Jogosultsági feltételek mintaszakaszok

Jogosultsági feltételek. A támogatást az a személy veheti igénybe, aki − a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges sikeres közlekedési alapismeretek vizsgát 2018. július 1-jét követően tette le, és − a vizsga napján a 20. életévét még nem töltötte be − A Kormány 146/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet A közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díjához nyújtott támogatásról szóló 55/2018. (III. 23.) Korm. rendelet a következő 2/A. §-sal egészül ki: a magyar állampolgár vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló2011. évi CCIV. törvény 39. § (1) bekezdés a) és c)–h) pontjában meghatározott személy is igénybe veheti,aki a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga napján a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy a családok támogatásáról szóló törvény szerinti gyermekgondozást segítő ellátásban részesült, feltéve hogy a 2. § alapján a támogatást még nem vette igénybe.”
Jogosultsági feltételek. A kérelmezőknek, a támogatás kérelmezése előtt legalább 24 hónap- pal bejegyzett mezőgazdasági hasznosítással szükséges rendelkezni- ük; • A projektek kizárólag azon ATE-ekben alkalmazgatóak, amelyek ≥2,40 kezdvező teljesítményértékkel rendelkeznek; • az üzleti terv gyakorlatba ültetését a támogatás odaítélésének idő- pontját követően, legkevesebb 9 hónapon belül szükséges elkezdeni; • a második részlet kifizetésének kérelmezése előtt a kérelmező ta- núsítja a gazdaság teljesítményének növekedését azáltal, hogy saját terméshozamát az első fizetési részlet minimum 20%-ának megfe- lelő mértékben értékesíti (a követelmény az üzleti terv gyakorlatba ültetésének befejezése időpontjában kerül ellenőrzésre); • abban az esetben, ha a mezőgazdasági hasznosítás állattenyésztést céloz meg, az üzleti terv kötelező módon előírja a trágyának a kör- nyezetvédelmi normák szerinti kezelését; • a kérelmező lakhelyének/társasági székhelyének ugyanazon admi- nisztratív területi egységben (ATE) kell lennie, mint amelyben a gaz- daság bejegyzésre került. Abban az esetben, ha a gazdaságot indító fiatal mezőgazdasági termelő egyéb, fizetéses munkaviszonnyal járó tevékenységet végez, a munkahelyének a finanszírozási szerződés aláírásától számított maximum 9 hónapos határidőn belül ugyan- azon ATE-ben, vagy a szomszédos ATE-ben szükséges lennie, mint amelyben a gazdaság bejegyzésre került; • A kérelmező nem lehet részvényese egyéb mikrovállalkozásnak/kis- vállalkozásnak, amely jelentkezett/jelentkezik erre a programra; • egy családon belül kizárólag az egyik tag részesülhet támogatásban, a családi vállalkozás formájától függetlenül; • azokat a szerződéseket, amelyek használati jogot biztosítanak a mezőgazdasági épületek és területek tekintetében (pl. haszonbérbe- adás), a finanszírozási kérelem benyújtásától számítva legalább 10 éves időszakra szükséges megkötni; • szőlőtermelő gazdaságok, illetve gyümölcstermelő gazdaságok létre- hozása/fajváltása esetében a kedvezményezettnek, a finanszírozási kérelem benyújtásától számítva legalább 15 éves időszakon keresz- tül rendelkeznie kell azon gazdaság mezőgazdasági épületeinek és területeinek használati jogával, amelyen a befektetés megvalósításra kerül (kivétel: csemetekert, földieper-, málna, szeder, ribizli és egres ültetvények esetén, amelyek esetében a minimális időszak a finanszí- rozási kérelem benyújtásától számított 10 év). Ezen alintézkedés kedvezményezettjei kötelesek. • megőrizni annak a gazdaságnak a gazdasági méretét (S.O.)...
Jogosultsági feltételek. Hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállása:.............................................. ............................................................................................................................. ............................................................................................................................. ............................................................................................................................. Megállapításának oka: ............................................................................................ ............................................................................................................................. Jogosultsági feltételek: ........................................................................................... ............................................................................................................................. Jogosultsági feltételekben bekövetkezett változások oka, időpontja:.......................... ............................................................................................................................. Térítési díj Fizetésre kötelezett neve: ....................................................................................... Intézményi térítési díj vállalás dátum:...................................................................... Egyéni megállapodás dátum: .................................................................................. Méltányosság dátum: ............................................................................................. Gondozási díj (Ft/hó):............................................................................................. Étkezési díj (Ft/hó) ................................................................................................. Térítési díj fizetési kötelezettség elmaradása:........................................................... Térítési díj fizetési kötelezettség behajtása: ............................................................. Térítési díj fizetési kötelezettség elévülés: 5 év
Jogosultsági feltételek. A megvalósított befektetésnek tiszteletben kell tartania a program által megállapított minimális gazdasági méreteket: 8.000 euró SO • Gyümölcstermelési és fajváltási ültetvények létrehozása esetében a létrehozott/újraültetett területnek minimálisan a következőkkel szükséges egyenértékűnek lennie: • abban az esetben, ha a feldolgozás a farm szintjén történik, úgy a nyersanyagot, mint a feldolgozott anyagot bele szükséges foglalni a TFUE I. sz. Xxxxxxxxxxxx. Értékesítés esetében kizárólag a TFUE I. sz. Mellékletében foglalt termékek kerülnek támogatásra. Azok a projektek, amelyek mezőgazdasági termékek feldolgozását/értékesí- tését is magukba foglalják, fő összetevőként alapvető mezőgazdasági termelési befektetéseket foglalnak magukba (a projekt támogatható értékének >50%-a). Az alapként szolgáló nyersanyagnak teljes mér- tékben a gyümölcstermelési gazdaságból kell származnia. • a farm keretén belüli öntözéshez használt berendezések létesítésé- be és/vagy modernizálásába, és a megújuló forrásokból származó energiatermelésbe történő befektetések azzal a feltétellel támo- gathatóak, ha azok másodlagos összetevőt képviselnek (a projekt támogatható értékének >50%-a) olyan projektben, amelynek célja a farm modernizálása/fejlesztése (alapvető mezőgazdasági termelés fejlesztése). • azon berendezésekbe való befektetése, amelyeknek fő célja az ener- giatermelés a biomassza használata által, és azáltal, hogy igazolásra kerül a hőenergia 10%-os minimális százalékarányának használata. A biomasszának saját farmról kell származnia, a keletkezett energiát pedig saját felhasználásra szükséges használni. • gyümölcstermelési ültetvény létrehozása és/vagy fajváltás esetén a kérelmező kizárólag tanúsított biológiai kategóriába tartozó gyü- mölcstermesztési anyagot használhat.
Jogosultsági feltételek. 6 4. AZ INKUBÁCIÓS PROJEKTTEL KAPCSOLATOS RÉSZLETES INFORMÁCIÓK 8
Jogosultsági feltételek 

