Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatás: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhető, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsol. A hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 másodperc. Ezt követően a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválását. A hangposta szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondható. Az alábbi táblázat szemlélteti a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma (db) 50 Üzenetek maximális hossza (perc) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak elérhető? + Havi előfizetési díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben nem él a jelszó-változtatási lehetőségével, a Szolgáltató nem vállal felelősséget az ebből adódó károkért.
Appears in 19 contracts
Samples: Business General Terms and Conditions, Business General Terms and Conditions, Business General Terms and Conditions
Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatás: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhető, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsol. A hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 másodperc. Ezt követően a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető számára automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx Előfizetőt e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválását. A hangposta szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondható. Az alábbi táblázat szemlélteti a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma (db) 50 Üzenetek maximális hossza (perc) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak Számlásnak elérhető? + Havi előfizetési Igen Időszaki díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben az Előfizető nem él a jelszó-változtatási lehetőségével, a Szolgáltató nem vállal felelősséget az ebből adódó károkért. ❖ Az igénybevétel feltétele: Ez a szolgáltatás minden mobiltelefonnal igénybe vehető.
Appears in 16 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatásAz Előfizető hangpostafiókkal rendelkezhet, ahol számára – a hívási helyzettől függően (pl.: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhetőkikapcsolt készülék, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsolfoglaltság stb. esetén) – hangüzenetet lehet hagyni. A hangposta Hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 (egy) másodperc. Ezt követően Ezen időtartam, valamint az ezt követő 5 (öt) másodperc szünet alatt a hívás díjmentesen megszakítható, amennyiben a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben fél nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta A Hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválásáthavidíjmentes. A hangposta üzenetek 7 (hét) napig kerülnek tárolásra, ezt követően törlésre kerülnek. A tárolási idő az új és a már lejátszott üzenetekre egyaránt vonatkozik. A Szolgáltató minden Hangpostával rendelkező Előfizetője részére elérhető a Visszahívás Hangpostából szolgáltatás. A Visszahívás Hangpostából szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondhatóigénybevételével az üzenet fogadója az üzenet meghallgatása közben vagy után a Hangpostából való kilépés nélkül, a 0 gomb megnyomásával visszahívhatja azt a telefonszámot, amelyről a hangüzenet érkezett. Az alábbi táblázat szemlélteti A visszahívás azoknál az üzeneteknél lehetséges, ahol az üzenethagyó oldaláról a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma számazonosítás technikai feltételei megvalósulnak, illetve a hívószámkijelzés aktiválva van (dbazaz az üzenethagyó nem tiltotta le hívószámának kijelzését). A Visszahívás Hangpostából szolgáltatás ezen feltételek teljesülése esetén, az Előfizető saját készülékéről (Előfizetői (SIM) 50 Üzenetek maximális hossza (perckártyájáról) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak elérhető? + Havi előfizetési díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben nem él a jelszó-változtatási lehetőségévelvehető igénybe más, a Szolgáltató hálózaton belüli, belföldi vezetékes és mobil számok visszahívására. Nemzetközi hívószám ilyen módon történő visszahívására akkor sincs lehetőség, ha a számazonosítás egyébként megvalósul. A Visszahívás Hangpostából szolgáltatás igénybevételekor a díjcsomagtól és napszaktól függő percdíj mellett a Hangposta elérés egységes percdíja fizetendő. A díjakról Szolgáltató ÁSzF 4 sz. melléklete ad tájékoztatást. A Szolgáltató a Visszahívás Hangpostából szolgáltatást a Hanghívással összevonva számlázza ki, mint Hanghívás Szolgáltatást, a két szolgáltatás forgalmi adatai és díjai nem vállal felelősséget az ebből adódó károkértkülönülnek el, csak a Hívásrészletezőben.
Appears in 15 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Mobile Radio and Internet Services, Általános Szerződési Feltételek
Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatás: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhető, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsol. A hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 másodperc. Ezt követően a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető számára automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx Előfizetőt e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválását. A hangposta szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondható. Az alábbi táblázat szemlélteti a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma (db) 50 Üzenetek maximális hossza (perc) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak elérhető? + Havi előfizetési díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben az Előfizető nem él a jelszó-változtatási lehetőségével, a Szolgáltató nem vállal felelősséget az ebből adódó károkért. ❖ Az igénybevétel feltétele: A szolgáltatás minden mobiltelefonnal igénybe vehető.
Appears in 6 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Telenor Magyarország Zrt. Általános Szerződési Feltételei, Telenor Magyarország Zrt. Általános Szerződési Feltételei
Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatás: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhető, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsol. A hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 másodperc. Ezt követően a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető számára automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx Előfizetőt e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválását. A hangposta szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondható. Az alábbi táblázat szemlélteti a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma (db) 50 Üzenetek maximális hossza (perc) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak elérhető? + Igen Havi előfizetési díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben az Előfizető nem él a jelszó-változtatási lehetőségével, a Szolgáltató nem vállal felelősséget az ebből adódó károkért. ❖ Az igénybevétel feltétele: A szolgáltatás minden mobiltelefonnal igénybe vehető.
Appears in 6 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Yettel Magyarország Zrt. Általános Szerződési Feltételei, General Terms and Conditions
Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatás: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhető, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsol. A hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 másodperc. Ezt követően a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető számára automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx Előfizetőt e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválását. A hangposta szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondható. Az alábbi táblázat szemlélteti a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma (db) 50 Üzenetek maximális hossza (perc) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak Számlásnak elérhető? + Havi előfizetési Időszaki díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben az Előfizető nem él a jelszó-változtatási lehetőségével, a Szolgáltató nem vállal felelősséget az ebből adódó károkért. ❖ Az igénybevétel feltétele: Ez a szolgáltatás minden mobiltelefonnal igénybe vehető.
Appears in 3 contracts
Samples: Telenor Magyarország Zrt. Általános Szerződési Feltételei, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatás: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhető, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsol. A hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 másodperc. Ezt követően a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető számára automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx Előfizetőt e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválását. A hangposta szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondható. Az alábbi táblázat szemlélteti a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma (db) 50 Üzenetek maximális hossza (perc) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak Számlásnak elérhető? + Havi előfizetési Igen Időszaki díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben az Előfizető nem él a jelszó-jelszó- változtatási lehetőségével, a Szolgáltató nem vállal felelősséget az ebből adódó károkért. ❖ Az igénybevétel feltétele: Ez a szolgáltatás minden mobiltelefonnal igénybe vehető.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Kártyás Előfizetői Szolgáltatás
Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatás: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhető, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsol. A hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 másodperc. Ezt követően a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválását. A hangposta szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondható. Az alábbi táblázat szemlélteti a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma (db) 50 Üzenetek maximális hossza (perc) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak elérhető? + Havi előfizetési díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben nem él a jelszó-változtatási lehetőségével, a Szolgáltató nem vállal felelősséget az ebből adódó károkért. ❖ Az igénybevétel feltétele: A szolgáltatás minden mobiltelefonnal igénybe vehető.
Appears in 2 contracts
Samples: Business General Terms and Conditions, Business General Terms and Conditions
Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatás: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhető, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsol. A hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 másodperc. Ezt követően a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető számára automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx Előfizetőt e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválását. A hangposta szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondható. Az alábbi táblázat szemlélteti a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma (db) 50 Üzenetek maximális hossza (perc) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak elérhető? + Igen Havi előfizetési díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben az Előfizető nem él a jelszó-jelszó- változtatási lehetőségével, a Szolgáltató nem vállal felelősséget az ebből adódó károkért. ❖ Az igénybevétel feltétele: A szolgáltatás minden mobiltelefonnal igénybe vehető.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Hangposta. A hagyományos üzenetrögzítőnek megfelelő szolgáltatás: amennyiben az Üzleti Előfizető nem elérhető, a hívó fél üzenetet hagyhat a hangposta révén, amely folyamatos készenlét mellett automatikusan bekapcsol. A hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél jellegzetes figyelmeztető hangjelzést hall, melynek időtartama 1 másodperc. Ezt követően a hívó félnek további 5 – a sípszóval együtt összesen 6 – másodperc áll rendelkezésére, hogy díjmentesen megszakítsa a hívást, amennyiben nem kíván üzenetet hagyni. Amennyiben az Üzleti Előfizető a hangposta szolgáltatást 60 napon keresztül nem veszi igénybe (nem kezdeményez hívást a hangposta irányába), a Szolgáltatónak jogában áll automatikusan aktivált hangpostafiókot előzetes bejelentés nélkül megszüntetni. Az Üzleti Xxxxxxxxxx Előfizetőt e rendelkezés nem korlátozza abban, hogy kérhesse a hangposta szolgáltatás lemondását, illetve aktiválását. A hangposta szolgáltatás bármikor díjmentesen megrendelhető és lemondható. Az alábbi táblázat szemlélteti a Hangpostában elérhető funkciókat: Hangposta Tárolható üzenetek száma (db) 50 Üzenetek maximális hossza (perc) 5 Új üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Meghallgatott üzenetek tárolási ideje (nap) 10 Kártyásnak elérhető? + Havi előfizetési díj díjmentes A hangpostaüzenetek biztonságos lehallgathatósága érdekében az Üzleti Előfizetőnek lehetősége van jelszó használatára. Amennyiben nem él a jelszó-változtatási lehetőségével, a Szolgáltató nem vállal felelősséget az ebből adódó károkért. ❖ Az igénybevétel feltétele: A szolgáltatás minden mobiltelefonnal igénybe vehető.
Appears in 1 contract