Határozathozatal. Az Alapszabály rendelkezéseivel összhangban leadott, a javasolt határozat vagy módosítás mellett vagy ellen szóló szavazatok tekintendők érvényes szavazatoknak. A tartózkodás érvénytelen szavazatnak számít. A Közgyűlés a határozatait egyszerű szavazattöbbséggel hozza, kivéve a 6.2. (a)-(f), a (k) valamint az (m), (p), (q) és (t) pontokban felsorolt kérdésekben hozott határozatokat, amelyekhez a leadott szavazatok legalább háromnegyedes többsége szükséges. Amennyiben azonban a Közgyűlés úgy határoz, hogy az Igazgatóság valamely kérdésben hozott döntését megváltoztatja, akkor az eredeti határozatot módosító határozat csak abban az esetben érvényes, ha a jelenlévő részvényesek ezt háromnegyedes többséggel elfogadják.
Appears in 6 contracts
Samples: Merger Agreement, Alapszabály Elfogadása, Alapszabály Módosítása
Határozathozatal. 6.18.1. Az Alapszabály rendelkezéseivel összhangban leadott, a javasolt határozat vagy módosítás mellett vagy ellen szóló szavazatok tekintendők érvényes szavazatoknak. A tartózkodás érvénytelen szavazatnak számít. A Közgyűlés a határozatait egyszerű szavazattöbbséggel hozza, kivéve a 6.2. (a)-(f), a (kk)-(l) valamint az (m), (pn), (q), (r) és (tu) pontokban felsorolt kérdésekben hozott határozatokat, amelyekhez a leadott szavazatok legalább háromnegyedes többsége szükséges. Amennyiben azonban a Közgyűlés úgy határoz, hogy az Igazgatóság valamely kérdésben hozott döntését megváltoztatja, akkor az eredeti határozatot módosító határozat csak abban az esetben érvényes, ha a jelenlévő részvényesek ezt háromnegyedes többséggel elfogadják.
6.18.2. A 2.3.2.9. pontban foglalt kérdésekben a közgyűlési határozat meghozatalához a "B" részvény tulajdonosának egyetértő szavazata szükséges.
Appears in 2 contracts
Samples: Extraordinary General Meeting, Alapszabály
Határozathozatal. Az Alapszabály rendelkezéseivel összhangban leadott, a javasolt határozat vagy módosítás mellett vagy ellen szóló szavazatok tekintendők érvényes szavazatoknak. A tartózkodás érvénytelen szavazatnak számít. A Közgyűlés Közgyőlés a határozatait egyszerű egyszerő szavazattöbbséggel hozza, kivéve a 6.2. (a)-(f), a (k) valamint az (m), (p), (q) és (t) pontokban felsorolt kérdésekben hozott határozatokat, amelyekhez a leadott szavazatok legalább háromnegyedes többsége szükséges. Amennyiben azonban a Közgyűlés Közgyőlés úgy határoz, hogy az Igazgatóság valamely kérdésben hozott döntését megváltoztatja, akkor az eredeti határozatot módosító határozat csak abban az esetben érvényes, ha a jelenlévő részvényesek ezt háromnegyedes többséggel elfogadják.
Appears in 1 contract
Samples: Alapszabály