Feltételek módosítása mintaszakaszok

Feltételek módosítása. A Keresked fenntartja magának a jogot arra, hogy a honlapon keresztül nyújtott szolgáltatásokat, valamint a jelen ÁSZF-et bármikor egyoldalúan módosítsa, szüneteltesse, illetve véglegesen megszüntesse a regisztrált Vásárlók megfelel tájékoztatása mellett, továbbá a honlap tartalmát bármikor el zetes értesítés nélkül megváltoztassa, illetve törölje. Amennyiben a Keresked módosítja a jelen ÁSZF-et, minden esetben az ÁSZF módosított változata kerül a honlapon megjelenítésre, és a módosulás tényér l a Keresked a honlapon keresztül értesíti a Vásárlókat. Az esetleges módosítás a honlapon való megjelenéssel egyidej leg lép hatályba. A Vásárló kötelezettsége, hogy id r l id re áttekintse az ÁSZF esetleges módosításait. Abban az esetben, ha a Vásárló a módosítások megjelenését követ en továbbra is igénybe veszi a honlap szoláltatásait, az azt jelenti, hogy elfogadja a módosításokat, egyetért azokkal.
Feltételek módosítása. Fenntartjuk a jogot, hogy időről időre módosítsuk a jelen Feltételeket. A lényeges módosításokról értesítjük Önt, például egy szervizértesítéssel vagy a fiókjához tartozó e-mail- címre küldött e-mailben. A módosítások hatálybalépését követően a Programban való további részvétele úgy tekintendő, hogy Ön elfogadja a módosításokat. Ha bármely változás nem elfogadható az Ön számára, az X-nek küldött írásbeli értesítéssel és az Előfizetési funkciók használatának leállításával felmondhatja a Programban való részvételét. Az Előfizetések alkotói feltételei angol nyelven íródtak, de fordítással több nyelven is elérhetővé válnak. Az X arra törekszik, hogy a fordítások a lehető legpontosabban átadják az eredeti angol nyelvű változatot. Bármilyen eltérés vagy ellentmondás esetén azonban az Előfizetések alkotói feltételei angol nyelvű változata az irányadó. Ön tudomásul veszi, hogy az angol nyelv az irányadó az Előfizetések alkotói feltételeinek értelmezése és megfogalmazása során.
Feltételek módosítása. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az alkalmazáson keresztül nyújtott szolgáltatásokat, valamint a jelen feltételeket bármikor egyoldalúan módosítsa, szüneteltesse, illetve véglegesen megszüntesse a Megrendelő megfelelő tájékoztatása mellett, továbbá az alkalmazás tartalmát bármikor előzetes értesítés nélkül megváltoztassa, illetve törölje. Amennyiben a Szolgáltató módosítja a jelen feltételeket, minden esetben a feltételek módosított változata kerül az alkalmazásban megjelenítésre, és a módosulás tényéről a Szolgáltató az alkalmazáson keresztül értesíti a Megrendelőt. Az esetleges módosítás az alkalmazásban való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A Megrendelő kötelezettsége, hogy időről időre áttekintse a Xxxxxxxxxx esetleges módosításait. Abban az esetben, ha a Megrendelő a módosítások megjelenését követően továbbra is igénybe veszi a honlap szoláltatásait, az azt jelenti, hogy elfogadja a módosításokat, egyetért azokkal.
Feltételek módosítása. A FUTDEAL fenntartja a jogot a weboldal időről időre való módosítására, beleértve újabb szolgáltatások felvételét és/vagy meglevők megszüntetését, és/vagy a weboldal használatára vonatkozó utasítások és feltételek módosítását, és/vagy a teljes weboldal vagy annak részeinek megszüntetését. A változtatások megtörténte előtt a FUTDEAL kellő időben tájékoztatást ad ki annak érdekében, hogy a módosuló / megszűnő szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfél rendelkezni tudjon az általa igény bevett szolgáltatásairól.
Feltételek módosítása. A Szolgáltató a jelen XXXX feltételeit szabadon módosíthatja, a változtatásokról pedig írásos tájékoztatást köteles küldeni az ügyfeleknek.

Related to Feltételek módosítása

  • Lemondási feltételek 8.1 A megrendelés lemondása írásban történik. 8.2 A lemondási feltételeket minden esetben a Vendég részére megküldött írásos visszaigazolás tartalmazza. 8.3 Amennyiben a szálloda a visszaigazolásban más feltételt nem határozott meg, a szállás- szolgáltatás kötbérmentes lemondására az érkezés napját megelőző nap 14:00 óráig van lehetőség. 8.4 Ha a Szerződő fél a szállás-szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel, hitelkártya garanciával, vagy más, szerződésben foglalt módon nem biztosította, a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége az érkezési napon helyi idő szerint 18:00 órát követően megszűnik. Meg nem érkezés esetén a szálloda jogosult a többnapos foglalásokat automatikusan törölni. 8.5 Ha a Szerződő fél a szállás-szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel, hitelkártya garanciával, vagy más Szerződésben foglalt módon biztosította, és az érkezési napon helyi idő szerint 16:00 óráig nem érkezik meg, vagy nem jelzi előre, hogy ennél későbbi időpontban érkezik, a Szolgáltató az írásos visszaigazolásban meghatározott mértékű, de legalább egy napi szállásdíjat kötbérként érvényesít. Ebben az esetben a szállást a Szerződő fél részére az érkezési napot követő nap délelőtt 11:00 óráig fenntartja, majd ezt követően a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége megszűnik. 8.6 Késedelmes lemondás vagy a vendég lemondás nélküli meg nem érkezés (no show) esetén a szálloda, a Szolgáltató által megfogalmazott és a vendég számára elküldött írásos visszaigazolásban meghatározott mértékű szállásdíjat, azaz a Szerződő fél által megrendelt teljes szolgáltatás végösszegének 100 %-át, kötbérként érvényesíti. 8.7 A megrendelt és visszaigazolt, de a Vendég szállodában való tartózkodása alatt igénybe nem vett, illetve módosított szolgáltatások pénzbeli visszatérítésére nincs lehetőség. 8.8 Amennyiben a Vendég a visszaigazolásban szereplő távozási időpontnál korábban kíván távozni a szállodából, a szállásdíj visszatérítésére nincs lehetőség.

