HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. Az építési napló napi jelentés részében a 191/2009. Korm. rendelet szerint rögzíteni kell az elszállított hulladékok megnevezését, mennyiségét, besorolását, elszállításának tényét, valamint a hulladék kezeléséhez igénybe vett létesítmény nevét, címét, KÜJ, KTJ számát. A Szerződés teljesítésének megkezdése előtt írásban rögzíteni kell, hogy a keletkező hulladékok kezelését (szállítás, ártalmatlanítás, egyéb kezelés) a Vállalkozó saját maga teljesíti, vagy arra környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező alvállalkozónak ad megbízást. Az engedély hatályáról és érvényességéről a megrendelőnek meg kell győződnie. Amennyiben az engedélyek, a munkálatok várható befejezéséig lejárnak, a Vállalkozónak nyilatkozatot kell csatolnia azok meghosszabbításának, vagy az új engedélyek beszerzésének szándékáról. A hulladékokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot ( nyilvántartás, átadási bizonylatok, mérlegjegyek, befogadó nyilatkozatok, bevallások stb.) a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. környezetvédelmi szervezete jogosult ellenőrizni. A hulladékokkal való valamennyi tevékenységnél külön kell választani a saját kivitelezési technológiából és szállítási, rakodási tevékenységből származó hulladékokat. A munkát végzők által termelt kommunális hulladékot a technológiai eredetű hulladékoktól elkülönítetten kell gyűjteni és elhelyezésükről gondoskodni.
Appears in 3 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. A kivitelezési technológia során keletkező hulladékokat szelektíven a hulladék fizikai és kémiai tulajdonságainak ellenálló módon kell gyűjteni. Az építési napló napi jelentés részében a 191/2009. Korm. rendelet szerint rögzíteni kell az elszállított a keletkező hulladékok megnevezését, mennyiségét, EWC kódszám szerinti besorolását, elszállításának tényét, valamint a hulladék kezeléséhez igénybe vett létesítmény nevét, címét, KÜJ, KTJ számát. A hulladék a kivitelezési technológia során keletkezik, ezért valamennyi hulladékkal kapcsolatos feladat végrehajtása a hulladékot termelő Vállalkozó kötelezettsége. A Szerződés teljesítésének megkezdése előtt írásban rögzíteni kell, hogy a keletkező hulladékok kezelését (szállítás, ártalmatlanítás, egyéb kezelés) a Vállalkozó saját maga teljesíti, vagy arra környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező alvállalkozónak ad megbízást. Az engedély hatályáról és érvényességéről a megrendelőnek meg kell győződnie. Amennyiben az engedélyek, a munkálatok várható befejezéséig lejárnak, a Vállalkozónak nyilatkozatot kell csatolnia azok meghosszabbításának, vagy az új engedélyek beszerzésének szándékáról. A hulladékokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot ( (tervlapok, nyilvántartás, átadási bizonylatok, mérlegjegyek, befogadó nyilatkozatok, bevallások stb.bevallások) a MÁV Szolgáltató Központ MÁV-SZK Zrt. környezetvédelmi szervezete jogosult ellenőrizni. Az építés/bontás során keletkezett hulladékokkal kapcsolatosan a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltakat kell betartani. A hulladékokkal való valamennyi tevékenységnél külön kell választani a saját kivitelezési technológiából és szállítási, rakodási tevékenységből a bontásból származó hulladékokat. A kivitelezés során munkát végzők által termelt kommunális hulladékot a technológiai eredetű hulladékoktól elkülönítetten kell gyűjteni és elhelyezésükről gondoskodni.
Appears in 1 contract
Samples: Keretmegállapodás
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. A Vissznyereményi anyagok esetében a Műszaki leírásban4 leírtak szerint kell eljárni. A kivitelezési technológia során keletkező hulladékokat szelektíven a hulladék fizikai és kémiai tulajdonságainak ellenálló módon kell gyűjteni. Az építési napló napi jelentés részében a 191/2009. Korm. rendelet szerint naplóban rögzíteni kell az elszállított a keletkező hulladékok megnevezését, mennyiségét, EWC kódszám szerinti besorolását, elszállításának tényét, valamint a hulladék kezeléséhez igénybe vett létesítmény nevét, címét, KÜJ, KTJ számát. A hulladék a kivitelezési technológia során keletkezik, ezért valamennyi hulladékkal kapcsolatos feladat végrehajtása a hulladékot termelő Eladó kötelezettsége. A Szerződés teljesítésének megkezdése előtt írásban rögzíteni kell, hogy a keletkező hulladékok kezelését (szállítás, ártalmatlanítás, egyéb kezelés) a Vállalkozó az Eladó saját maga teljesíti, vagy arra környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező alvállalkozónak ad megbízást. Az engedély hatályáról és érvényességéről a megrendelőnek Vevőnek meg kell győződnie. Amennyiben az engedélyek, a munkálatok várható befejezéséig lejárnak, a Vállalkozónak az Eladónak nyilatkozatot kell csatolnia azok meghosszabbításának, vagy az új engedélyek beszerzésének szándékáról. A hulladékokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot ( (tervlapok, nyilvántartás, átadási bizonylatok, mérlegjegyek, befogadó nyilatkozatok, bevallások stb.bevallások) a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. környezetvédelmi szervezete jogosult ellenőrizni. A hulladékokkal való valamennyi tevékenységnél külön kell választani a saját kivitelezési technológiából és szállítási, rakodási tevékenységből a bontásból származó hulladékokat. A kivitelezés során munkát végzők által termelt kommunális hulladékot a technológiai eredetű hulladékoktól elkülönítetten kell gyűjteni és elhelyezésükről gondoskodni.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. A kivitelezési technológia során keletkező hulladékokat szelektíven a hulladék fizikai és kémiai tulajdonságainak ellenálló módon kell gyűjteni. Az építési napló napi jelentés részében a 191/2009. Korm. rendelet szerint rögzíteni kell az elszállított a keletkező hulladékok megnevezését, mennyiségét, EWC kódszám szerinti besorolását, elszállításának tényét, valamint a hulladék kezeléséhez igénybe vett létesítmény nevét, címét, KÜJ, KTJ számát. A Szerződés teljesítésének megkezdése előtt írásban rögzíteni kell, hogy a keletkező hulladékok kezelését (szállítás, ártalmatlanítás, egyéb kezelés) a Vállalkozó saját maga teljesíti, vagy arra környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező alvállalkozónak ad megbízást. Az engedély hatályáról és érvényességéről a megrendelőnek meg kell győződnie. Amennyiben az engedélyek, a munkálatok várható befejezéséig lejárnak, a Vállalkozónak nyilatkozatot kell csatolnia azok meghosszabbításának, vagy az új engedélyek beszerzésének szándékáról. A hulladékokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot ( (tervlapok, nyilvántartás, átadási bizonylatok, mérlegjegyek, befogadó nyilatkozatok, bevallások stb.bevallások) a MÁV Szolgáltató Központ MÁV-SZK Zrt. környezetvédelmi szervezete jogosult ellenőrizni. Az építés/bontás során keletkezett hulladékokkal kapcsolatosan a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltakat kell betartani. A hulladékokkal való valamennyi tevékenységnél külön kell választani a saját kivitelezési technológiából és szállítási, rakodási tevékenységből a bontásból származó hulladékokat. A kivitelezés során munkát végzők által termelt kommunális hulladékot a technológiai eredetű hulladékoktól elkülönítetten kell gyűjteni és elhelyezésükről gondoskodni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. A kivitelezési technológia során keletkező hulladékokat szelektíven a hulladék fizikai és kémiai tulajdonságainak ellenálló módon kell gyűjteni. Az építési napló napi jelentés részében a 191/2009. Korm. rendelet szerint rögzíteni kell az elszállított a keletkező hulladékok megnevezését, mennyiségét, EWC kódszám szerinti besorolását, elszállításának tényét, valamint a hulladék kezeléséhez igénybe vett létesítmény nevét, címét, KÜJ, KTJ számát. A hulladék a kivitelezési technológia során keletkezik, ezért valamennyi hulladékkal kapcsolatos feladat végrehajtása a hulladékot termelő Vállalkozó kötelezettsége. A Szerződés teljesítésének megkezdése előtt írásban rögzíteni kell, hogy a keletkező hulladékok kezelését (szállítás, ártalmatlanítás, egyéb kezelés) a Vállalkozó saját maga teljesíti, vagy arra környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező alvállalkozónak ad megbízást. Az engedély hatályáról és érvényességéről a megrendelőnek meg kell győződnie. Amennyiben az engedélyek, a munkálatok várható befejezéséig lejárnak, a Vállalkozónak nyilatkozatot kell csatolnia azok meghosszabbításának, vagy az új engedélyek beszerzésének szándékáról. A hulladékokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot ( (tervlapok, nyilvántartás, átadási bizonylatok, mérlegjegyek, befogadó nyilatkozatok, bevallások stb.bevallások) a MÁV Szolgáltató Központ MÁV-SZK Zrt. környezetvédelmi szervezete jogosult ellenőrizni. Az építés során keletkezett hulladékokkal kapcsolatosan a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltakat kell betartani. A hulladékokkal való valamennyi tevékenységnél külön kell választani a saját kivitelezési technológiából és szállítási, rakodási tevékenységből a bontásból származó hulladékokat. A kivitelezés során munkát végzők által termelt kommunális hulladékot a technológiai eredetű hulladékoktól elkülönítetten kell gyűjteni és elhelyezésükről gondoskodni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés