Jótállási és szavatossági feltételek. 8.1 Vállalkozó a Magyar Szabványban, a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvényben és a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról szóló 181/2003. (XI.5.) Korm. rendeletben előírt szavatossági feltételeket, illetve szavatossági időt vállal az általa kivitelezett munkarészekre. A szavatossági, illetőleg jótállási idő a javított rész vonatkozásában a jogszabályokban foglalt általános szabályok szerint veendő figyelembe. 8.2 Szavatossági hibajelentés alapján, annak kézhezvételétől számított 48 órán belül Vállalkozó köteles helyszíni hibavizsgálatot tartani és azt követő 24 órán belül állásfoglalását dokumentáltan közölni. Ebben a nyilatkozatban Vállalkozó ismerteti azokat az intézkedéseket, amelyeket a hiba haladéktalan kiküszöbölése érdekében megtett, beleértve a hiba megszüntetésének időpontját, határidejét. Az elvégzett javításról kiadott üzemeltetői (beruházói) igazolás 1 példányát a Megrendelő részére köteles megküldeni. 8.3 Azoknak a hibáknak az esetében, amikor a hiba a kivitelezett mű rendeltetésszerű használatát kizárja, vagy jelentősen korlátozza a Vállalkozó a hibabejelentés megtételétől számított 2 órán belül köteles a hiba (akár ideiglenes) elhárítására és a rendeltetésszerű használat helyreállítására. 8.4 Amennyiben Vállalkozó bejelentett hibát jogszerű kötelezettsége esetén nem szünteti meg, nem vállalja vagy késedelmesen szünteti meg, Megrendelő jogosult más kivitelezővel elvégeztetni Vállalkozó költségére, a visszatartott összeg terhére. Ezen költséget Vállalkozó utólag nem vitatja. 8.5 A Vállalkozó részéről végzett munkákra a szerződéskötéskor érvényben lévő szavatossági rendelkezések is vonatkoznak. 8.6 Szerződő felek megegyeznek a felülvizsgálati eljárás megtartásáról, melynek időpontja a Megrendelői bejárással egybeesik. 8.7 A Vállalkozó jótállási kötelezettségének részletes szabályaira - eltérő szerződési kikötés hiányában - a Ptk. rendelkezései az irányadóak. A jótállási idő a kötelező szavatossági időbe beszámít. A Vállalkozó által vállalt jótállási kötelezettségre a Vállalkozónak a szavatosság körében vállalt kötelezettségeit kell értelemszerűen alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy szavatosság alatt jótállást kell érteni. 8.8 A szavatossági, illetőleg jótállási időszak kezdetét a sikeres és eredményes beruházói átadás- átvételt dokumentáló jegyzőkönyv dátumától kell számítani, figyelembe véve az érvényes vonatkozó rendeleteket.. Amennyiben Vállalkozó által elvégzett kivitelezési (rész)feladat Megrendelő részére történő sikeres és eredményes átadás-átvételének időpontja nem egyezik meg a fentiekben meghatározott szavatossági, illetőleg jótállási időszak kezdetével, úgy Vállalkozó a korábbi időponttól kezdődően köteles szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettségei teljesítésére. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettsége Megrendelővel szemben mindaddig fennáll az általa kivitelezett munkarészekre vonatkozóan, ameddig Megrendelőt az adott munkarész tekintetében szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettség terheli a Beruházó irányában.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek
Jótállási és szavatossági feltételek. 8.1 1. Vállalkozó köteles a szabványok által előírt ellenőrzéseket (mintavétel, tömörségi vizsgálat, stb.) folyamatosan elvégezni, a megállapított hiányosságokat haladéktalanul megszüntetni. Az intézkedéseket az építési naplóban kell rögzíteni. A bizonylatok az építési napló mellékleteként kezelendők, azokról folyamatosan jegyzéket kell vezetni.
2. A jelentkező károk észlelése esetén Vállalkozó köteles haladéktalanul megkezdeni a hibaelhárítási tevékenységet, a károk enyhítésére vonatkozó intézkedéseket megtenni, Megrendelőt értesíteni, valamint a vonatkozó bejegyzést az építési naplóban megtenni.
3. Vállalkozó a Magyar Szabványban, a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvényben Szabványban és a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról szóló 181/2003. (XI.5.) Korm. rendeletben vonatkozó hatályos törvényi szabályozásokban, rendeletekben előírt jótállási és szavatossági feltételeket, illetve szavatossági időt vállal feltételeket vállalja az általa által kivitelezett munkarészekre. A szavatossági, illetőleg jótállási idő a javított rész vonatkozásában a jogszabályokban foglalt általános szabályok szerint veendő figyelembe.
8.2 Szavatossági hibajelentés alapján, annak kézhezvételétől számított 48 órán belül Vállalkozó köteles helyszíni hibavizsgálatot tartani jótállás és azt követő 24 órán belül állásfoglalását dokumentáltan közölni. Ebben a nyilatkozatban Vállalkozó ismerteti azokat az intézkedéseket, amelyeket a hiba haladéktalan kiküszöbölése érdekében megtett, beleértve a hiba megszüntetésének időpontját, határidejét. Az elvégzett javításról kiadott üzemeltetői (beruházói) igazolás 1 példányát a Megrendelő részére köteles megküldeni.
8.3 Azoknak a hibáknak az esetében, amikor a hiba a kivitelezett mű rendeltetésszerű használatát kizárja, vagy jelentősen korlátozza a Vállalkozó a hibabejelentés megtételétől számított 2 órán belül köteles a hiba (akár ideiglenes) elhárítására és a rendeltetésszerű használat helyreállítására.
8.4 Amennyiben Vállalkozó bejelentett hibát jogszerű kötelezettsége esetén nem szünteti meg, nem vállalja vagy késedelmesen szünteti meg, Megrendelő jogosult más kivitelezővel elvégeztetni Vállalkozó költségére, a visszatartott összeg terhére. Ezen költséget Vállalkozó utólag nem vitatja.
8.5 A Vállalkozó részéről végzett munkákra a szerződéskötéskor érvényben lévő szavatossági rendelkezések is vonatkoznak.
8.6 Szerződő felek megegyeznek a felülvizsgálati eljárás megtartásáról, melynek időpontja a Megrendelői bejárással egybeesik.
8.7 A Vállalkozó jótállási kötelezettségének részletes szabályaira - eltérő szerződési kikötés hiányában - a Ptk. rendelkezései az irányadóak. A jótállási idő a kötelező szavatossági időbe beszámít. A Vállalkozó által vállalt jótállási kötelezettségre a Vállalkozónak a szavatosság körében vállalt kötelezettségeit kell értelemszerűen alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy szavatosság alatt jótállást kell érteni.
8.8 A szavatossági, illetőleg jótállási időszak kezdetét a sikeres és eredményes beruházói átadás- átvételt fővállalkozói műszaki átadást dokumentáló jegyzőkönyv dátumától dátumától, várhatóan 2009. év szeptember hónap 30 naptól kell számítani.
4. A vállalkozó szavatossági kötelezettsége (a szavatosság időtartama és részletes feltételei) az „Egyes épületszerkezetek és azok létrehozásánál felhasználásra kerülő termékek kötelező alkalmassági idejéről” szóló 11/1985. (VI. 22.) ÉVM-IpM-KM-MÉM-BkM együttes rendelet szerint alakul.
5. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény, figyelembe véve a Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, valamint a mindenkori hatályos jogszabályok az érvényes vonatkozó rendeleteket.. Amennyiben Vállalkozó által elvégzett kivitelezési (rész)feladat Megrendelő részére irányadók.
6. Jelen szerződéssel és annak tartalmával, valamint a konkrét munkával, és a munkavégzés során bekövetkező eseményekkel kapcsolatos vitás kérdéseiket szerződő felek megpróbálják békés úton, egymás között rendezni. Ennek eredménytelensége esetén minden
7. A jelen szerződést csak szerződésmódosítás keretében, a szerződő felek cégszerű aláírásával lehet módosítani. Nem helyettesítheti a szerződés módosítását kooperációs jegyzőkönyvben rögzített megállapítás, együttműködési megállapodás, vagy építési naplóba történő sikeres és eredményes átadás-átvételének időpontja nem egyezik meg bejegyzés.
8. A szerződés a fentiekben meghatározott szavatosságiszerződő felek egybehangzó véleménye alapján, illetőleg jótállási időszak kezdetével, úgy Vállalkozó a korábbi időponttól kezdődően köteles szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettségei teljesítésére. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettsége Megrendelővel szemben mindaddig fennáll az általa kivitelezett munkarészekre vonatkozóan, ameddig Megrendelőt az adott munkarész tekintetében szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettség terheli a Beruházó irányábancégszerű aláírásukkal lép életbe.
Appears in 2 contracts
Samples: Kivitelezési Vállalkozói Szerződés, Kivitelezési Vállalkozói Szerződés
Jótállási és szavatossági feltételek. 8.1 8.1. Vállalkozó a vonatkozó hatályos törvényi szabályozásokban, rendeletekben és Magyar SzabványbanSzabványban előírt teljes körű jótállást és szavatosságot vállal a vállalkozási szerződés keretében megvalósult műszaki tartalom szerinti munkákra. A Vállalkozó egységes jótállási kötelezettsége a sikeres átadás-átvételtől számított 60 hónap, azzal, hogy amennyiben bármely, a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvényben és a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról szóló 181/2003. (XI.5jelen szerződés teljesítéséhez felhasznált, beépített, beszerelt anyag, termék, berendezés, alkatrész vonatkozásában annak gyártója 60 hónapnál hosszabb idejű jótállást vállal, akkor az ilyen anyag, termék, berendezés, alkatrész vonatkozásában ezen, hosszabb jótállási időtartam irányadó.) Korm. rendeletben előírt szavatossági feltételeket, illetve szavatossági időt vállal az általa kivitelezett munkarészekre
8.2. A szavatossági, illetőleg jótállás és szavatosság kezdete a sikeres átadás-átvétel napja. A jótállási és szavatossági idő az esetleges javítástól számítva a javított részekre vonatkozóan az érvényes jogszabályok szerint határozandó meg. A jótállási és szavatossági idő a javított rész vonatkozásában a jogszabályokban foglalt általános szabályok mindenkor hatályos jogszabályok szerint veendő figyelembeszámítandó, alapértelmezésben újra indul.
8.2 Szavatossági hibajelentés alapján, 8.3. A vállalkozási szerződés keretében megvalósult műszaki tartalom szerinti munkákra az átadás-átvételkor érvényben lévő jótállási és szavatossági rendelkezések is vonatkoznak. Hibabejelentés esetén a Vállalkozó annak kézhezvételétől számított 48 kézhezvételét követő 72 órán belül Vállalkozó köteles helyszíni hibavizsgálatot tartani a helyszínre kiszállni és azt követő 24 órán belül állásfoglalását dokumentáltan közölnidokumentált hibafeltáró vizsgálatot tartani, valamint a hiba elhárításáról intézkedni. Ebben a nyilatkozatban a Vállalkozó ismerteti azokat az intézkedéseket, amelyeket a hiba haladéktalan kiküszöbölése érdekében megtett, beleértve a hiba megszüntetésének időpontját, határidejét.
8.4. Az elvégzett javításról kiadott üzemeltetői (beruházói) igazolás a Vállalkozó igazolást állít ki és 1 eredeti példányát a Megrendelő részére köteles megküldenimegküldi.
8.3 Azoknak a hibáknak az esetében, amikor a hiba a kivitelezett mű rendeltetésszerű használatát kizárja, vagy jelentősen korlátozza a 8.5. Amennyiben Vállalkozó a hibabejelentés megtételétől számított 2 órán belül köteles a hiba (akár ideiglenes) elhárítására és a rendeltetésszerű használat helyreállítására.
8.4 Amennyiben Vállalkozó bejelentett hibát jogszerű kötelezettsége esetén nem szünteti meg, nem vállalja (nem ismeri el) vagy késedelmesen szünteti meg, Megrendelő jogosult jogosult, Vállalkozó előzetes értesítése után, azt más kivitelezővel elvégeztetni Vállalkozó költségére, a visszatartott összeg terhére. Ezen költséget Vállalkozó utólag nem vitatjavitathatja.