  • Felhasználási Feltételek 2.1. A Vásárló a Honlapot a saját kockázatára használja. A Szolgáltató a szerződésszegésért való felelősségen túlmenően nem vállal felelősséget a használat során bármely okból bekövetkező vagyoni és nem vagyoni kárért. A Szolgáltató nem felel a Xxxxxxx által tanúsított magatartásért, valamint az általa közzétett, vagy közzétenni megkísérelt tartalmakért. 2.2. A Vásárló a Honlap használata során az általa megadott adatok valóságáért, pontosságáért és érvényességéért felelősséggel tartozik. A Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait és törvényes érdekeit vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. A Vásárló felel a saját és az érdekkörébe tartozó személyek magatartásáért különösen, de nem kizárólagosan a vásárlási folyamat és a Termék rendeltetésszerű használata körében. A Vásárló tudomással bír arról, hogy bizonyos tartalmakra, termékekre, szolgáltatásokra országonként eltérő jogszabályok vonatkozhatnak. A Szolgáltató nem felel azért, ha a Honlap használatával a Vásárló személyes joga, az állandó lakhelyének vagy tartózkodási helyének joga vagy egyéb, alkalmazandó jog szerint jogsértést valósít meg. 2.3. A Szolgáltató együttműködik az illetékes hatóságokkal a jogsértések felderítése céljából. A Vásárló által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 2.4. A Honlap és szolgáltatási oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket, bannereket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezet(het)nek. Ezen szolgáltatók tevékenységéért, az általuk üzemeltetett honlapok tartalmáért, adatkezelési és adatvédelmi gyakorlatáért a Szolgáltató nem felel. 2.5. Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére, vagy annak módosítására. 2.6. Amennyiben a Vásárló megsérti a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéseket, úgy a Szolgáltató – jogai és törvényes érdekei érvényesítése egyéb módjainak fenntartása mellett – jogosult figyelmeztetést küldeni a Vásárló részére, a Vásárló felhasználói fiókját felfüggeszteni vagy törölni, időlegesen vagy véglegesen megszüntetni a Honlaphoz való hozzáférését, megakadályozni a Vásárló IP címét használó eszközök Honlaphoz történő csatlakozását, megkeresni a Vásárló internetszolgáltatóját a Honlaphoz való hozzáférés blokkolása érdekében. A Vásárló tudomásul veszi, hogy jogsértése esetén a Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározott irányadó jogon túlmenően a Vásárló személyes joga vagy bármely egyéb, alkalmazható jog által biztosított igényérvényesítési lehetőséggel élhet. 2.7. A Szolgáltató jogosult a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogait, illetve követeléseit egyoldalú intézkedésével (nyilatkozatával) másra átruházni. A Vásárló a továbbiakban is hivatkozhat azokra a kifogásokra, illetve beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket, amelyek az átruházásról szóló értesítéskor már fennállt jogalapon a Szolgáltatóval szemben keletkeztek. A Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a Vásárló nem jogosult a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogainak, illetve követeléseinek átruházására. 2.8. A Szolgáltató a távolsági kommunikációért díjat nem számít fel. A Vásárló internet szolgáltatója vagy bármely hatóság, szervezet által a Honlaphoz történő hozzáférés esetére felszámított díj, költség a Vásárlót terheli.

  • Szállítási feltételek 1. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Szolgáltató kizárólag Magyarország területén belül vállal kiszállítást. 2. Vidéki címre történő szállítás esetén Szolgáltató a megrendeléstől számított 5-7 munkanapon belüli kiszállítást vállal. 3. Budapestre és annak 10 km-es vonzáskörzetébe történő szállítás esetén Szolgáltató a megrendeléstől számított 3-4 munkanapon belüli kiszállítást vállal. 4. A Terméket a megrendelés során megadott szállítási címre futárszolgálat igénybevételével kézbesíti a Szolgáltató Megrendelő részére. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a kézbesítés időpontja: hétköznaponként 8-16 óra között. 5. Hétvégén és munkaszüneti napon kézbesítés előre leegyeztetett időpontban lehetséges. 6. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Szolgáltató csak 18. életévüket betöltött személyek részére tud megrendelést teljesíteni. A Szolgáltató által megbízott futár kétség esetén a Megrendelő életkorának igazolását kérheti az áru átadása előtt. 18 év alatti személynek szeszesital tartalmú csomagot nem adhat át a futár. 7. A szállítás rendszerint a rendelés leadását követő munkanapon megtörténik, azonban ez a szállítás helyétől és egyéb körülményektől függően változhat. 8. Amennyiben a kiszállítás során a csomag átvétele sikertelen, erről a futár értesítést hagy, majd egy új alkalommal ismét kísérletet tesz a csomag kiszállítására. A Megrendelő által megjegyzésként feltüntetett további információkat a kiszállítás körülményeiről vagy egyéb feltételeiről minden esetben a Szolgáltató átadja a futárszolgálatnak, de nem tudja ellenőrizni, hogy a kézbesítő futár figyelembe is veszi azokat. 9. Amennyiben az újabb kiszállítás a második alkalommal sem sikeres, és az a Megrendelő hibájából hiúsul meg, az újabb kiszállítás költségei a Megrendelőt terhelik. 10. A Megrendelő köteles a kiszállítás időpontjában a csomagot tételesen ellenőrizni, valamint meggyőződni arról, hogy a számlán szereplő tételek a valóságban megegyeznek a rendelt, és kiszállított termékekkel. Ha ezzel kapcsolatban bármilyen probléma felmerülne, azonnal köteles felvenni Szolgáltató ügyfélszolgálatával a kapcsolatot a hiba elhárítása érdekében. 11. Hiánytalan teljesítés esetén a Megrendelő köteles az átvételi elismervényt aláírni. Ezt követően hiányosságokra vonatkozó reklamációkat nem áll Szolgáltatónak módjában elfogadni.

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.

  • Kivételek A „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt írt előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a motoros vízi járműre nem vonatkoznak. Ezen termékek esetében is köteles törekedni azonban az Eladó arra, hogy a kijavítási igényt 15 napon belül teljesítse. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.

  • Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont utáni, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

  • Pénzügyi feltételek 1. Szolgáltatói berendezés létesítése, és az új teljesítmény igény kielégítési feltételeinek megteremtése – primer távfűtési bekötővezeték létesítése a felhasználói hőközpontban lévő első főelzáró szerelvényig, az elszámolás alapjául szolgáló, a távhőszolgáltató tulajdonában lévő hőmennyiségmérő, a hőközpont primer oldali főelzárói és mennyiségszabályozói – a távhőszolgáltató kötelezettsége, melynek költségeit az Igénybejelentő csatlakozási díj fizetésével biztosítja. 2. Felhasználói berendezés létesítése – a felhasználói hőközpont, a felhasználói vezetékhálózat, a hőleadó készülékek, a hőhasznosító és keringtető berendezések, a tágulási tartály, épületen belüli fűtési és használati melegvíz vezeték rendszer - az Igénybejelentő (Felhasználó) költsége.

  • Elektronikus panaszbejelentés Az ügyfél panaszbejelentését elektronikusan az info@signal. hu e-mail címre, faxon a 06-1-458-4260 faxszámra vagy – re- gisztrációt követően – Ügyfélportálon keresztül online módon is eljuttathatja a biztosító részére.

  • Megrendelési feltételek Egy ügyfél 2 db Zenit vagy Zenit Plusz díjcsomag igénybevételére jogosult. A díjcsomagban a számlázás csatlakozásonként a számmező kezdő hívószámára történik. A díjcsomagot csak üzleti előfizetők rendelhetik meg, akik nem kérték az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok alkalmazását. Tekintettel arra, hogy a csomag kialakítása üzleti előfizetők szokásos üzletmenethez igazított felhasználási igényei alapján készült, a díjcsomag telemarketing, telesales, ügyfélszolgálat, más hasonló, tömeges hívások generálásával járó üzleti tevékenységre nem használható. A szokásos üzletmenethez igazított felhasználásba nem értendő bele, ha a Zenit és Zenit plusz díjcsomaghoz tartozó hozzáféréseket az Előfizető; hívások automatizált - a felhasználó személyes közreműködését nem igénylő – indítására használja; hívások tömeges (a kimenő hívások összidőtartamának 10 %-át meghaladó időtartamban) indítása automatikus hívásfogadó eszközök, berendezések (pl., de nem kizárólag IVR) felé; hívások tömeges indítása szolgáltatások, műszaki eszközök, berendezések, stb. tesztelése, próbaüzeme, terhelhetőségének vizsgálata, sérülékenységének vizsgálata, stb. céljából; hívások hangcsatornánként havi 3000 percet rendszeresen (legalább 2 egymást követő hónapban) meghaladó időtartamban történő indítása; hívások indítása vagy átirányítása napi 24 órát meghaladó összidőtartamban; olyan hívások indítása, melyekről a Szolgáltató alappal feltételezheti, hogy a hívások létrehozásának célja az Előfizető, Felhasználó vagy bármely harmadik fél közvetlen haszonszerzése a Szolgáltató kárára. A nem szokásos üzletmenethez igazított használat észlelése esetén a Szolgáltató az előfizető egyidejű értesítése mellett az előfizetést határozatlan időtartamú Bázis díjcsomagba váltja, illetve ha a nem szokásos üzletmenethez igazított használat esetén az előfizető veszélyezteti a hálózat rendeltetésszerű működését, vagy hálózati szolgáltatás céljára használja azt, a Szolgáltató az ÁSZF-ben foglaltak szerint korlátozza a szolgáltatást. A díjcsomag üzleti analóg fővonal, Business Voice Classic 2 PMP, Business Voice Classic 2 PP, Business Voice Classic 30, digitális telefon (VOIP), DUAL VOIP, kábeltelefon (VOCA), DUAL VOCA hozzáférés esetén vehető igénybe. * VOIP, DUAL VOIP hozzáférés esetén az igénybevétel feltétele, hogy az Előfizető az adott hozzáférésen rendelkezzen ConnectNet szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződéssel vagy a Zenit díjcsomag igénybevételére vonatkozó megrendelés benyújtásával egyidőben ConnectNet csomagot is rendeljen az adott hozzáférésre. A díjcsomag (12/24 hónapos) határozott időtartamú szerződéssel vagy határozatlan tartamú szerződéssel vehető igénybe, eltérő díjazási feltételekkel. A díjcsomag által biztosított kedvezmények azon hozzáférésre vehetők igénybe, amelyre a csomag megrendelése történik. Zenit díjcsomagra vonatkozó szerződés hatálya alatt az Előfizető az alábbi díjcsomagok/kiegészítő díjcsomagok / kedvezmények / hozzáférés egyidejű igénybevételére nem jogosult: Bármely más választható lakossági és üzleti díjcsomag, szolgáltatás, Üzleti integrált csomagok (pl: Connect Ráció, Connect Business, Compleo Connect, Connect ÉnCégem, ÉnIrodám csomagok.), GSM/RLL típusú hozzáférés, Lakossági net csomagok, Egyedi kedvezményes ajánlatok, egyedi ár alkalmazása, Zöld szám szolgáltatás. A Zenit díjcsomag nem igényelhető olyan hozzáférésre, amelyhez tartozó hívószámemelt díjas szám (06 90, 06 91, a 16-tal kezdődő emelt díjas rövid számok). A díjcsomag kizárólag vonali szinten vehető igénybe, fizetési megállapodás szinten nem.

  • Az Általános Szerződési Feltételek hatálya Jelen Általános Szerződési Feltételek 2022. 09.01. napján lép hatályba, ez megegyezik az Általános Szerződési Feltételek közzétételének, elérhetővé tételének napjával. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezései a hatálybalépés napjától valamennyi Résztvevőre és szolgáltatásra hatályosak. A Szolgáltató fenntartja a jogot jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek módosítására. Módosítás esetén a jelentkezés elküldésének, a beiratkozási lap kitöltésének időpontjában érvényben és hatályban lévő Általános Szerződési Feltételek kerülnek alkalmazásra. Az Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató által nyújtott, az alábbiakban megnevezett szolgáltatásokra terjednek ki: a Szolgáltató által szervezett tanfolyamon, táborokban, oktatáson, a Szolgáltató által biztosított egyéb szolgáltatásokon való részvétel. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások igénybevételére az a személy jogosult, aki előzetesen jelentkezett a Szolgáltató által meghirdetett szolgáltatásra, tanfolyamra, a beiratkozási lapot kitöltötte és a jelentkezés elfogadását a Szolgáltató visszaigazolta, a szolgáltatási díjat megfizette Szolgáltató részére és jelen Általános Szerződési Xxxxxxxxxx rendelkezéseit elfogadta. Az Általános Szerződési Feltételek a fentiekben nevesített szolgáltatások vonatkozásában az ezen szolgáltatások igénybevétele során a szerződő felek között keletkező jogokat és kötelezettségeket szabályozza.