Havi kockázati díjráták mintaszakaszok

Havi kockázati díjráták. 1 Ft vagy 1€ kockázat alatt álló összegért, illetve 1 Ft vagy 1€ haláleseti biztosítási összegért fizetendő havi díj normál kockázatú biztosított esetén

Related to Havi kockázati díjráták

  • Vizsgálati díj Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, azonban a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit, valamint a hatóság által a Szolgáltatóval szemben érvényesített további díjat a Szolgáltató jogosult az Előfizetőre áthárítani.

  • Előfizetési díjak Az előfizetési díj minden megkezdett számlázási időszakra számított fix díj, amelyet az Előfizető a választott Szolgáltatás és a Szolgáltatás keretében az Előfizetőnek biztosított berendezések rendelkezésre állásáért, illetve a választott Szolgáltatásban benne foglalt forgalmi időmennyiségért fizet. Ha a Szolgáltatás megkezdésére vagy szüneteltetésére a számlázási időszak közben kerül sor az előfizetési díj időarányos része fizetendő, és a benne foglalt forgalmi időmennyiség is időarányosan csökken, szünetelés esetén tekintettel a vonatkozó további szabályokra. Az egyes szolgáltatáscsomagok előfizetési díjait jelen ÁSZF II. számú melléklete tartalmazza.

  • További vételi hely kialakítási, szabványosítási díja A szolgáltatási címen lévő ingatlanba az előfizető kérésére egynél több, de legfeljebb további két vételi hely is létesíthető további vételi hely díja megfizetése esetén, melynek megfizetésére az előfizető további csatlakozásonként köteles. Amennyiben ennél több további vételi hely kialakítására van szükség, akkor a megfelelő jelszint biztosítása érdekében – külön térítés ellenében – előfizetői erősítő felszerelésére kerül sor.

  • Belépési díj A szolgáltatás igénybevételének lehetővé tétele érdekében, amennyiben a csatlakozás az igénylőnél nincs kiépítve, az Előfizető bekapcsolási díjat köteles fizetni. A díj fejében a Szolgáltató egy előfizetői hozzáférési pontot (előfizetői interfész) épít ki, több hozzáférési pont igény esetén az előfizető további díj megfizetésére köteles. Ugyancsak belépési díjat köteles fizetni az Előfizető, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését olyan helyre kéri, ahol nincs kiépítve a csatlakozás. A díj magában foglalja a kiépítés után a végberendezés első konfigurálása vagy annak megkísérlése díját is. A bekapcsolási díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi Előfizető esetén eltérő lehet.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz használati díja Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az előfizetői szerződés hatálya alatt a hírközlési eszköz használatáért a Szolgáltató – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – használati díj megfizetését írhatja elő.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.

  • Elállási díj Az Előfizetőnek a szolgáltatásnyújtás megkezdésének határideje előtt jogszerűtlen elállása esetén a Szolgáltató részére fizetendő díj

  • Előtörlesztési díj a Szerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes törlesztés esetén, az előtörlesztéssel kapcsolatban a Hitelintézetnél felmerült adminisztrációs, technikai költségek megtérítéseként felszámított átalány jellegű díj, melynek mértéke az előtörlesztett tőkeösszeg százalékában a Szerződésben kerül megállapításra, megfizetése az előtörlesztéssel egyidejűleg esedékes. Eltérő megállapodás hiányában mértékére az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó hatályos Hirdetmény az irányadó

  • Eseti díjak A szerződőnek lehetősége van a rendszeres biztosítási díjon felül a eseti díjak befizetésére is az alábbiak szerint. A szerződő által befizetett eseti díj kizárólag akkor tekinthető eseti befizetésnek, ha az a biztosító által külön erre a célra rendszeresített számlájára érkezett és az eseti díjra vonatkozó rendelkezés tartalmazza az eszközalapok közötti felosztást, a kötvényszámot, valamint megfelel a 1. számú mellékletben le- írt minimális díj szabálynak. A szerződő köteles az eseti díj befizetéséről a biztosító köz- pontját írásban az erre rendszeresített nyomtatvány kitöltésé- vel értesíteni és rendelkezni arról, hogy ezt a díjat a biztosító milyen befektetési alapokban és milyen arányban helyezze el. Az eseti számláról bővebb információk a jelen általános szer- ződési feltételek 6.2. pontjában találhatók. Eseti befizetés teljesítésére rendszeresített számlaszám meg- található az 1. számú mellékletben. A biztosító által rendszeresített eseti bankszámlaszám megvál- tozása esetén, a biztosító a honlapján (xxx.xxxxxx.xx) a válto- zást megelőző legalább 60 nappal nyújt tájékoztatást, illetve a szerződőt a változás előtt legalább 60 nappal írásban értesíti. A biztosító eseti díjak befizetésére alkalmazott bank- számlaszáma nem egyezik meg a biztosító rendszeres díjak számára használt bankszámlaszámával. Amennyiben a szerződő helytelen, nem az eseti díjfize- tésre rendszeresített bankszámlaszámra teljesíti az eseti befizetését, abban az esetben, a biztosító a téves befize- tést nem korrigálja és az ebből adódó árfolyamkockáza- tot nem vállalja át. Téves – nem a jelen szerződés eseti díj befizetésre rend- szeresített bankszámlaszámra teljesített és/vagy nem beazonosítható befizetéseket a biztosító függő számlán tartja, az ilyen összegeket a biztosító a küldő bankszám- laszámra legkésőbb 60. napig visszautalja és addig ka- matmentes letétként kezeli. A biztosító a hiánytalanul kitöltött érvényes eseti díj befizetésé- ről szóló rendelkező nyilatkozat biztosító központjába – azono- sított módon – történő megérkezését követően vagy a befize- tett összeg biztosító számláján történt jóváírásának időpontja közül a későbbi időpontot követő 3 munkanapon belül indított megbízás alapján a 3. számú mellékletben részletezett teljesí- tés napi árfolyamon váltja át az eseti díjat – a szerződő érvé- nyes rendelkezésének megfelelően – befektetési egységekre. A befizetett eseti díjakból a 7.1.4. pontban megadott költségek levonását követően a biztosító eseti befektetési egységeket vásárol, melyeket a szerződő eseti számláján elkülönítve tart nyilván. A biztosító a befizetés befektetését követően, a szerződőt levélben tájékoztatja a befektetés eredményéről és az adott befizetéshez tartozó befizetési azonosítóról. Az eseti díjak a szerződő rendszeres díjfizetési kötele- zettségét nem módosítják. A biztosító az eseti díjakból automatikusan nem rendezi a szerződés díjelmaradását. A szerződő az 5.4. pontban leírt szabályok figyelembe vételével kérheti az elmaradt díjak eseti befektetési egy- ségek terhére történő rendezését. Eseti díjfizetésre akkor is lehetőség van, ha a szerződésen díj- szüneteltetés van érvényben, vagy a szerződés díjmentesített állapotban van.

  • Áthelyezési díj Amennyiben az Előfizető érvényes szerződéssel rendelkezik, tartozása nincs, és a szolgáltatást olyan más előfizetői hozzáférési ponton kívánja igénybe venni, ahol a Szolgáltató szolgáltatása elérhető, azonban a szolgáltatás igénybevétele érdekében a rendszerre kapcsolás szükséges, a Szolgáltató az előfizetőt az új előfizetői hozzáférési helyen bekapcsolási díj nélkül, áthelyezési díj ellenében a rendszerre kapcsolja. Az áthelyezési díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi előfizető esetén eltérő lehet.