8.5 A Vállalkozó részéről végzett munkákra a szerződéskötéskor érvényben lévő szavatossági rendelkezések is vonatkoznak.
8.6 Szerződő felek megegyeznek a felülvizsgálati eljárás megtartásáról, melynek időpontja a Megrendelői bejárással egybeesik.
8.7 A Vállalkozó jótállási kötelezettségének részletes szabályaira - eltérő szerződési kikötés hiányában - a Ptk. rendelkezései az irányadóak. A jótállási idő a kötelező szavatossági időbe beszámít. A Vállalkozó által vállalt jótállási kötelezettségre a Vállalkozónak a szavatosság körében vállalt kötelezettségeit kell értelemszerűen alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy szavatosság alatt jótállást kell érteni.
8.8 A szavatossági, illetőleg jótállási időszak kezdetét a sikeres és eredményes beruházói átadás- átvételt dokumentáló jegyzőkönyv dátumától kell számítani, figyelembe véve az érvényes vonatkozó rendeleteket.. Amennyiben Vállalkozó által elvégzett kivitelezési (rész)feladat Megrendelő részére történő sikeres és eredményes átadás-átvételének időpontja nem egyezik meg a fentiekben meghatározott szavatossági, illetőleg jótállási időszak kezdetével, úgy Vállalkozó a korábbi időponttól kezdődően köteles szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettségei teljesítésére. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettsége Megrendelővel szemben mindaddig fennáll az általa kivitelezett munkarészekre vonatkozóan, ameddig Megrendelőt az adott munkarész tekintetében szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettség terheli a Beruházó irányában.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Jótállási és szavatossági feltételek. 8.1 8.1. Vállalkozó a vonatkozó hatályos törvényi szabályozásokban, rendeletekben és Magyar SzabványbanSzabványban előírt teljes körű jótállást és szavatosságot vállal a vállalkozási szerződés keretében megvalósult műszaki tartalom szerinti munkákra, berendezésekre és szerelvényekre. A Vállalkozó egységes jótállási kötelezettsége a sikeres átadás-átvételtől számított ….. (… ) hónap1, azzal, hogy amennyiben bármely, a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvényben és a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról szóló 181/2003. (XI.5jelen szerződés teljesítéséhez felhasznált, beépített, beszerelt anyag, termék, berendezés, alkatrész vonatkozásában annak gyártója ennél hosszabb idejű jótállást vállal, akkor az ilyen anyag, termék, berendezés, alkatrész vonatkozásában ezen, hosszabb jótállási időtartam irányadó.) Korm. rendeletben előírt szavatossági feltételeket, illetve szavatossági időt vállal az általa kivitelezett munkarészekre
8.2. A szavatossági, illetőleg jótállás és szavatosság kezdete a sikeres átadás-átvétel napja. A jótállási és szavatossági idő az esetleges javítástól számítva a javított részekre vonatkozóan az érvényes jogszabályok szerint határozandó meg. A jótállási és szavatossági idő a javított rész vonatkozásában a jogszabályokban foglalt általános szabályok mindenkor hatályos jogszabályok szerint veendő figyelembeszámítandó, alapértelmezésben újra indul.
8.2 Szavatossági hibajelentés alapján, 8.3. A vállalkozási szerződés keretében megvalósult műszaki tartalom szerinti munkákra az átadás- átvételkor érvényben lévő jótállási és szavatossági rendelkezések is vonatkoznak. Hibabejelentés esetén a Vállalkozó annak kézhezvételétől számított 48 kézhezvételét követő 72 órán belül Vállalkozó köteles helyszíni hibavizsgálatot tartani a helyszínre kiszállni és azt követő 24 órán belül állásfoglalását dokumentáltan közölnidokumentált hibafeltáró vizsgálatot tartani, valamint a hiba elhárításáról intézkedni. Ebben a nyilatkozatban a Vállalkozó ismerteti azokat az intézkedéseket, amelyeket a hiba haladéktalan kiküszöbölése érdekében megtett, beleértve a hiba megszüntetésének időpontját, határidejét.
8.4. Az elvégzett javításról kiadott üzemeltetői (beruházói) a Vállalkozó által kiállított igazolás 1 példányát a Megrendelő részére köteles megküldenimegküldi.