Panaszok bejelentése Az Ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továb- biakban együtt: Ügyfél) az UNIQA Biztosító Zrt. (további- akban: Biztosító) továbbá az általa alkalmazott vagy meg- bízott ügynök vagy – adott termék kapcsán – általa megbí- zott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző sze- mély magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vo- natkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, pos- tai úton, telefaxon, elektronikus levélben) terjesztheti elő az alábbiak szerint:
Kárbejelentési kötelezettség A szerződő, biztosított, illetve élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult köteles a bizto- sítási eseményt annak bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 10 napon belül, élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatok vonatkozásában a biztosítási esemény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a biztosítónak bejelenteni. Ha a biztosított a kár bejelentésében akadályoztatva van, a kárbejelentési határidőt az akadály megszűnését követő naptól kell számítani. 1. személyesen: a biztosító bármely ügyfélszolgálatán, 2. telefonon: a Telefonos ügyfélszolgálat +36 1 452 3333-as telefonszámán nyitvatartási időben 3. interneten: online kárbejelentő rendszeren keresztül (xxxxx://xxxxxxxx.xx/Xxxxxxxxxxxxx.xxxx) 4. levélben a 7602 Pécs, Pf. 888 címen bejelenteni. A Garancia Plusz, valamint az Autósegély kiegészítő biztosításokban részletezett biztosítási eseményeket a biztosító Különös feltételek V. rész 5. fejezetében meghatározott közreműködőjének, a Europ Assistance Magyarország Kft-nek (Cg. 00-00-000000, 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00.) kell bejelenteni a kiegészítő biztosításokban meghatározottak szerint és módon. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell – a káresemény időpontját, helyét és a káresemény rövid leírását, – a károsodott vagyontárgy(ak) megnevezését, – a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét), – a kárrendezésben közreműködő – a szerződőt (biztosítottat) képviselő – személy vagy szervezet nevét, – a vonatkozó biztosítási szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat (pl. szerződésszám). Interneten, az online kárbejelentő kötelezően kitöltendő adattartalmának a biztosító részére történő elektronikus megküldésével tehető kárbejelentés. Hatósági eljárás lefolytatására okot adó káresemények (pl. tűz, robbanás) esetén a szerződő (biztosított) köteles azt az illetékes hatóság- nak bejelenteni. Bűncselekmény, illetve szabálysértés gyanúja esetén a szerződő (biztosított) köteles az illetékes hatóságnál (rendőrség, kormányhivatal járási hivatala, NAV) feljelentést tenni és a káresemény körülményeit jegyzőkönyvben rögzíttetni. A biztosítási esemény bekövetkezése után a biztosított vagyontárgy(ak) állapotában a szerződő (biztosított) a kárfelvételi szemle megtar- tásáig, de legkésőbb a kárbejelentéstől számított 5. munkanapig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Ha a biztosító részéről a kárbejelentéstől számított 5 munkanapon belül nem történik meg a kár megszemlélése, a szerződő (biztosított) intézkedhet a javításról vagy a megsérült vagyontárgy(ak) helyreállításáról. Ilyen esetben a biztosítási eseménynek, illetve annak következ- ményeinek a kárrendezési folyamat során történő igazolhatósága érdekében célszerű gondoskodni arról, hogy a sérült vagyontárgyak, a helyreállítást vagy kijavítást megelőzően, a kárkép és a kockázatviselési hely azonosítására alkalmas módon rögzítésre kerüljenek. Ennek megfelelő módja lehet, ha a szerződő, vagy a biztosított a kockázatviselési helyről és a sérült vagyontárgyakról fényképfelvételeket készít. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket és egyéb vagyontárgyakat a biztosítóval történt előzetes egyeztetést követően, további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni. A biztosító által legalább kárkori értéken megtérített ingó vagyontárgyak abban az esetben semmisíthetőek meg, amennyiben a biztosító nem kívánja átvenni azokat.
Változásbejelentési kötelezettség VIII.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor. VIII.2.2. A kockázatvállalás és a biztosítási szerződés szempontjából lényeges okiratok, szerződések, hatósági határo- zatok módosulása esetén, a változott tartalmú okiratokat a szerződő és a biztosított kötelesek 5 munkanapon belül átadni a biztosítónak. VIII.2.3. A szerződő és a biztosított nem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg beje- lentésre köteles lett volna. VIII.2.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, to- vábbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, akkor a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a biztosítási szerződést 30 napos felmon- dási idővel felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra a kézhezvételt követő 15 napon belül nem vála- szol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következ- ményre a szerződő fél figyelmét a módosító javaslat megtételekor felhívta. Ha a biztosító e xxxxxxxx nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad. A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül, ha a biztosító a tudomására jutott lényeges körülmény alapján elutasítaná a szerződés megkötését, kizárást alkalmazna vagy díjszabása szerint legalább 10% mérték- kel magasabb biztosítási díj ellenében vállalná a kockázatot. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a fentiekben meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem gyakorolhatja.
Kárbejelentés 7.1.1. A biztosított köteles a biztosítónak – haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül – bejelenteni, ha vele szemben kárigényt közölnek, vagy ha olyan körülményről szerez tudomást, amely ilyen kárigényre adhat alapot. 7.1.2. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell: – a biztosítási szerződés kötvényszámát; – a károsult(ak) nevét, lakcímét (székhelyét); – a kár mértékét, bekövetkezésének helyét, időpontját; – a káresemény részletes leírását; – a biztosított felelősségének elismerésére vagy elutasítására vonatkozó nyilatkozatát, részletes indoklással ellátva; – az esetleges hatósági eljárás számát, az eljáró hatóság megjelölését, a hozott határo- zatot; – a kárrendezésben közreműködő és a biztosított által meghatalmazott személy nevét, címét és telefonszámát; – a kárral kapcsolatos valamennyi lényeges egyéb információt. 7.1.3. A biztosító a biztosítási esemény okozta károk és költségek megtérítéséhez az alábbi dokumentumok rendelkezésre bocsátását jogosult kérni: – a biztosított felelősségének elismerésére vagy elutasítására vonatkozó nyilatkozata, – a biztosítási szerződés által előírt feltételek teljesülését bizonyító dokumentumok, – a biztosítási esemény bekövetkezési körülményeinek és következményeinek tisztázá- sához szükséges iratok (a biztosított és a biztosítási eseményről tudomással bíró más személy nyilatkozata a biztosítási esemény körülményeiről, az ezt tartalmazó jegyző- könyvek másolata), – amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok (büntető eljárás- ban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény (szolgáltatási igény) benyújtásakor, illetve a kárrendezés során már rendelkezésre áll), – a biztosítottnak, illetve a károsultnak a biztosítási eseménnyel és a kórelőzményi adatokkal összefüggő egészségügyi dokumentumai: házi-, vagy üzemorvosi, a járó- és fekvőbeteg ellátás során keletkezett iratok, gyógyszerfelhasználást igazoló iratok, – a társadalombiztosítási szerv, vagy más személy, szervezet által kezelt, a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatos biztosítotti, illetve károsulti adatokat tartalmazó iratok (a jogosult titoktartás alóli felmentéséhez és adat- bekéréshez szükséges meghatalmazása alapján), – a biztosító kérheti a kártérítési (szolgáltatási) igény tárgyában meghozandó döntéshez szükséges, az igényt alátámasztó dokumentumokat, számlákat, számviteli bizonylato- kat, szakvéleményeket, jegyzőkönyveket, fényképeket, szerződéseket, idegen nyelvű dokumentáció esetén ezek magyar nyelvű fordítását, melynek költsége a kárigény elő- terjesztőjét terheli, – a biztosítási eseménnyel kapcsolatban a mentéshez, kármegelőzéshez, kárenyhítés- hez igénybe vett eszközök, erőforrások használata során keletkezett költségek igazo- lására alkalmas iratok, – a biztosító a kártérítési (szolgáltatási) igény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőriz- heti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be. A felsorolt okiratokon kívül a biztosított, illetve a károsult jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, dokumentumokkal történő igazolására, a bizonyítás általános sza- bályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse. A biztosított köteles a kárügy rendezéséhez a szükséges információkat rendelkezésre bocsátani, a biztosítót segíteni az okozott kár összegének a megállapításában, a kár ren- dezésében, illetve a jogalap nélküli kárigények elhárításában. A biztosított köteles lehetővé tenni, hogy a kár okát, bekövetkezésének körülményeit, mértékét, a biztosítottat terhelő kártérítés terjedelmét a biztosító szakértője megvizsgálja. A kárbejelentési kötelezettség megsértése esetén a biztosító – a 6.6. pontban fog- laltak szerint – mentesülhet a biztosítási szolgáltatás teljesítése alól. 7.1.4. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedel- mes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamatfizetési kötelezettségre.
Bejelentési kötelezettség 18.17.1. A Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos köteles a Banknak haladéktalanul bejelenteni, ha - a 16.1. pontban felsoroltakon túl - észlelte, hogy: a) a bankkártya kikerült a birtokából (az őrzése alól), ide értve a bankkártya elvesztését, ellopását, elrablását, adatainak illetéktelen felhasználását is; b) a bankkártya bármely adata jogosulatlan személy, vagy a bankkártya használatához szükséges személyazonosító szám (Bankkártya PIN-kód) más személy tudomására jutott; c) a bankkártya használata során az elektronikus eszköz, berendezés, terminál hibásan működött, vagy működésében zavar keletkezett, d) a 18.10.4 vagy a 18.10.5. pontban leírt bármely körülmény fennáll, e) a bankkártyával a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos felhatalmazása nélküli fizetési tranzakciót kezdeményeztek; f) a fizetési számlakivonaton, illetve a számlán olyan műveletet tüntetett fel a Bank, amelyet a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos nem kíván elismerni. 18.17.2. A bejelentésnek tartalmaznia kell az utolsó kártyahasználat helyét és idejét, a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos nevét, születési helyét és idejét, a bejelentéssel érintett bankkártya típusát és számát, valamint a bejelentés alapjául szolgáló körülmények és a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos által tett intézkedések ismertetését. 18.17.3. Bejelentést a Bank az üzleti órák alatt a bankfiókjaiban, vagy telefonon minden nap, a 24 órás TeleBANKár ügyfélszolgálat közreműködésével fogad el. A jogosulatlan személy által tett bejelentésből, illetve azok alapján tett intézkedésekből eredő károkért a Bank felelősséget nem vállal.
Hibabejelentés az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével, így különösen a szolgáltatás minőségének romlásával, mennyiségi csökkenésével, vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos. Nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének, ha a) a hiba az Előfizető érdekkörében keletkezett, b) a Szolgáltató által biztosított Internet-hozzáférési szolgáltatás „csúcsidőben” várakozással vehető igénybe, azonban a vállalt célértéken belül, c) a hiba elháríthatatlan külső ok miatt következett be, d) az Előfizető az ÁSZF 3. sz. mellékletében vállalt szolgáltatás minőségétől eltérő szolgáltatás vagy szolgáltatási feltételek teljesítését várja el. A hibabejelentés akkor minősül megtettnek és a határidők számítása szempontjából kezdő időpontnak, amikor abból megállapítható a beazonosítható előfizetőtől való származása, valamint a hibajelenség megjelölése, leírása.
Közlési és változásbejelentési kötelezettség (1) A szerződő fél a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyek ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél a közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. Lényegesnek tekinthető mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a biztosító az ajánlaton a szerződő féltől és a biztosítottól a valóságnak megfelelő adatközlést vár, és a valóságnak megfelelő adatközlés a kockázat elvállalását és feltételeit vagy a biztosítási ajánlat elutasítását befolyásolja. (2) A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a bekövetkezéstől számított legfeljebb 15 napon belül a biztosítónak írásban bejelenteni. (3) A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. (4) Az adatok valóságtartalmáért a szerződő fél és a biztosított is felelős. A biztosító jogosult a szerződőnél (biztosítottnál) a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtását, a biztosított vagyontárgyak kockázati állapotát, szükség esetén tűzrendészeti vagy egyéb hatósággal együttműködve, a helyszínen is bármikor ellenőrizni. A biztosító ellenőrzési lehetősége a szerződőt és biztosítottat a közlés kötelezettség alól nem mentesíti. (5) Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. (6) A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
Hibabejelentő szolgálat Terület megjelölése Elérhetőségének időtartama Elérhetőségek: Nagygyimót, Ugod, Pápa Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (89) 324-698 telefaxszáma: (89) 830-698 email címe: ugyfelszolgalat@kabelszat2002.hu Zirc, Olaszfalu, Bakonyszentkirály, Csesznek, Nagyesztergár, Dudar, Csetény, Szápár, Bakonynána, Bakonybél Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (88) 415-281 telefaxszáma: (88) 415-281 email címe: ktviroda@ktvzirc.hu Sárvár Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 09:00-18:00 Üzenetrögzítő: H-V: 18:00-09:00 telefonszáma: (95) 320-496 telefaxszáma: (95) 320-496 email címe: varsat@varsat.net Devecser, Badacsonytomaj, Zalahaláp, Szigliget, Révfülöp, Ábrahámhegy, Kékkút, Balatonrendes, Balatonederics, Balatonudvari, Uzsa, Hegyesd Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (87) 472-104, (20) 9250-127 telefaxszáma: (87) 472-104 email címe: ugyfel@asat.hu Baj, Kecskéd, Környe, Szomód, Tarján, Tata, Várgesztes, Vértessomló, Vértestolna Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (34) 655-300 email címe: ugyfel@kabelszat2002.hu Lábatlan, Süttő Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (33) 655-033 email címe: ugyfel@kabelszat2002.hu
Elektronikus panaszbejelentés Az ügyfél panaszbejelentését elektronikusan az info@signal. hu e-mail címre, faxon a 06-1-458-4260 faxszámra vagy – re- gisztrációt követően – Ügyfélportálon keresztül online módon is eljuttathatja a biztosító részére.
Előfizetői bejelentések, panaszok kezelése Ha az Előfizető az Előfizetői szerződéssel vagy az előfizetői jogviszonnyal kapcsolatos Panasszal él, személyesen, telefonon, elektronikus úton vagy írásban fordulhat az ügyfélszolgálathoz. Az ügyfélszolgálaton személyesen vagy telefonon tett Xxxxxxx azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha az Előfizető a személyesen vagy telefonon tett panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a Panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát az Előfizetőnek átadja. Ha a személyesen vagy telefonon tett Xxxxxx azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a személyesen vagy telefonon tett Panaszról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát az Előfizetőnek átadja, egyebekben az írásban tett Panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el (Fgytv. 17/A. § (3)). Az Előfizetők személyes ügyfélszolgálatokon, értékesítési pontokon a vásárlók könyvébe bejegyezhetik az adott üzlet működésével, továbbá az ott folytatott kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos Panaszaikat és javaslataikat. Telefonon közölt Panasz esetén, ha a beszélgetésről készült hangfelvétel tartalmazza az előírt tartalmi elemeket, a jegyzőkönyv felvétele az Előfizető beleegyezésével mellőzhető (Fgytv. 17/B. § (3)). Szolgáltató a Panaszt kivizsgálja, és az Előfizetőt a vizsgálat eredményéről a bejelentéstől számított 30 napon belül a jogszabályi előírásoknak megfelelően írásban értesíti, a Panaszt érdemben megválaszolja. Ha a Szolgáltató a Xxxxxxx elutasítja, azt köteles megindokolni (Fgytv. 17/A. § (6)). Ha a szükséges műszaki vizsgálatokat a Szolgáltató nem tudja ezen idő alatt teljes körűen elvégezni, illetve az elbíráláshoz szükséges véleményeket, információkat beszerezni, a Szolgáltató a vizsgálati idő meghosszabbodásáról az Előfizető részére külön értesítést küld. A Panasz telefonos ügyfélszolgálaton történő bejelentése és intézése az Előfizető azonosításával lehetséges. Az Előfizető azonosítása a 6.5. pont alapján történik. A kártérítési igények rendezésére vonatkozó rendelkezéseket a 4.2.2.2. pont, a kötbérre vonatkozó rendelkezéseket a 4.2.2.1. pont tartalmazza.