Related to Jogosultsági feltételek

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.

  • Fizetési feltételek A vételár kifizetése a Szállítási szerződésben foglaltak szerint készpénz- vagy előrefizetéssel, illetve banki átutalással történik, az eseti fizetési megállapodásoknak megfelelően. A fizetéssel kapcsolatosan felmerülő bankköltségeit mindegyik fél maga viseli. A fizetésre vonatkozó eseti megállapodások kizárólag írásban érvényesek, ennek hiányában a Szállítási szerződésben, illetve amennyiben a számla kiállításra került - számlán szereplő módon és bankszámlaszámra köteles Megrendelő a vételárat kiegyenlíteni. (Megrendelőt terheli annak átváltási költsége illetve vesztesége, amennyiben forintszámlára devizát illetve devizaszámlára forint összeget utal.) A vételárat banki átutalás esetén a Szállító bankszámláján történt jóváírás napján, készpénzben teljesített fizetés esetén pedig a pénztárba befizetés napján kell megfizetettnek tekinteni. Szállító jogosult az egyes termékek leszállításakor számlát kiállítani. Késedelmes fizetés esetén Megrendelő köteles késedelmi kamatként a Polgári törvénykönyv (Ptk) gazdálkodó szervezetek közötti késedelmi kamatra vonatkozó 301/A. §-ában foglalt kamatot megfizetni. („301/A. § (2) A késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat - ha a pénztartozást idegen pénznemben kell teljesíteni, az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat - nyolc százalékponttal növelt értéke. Megrendelő tudomásul veszi, hogy bármely számla fizetésének késedelme esetén valamennyi, a Szállító által kiállított számla fizetése esedékessé válik. A Szállító fenntartja a jogot arra, hogy fizetési késedelem esetén a kiszállításokat visszatartsa és/vagy áruszállítást csak készpénz-, vagy előrefizetés ellenében teljesítsen. Amennyiben a szerződés aláírását követően jut Szállító tudomására a Megrendelő hitelképességének megítélését kedvezőtlen irányban befolyásoló információ, Szállító jogosult a kiszállítások visszatartására és a fizetési feltételekre vonatkozó feltételek – fentiek szerinti - módosítására. Amennyiben Szállító tudomására jut, hogy a Megrendelő fizetőképessége megváltozott vagy bizonytalan, Szállító jogosult – választása szerinti – fizetési biztosítékot (pl. bankgarancia, vételár letétbe helyezése, jelzálogjog kikötése) kérni Megrendelőtől.

  • Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

  • Általános feltételek Az akcióban azok a mindigTV PRÉMIUM TV szolgáltatással rendelkező Előfizetők vehetnek részt, akik: • az akcióban való részvételre irányuló szándékukat kifejező nyilatkozatuk megtételekor a szolgáltatóval Belépő, Alap, Családi vagy Gyerek műsorcsomagot határozatlan, vagy határozott időtartamú előfizetői szerződéssel veszik igénybe; • meglévő előfizetésük megszüntetésével egyidejűleg vállalják, hogy új előfizetői szerződést kötnek TV+NET csomagra az alábbiak szerint: • az új, határozott tartamú előfizetői szerződés keretében, o TV+NET 60 Alapcsomaggal, o TV+NET 60 Családi csomaggal, o TV+NET 150 Alapcsomaggal, o TV+NET 150 Családi csomaggal o vagy TV+NET 300 Családi csomaggal, televízió és mobilinternet szolgáltatást tartalmazó csomagok egyikére fizetnek elő, • a választott előfizetési csomag első hónapra esedékes díját és az egyszeri regisztrációs díjat előre megfizetik, az alábbiaknak megfelelően: o Személyes szerződéskötés esetén az új előfizetői szerződés megkötésével egy időben, o telefonon vagy weben történő megrendelés esetén pedig a szolgáltatáshoz szükséges eszközök átvételekor. Az előfizetői szerződést személyes ügyfélszolgálati irodáink valamelyikében, telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül vagy webshopunkban rendelik meg és a szerződéskötéssel egyidejűleg a szolgáltatásokhoz új eszközt vásárolnak. Az akció keretén belül szolgáltatási címenként csak egy előfizetői szerződés megkötése és maximum 3 kedvezményes árú dekóder / CI+ modul megvásárlása lehetséges. Személyes ügyfélszolgálati irodáink elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxxx/ Telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége: 1211 (07:00 – 21:00 élő hang) A webshop elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxx Az akcióban megköthető előfizetői szerződés időtartama 12 hónapos határozott tartam. Az akció időtartama: 2021. október 27-től visszavonásig. Az akció visszavonásáról a Szolgáltató a honlapján közzétett tájékoztatással, és/vagy a vonatkozó általános szerződési feltételeinek „A Szolgáltató által indított jelenleg hatályos akciók” fejezetcím alól a lejárt akciók közé történő áthelyezésével értesíti az előfizetőket.

  • Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont után, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

  • Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét? Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

  • A biztosító teljesítésének feltételei III.1. A szolgáltatási igényt a biztosítási eseményt követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a biztosítónál.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • A szolgáltatás igénybevételének feltételei (1) A Szolgáltató a szolgáltatást csak azokon a meghatározott társszolgáltatói hozzáférési pontokon nyújtja, melyekre vonatkozóan a társszolgáltatóval az Eht-ban és külön jogszabályban meghatározottak szerint helyi hurok átengedési szerződést kötött, és a szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételek adottak. Az előfizetői hozzáférési pont Előfizető által kezdeményezett áthelyezése is csak a fentiekben meghatározott, a szolgáltatással ellátható területekre lehetséges.