Forint átutalásokra vonatkozó feltételek mintaszakaszok

Forint átutalásokra vonatkozó feltételek. A Bank biztosítja az ügyfeleinek, hogy forint átutalási Megbízásaikat az erre a célra rendszeresített nyomtatványon banki ügyintézővel átvetessék az alábbi feltételek teljesülése esetén. A Bank a 3,6 millió forint összeget meghaladó papír alapú átutalási Megbízást postai illetve egyéb kézbesítő útján nem fogadja el, a Bank ezen összeget meghaladó papír alapú átutalási Megbízást kizárólag a bankfiókban személyesen megjelenő Számla felett rendelkezésre jogosult személy(ek)től fogad el. Amennyiben a fenti feltételeknek nem megfelelő átutalási Megbízás kerül benyújtásra, úgy a Bank az átutalási Megbízás visszautasításával felmerült késedelemért, kárért nem felel. Azonnali Átutalási Megbízás esetén a Bank biztosítja, hogy a Megbízás a GIRO azonnali elszámolásforgalomba úgy kerüljön beküldésre, hogy a Megbízás összege legkésőbb a Megbízás átvételétől számított 5 (öt) – de legfeljebb 20 (húsz) – másodpercen belül a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának a számláján, bankon belüli tétel esetén a kedvezményezett számláján jóváírásra kerülhessen. A Bank a Hirdetményben megjelölt összeghatárig biztosítja a GIRO azonnali elszámolási forgalomból érkező, valamint a Bankon belüli Azonnali Átutalási Megbízások fogadását és jóváírását. A Bank legkésőbb az Azonnali Átutalási Megbízás átvételétől számított 5 (öt) másodpercen belül eljuttatja a Megbízás adattartalmát a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához. Ha a benyújtott Azonnali Átutalási Megbízás adattartalmán kívül a Megbízás teljesítése során egyéb, a fizetési művelethez kapcsolódó adat is megadásra került, a Bank a Megbízás teljes adattartalmával együtt ezen - nem a Számla felett rendelkezésre jogosult által megadott - adatokat is továbbítja a fizetési művelet teljesítésében közreműködő többi pénzforgalmi szolgáltató részére. Amennyiben az Azonnali Átutalási Megbízás átvételének időpontjától számított 20 másodperc alatt a Megbízás bármilyen okból nem kerül teljesítésre, erről a tényről a Bank haladéktalanul értesíti a Számlatulajdonost a visszautasítás okának közlésével Az Azonnali Átutalási Megbízás átvételének az az időpont minősül, amikor az a Bankhoz beérkezett és a hitelesítés megtörtént. A Bank Azonnali Átutalási Megbízás esetén a Megbízás adatai mellett az átvétel időpontját év, hónap, nap, óra, perc, másodperc, ezredmásodperc részletezésben rögzíti és tárolja. Az Azonnali Átutalási Megbízás a Számla felett rendelkezésre jogosult által oly módon is benyújtható a Bankhoz, hogy abban a kedvezményeze...
Forint átutalásokra vonatkozó feltételek. A Bank biztosítja az ügyfeleinek, hogy forint átutalási megbízásaikat az erre a célra rendszeresített nyomtatványon banki ügyintézővel átvetessék, vagy érkeztető bélyegző automatával ellátott ládába helyezzék az alábbi feltételek teljesülése esetén. Ez utóbbi lehetőség nem alkalmazható a VIBER átutalási megbízások esetén. A Bank a 3,6 millió forint összeget meghaladó papír alapú átutalási megbízást érkeztető ládába történő elhelyezés útján, vagy postai illetve egyéb kézbesítő útján nem fogadja el, a Bank ezen összeget meghaladó papír alapú átutalási megbízást kizárólag a bankfiókban személyesen megjelenő Számla felett rendelkezésre jogosult személy(ek)től fogad el. Amennyiben a fenti feltételeknek nem megfelelő átutalási megbízás kerül benyújtásra, úgy a Bank az átutalási megbízás visszautasításával felmerült késedelemért, kárért nem felel. Az átutalási megbízások érkeztető ládába történő elhelyezése esetén a Bank kizárólag az aznapi feldolgozás napján, Hirdetményben meghatározott időpontig (óra, perc) érkeztetett és megfelelően kiállított megbízások határidőben teljesítéséért felel. Amennyiben az érkeztető ládában ennél korábbi dátummal érkeztetett megbízást helyeztek el, a Bank ezen megbízás késedelmes teljesítéséért nem felel. A Bank nem felel a rajta kívülálló okból bekövetkezett vis maior eseményekből eredő károkért. A GIRO Zrt. elszámolóház által működtetett belföldi fizetésforgalmi GIRO rendszerben az elszámolásforgalmi szolgáltatás kétféle módon történik: napközbeni többszöri elszámolásforgalommal és éjszakai elszámolásforgalommal.

Related to Forint átutalásokra vonatkozó feltételek

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont után, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

  • Fizetési feltételek A vételár kifizetése a Szállítási szerződésben foglaltak szerint készpénz- vagy előrefizetéssel, illetve banki átutalással történik, az eseti fizetési megállapodásoknak megfelelően. A fizetéssel kapcsolatosan felmerülő bankköltségeit mindegyik fél maga viseli. A fizetésre vonatkozó eseti megállapodások kizárólag írásban érvényesek, ennek hiányában a Szállítási szerződésben, illetve amennyiben a számla kiállításra került - számlán szereplő módon és bankszámlaszámra köteles Megrendelő a vételárat kiegyenlíteni. (Megrendelőt terheli annak átváltási költsége illetve vesztesége, amennyiben forintszámlára devizát illetve devizaszámlára forint összeget utal.) A vételárat banki átutalás esetén a Szállító bankszámláján történt jóváírás napján, készpénzben teljesített fizetés esetén pedig a pénztárba befizetés napján kell megfizetettnek tekinteni. Szállító jogosult az egyes termékek leszállításakor számlát kiállítani. Késedelmes fizetés esetén Megrendelő köteles késedelmi kamatként a Polgári törvénykönyv (Ptk) gazdálkodó szervezetek közötti késedelmi kamatra vonatkozó 301/A. §-ában foglalt kamatot megfizetni. („301/A. § (2) A késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat - ha a pénztartozást idegen pénznemben kell teljesíteni, az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat - nyolc százalékponttal növelt értéke. Megrendelő tudomásul veszi, hogy bármely számla fizetésének késedelme esetén valamennyi, a Szállító által kiállított számla fizetése esedékessé válik. A Szállító fenntartja a jogot arra, hogy fizetési késedelem esetén a kiszállításokat visszatartsa és/vagy áruszállítást csak készpénz-, vagy előrefizetés ellenében teljesítsen. Amennyiben a szerződés aláírását követően jut Szállító tudomására a Megrendelő hitelképességének megítélését kedvezőtlen irányban befolyásoló információ, Szállító jogosult a kiszállítások visszatartására és a fizetési feltételekre vonatkozó feltételek – fentiek szerinti - módosítására. Amennyiben Szállító tudomására jut, hogy a Megrendelő fizetőképessége megváltozott vagy bizonytalan, Szállító jogosult – választása szerinti – fizetési biztosítékot (pl. bankgarancia, vételár letétbe helyezése, jelzálogjog kikötése) kérni Megrendelőtől.

  • A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi.

  • A szolgáltatás igénybevételének feltételei (1) A Szolgáltató a szolgáltatást csak azokon a meghatározott társszolgáltatói hozzáférési pontokon nyújtja, melyekre vonatkozóan a társszolgáltatóval az Eht-ban és külön jogszabályban meghatározottak szerint helyi hurok átengedési szerződést kötött, és a szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételek adottak. Az előfizetői hozzáférési pont Előfizető által kezdeményezett áthelyezése is csak a fentiekben meghatározott, a szolgáltatással ellátható területekre lehetséges.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.