Common use of Jótállás és szavatosság Clause in Contracts

Jótállás és szavatosság. 1. Eladó a gépjárművekre az első forgalomba helyezéstől számított …… évre vagy ezer km-re [minimálisan 5 évre, vagy 100 ezer km-re (amelyik előbb teljesül)] érvényes teljes körű jótállást vállal. Emellett a hajtáslánc elemeire is kiterjedő és a karosszéria átrozsdásodására vonatkozóan ……. év (ajánlattevő ajánlata szerint) (minimálisan 5 év) jótállást vállal.. Az Eladó a gépjárművekre a jótállási jegy (szervizfüzet) jótállási tájékoztatójában feltüntetett feltételek szerint vállal jótállást. (Jótállás) Eladó szavatolja, hogy az átadott személygépjárművek alkalmasak a rendeltetésszerű használatra, valamint mentesek mindenfajta fejlesztési, anyagbeli, kivitelezési, illetve az Eladó vagy közreműködői tevékenységével vagy mulasztásával bármilyen más módon összefüggő hibáktól. 2. Az Eladó Ptk-ban meghatározott időtartam alatt tartozik szavatossági felelősséggel. A szavatossági jogok gyakorlására a fogyasztónak minősülő Vevő esetében a jótállási jegy (szervizfüzet) jótállási tájékoztatójában foglalt feltételek értelemszerűen irányadóak. A fogyasztónak nem minősülő Vevő esetén a Ptk. 6:167.§ (1) bekezdésének alkalmazása kizárt. (Szavatosság) 3. Eladó szavatolja, hogy az átadott személygépjárművek tekintetében a szükséges szerződéses szabadalmi jogok, ipari vagy használati minták, oltalmak birtokában van, a Vevő jelen szerződés szerinti tulajdonszerzését és egyéb jogszerzését illetve jogainak zavartalan gyakorlását harmadik személy joga nem akadályozza, illetve korlátozza. E- mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx | Honlap: xxx.xxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Jótállás és szavatosság. 1. Eladó a gépjárművekre az első forgalomba helyezéstől számított …… évre vagy ezer km-re [minimálisan 5 évremindenkor hatályos magyar jogszabályokban előírtak szerint tesz eleget a kellékszavatosság körben esetlegesen felmerülő kötelezettségeinek azzal, vagy 100 ezer km-re (amelyik előbb teljesül)] érvényes teljes körű jótállást vállal. Emellett hogy amennyiben a hajtáslánc elemeire is kiterjedő és Gépjármű tényleges Vevője fogyasztónak minősül, úgy őt a karosszéria átrozsdásodására vonatkozóan ……. év (ajánlattevő ajánlata szerint) (minimálisan 5 év) jótállást vállal.. Az Eladó termékszavatosság körében megillető jogokon túlmenően a gépjárművekre a jótállási jegy (szervizfüzet) jótállási tájékoztatójában feltüntetett feltételek szerint vállal jótállást151/2003. (JótállásIX.22.) Eladó szavatolja, hogy Kormányrendeletben meghatározott kötelező jótállás is megilleti az átadott személygépjárművek alkalmasak a rendeltetésszerű használatra, valamint mentesek mindenfajta fejlesztési, anyagbeli, kivitelezési, illetve az Eladó vagy közreműködői tevékenységével vagy mulasztásával bármilyen más módon összefüggő hibáktólott leírtak szerint. 2. Az Eladó A jelen ÁSZF alkalmazásában -a Ptk-ban meghatározott időtartam alatt tartozik szavatossági felelősséggel. vonatkozó meghatározásával összhangban- fogyasztónak minősül az a vevő, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy. A szavatossági jogok gyakorlására rendelkezés értelmében az üzleti tevékenység érdekében kiváltott adószámának megadásával történő vásárlás minden esetben úgy minősül, hogy a fogyasztónak minősülő Vevő esetében a jótállási jegy (szervizfüzet) jótállási tájékoztatójában foglalt feltételek értelemszerűen irányadóak. A fogyasztónak önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el, ennek alapján nem minősülő Vevő esetén a Ptk. 6:167.§ (1) bekezdésének alkalmazása kizárt. (Szavatosság)minősül fogyasztónak. 3. Eladó szavatoljaFelek rögzítik, hogy amennyiben a Gépjármű üzembe helyezését a Vevő megrendelése alapján az átadott személygépjárművek tekintetében Eladó vagy az Eladó megbízottja végzi, úgy a szükséges szerződéses szabadalmi jogok, ipari vagy használati minták, oltalmak birtokában vanjótállási idő kezdő időpontjának a Gépjármű forgalmi engedélyében az üzembe helyezés napjaként szereplő első magyarországi nyilvántartásba vétel időpontja (Forgalmi engedély „I” rovat) tekintendő. 4. A Jótállási időt és a jótállás részletes feltételeit – különös tekintettel a törvényes jótállási kötelezettséget meghaladó, a Magyar Suzuki Zrt által vállalt kiterjesztett jótállás feltételeire a Magyar Suzuki Zrt. által meghatározott, a gépjármű „Garancia és szervizfüzetében” részletesen körülírt feltételrendszer tartalmazza. 5. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szerződés szerint vállalt kiegészítő jótállás, mely a jogszabályokban rögzített kötelező jótállási időn túlra vonatkozik, a Xxxxx közös megegyezésén alapuló, az Eladó vagy harmadik fél által vállalt kötelezettségnek tekintendő. Az ilyen kiegészítő szerződés szerint vállalt jótállásra nem a vonatkozó jogszabályok általános rendelkezései, hanem az egyedi jótállási szerződésben vállalt szerződéses feltételek irányadóak., függetlenül attól, hogy a Vevő jelen szerződés szerinti tulajdonszerzését fogyasztónak vagy vállalkozásnak minősül-e. 6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben Vevő jótállási és egyéb jogszerzését illetve jogainak zavartalan gyakorlását harmadik személy joga nem akadályozzaszavatossági kötelezettségét Eladóval szemben kívánja érvényesíteni, illetve korlátozza. E- mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx | Honlap: xxx.xxx.xxúgy Eladó kizárólag akkor köteles azt teljesíteni, amennyiben a Vevő a gépjárművet bemutatja az Eladónak, és lehetővé teszi, hogy Eladó a hibát megvizsgálja.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás és szavatosság. 1. 8.1./ A szerződő felek rögzítik, hogy az Eladó a gépjárművekre jelen szerződés tárgyát képező termékek tekintetében a gyártó által garantált időre – teljes körű – jótállást vállal azok zavartalan, hibátlan működéséért, valamint az első forgalomba helyezéstől számított …… évre vagy ezer km-re [minimálisan 5 évreadott típusra vonatkozó minőségi és technikai feltételekért. 8.2./ A Vevő a jótállási körbe tartozó meghibásodás esetén azt haladéktalanul köteles bejelenteni az Eladónak, vagy 100 ezer km-re (amelyik előbb teljesül)] érvényes teljes körű jótállást vállal. Emellett a hajtáslánc elemeire is kiterjedő és a karosszéria átrozsdásodására vonatkozóan ……. év (ajánlattevő ajánlata szerint) (minimálisan 5 év) jótállást vállal.. Az Eladó a gépjárművekre jótállási jegyen megjelölt egyéb szerviznek. 8.3./ A Vevő jótállási igényeit a jótállási jegy birtokában, annak felmutatása mellett érvényesítheti. Meghibásodás esetén a Vevő a jótállási időtartamban díjmentes javítást kérhet, illetve élhet a Ptk. 6:173. § szerinti jogaival. Javítás választása esetén annak időtartama legfeljebb 15 (szervizfüzettizenöt) jótállási tájékoztatójában feltüntetett feltételek szerint vállal jótállástnap, ennél hosszabb időtartam csak a jelen szerződés tárgyát képező termék megegyező biztosítása esetén lehetséges. (Jótállás) Eladó szavatoljaA Felek rögzítik, hogy az átadott személygépjárművek alkalmasak Eladó a rendeltetésszerű használatra, valamint mentesek mindenfajta fejlesztési, anyagbeli, kivitelezésijótállás körében végzett hibaelhárításért ellenszolgáltatást és költségtérítést nem követelhet. 8.4./ Az Eladó köteles a jótállás jegyen a megrendelt termék azonosítóját és a javításra jogosult és kötelezett szerviz(eke)t feltüntetni, illetve a jótállási jegyet az Eladó vagy közreműködői tevékenységével vagy mulasztásával bármilyen más módon összefüggő hibáktólátadásakor az átadás keltének feltüntetésével hitelesíteni és azt a vevőnek átadni. A jótállás ezen időponttól kezdődik. 2. 8.5./ Az Eladó Ptk-ban meghatározott időtartam alatt tartozik szavatossági felelősséggel. A szavatossági jogok gyakorlására a fogyasztónak minősülő Vevő esetében a jótállási jegy felel (szervizfüzetszavatol) jótállási tájékoztatójában foglalt feltételek értelemszerűen irányadóak. A fogyasztónak nem minősülő Vevő esetén a Ptk. 6:167.§ (1) bekezdésének alkalmazása kizárt. (Szavatosság) 3. Eladó szavatoljaazért, hogy a termék az átadott személygépjárművek tekintetében átadástól számított … (…….) évig rendelkezik a szükséges szerződéses szabadalmi jogoktörvényben és a szerződésben meghatározott tulajdonságokkal (kellékszavatosság) A Vevő kellékszavatossági igénye a szerződés jelen pontjában meghatározott idő alatt évül el. 8.6./ Az Eladó felel (szavatol) azért, ipari vagy használati minták, oltalmak birtokában van, hogy a Vevő jelen szerződés szerinti tulajdonszerzését és egyéb jogszerzését illetve jogainak zavartalan gyakorlását harmadik személy joga nem akadályozzatárgyát képező alkatrészek per-, teher-, illetve korlátozza. E- mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx | Honlap: xxx.xxx.xxigénymentesek (jogszavatosság).

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

Jótállás és szavatosság. 18.1. Eladó Vállalkozó a gépjárművekre jótállás időtartama alatt a jelen szerződésben foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítése után keletkezett. A jótállásból eredő jogokat a Termék tulajdonjogának átruházása esetén az első forgalomba helyezéstől számított …… évre vagy ezer km-re [minimálisan 5 évreúj tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló Vállalkozóval szemben. 8.2. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. A jótállás idő a Termék Megrendelő általi átvételének időpontjában kezdődik. 8.3. Vállalkozó a hibátlan teljesítéséért a Termékek esetén 1 (egy) éves, a szolgáltatások esetén 6 (hat) hónapos jótállást vállal – kivéve, ha vonatkozó jogszabályok másként rendelkeznek - , egyműszakos üzemeltetés mellett, kivéve, ha eseti megállapodás, vagy 100 ezer km-re (amelyik előbb teljesül)] érvényes teljes körű jótállást vállalszerződés ettől eltérőn rendelkezik. Emellett Minden a hajtáslánc elemeire is kiterjedő Vállalkozó által szállított, de 8.4. Vállalkozó szavatossági kötelezettsége 1 év. 8.5. Vállalkozó elsődlegesen kijavítja, vagy - amennyiben a javítás nem lehetséges - telephelyén kicseréli azt a Terméket, amely bizonyíthatóan a kárveszély átszállása előtt fennálló okból - különösen a konstrukció, alapanyag vagy kivitelezés hibája miatt - hibásnak minősül. Továbbá amennyiben a kijavítás vagy kicserélés nem lehetséges, vagy Vállalkozó nem vállalja, abban az esetben a kifogásolt Terméket a vételáron visszavásárolja vagy a hibás részek költségmentes visszajuttatása ellenében az eredeti megrendelésnek megfelelő új darabokkal térítésmentesen pótolja. A Termék visszaszállítása kizárólag Vállalkozó előzetes beleegyezése mellett történhet, ellenkező esetben a visszaszállítást nem kell elfogadnia, nem köteles annak költségét vállalnia, továbbá nem kötelezhető pótlás küldésére, illetve/és a karosszéria átrozsdásodására vonatkozóan ……Terméket a feladó költségére és kockázatára tárolja. 8.6. év A jótállás és a szavatosság nem terjed ki a szakszerűtlen működtetés, illetve hanyag kezelés (ajánlattevő ajánlata szerint) (minimálisan 5 év) jótállást vállal.. Az Eladó különösen a gépjárművekre mértéken felüli igénybevétel, a nem megfelelő üzemi környezet, mechanikai sérülések, idegen beavatkozás stb.), vagyis a Megrendelőt terhelő okok miatt keletkezett elváltozásokra, hibákra. Vállalkozó mentesül a jótállási jegy (szervizfüzet) jótállási tájékoztatójában feltüntetett feltételek szerint vállal jótállástés szavatossági kötelezettsége alól, ha a Megrendelő a szükséges időt és lehetőséget nem biztosítja részére a javításhoz és/vagy alkatrészcseréhez az erre vonatkozó kiértesítés ellenére, továbbá, ha a Megrendelő vagy harmadik személy Vállalkozó előzetes beleegyezése nélkül hajt végre változtatásokat vagy karbantartási munkákat a Terméken. 8.7. (Jótállás) Eladó szavatoljaMegrendelő csak abban az esetben jogosult – a Vállalkozó egyidejű előzetes írásbeli értesítése mellett - a hibát maga vagy harmadik személy által elhárítani, és Vállalkozótól méltányos költségtérítést igényelni, ha az eset sürgőssége az üzembiztonságot fenyegeti, vagy ha a hiba elhárításában Vállalkozó indokolatlanul késlekedik. 8.8. A javítás, illetőleg a pótszállítás közvetlen költségeit - feltéve, hogy az átadott személygépjárművek alkalmasak a rendeltetésszerű használatrareklamáció helytállónak bizonyult -, valamint mentesek mindenfajta fejlesztési, anyagbeli, kivitelezési, illetve az Eladó vagy közreműködői tevékenységével vagy mulasztásával bármilyen más módon összefüggő hibáktóla pótalkatrészt és a velejáró feladási költségeket Magyarország területén Vállalkozó vállalja. 2. Az Eladó Ptk-ban meghatározott időtartam alatt tartozik szavatossági felelősséggel8.9. A szavatossági jogok gyakorlására termékre vonatkozó jótállás és szavatosság eredeti időtartama a fogyasztónak minősülő Vevő esetében javítás vagy a jótállási jegy (szervizfüzet) jótállási tájékoztatójában foglalt feltételek értelemszerűen irányadóakkicserélés időtartamával meghosszabbodik. 8.10. A fogyasztónak fentieken túlmenően a Megrendelő egyéb igényt nem minősülő Vevő támaszthat, különösen nem a következményi károk (pl. termeléskiesés, gépkárosodás) megtérítésében. 8.11. A hibás teljesítéssel a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett károk megtérítését a Megrendelő akkor követelheti, ha kijavításnak vagy kicserélésnek nincs helye, vagy ha a kijavítást vagy a kicserélést Vállalkozó nem vállalta, ezen kötelezettségének nem tudott eleget tenni, vagy ha a Megrendelőnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. E kártérítési igény a kellékszavatossági jogok érvényesítésére meghatározott határidőn belül évül el. 8.12. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Xxxxxx javítása nem Vállalkozó jótállási kötelezettségébe tartozik úgy Megrendelő köteles Vállalkozónak a javítással összefüggő minden felmerült és igazolt költségét és kárát megtéríteni. 8.13. Minden Vállalkozó általteljesített Termék jótállási időtartam alatti meghibásodása esetén a Ptk. 6:167.§ (1) bekezdésének alkalmazása kizárt. (Szavatosság) 3. Eladó szavatoljaVállalkozó szerviz-részlegéhez kell fordulni a hiba szakszerű megállapítása és elhárítása érdekében, hogy az átadott személygépjárművek tekintetében a szükséges szerződéses szabadalmi jogok, ipari vagy használati minták, oltalmak birtokában van, a Vevő jelen szerződés szerinti tulajdonszerzését és egyéb jogszerzését illetve jogainak zavartalan gyakorlását harmadik személy joga nem akadályozza, illetve korlátozza. E- mailmelynek elérhetősége: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx | Honlap: xxx.xxx.xxxxxx@xxxxxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions