Forgalomirányítás mintaszakaszok

Forgalomirányítás. A forgalmirányító jelzőlámpa átépítése miatt szükséges annak hálózati átépítése.
Forgalomirányítás. A Felek az összekapcsolási ponton átvett hívásokat az 1. sz. mellékletben leírtaknak megfelelően tranzitálják, illetve gondoskodnak a végződtetésről. A megkívánt számformátum: (NAT) KS + ES vagy (INT) OS+(AK)+ES/GES. Felek megállapodnak, hogy az egymás közötti forgalomban a hívószámok érvényességét nem elemzik (pl. létező-e a hívószám). Az irányításhoz szükséges információkat Xxxxx folyamatosan megadják egymásnak. A Felek megállapodnak abban, hogy az érdekkörükben kijelölt számtartományaikra vonatkozó bármilyen változás (új szám beállítás, beállítás, módosítás) berendezési igényéről a Megállapodás törzsszöveg 9. pontja szerint végzik.
Forgalomirányítás. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy az Esemény egyes útvonala (amit a Szolgáltató előre jelez) több helyen forgalom elől el nem zárt közutat keresztezhet, mely pontokon az áthaladás saját felelősségre történik. Ezeken a pontokon a KRESZ alapján kialakított forgalmi rend van érvényben. A Szolgáltató ezen pontok többségére pályabírókat, biztosítókat bíz meg, akik itt a Résztvevőket figyelmeztethetik a járművek elsőbbségére és feltarthatják addig, míg a forgalom résztvevői nem állnak meg, és ezután engedik (őket) tovább. A pályabíróknak (kivéve egyenruhás rendőröket) nincs jogosultságuk a járművek megállítására, a forgalomba beavatkozásra, ők kizárólag a Résztvevőt tarthatják fel. Kérjük, hogy az Esemény és a Résztvevők biztonsága érdekében az egyébként is kötelező szabályokat tartsd be! Az adott pontokon lévő eseménybiztosítók a Te segítésedre és a biztonságod garantálása céljából végzik munkájukat. Az Esemény szervezője nem vállal felelősséget azon következményekért, melyek abból erednek, ha a Résztvevő figyelmen kívül hagyja az adott ponton érvényben lévő közúti közlekedési szabályokat, a pályabíró, vagy a forgalomirányító rendőr jelzéseit.
Forgalomirányítás 

Related to Forgalomirányítás

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye.

  • A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi.

  • A szolgáltatás igénybevételének feltételei (1) A Szolgáltató a szolgáltatást csak azokon a meghatározott társszolgáltatói hozzáférési pontokon nyújtja, melyekre vonatkozóan a társszolgáltatóval az Eht-ban és külön jogszabályban meghatározottak szerint helyi hurok átengedési szerződést kötött, és a szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételek adottak. Az előfizetői hozzáférési pont Előfizető által kezdeményezett áthelyezése is csak a fentiekben meghatározott, a szolgáltatással ellátható területekre lehetséges.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.

  • A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 13.2.1. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:

  • Az alábbiakban megadott szempontok x Minőségi kritérium – 1 Moduláris kártya felépítésű termékek száma (min. 0- max. 3) 10 Költség kritérium – x Ár – Súlyszám: 90 Az ár nem az egyetlen odaítélési kritérium, az összes kritérium kizárólag a közbeszerzési dokumentációban került meghatározásra

  • Kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontokat illetően (α szakasz vagy e rész A–D szakaszai), a gazdasági szereplő kijelenti a következőket: