő átadása esetére, az információk pontosságáértÜgyfél kötelezettséget vállal arra, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősségethogy annak elvesztéséből, illetve részbeni vagy teljes megsemmisüléséből eredő valamennyi kárra kiterjedő, megfelelő biztosítást köt és ezáltal a Szolgáltatót minden felelősség és regresszív igény alól mentesíti. 10.211.4. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy A Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni megbízás hibás vagy nehezen érthető megfogalmazásával okozott károkért, illetve a forrásszövegben szereplő hibákért és hiányosságokért. 11.5. A Szolgáltató nem vagyoni vállal felelősséget az Ügyfél által az átadást követően módosított végleges anyagért, hacsak az ilyen módosítások végső ellenőrzését a Szolgáltatóval nem végeztette el. 11.6. A Szolgáltató nem felel az elvégzett munka elvesztéséért vagy az abban bekövetkezett károkért a szándékosanpostaszolgáltatás vagy a távközlés megszakadása/meghibásodása, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenilletve vis maior esetén. 10.311.7. A Szolgáltató kizár minden felelősséget nem felel a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáértmunka késedelmes átadásáért betegség, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végettműszaki probléma vagy vis maior esetén. 10.411.8. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnakszándékosság és a súlyos gondatlanság esetét kivéve, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért a Szolgáltató az általa nyújtott szolgáltatásokból eredő közvetlen vagy közvetett, az Ügyfél vagy harmadik személy által sérelmezett kárért vagy harmadik személy által az Ügyféllel szemben támasztott kárigényért – függetlenül annak tárgyától, a fellépés módjától vagy attól a ténytől, hogy a kár szerződésből eredő vagy szerződésen kívüli természetű-e vagy, hogy a Szolgáltató részéről előrelátható volt-e, és más tevékenységéért Szolgáltató függetlenül a kapcsolódó ajánlatokban és dokumentumokban foglalt rendelkezésektől – nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Services Agreements

Felelősség. 10.1. 8.1 A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.2. Az Ügyfél 8.2 A Felhasználó a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.3. 8.3 Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél A Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. 8.4 A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek Felhasználók által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. 8.5 Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél a Felhasználó elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél a Felhasználó államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet a Felhasználót terheli a felelősség. 10.7. 8.6 Amennyiben az Ügyfél a Felhasználó a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 10.111.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató Képző nem vállal felelősséget. 10.211.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató Képző nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.311.3. Szolgáltató Képző kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató Képző ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.511.4. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató Képző jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató Képző jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.611.5. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.711.6. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni SzolgáltatónakKépzőnak. Amennyiben Szolgáltató Képző jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Felnőttképzési Szerződés

Felelősség. 10.13.2.1. A Weboldalon Honlapon található információk elhelyezése jóhiszeműen kerültek felhelyezésretörtént , azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.23.2.2. Az Ügyfél Sem Szolgáltató, sem alkalmazottai, sem megbízottja nem vállal felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve, korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek a Weboldalt Honlapra történő belépésből vagy annak használatából esetlegesen erednek. Felhasználó a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. E pont alól kivételt képeznek a 4. és 5. pontban megjelöltek, melynek szabályai a hivatkozott pont, valamint egyéb vonatkozó jogszabályok szerint érvényesülnek. 10.33.2.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal Honlap használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.43.2.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.53.2.5. Az Ügyfelek által Szolgáltató nem vállal felelősséget a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat Honlap látogatásakor közvetlenül, közvetetten, véletlenszerűen felmerülő működési illetve tartalmi hibákért vagy hiányosságokért, nem vállal továbbá felelősséget a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresnihibás adatok megadásából eredő esetleges hibákért. 10.63.2.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél Felhasználó elfogadja, hogy a Weboldal Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél a Felhasználó államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet Felhasználót terheli a felelősség. 10.73.2.7. Amennyiben az Ügyfél Felhasználó a Weboldalon Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.1. A Weboldalon weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.2. Az Ügyfél a Weboldalt weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. 10.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.710.6. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 10.113.1. Ha az online hozzáférésű termék működése körében a Szolgáltató részéről hiba lép fel, úgy erről, valamint a hiba elhárításának várható időpontjáról a Szolgáltató – internetes honlapján elhelyezett tájékoztató útján – köteles haladéktalanul értesíteni a Végfelhasználót. 13.2. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésreVégfelhasználó tudomásul veszi, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért hogy a szoftvert csak saját felelősségére használhatja. A Szolgáltató nem vállal felelősséget semmilyen közvetett vagy közvetlen kárért (például, de nem kizárólagosan, így egyéb lehetőséget sem kizárva: adatvesztés, üzleti haszon elmaradása, üzleti tevékenység félbeszakadása, egyéb anyagi veszteségek). 13.3. A Szolgáltató a szoftver hibamentes működéséért kizárólag akkor vállal felelősséget, ha a havonta megküldött telepítési adathordozóról a szoftver végfelhasználói frissítése rendszeresen megtörténik, illetve az internetes honlapján szükség esetén közzétett javítócsomagok a Végfelhasználó által telepítésre kerülnek. 13.4. A Szolgáltató az online napi frissítések lefutásáért és beépüléséért kizárólag a telepítési segédletben meghatározottak szerint feltelepített szoftver esetében vállal felelősséget. 10.213.5. Az Ügyfél A Szolgáltató az adatbázis napi frissességét akkor szavatolja, ha a Weboldalt kizárólag Végfelhasználó gondoskodik a saját kockázatára használhatjafrissítést végző program napi szintű használatáról vagy annak automatikus indításáról. Ha a szolgáltatással kapcsolatos reklamáció oka a frissítések telepítésének elmaradása, úgy a Szolgáltató kérheti a Végfelhasználót olyan azonosító információk és/vagy az eseménynapló megosztására, amelynek segítségével a telepítéseket a kiszolgáló szerverén nyomon követheti. A kérés teljesítésének megtagadása kizárja a reklamáció jogosságát és elfogadjaa Szolgáltató felelősségét. 13.6. A Szolgáltató kizárja felelősségét a nem szakszerű és jogszerű felhasználásból eredő hibákért. 13.7. A Szolgáltató nem vállal felelősséget azokért a hibákért, hogy amelyek a termék részét képező szoftvereknek nem az adott termékhez kapcsolódó termékleírásban szereplő műszaki paramétereknek megfelelő konfigurációjú eszközökön történő használatából erednek. 13.8. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és Végfelhasználó által biztosított technikai háttér meghibásodásából eredő, a szoftverben keletkezett hibáért. 13.9. A Szolgáltató nem vagyoni károkért tartozik felelősséggel a szándékosanszolgáltatás elmaradása miatt, súlyos gondatlansággalha az az internet működéséből, vagy bűncselekménnyel okozottakár a Végfelhasználó, akár a Szolgáltató informatikai adatvédelmi rendszerének megsértéséből adódik. 13.10. A Szolgáltató a terméken előforduló – az adatbázis előállításához felhasznált forrásanyagokból eredő, azokhoz köthető – hibáért, szerzői véleményekre alapozott döntésekért, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenőenezekből eredő károkért mindennemű felelősségét kizárja. 10.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.413.11. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem a mulasztásával okozati összefüggésben a Végfelhasználót ért közvetlen károkért vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és megtéríti a közzétett tartalmak tekintetében Végfelhasználónál bizonyíthatóan bekövetkezett kárt, azonban a kártérítés maximális mértéke nem haladhatja meg a kár bekövetkeztét megelőző egy évben a Végfelhasználó részéről az adott szolgáltatásért megfizetett előfizetési díj mértékét. A Szolgáltató jogosult, de a közvetett károkért nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6felel. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadjaA Szolgáltató a felelősség ilyen mértékű korlátozását arra tekintettel állapítja meg, hogy a Weboldal használata során szolgáltatás eszmei értéke sokszorosa az ellenszolgáltatás értékének. 13.12. Ha a Végfelhasználó a használatra vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedettszabályt megszegi, a használatért kizárólag szolgáltatást az Ügyfelet terheli előfizetési szerződéstől eltérő módon veszi igénybe, kártérítési kötelezettséggel tartozik a felelősségSzolgáltató felé. A Végfelhasználó felelős minden olyan kárért, amely a jogszerűtlen, rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. A Végfelhasználó tudomásul veszi, hogy a használatra vonatkozó rendelkezések megsértése polgári jogi és büntetőjogi következményeket vonhat maga után. 10.713.13. Amennyiben A Végfelhasználó a felelősség 13. pontban meghatározott kizárását/korlátozását kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja. 13.14. Az Előfizető/Címzett kötelezettséget vállal arra, hogy az Ügyfél előfizetési szerződés tárgyát képező licencekhez tartozó, a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlelSzolgáltató által az online hozzáférésű termék használatához átadott, a 11.5. pontban meghatározott rendszerazonosítókat csak a használatra jogosultak részére bocsátja rendelkezésre és erről nyilvántartást vezet. Az Előfizető/Címzett köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben gondoskodni arról, hogy jogosulatlanok részéről a rendszerazonosítók ne kerüljenek felhasználásra; e kötelezettség megszegése esetén a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére előfizetési szerződést azonnali hatállyal felmondani és az ebből eredő kárát érvényesíteni az Előfizető/Címzett felé. 13.15. A Végfelhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató a végfelhasználók igényei folyamatos kielégítése céljából, valamint a licenchasználat jogosultságának ellenőrzése okán elektronikus úton adatokat rögzíthet a Végfelhasználónak a termék használatához kapcsolódó tevékenységéről. 13.16. Az Előfizető köteles az adataiban bekövetkező változásokat haladéktalanul, írásban (fax: 1/000-0000, e-mail: xxxxxx@xxx.xx) a Szolgáltatónak bejelenteni. Ha az Előfizető a bejelentést elmulasztja, vagy annak módosításárakésedelmesen jelenti be a változásokat, az ebből eredő károkért (nem megfelelő címre történt kézbesítés, az előfizetés megszüntetése az előfizetési díj azonosíthatatlansága miatt, az adóbizonylatok érvénytelensége hibás vagy hiányos adatok miatt stb.) a Szolgáltató nem felel, az Előfizető pedig köteles megtéríteni a Szolgáltató mulasztásból származó kárát. 13.17. Az Előfizető/Címzett súlyos szerződésszegése esetén – különösen a 8.5. és 13.14. pontban meghatározott esetben – az aktuális előfizetése díjának megfelelő mértékű kötbér megfizetésére köteles a Szolgáltató részére.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 10.1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget.kizárólag 10.2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.egészséget 10.3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. 10.4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. 10.5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 10.6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség. 10.7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek