IGEN NEM. Alulírott Reklámozó kijelentem, hogy a Reklámtv.-ben meghatározott alábbi reklámszolgáltatót igénybe veszem (megfelelő aláhúzandó): Reklámszolgáltató adatai, amennyiben a reklámközvetítőtől eltér: Amennyiben a fenti adatokban módosulás történik beleértve reklámközvetítő személyét is, arról a Reklámozó köteles 5 napon belül M-RTL Zrt-t írásban értesíteni. Aláírásommal igazolom, hogy a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) és Online Általános Szerződési Feltételekben (OÁSZF) foglaltakat, így különösen, de nem kizárólagosan az aktuálisan alkalmazandó árakra, felárakra, a bánatpénzekre, a reklámok és támogatói filmek, egyéb megjelenések tartalmáért való felelősségvállalásra vonatkozó, valamint az ÁSZF és OÁSZF hirdetések megrendelésének, lemondásának módjára, határidejére, egyéb feltételeire vonatkozó rendelkezéseit is kifejezetten elfogadjuk, az M-RTL Zrt-vel való együttműködés során azt magunkra nézve kifejezetten kötelező érvényűnek tekintjük. Kijelentem továbbá, hogy az ÁSZF és az OÁSZF esetleges változásainak követése érdekében azok aktuálisan hatályos rendelkezéseit Szolgáltató xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx honlapján megismerjük. Tudomásul veszem, hogy Szolgáltató esetenként köteles tételes és rendszeres tájékoztatást adni a honlapokat üzemeltető szolgáltatóknak a Reklámozó adott honlapon számlázott havi költéséről. Ezen tájékoztatást Xxxxx nem tekintik az üzleti titok megsértésének. Kelt: ......................................................... ..................................................................................... Reklámozó aláírása, bélyegzője
Appears in 3 contracts
Samples: Online Advertising Sales Terms, Online Advertising Sales Terms, Online Advertising Sales Terms
IGEN NEM. Alulírott Reklámozó Alulírott, mint reklámozó kijelentem, hogy a Reklámtv.-ben meghatározott alábbi reklámszolgáltatót igénybe veszem veszek (megfelelő aláhúzandó): Reklámszolgáltató adatai, amennyiben a reklámközvetítőtől eltér: Amennyiben a fenti adatokban módosulás történik beleértve reklámközvetítő személyét is, arról a Reklámozó reklámozó köteles 5 napon belül M-RTL Zrt-t írásban értesíteni. Aláírásommal igazolom, hogy a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) és Online Általános Szerződési Feltételekben (OÁSZF) foglaltakat, így különösen, de nem kizárólagosan az aktuálisan adott évben alkalmazandó árakra, felárakra, a bánatpénzekre, a reklámok és támogatói filmek, egyéb megjelenések tartalmáért való felelősségvállalásra vonatkozó, valamint az ÁSZF és OÁSZF hirdetések megrendelésének, lemondásának módjára, határidejére, egyéb feltételeire vonatkozó rendelkezéseit is kifejezetten elfogadjuk, az M-RTL Zrt-vel való együttműködés során azt magunkra nézve kifejezetten kötelező érvényűnek tekintjük. Kijelentem továbbá, hogy az ÁSZF és az OÁSZF esetleges változásainak követése érdekében azok aktuálisan hatályos rendelkezéseit Szolgáltató xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx xxxx://x-xxxx.xx/xxxxxxxx honlapján megismerjükmegismerem. Tudomásul veszem, hogy Szolgáltató esetenként köteles tételes és rendszeres tájékoztatást adni a honlapokat csatornákat üzemeltető szolgáltatóknak Médiaszolgáltatóknak a Reklámozó adott honlapon csatornán számlázott havi költéséről. Ezen tájékoztatást Xxxxx nem tekintik az üzleti titok megsértésének. Tudomásul veszem és jelen nyilatkozat aláírásával kifejezetten elfogadom és magunkra nézve kötelező érvényűnek tekintem az ÁSZF azon rendelkezését, amely szerint ötmillió forint perérték fölött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét köti ki. Kelt: ......................................................... ..................................................................................... Reklámozó aláírása, bélyegzője.........................................................
Appears in 2 contracts
Samples: Online Advertising Sales Terms, Online Advertising Sales Terms
IGEN NEM. Alulírott Reklámozó Alulírott, mint reklámozó kijelentem, hogy a Reklámtv.-ben meghatározott alábbi reklámszolgáltatót igénybe veszem veszek (megfelelő aláhúzandó): Reklámszolgáltató adatai, amennyiben a reklámközvetítőtől eltér: Amennyiben a fenti adatokban módosulás történik beleértve reklámközvetítő személyét is, arról a Reklámozó reklámozó köteles 5 napon belül M-RTL Zrt-t írásban értesíteni. Aláírásommal igazolom, hogy a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) és Online Általános Szerződési Feltételekben (OÁSZF) foglaltakat, így különösen, de nem kizárólagosan az aktuálisan adott évben alkalmazandó árakra, felárakra, a bánatpénzekre, a reklámok és támogatói filmek, egyéb megjelenések tartalmáért való felelősségvállalásra vonatkozó, valamint az ÁSZF és OÁSZF hirdetések megrendelésének, lemondásának módjára, határidejére, egyéb feltételeire vonatkozó rendelkezéseit is kifejezetten elfogadjuk, az M-RTL Zrt-vel való együttműködés során azt magunkra nézve kifejezetten kötelező érvényűnek tekintjük. Kijelentem továbbá, hogy az ÁSZF és az OÁSZF esetleges változásainak követése érdekében azok aktuálisan hatályos rendelkezéseit Szolgáltató xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx http://r-time.hu/channels honlapján megismerjükmegismerem. Tudomásul veszem, hogy Szolgáltató esetenként köteles tételes és rendszeres tájékoztatást adni a honlapokat csatornákat üzemeltető szolgáltatóknak Médiaszolgáltatóknak a Reklámozó adott honlapon csatornán számlázott havi költéséről. Ezen tájékoztatást Xxxxx Felek nem tekintik az üzleti titok megsértésének. Kelt: 2022......................................................... ..................................................................................... Reklámozó aláírása, bélyegzője
Appears in 1 contract
Samples: Advertising Sales Agreement
IGEN NEM. Alulírott Reklámozó kijelentem, hogy a Reklámtv.-ben meghatározott alábbi reklámszolgáltatót igénybe veszem (megfelelő aláhúzandó): Reklámszolgáltató adatai, amennyiben a reklámközvetítőtől eltér: Amennyiben a fenti adatokban módosulás történik történik, beleértve reklámközvetítő személyét is, arról a Reklámozó köteles 5 napon belül M-RTL Zrt-t írásban értesíteni. Aláírásommal igazolom, hogy a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) és Online Általános Szerződési Feltételekben (OÁSZF) foglaltakat, így különösen, de nem kizárólagosan az aktuálisan alkalmazandó árakra, felárakra, a bánatpénzekre, a reklámok és támogatói filmek, egyéb megjelenések tartalmáért való felelősségvállalásra vonatkozó, valamint az ÁSZF és OÁSZF hirdetések megrendelésének, lemondásának módjára, határidejére, egyéb feltételeire vonatkozó rendelkezéseit is kifejezetten elfogadjuk, az M-RTL Zrt-vel való együttműködés során azt magunkra nézve kifejezetten kötelező érvényűnek tekintjük. Kijelentem továbbá, hogy az ÁSZF és az OÁSZF esetleges változásainak követése érdekében azok aktuálisan hatályos rendelkezéseit Szolgáltató xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx http://rtlsaleshouse.hu honlapján megismerjük. Tudomásul veszem, hogy Szolgáltató esetenként köteles tételes és rendszeres tájékoztatást adni a honlapokat csatornákat üzemeltető szolgáltatóknak Médiaszolgáltatóknak a Reklámozó adott honlapon csatornán számlázott havi költéséről. Ezen tájékoztatást Xxxxx Felek nem tekintik az üzleti titok megsértésének. Kelt: :......................................................... ..................................................................................... Reklámozó aláírása, bélyegzőjebélyegzője Alulírott…………………………………………………………………………………………………... (cég neve) kijelentjük, hogy reklámközvetítőként működünk, azaz cégbírósági bejegyzéssel tudjuk igazolni, hogy ezen tevékenység végzésére jogosultak vagyunk. Kijelentjük és szavatoljuk továbbá, hogy a jelen Ügynökségi Bejelentkező és Nyilatkozat (a továbbiakban: Bejelentkező) aláírója az Ügynökség társasági dokumentumai és/vagy belső szabályzatai alapján jogosult az Ügynökség nevében a Bejelentkező aláírására, ezért a Bejelentkező az Ügynökség érvényesen tett kötelezettségvállalása.
Appears in 1 contract
Samples: Advertising Sales Agreement
IGEN NEM. Alulírott Reklámozó Alulírott, mint reklámozó kijelentem, hogy a Reklámtv.-ben meghatározott alábbi reklámszolgáltatót igénybe veszem veszek (megfelelő aláhúzandó): Reklámszolgáltató adatai, amennyiben a reklámközvetítőtől eltér: Amennyiben a fenti adatokban módosulás történik beleértve reklámközvetítő személyét is, arról a Reklámozó reklámozó köteles 5 napon belül M-RTL Zrt-t írásban értesíteni. Aláírásommal igazolom, hogy a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) és Online Általános Szerződési Feltételekben (OÁSZF) foglaltakat, így különösen, de nem kizárólagosan az aktuálisan adott évben alkalmazandó árakra, felárakra, a bánatpénzekre, a reklámok és támogatói filmek, egyéb megjelenések tartalmáért való felelősségvállalásra vonatkozó, valamint az ÁSZF és OÁSZF hirdetések megrendelésének, lemondásának módjára, határidejére, egyéb feltételeire vonatkozó rendelkezéseit is kifejezetten elfogadjuk, az M-RTL Zrt-vel való együttműködés során azt magunkra nézve kifejezetten kötelező érvényűnek tekintjük. Kijelentem továbbá, hogy az ÁSZF és az OÁSZF esetleges változásainak követése érdekében azok aktuálisan hatályos rendelkezéseit Szolgáltató xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx xxxx://x-xxxx.xx/xxxxxxxx honlapján megismerjükmegismerem. Tudomásul veszemveszem és jelen nyilatkozat aláírásával kifejezetten elfogadom és magunkra nézve kötelező érvényűnek tekintem az ÁSZF azon rendelkezését, hogy Szolgáltató esetenként köteles tételes amely szerint ötmillió forint perérték fölött a Magyar Kereskedelmi és rendszeres tájékoztatást adni a honlapokat üzemeltető szolgáltatóknak a Reklámozó adott honlapon számlázott havi költéséről. Ezen tájékoztatást Xxxxx nem tekintik az üzleti titok megsértésénekIparkamara mellett működő állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét köti ki. Kelt: ......................................................... ..................................................................................... Reklámozó aláírásaAláírás, bélyegzőjebélyegző Alulírott…………………………………………………………………………………………………...(cég neve) kijelentjük, hogy reklámügynökségként működünk, azaz cégbírósági bejegyzéssel tudjuk igazolni, hogy ezen tevékenység végzésére jogosultak vagyunk.
Appears in 1 contract
IGEN NEM. Alulírott Reklámozó Alulírott, mint reklámozó kijelentem, hogy a Reklámtv.-ben meghatározott alábbi reklámszolgáltatót igénybe veszem veszek (megfelelő aláhúzandó): Reklámszolgáltató adatai, amennyiben a reklámközvetítőtől eltér: Amennyiben a fenti adatokban módosulás történik beleértve reklámközvetítő személyét is, arról a Reklámozó reklámozó köteles 5 napon belül M-RTL Zrt-t írásban értesíteni. Aláírásommal igazolom, hogy a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) és Online Általános Szerződési Feltételekben (OÁSZF) foglaltakat, így különösen, de nem kizárólagosan az aktuálisan adott évben alkalmazandó árakra, felárakra, a bánatpénzekre, a reklámok és támogatói filmek, egyéb megjelenések tartalmáért való felelősségvállalásra vonatkozó, valamint az ÁSZF és OÁSZF hirdetések megrendelésének, lemondásának módjára, határidejére, egyéb feltételeire vonatkozó rendelkezéseit is kifejezetten elfogadjuk, az M-RTL Zrt-vel való együttműködés során azt magunkra nézve kifejezetten kötelező érvényűnek tekintjük. Kijelentem továbbá, hogy az ÁSZF és az OÁSZF esetleges változásainak követése érdekében azok aktuálisan hatályos rendelkezéseit Szolgáltató xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx xxxx://x-xxxx.xx/xxxxxxxx honlapján megismerjükmegismerem. Tudomásul veszem, hogy Szolgáltató esetenként köteles tételes és rendszeres tájékoztatást adni a honlapokat csatornákat üzemeltető szolgáltatóknak Médiaszolgáltatóknak a Reklámozó adott honlapon csatornán számlázott havi költéséről. Ezen tájékoztatást Xxxxx nem tekintik az üzleti titok megsértésének. Kelt: 2021......................................................... ..................................................................................... Reklámozó aláírása, bélyegzője
Appears in 1 contract
Samples: Advertising Sales Agreement
IGEN NEM. Alulírott Reklámozó Alulírott, mint reklámozó kijelentem, hogy a Reklámtv.-ben meghatározott alábbi reklámszolgáltatót igénybe veszem veszek (megfelelő aláhúzandó): Reklámszolgáltató adatai, amennyiben a reklámközvetítőtől eltér: Amennyiben a fenti adatokban módosulás történik beleértve reklámközvetítő személyét is, arról a Reklámozó reklámozó köteles 5 napon belül M-RTL Zrt-t írásban értesíteni. Aláírásommal igazolom, hogy a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) és Online Általános Szerződési Feltételekben (OÁSZF) foglaltakat, így különösen, de nem kizárólagosan az aktuálisan adott évben alkalmazandó árakra, felárakra, a bánatpénzekre, a reklámok és támogatói filmek, egyéb megjelenések tartalmáért való felelősségvállalásra vonatkozó, valamint az ÁSZF és OÁSZF hirdetések megrendelésének, lemondásának módjára, határidejére, egyéb feltételeire vonatkozó rendelkezéseit is kifejezetten elfogadjuk, az M-RTL Zrt-vel való együttműködés során azt magunkra nézve kifejezetten kötelező érvényűnek tekintjük. Kijelentem továbbá, hogy az ÁSZF és az OÁSZF esetleges változásainak követése érdekében azok aktuálisan hatályos rendelkezéseit Szolgáltató xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx xxxx://x-xxxx.xx/xxxxxxxx honlapján megismerjükmegismerem. Tudomásul veszem, hogy Szolgáltató esetenként köteles tételes és rendszeres tájékoztatást adni a honlapokat csatornákat üzemeltető szolgáltatóknak Médiaszolgáltatóknak a Reklámozó adott honlapon csatornán számlázott havi költéséről. Ezen tájékoztatást Xxxxx nem tekintik az üzleti titok megsértésének. Kelt: ......................................................... ..................................................................................... Reklámozó aláírása, bélyegzője
Appears in 1 contract
Samples: Advertising Sales Agreement
IGEN NEM. Alulírott Reklámozó kijelentem, hogy a Reklámtv.-ben meghatározott alábbi reklámszolgáltatót igénybe veszem (megfelelő aláhúzandó): Reklámszolgáltató adatai, amennyiben a reklámközvetítőtől eltér: Amennyiben a fenti adatokban módosulás történik történik, beleértve reklámközvetítő személyét is, arról a Reklámozó köteles 5 napon belül M-RTL Zrt-t írásban értesíteni. Aláírásommal igazolom, hogy a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) és Online Általános Szerződési Feltételekben (OÁSZF) foglaltakat, így különösen, de nem kizárólagosan az aktuálisan alkalmazandó árakra, felárakra, a bánatpénzekre, a reklámok és támogatói filmek, egyéb megjelenések tartalmáért való felelősségvállalásra vonatkozó, valamint az ÁSZF és OÁSZF hirdetések megrendelésének, lemondásának módjára, határidejére, egyéb feltételeire vonatkozó rendelkezéseit is kifejezetten elfogadjuk, az M-RTL Zrt-vel való együttműködés során azt magunkra nézve kifejezetten kötelező érvényűnek tekintjük. Kijelentem továbbá, hogy az ÁSZF és az OÁSZF esetleges változásainak követése érdekében azok aktuálisan hatályos rendelkezéseit Szolgáltató xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx honlapján megismerjük. Tudomásul veszem, hogy Szolgáltató esetenként köteles tételes és rendszeres tájékoztatást adni a honlapokat csatornákat üzemeltető szolgáltatóknak Médiaszolgáltatóknak a Reklámozó adott honlapon csatornán számlázott havi költéséről. Ezen tájékoztatást Xxxxx nem tekintik az üzleti titok megsértésének. Kelt: :......................................................... ..................................................................................... Reklámozó aláírása, bélyegzőjebélyegzője Alulírott…………………………………………………………………………………………………... (cég neve) kijelentjük, hogy reklámközvetítőként működünk, azaz cégbírósági bejegyzéssel tudjuk igazolni, hogy ezen tevékenység végzésére jogosultak vagyunk. Kijelentjük és szavatoljuk továbbá, hogy a jelen Ügynökségi Bejelentkező és Nyilatkozat (a továbbiakban: Bejelentkező) aláírója az Ügynökség társasági dokumentumai és/vagy belső szabályzatai alapján jogosult az Ügynökség nevében a Bejelentkező aláírására, ezért a Bejelentkező az Ügynökség érvényesen tett kötelezettségvállalása.
Appears in 1 contract
Samples: Advertising Sales Agreement
IGEN NEM. Alulírott Reklámozó kijelentem, hogy a Reklámtv.-ben meghatározott alábbi reklámszolgáltatót igénybe veszem (megfelelő aláhúzandó): Reklámszolgáltató adatai, amennyiben a reklámközvetítőtől eltér: Amennyiben a fenti adatokban módosulás történik történik, beleértve reklámközvetítő személyét is, arról a Reklámozó köteles 5 napon belül M-RTL Zrt-t írásban értesíteni. Aláírásommal igazolom, hogy a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) és Online Általános Szerződési Feltételekben (OÁSZF) foglaltakat, így különösen, de nem kizárólagosan az aktuálisan adott évben alkalmazandó árakra, felárakra, a bánatpénzekre, a reklámok és támogatói filmek, egyéb megjelenések tartalmáért való felelősségvállalásra vonatkozó, valamint az ÁSZF és OÁSZF hirdetések megrendelésének, lemondásának módjára, határidejére, egyéb feltételeire vonatkozó rendelkezéseit is kifejezetten elfogadjuk, az M-RTL Zrt-vel való együttműködés során azt magunkra nézve kifejezetten kötelező érvényűnek tekintjük. Kijelentem továbbá, hogy az ÁSZF és az OÁSZF esetleges változásainak követése érdekében azok aktuálisan hatályos rendelkezéseit Szolgáltató xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx xxxx://xxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxx honlapján megismerjükmegismerem. Tudomásul veszem, hogy Szolgáltató esetenként köteles tételes és rendszeres tájékoztatást adni a honlapokat csatornákat üzemeltető szolgáltatóknak Médiaszolgáltatóknak a Reklámozó adott honlapon csatornán számlázott havi költéséről. Ezen tájékoztatást Xxxxx nem tekintik az üzleti titok megsértésének. Kelt: 2023......................................................... ..................................................................................... Reklámozó aláírása, bélyegzője
Appears in 1 contract
Samples: Advertising Sales Agreement