Fűtésrendszer mintaszakaszok

Fűtésrendszer. A fűtést minden helyiségben elektromos fűtőszőnyeggel oldjuk meg. Az elektromos padlófűtések esetében mindenképp duplaszenzoros termosztátot használunk. A termosztát így nem csak a szoba levegőjének, hanem a fűtőfilm felszínének, és ezáltal a padló burkolat felszínének hőmérsékletét is tudja mérni és szabályozni. Lehetőség van akár otthonától távol, interneten keresztül – okostelefonos applikációval – beállítani a kívánt hőfokot. A termosztátot be tudja programozni bizonyos időszakokra is, pl.: munka kezdésre fűtse fel a helyiséget, míg a munkaidő végén kapcsoljon ki. • Amennyiben megrendelőnk a gázfűtéses rendszert választja, szükség lesz Belső Gázellátás Engedélyezési Tervdokumentációra, melyet cégünk a megfelelő szakember bevonásával elkészíttet és engedélyeztet, ennek költsége a megrendelőt terheli, melyet a vállalási díj nem tartalmaz. Ehhez szükségünk lesz majd az elosztói szerződésre és a befizetési igazolásra. • Egyéb speciális munkák kivitelezését szintén tudjuk vállalni pl.: klíma, szellőző rendszer, központi porszívó stb. Kialakításáról személyes beszélgetés alkalmával, a pontos igények felmérése után tudunk ajánlatot adni.

Related to Fűtésrendszer

  • A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 13.2.1. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • Kellékszavatosság Ön a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén Ön az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait Ön érvényesíteni már nem tudja. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. Ön – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést Ön nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ön a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. Ön közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája az Ön részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka Önnek felróható okból keletkezett, nem köteles Ön által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Ha Ön a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

  • Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét? Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei VIII.1. Megrendelő a Vállalkozó által vállalt kötelezettségnek megfelelő teljesítését – akár saját maga, akár az egyedi szerződésben meghatározott megbízottja,– folyamatosan és bármikor ellenőrizheti, ez a tevékenység azonban a Vállalkozót a feladat teljesítésében nem gátolhatja.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Közlési és változásbejelentési kötelezettség 58. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 5 mun- kanapon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását. Lényeges körülménynek mi- nősül minden olyan információ, amire a biztosító a koc- kázatelbírálás során rákérdezett, így különösen a biztosí- tott foglalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megváltozása.

  • A Megrendelő jogai és kötelezettségei 11.1. A Megrendelő a Vállalkozó szerződésszerű teljesítése esetén köteles a vállalkozói díjat a Vállalkozó részére megfizetni.