Common use of Felhasználók részére adott információk Clause in Contracts

Felhasználók részére adott információk. A Földgázelosztó a leendő és a már ellátott felhasználók részére a földgázelosztással kapcsolatos, működéshez szükséges információkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően a jelen Üzletszabályzat 2. számú mellékletében meghatározott ügyfélszolgálati elérhetőségeken biztosítja. Az Ügyfélszolgálati elérhetőségekről és a nyitvatartási időről a Földgázelosztó honlapja nyújt tájékoztatást. A Földgázelosztó olyan szolgáltatást nyújt a felhasználóknak, amely a felek kölcsönös megértésén, megelégedésén alapul. Ezért a Földgázelosztó olyan ügyfélszolgálatot működtet, amelynél a felhasználó minden szükséges tájékoztatást megkaphat, észrevételeket, panaszokat tehet és észrevételeire, panaszaira a vonatkozó jogszabályokban és azok felhatalmazása alapján kiadott határozatokban előírt időn belül választ, orvoslást kap. A Földgázelosztó minden szükséges tájékoztatást megad a felhasználóknak, annak érdekében, hogy azok megismerjék szolgáltatásait, és azok igénybevételének lehetőségét. A Földgázelosztó az ügyfélszolgálatot telefonos és Internetes eléréssel, valamint a felhasználók számára nyitva álló helyiségekben működteti. A Földgázelosztó rendszeres kapcsolatot tart fenn a helyi és országos fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzatokkal, társszervekkel azért, hogy a felhasználót érintő kérdésekben megismerje azok véleményét, tájékoztassa azokat a Földgázelosztó tervezett intézkedéseiről, visszajelzést adjon az érdekképviseletek által közvetített panaszok kivizsgálásának eredményéről. A Földgázelosztó megküld minden olyan kiadványt és tájékoztató anyagot az érdekképviseleti szerveknek - azok kérése alapján -, amely a felhasználók és a Földgázelosztó kapcsolatára vonatkozik. Az érdekképviseleti szervek főbb adatairól, elérhetőségéről tájékoztatás elérhető a honlapon és az ügyfélszolgálatokon. A Földgázelosztó a társadalmi képviselővel az illetékessége alá tartozó, a felhasználókat érintő kérdésekben az együttműködést nem tagadhatja meg, a társadalmi képviselő számára köteles a közérdekű adatokat – az üzleti, állami vagy szolgálati titkot képezők kivételével – hozzáférhetővé tenni, a felhasználókat érintő intézkedésről tájékoztatást adni. Az energetikai auditálással és az energiahatékonysággal kapcsolatos tájékoztatás megtalálható a Földgázelosztó honlapján és hozzáférhető az ügyfélszolgálatokon térítésmentesen.

Appears in 2 contracts

Samples: Elosztóhálózat Használati Szerződés, Elosztóhálózat Használati Szerződés

Felhasználók részére adott információk. A Földgázelosztó a leendő és a már ellátott felhasználók részére a földgázelosztással kapcsolatos, működéshez szükséges információkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően a jelen Üzletszabályzat 2. számú mellékletében meghatározott ügyfélszolgálati elérhetőségeken biztosítja. Az Ügyfélszolgálati elérhetőségekről és a nyitvatartási időről a Földgázelosztó honlapja nyújt tájékoztatást. A Földgázelosztó olyan szolgáltatást nyújt a felhasználóknak, amely a felek kölcsönös megértésén, megelégedésén alapul. Ezért a Földgázelosztó olyan ügyfélszolgálatot működtet, amelynél a felhasználó minden szükséges tájékoztatást megkaphat, észrevételeket, panaszokat tehet és észrevételeire, panaszaira a vonatkozó jogszabályokban és azok felhatalmazása alapján kiadott határozatokban előírt időn belül választ, orvoslást kap. A Földgázelosztó minden szükséges tájékoztatást megad a felhasználóknak, annak érdekében, hogy azok megismerjék szolgáltatásait, és azok igénybevételének lehetőségét. A Földgázelosztó az ügyfélszolgálatot telefonos és Internetes internetes eléréssel, valamint a felhasználók számára nyitva álló helyiségekben működteti. A Földgázelosztó rendszeres kapcsolatot tart fenn a helyi és országos fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzatokkal, társszervekkel azért, hogy a felhasználót érintő kérdésekben megismerje azok véleményét, tájékoztassa azokat a Földgázelosztó tervezett intézkedéseiről, visszajelzést adjon az érdekképviseletek által közvetített panaszok kivizsgálásának eredményéről. A Földgázelosztó megküld minden olyan kiadványt és tájékoztató anyagot az érdekképviseleti szerveknek - azok kérése alapján -, amely a felhasználók és a Földgázelosztó kapcsolatára vonatkozik. Az érdekképviseleti szervek főbb adatairóladatait, elérhetőségéről tájékoztatás elérhető a honlapon és az ügyfélszolgálatokonelérhetőségeit jelen Üzletszabályzat 3. számú függeléke tartalmazza. A Földgázelosztó a társadalmi képviselővel az illetékessége alá tartozó, a felhasználókat érintő kérdésekben az együttműködést nem tagadhatja meg, a társadalmi képviselő számára köteles a közérdekű adatokat – az üzleti, állami vagy szolgálati titkot képezők kivételével – hozzáférhetővé tenni, a felhasználókat érintő intézkedésről tájékoztatást adni. Az energetikai auditálással és az energiahatékonysággal kapcsolatos tájékoztatás megtalálható a Földgázelosztó honlapján és hozzáférhető az ügyfélszolgálatokon térítésmentesen.

Appears in 2 contracts

Samples: Elosztóhálózat Használati Szerződés, Elosztóhálózat Használati Szerződés

Felhasználók részére adott információk. A Földgázelosztó a leendő és a már ellátott felhasználók részére a földgázelosztással kapcsolatos, működéshez szükséges információkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően a jelen Üzletszabályzat 2. számú mellékletében meghatározott ügyfélszolgálati elérhetőségeken biztosítja. Az Ügyfélszolgálati elérhetőségekről és a nyitvatartási időről a Földgázelosztó honlapja nyújt tájékoztatást. A Földgázelosztó olyan szolgáltatást nyújt a felhasználóknak, amely a felek kölcsönös megértésén, megelégedésén alapul. Ezért a Földgázelosztó olyan ügyfélszolgálatot működtet, amelynél a felhasználó minden szükséges tájékoztatást megkaphat, észrevételeket, panaszokat tehet és észrevételeire, panaszaira a vonatkozó jogszabályokban és azok felhatalmazása alapján kiadott határozatokban előírt időn belül választ, orvoslást kap. A Földgázelosztó minden szükséges tájékoztatást megad a felhasználóknak, annak érdekében, hogy azok megismerjék szolgáltatásait, és azok igénybevételének lehetőségét. A Földgázelosztó az ügyfélszolgálatot telefonos és Internetes eléréssel, valamint a felhasználók számára nyitva álló helyiségekben működteti. A Földgázelosztó rendszeres kapcsolatot tart fenn a helyi és országos fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzatokkal, társszervekkel azért, hogy a felhasználót érintő kérdésekben megismerje azok véleményét, tájékoztassa azokat a Földgázelosztó tervezett intézkedéseiről, visszajelzést adjon az érdekképviseletek által közvetített panaszok kivizsgálásának eredményéről. A Földgázelosztó megküld minden olyan kiadványt és tájékoztató anyagot az érdekképviseleti szerveknek - azok kérése alapján -, amely a felhasználók és a Földgázelosztó kapcsolatára vonatkozik. Az érdekképviseleti szervek főbb adatairóladatait, elérhetőségéről tájékoztatás elérhető a honlapon és az ügyfélszolgálatokonelérhetőségeit jelen Üzletszabályzat 3. számú függeléke tartalmazza. A Földgázelosztó a társadalmi képviselővel az illetékessége alá tartozó, a felhasználókat érintő kérdésekben az együttműködést nem tagadhatja meg, a társadalmi képviselő számára köteles a közérdekű adatokat – az üzleti, állami vagy szolgálati titkot képezők kivételével – hozzáférhetővé tenni, a felhasználókat érintő intézkedésről tájékoztatást adni. Az energetikai auditálással és az energiahatékonysággal kapcsolatos tájékoztatás megtalálható a Földgázelosztó honlapján és hozzáférhető az ügyfélszolgálatokon térítésmentesen.. A Földgázelosztó a honlapján, valamint az ügyfélszolgálatán tájékoztatja a felhasználókat

Appears in 1 contract

Samples: Elosztóhálózat Használati Szerződés

Felhasználók részére adott információk. A Földgázelosztó a leendő és a már ellátott felhasználók részére a földgázelosztással kapcsolatos, működéshez szükséges információkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően a jelen Üzletszabályzat 2. számú mellékletében meghatározott ügyfélszolgálati elérhetőségeken biztosítja. Az Ügyfélszolgálati elérhetőségekről és a nyitvatartási időről a Földgázelosztó honlapja nyújt tájékoztatást. A Földgázelosztó olyan szolgáltatást nyújt a felhasználóknak, amely a felek kölcsönös megértésén, megelégedésén alapul. Ezért a Földgázelosztó olyan ügyfélszolgálatot működtet, amelynél a felhasználó minden szükséges tájékoztatást megkaphat, észrevételeket, panaszokat tehet és észrevételeire, panaszaira a vonatkozó jogszabályokban és azok felhatalmazása alapján kiadott határozatokban előírt időn belül választ, orvoslást kap. A Földgázelosztó minden szükséges tájékoztatást megad a felhasználóknak, annak érdekében, hogy azok megismerjék szolgáltatásait, és azok igénybevételének lehetőségét. A Földgázelosztó az ügyfélszolgálatot telefonos és Internetes eléréssel, valamint a felhasználók számára nyitva álló helyiségekben működteti. A Földgázelosztó rendszeres kapcsolatot tart fenn a helyi és országos fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzatokkal, társszervekkel azért, hogy a felhasználót érintő kérdésekben megismerje azok véleményét, tájékoztassa azokat a Földgázelosztó tervezett intézkedéseiről, visszajelzést adjon az érdekképviseletek által közvetített panaszok kivizsgálásának eredményéről. A Földgázelosztó megküld minden olyan kiadványt és tájékoztató anyagot az érdekképviseleti szerveknek - azok kérése alapján -, amely a felhasználók és a Földgázelosztó kapcsolatára vonatkozik. Az érdekképviseleti szervek főbb adatairóladatait, elérhetőségéről tájékoztatás elérhető a honlapon és az ügyfélszolgálatokonelérhetőségeit jelen Üzletszabályzat 3. számú függeléke tartalmazza. A Földgázelosztó a társadalmi képviselővel az illetékessége alá tartozó, a felhasználókat érintő kérdésekben az együttműködést nem tagadhatja meg, a társadalmi képviselő számára köteles a közérdekű adatokat – az üzleti, állami vagy szolgálati titkot képezők kivételével – hozzáférhetővé tenni, a felhasználókat érintő intézkedésről tájékoztatást adni. Az energetikai auditálással és az energiahatékonysággal kapcsolatos tájékoztatás megtalálható a Földgázelosztó honlapján és hozzáférhető az ügyfélszolgálatokon térítésmentesen.

