Finanszírozási Szerződés definíciója

Finanszírozási Szerződés nem jön létre, illetve megszűnik/megszüntetésre kerül, az a bevallási közreműködő és a NÚSZ között a tárgyban már létrejött Egyedi Szerződést a NÚSZ 30 (harminc) napos felmondási idővel, indokolás nélkül a 15.3 pontban meghatározott határidő előtt is felmondhatja. A fenti esetek bármelyikének bekövetkezése esetben a NÚSZ-szal szemben a bevallási közreműködő kártérítési, kártalanítási, kötbér vagy egyéb hasonló jogcímen igényt, követelést nem támaszthat. A Közreműködőt ebben az esetben is megilleti a NÚSZ megszűnésről/megszűntetésről szóló értesítés közléséig, a NÚSZ által igazoltan teljesített szolgáltatások szerződés szerinti ellenértéke.
Finanszírozási Szerződés. (a) jelen Szerződés,
Finanszírozási Szerződés a biztosított gépjármű finanszí- rozására kötött hitel-, vagy lízingszerződés. Flotta: nem természetes személy szerződő által biztosí- tott, legalább 5 gépjárműből álló gépjárműpark. Flottához tartozó egyes szerződések: a flottaszerződés alapján a szerződő és a biztosító között létrejött biztosí- tási szerződés. Az egyes szerződésekre alkalmazni kell a flottaszerződésben foglalt rendelkezéseket.

Examples of Finanszírozási Szerződés in a sentence

  • Jelen Szerződés szerint a Kölcsönvevő a EBRD javára történő beleegyezését adja, hogy minden vitát, ellentétet vagy nézeteltérést, amely a jelen Szerződés, vagy bármilyen Finanszírozási Szerződés megszegésével, megszűnésével, vagy érvénytelenítésével kapcsolatosan létrejön, azt angliai hatóságok alternatív joghatóságára bízza.

  • A Társaság jogosult és megfelelő felhatalmazással rendelkezik – illetve minden szükséges lépést megtett annak érdekében, hogy jogosulttá váljon – a jelen Szerződés megkötésére és az azokban foglalt kötelezettségek teljesítésére, ide értve az Irányító Hatóságnak a Társaság egyes intézkedéseihez – az Irányító Hatóság és a Társaság között létrejött Finanszírozási Szerződés alapján – szükséges felhatalmazásait és jóváhagyásait is.

  • A jelen Szerződés, a többi Finanszírozási Szerződés, valamint az EBRD bármilyen olyan jellegű joga, amely a jelen Szerződésből vagy Finanszírozási Szerződésekből adódik, illetve ezekkel kapcsolatban áll, az EBRD döntése szerint, a 8.09.


More Definitions of Finanszírozási Szerződés

Finanszírozási Szerződés. Magánokirat vagy közjegyzői okirat (hitel, kölcsön, garancia, garanciakeret, lízing, faktoring) elektronikus másolati példánya. Biztosítéki szerződések Elektronikus másolati példány, az Alapítvány a szerződések ismételt feltöltését is elfogadja, ha azok korábbi szerződésekhez kapcsolódnak (pl. keretjellegű jelzálogjog) A pénzügyi intézmény az ügylet biztosítékai tekintetében köteles a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben foglalt, egyes biztosítéki szerződésekre vonatkozó érvényességi kellékeket a szerződésben rögzíteni, illetve azoknak eleget tenni, így különösen - amennyiben az ügylet fedezetei között fogyasztó által vállalt kezesség szerepel, a pénzügyi intézmény köteles a szerződésben meghatározni azt a legmagasabb összeget, amelynek erejéig a kezes felel a jogosult tartozásáért [Ptk.6:430. § (3) bekezdés], - amennyiben az ügylet fedezetei között fogyasztói zálogszerződés szerepel, a zálogtárgy a zálogkötelezett tulajdonában álló, egyedileg meghatározott vagyontárgy vagy olyan vagyontárgy lehet, amelynek tulajdonjogát a zálogkötelezett a zálogjogosult által nyújtott kölcsön, illetve fizetési haladék segítségével szerzi meg, illetve a pénzügyi intézmény köteles a szerződésben meghatározni a biztosított követelés összegét [Ptk.5:90. §], - lízing- és faktoring szerződés esetén a nyilvántartásba vételi kötelezettségre vonatkozó szabályoknak köteles eleget tenni [Ptk.6:406. §; Ptk.6:410. §]. Pénzintézet cenzúra előterjesztése Magas kockázati besorolású ügyletek esetén, továbbá amennyiben a kezességgel biztosítandó összeg eléri vagy meghaladja a 100 millió Ft- ot, a pénzügyi intézménynek a vállalkozást és az ügyletet részletesen bemutató – amennyiben kapcsolódik hozzá, kockázatkezelői véleményt tartalmazó – előterjesztése. NAV általános vagy nemleges adóigazolás Benyújtása szükséges, amennyiben a vállalkozás az alapítványi bírálat időpontjában nem szerepel a NAV köztartozásmentes adózói adatbázisban; ebben az esetben az adóigazolás a kockázatvállalásról szóló pénzügyi intézményi döntéshez képest 60 napnál régebbi nem lehet; Elektronikus bélyegzővel igényelt kezességi kérelem esetén: - Papír alapú szárazbélyegzős NAV igazolást nem szükséges a pénzügyi intézmény által hitelesíteni, elég az eredetit beszkennelni. - Amennyiben a pénzügyi intézménynél NAV elektronikus aláírással kiállított igazolás áll a pénzügyi intézmény rendelkezésére, az eredeti, elektronikus aláírással ellátott dokumentum csatolása szükséges a kérelemhez, nem kell a pénzügyi ...
Finanszírozási Szerződés a szerződő és a társbiztosított között, a vo- natkozó jogszabályok alapján létrejött pénzügyi lízingszerződés.
Finanszírozási Szerződés o A Finanszírozó és az Ügyfél között pénzügyi lízingszerződés formájában létrejött gépjármű vásárlási szerződés.
Finanszírozási Szerződés a biztosított gépjármű finanszí- rozására kötött hitel- vagy lízingszerződés. Flotta: nem természetes személy szerződő által biztosí- tott, legalább 5 gépjárműből álló gépjárműpark.

Related to Finanszírozási Szerződés

  • Egyedi Szerződés adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;

  • Előfizetői Szerződés a jelen ÁSZF-ben foglalt szolgáltatások igénybe vételére az Előfizető és a Szolgáltató által megkötött szerződés, mely az egyedi előfizetői szerződésből, és az Általános Szerződési Feltételekből áll, azok minden mellékletével és függelékével együtt.