Appears in 1 contract

Samples: Elosztóhálózat Használati Szerződés

Felhasználók részére adott információk. A Földgázelosztó a leendő és a már ellátott felhasználók részére a földgázelosztással kapcsolatos, működéshez szükséges információkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően a jelen Üzletszabályzat 2. számú mellékletében meghatározott ügyfélszolgálati elérhetőségeken biztosítja. Az Ügyfélszolgálati elérhetőségekről és a nyitvatartási időről a Földgázelosztó honlapja nyújt tájékoztatást. A Földgázelosztó olyan szolgáltatást nyújt a felhasználóknak, amely a felek kölcsönös megértésén, megelégedésén alapul. Ezért a Földgázelosztó olyan ügyfélszolgálatot működtet, amelynél a felhasználó minden szükséges tájékoztatást megkaphat, észrevételeket, panaszokat tehet és észrevételeire, panaszaira a vonatkozó jogszabályokban és azok felhatalmazása alapján kiadott határozatokban előírt időn belül választ, orvoslást kap. A Földgázelosztó minden szükséges tájékoztatást megad a felhasználóknak, annak érdekében, hogy azok megismerjék szolgáltatásait, és azok igénybevételének lehetőségét. A Földgázelosztó az ügyfélszolgálatot telefonos és Internetes eléréssel, valamint a felhasználók számára nyitva álló helyiségekben működteti. A Földgázelosztó rendszeres kapcsolatot tart fenn a helyi és országos fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzatokkal, társszervekkel azért, hogy a felhasználót érintő kérdésekben megismerje azok véleményét, tájékoztassa azokat a Földgázelosztó tervezett intézkedéseiről, visszajelzést adjon az érdekképviseletek által közvetített panaszok kivizsgálásának eredményéről. A Földgázelosztó megküld minden olyan kiadványt és tájékoztató anyagot az érdekképviseleti szerveknek - azok kérése alapján -, amely a felhasználók és a Földgázelosztó kapcsolatára vonatkozik. Az érdekképviseleti szervek főbb adatairóladatait, elérhetőségéről tájékoztatás elérhető a honlapon és az ügyfélszolgálatokonelérhetőségeit jelen Üzletszabályzat 3 számú függeléke tartalmazza. A Földgázelosztó a társadalmi képviselővel az illetékessége alá tartozó, a felhasználókat érintő kérdésekben az együttműködést nem tagadhatja meg, a társadalmi képviselő számára köteles a közérdekű adatokat – az üzleti, állami vagy szolgálati titkot képezők kivételével – hozzáférhetővé tenni, a felhasználókat érintő intézkedésről tájékoztatást adni. Az energetikai auditálással és az energiahatékonysággal kapcsolatos tájékoztatás megtalálható a Földgázelosztó honlapján és hozzáférhető az ügyfélszolgálatokon térítésmentesen.

Appears in 1 contract

Samples: Elosztóhálózat Használati Szerződés

Felhasználók részére adott információk. A Földgázelosztó a leendő és a már ellátott felhasználók részére a földgázelosztással kapcsolatos, működéshez szükséges információkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően a jelen Üzletszabályzat 2. számú mellékletében meghatározott ügyfélszolgálati elérhetőségeken biztosítja. Az Ügyfélszolgálati elérhetőségekről és a nyitvatartási időről a Földgázelosztó honlapja nyújt tájékoztatást. A Földgázelosztó olyan szolgáltatást nyújt a felhasználóknak, amely a felek kölcsönös megértésén, megelégedésén alapul. Ezért a Földgázelosztó olyan ügyfélszolgálatot működtet, amelynél a felhasználó minden szükséges tájékoztatást megkaphat, észrevételeket, panaszokat tehet és észrevételeire, panaszaira a vonatkozó jogszabályokban jogszabályban, és azok felhatalmazása alapján kiadott határozatokban előírt időn belül választ, orvoslást kap. A Földgázelosztó minden szükséges tájékoztatást megad a felhasználóknak, annak érdekében, hogy azok megismerjék szolgáltatásait, és azok igénybevételének lehetőségét. A Földgázelosztó az ügyfélszolgálatot telefonos és Internetes internetes eléréssel, valamint a felhasználók számára nyitva álló helyiségekben működteti. A felhasználó az elosztóhálózat-használati szerződésében elektronikus kapcsolattartást is választhat. Ebben az esetben a felhasználó és a Földgázelosztó közötti kapcsolattartásra a GET-ben és a GET Vhr.-ben előírt írásbeliség kötelezettsége elektronikus úton is teljesíthető. A Földgázelosztó rendszeres kapcsolatot tart fenn a helyi és országos fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzatokkal, társszervekkel azért, hogy a felhasználót érintő kérdésekben megismerje azok véleményét, tájékoztassa azokat a Földgázelosztó tervezett intézkedéseiről, visszajelzést adjon az érdekképviseletek által közvetített panaszok kivizsgálásának eredményéről. A Földgázelosztó megküld minden olyan kiadványt és tájékoztató anyagot az érdekképviseleti szerveknek - azok kérése alapján -, amely a felhasználók és a Földgázelosztó kapcsolatára vonatkozik. Az érdekképviseleti szervek főbb adatairóladatait, elérhetőségéről tájékoztatás elérhető elérhetőségei megtalálhatóak a honlapon és az ügyfélszolgálatokonFöldgázelosztó honlapján, valamint ügyfélszolgálatán. A Földgázelosztó a társadalmi képviselővel az illetékessége alá tartozó, a felhasználókat érintő kérdésekben az együttműködést nem tagadhatja meg, a társadalmi képviselő számára köteles a közérdekű adatokat - az üzleti, állami vagy szolgálati titkot képezők kivételével - hozzáférhetővé tenni, a felhasználókat érintő intézkedésről tájékoztatást adni. Az energetikai auditálással és az energiahatékonysággal kapcsolatos tájékoztatás megtalálható a Földgázelosztó honlapján és hozzáférhető az ügyfélszolgálatokon térítésmentesen.

Appears in 1 contract

Samples: Földgázelosztói Üzletszabályzat

Felhasználók részére adott információk. A Földgázelosztó a leendő és a már ellátott felhasználók részére a földgázelosztással kapcsolatos, működéshez szükséges információkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően a jelen Üzletszabályzat 2. számú mellékletében meghatározott ügyfélszolgálati elérhetőségeken biztosítja. Az Ügyfélszolgálati elérhetőségekről és a nyitvatartási időről a Földgázelosztó honlapja nyújt tájékoztatást. A Földgázelosztó olyan szolgáltatást nyújt a felhasználóknak, amely a felek kölcsönös megértésén, megelégedésén alapul. Ezért a Földgázelosztó olyan ügyfélszolgálatot működtet, amelynél a felhasználó minden szükséges tájékoztatást megkaphat, észrevételeket, panaszokat tehet és észrevételeire, panaszaira a vonatkozó jogszabályokban és azok felhatalmazása alapján kiadott határozatokban előírt időn belül választ, orvoslást kap. A Földgázelosztó minden szükséges tájékoztatást megad a felhasználóknak, annak érdekében, hogy azok megismerjék szolgáltatásait, és azok igénybevételének lehetőségét. A Földgázelosztó az ügyfélszolgálatot telefonos és Internetes eléréssel, valamint a felhasználók számára nyitva álló helyiségekben működteti. A Földgázelosztó rendszeres kapcsolatot tart fenn a helyi és országos fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzatokkal, társszervekkel egyéb iparági engedélyesekkel azért, hogy a felhasználót érintő kérdésekben megismerje azok véleményét, tájékoztassa azokat a Földgázelosztó tervezett intézkedéseiről, visszajelzést adjon az érdekképviseletek által közvetített panaszok kivizsgálásának eredményéről. A Földgázelosztó megküld minden olyan kiadványt és tájékoztató anyagot az érdekképviseleti szerveknek - azok kérése alapján -, amely a felhasználók és a Földgázelosztó kapcsolatára vonatkozik. Az érdekképviseleti szervek főbb adatairóladatait, elérhetőségéről tájékoztatás elérhető a honlapon és az ügyfélszolgálatokonelérhetőségeit jelen Üzletszabályzat 3. számú függeléke tartalmazza. A Földgázelosztó a társadalmi képviselővel az illetékessége alá tartozó, a felhasználókat érintő kérdésekben az együttműködést nem tagadhatja meg, a társadalmi képviselő számára köteles a közérdekű adatokat – az üzleti, állami vagy szolgálati titkot képezők kivételével – hozzáférhetővé tenni, a felhasználókat érintő intézkedésről tájékoztatást adni. Az energetikai auditálással és az energiahatékonysággal kapcsolatos tájékoztatás megtalálható a Földgázelosztó honlapján és hozzáférhető az ügyfélszolgálatokon térítésmentesen.

Appears in 1 contract

Samples: Elosztóhálózat Használati Szerződés