Jövedelemadók mintaszakaszok

Jövedelemadók. A Társaság valamennyi típusú, a jogszabályi rendelkezések alapján fizetendő adó esetében az IAS 12 Jövedelemadók (“IAS 12”) standard előírásai alapján végzi el annak kiértékelését, hogy az adott adótípus jövedelemadónak (nyereségadónak) minősül-e. Az átfogó eredménykimutatásban megjelenő jövedelemadó az adott időszakra vonatkozó tényleges adót és halasztott adót jelenti. A halasztott adó a tárgyévi eredményben kerül kimutatásra, kivéve, ha az egyéb átfogó eredményben kimutatásra kerülő tételekhez kapcsolódik, ekkor a halasztott adó is ott kerül kimutatásra, valamint a tőkét érintő adó a tőkében kerül kimutatásra. A Társaság halasztott adót számol el az eszközöknek és kötelezettségeknek az adott, jövedelemadónak minősülő adót szabályozó jogszabály szerinti értéke és a nyilvántartási értéke közötti átmeneti különbözetek vonatkozásában a mérleg módszer alapján. A halasztott adó kimutatott összege az eszközök és kötelezettségek nyilvántartási értéke realizálásának vagy rendezésének várható módján alapul, a beszámolási időszak végén érvényben lévő vagy lényegében érvényben lévő adókulcsok alkalmazása mellett. Az adott időszakra vonatkozó adó az adott év adóköteles jövedelme után fizetendő adót jelenti, a fordulónapon érvényes adókulcsok és az előző évi helyesbítések alkalmazása mellett. A halasztott adókövetelés csak a jövőben valószínűsíthetően rendelkezésre álló adóköteles nyereségnek megfelelő mértékig kerülhet kimutatásra. Halasztott adó a jelenleg a társasági adó adónemen keletkezik. Az egyéb, jövedelemadónak nem minősülő adók a jövedelemadóktól elkülönítve kerülnek megjelenítésre az átfogó eredménykimutatásban. A KELER KSZF esetében a társasági adó, az iparűzési adó és az innovációs járulék minősülnek jövedelemadónak, a KELER Csoport számviteli politikájának megfelelően.
Jövedelemadók. A jövedelemadókhoz kapcsolódó ráfordítások a következőkből tevődnek össze: 2023.06.30 2022.06.30 (Módosított) Tényleges jövedelemadó - társasági adó 294 991 285 828 Tényleges jövedelemadó - iparűzési adó 81 814 22 578 Tényleges jövedelemadó - innovációs járulék 3 896 4 347 Halasztott adó -38 027 -7 429 A társasági adó mértéke a magyarországi csoporttagokra vonatkoztatva – tekintet nélkül a társasági adóalap összegére – 9%.
Jövedelemadók. A jövedelemadókhoz kapcsolódó ráfordítások a következőkből tevődnek össze: 2023 2022 Tényleges jövedelemadó - társasági adó 660 051 789 178 Tényleges jövedelemadó - iparűzési adó 170 361 63 077 Tényleges jövedelemadó - innovációs járulék 8 672 22 015 Halasztott adó (161 553) (98 334) A társasági adó mértéke a magyarországi csoporttagokra vonatkoztatva – tekintet nélkül a társasági adóalap összegére – 9%, Lengyelországban 19%, míg Olaszországban 24%. A konszolidált eredmény és átfogó jövedelemkimutatásban kimutatott jövedelemadók összevezetése: 2023 2022 Magyarországi társasági adó 9% (2023: 9%) 160 740 334 365 Nem levonható ráfordítások 186 816 194 785 Nem adózó jövedelmek (126 036) (87 731) Külföldi adókulcsok hatásai 276 978 249 425 Iparűzési adó 170 361 63 077 Innovációs járulék 8 672 22 015

Related to Jövedelemadók

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • Környezetvédelem 8.1.Külső vállalkozó telephelyen belül végzett munkái során köteles betartani minden, a környezetvédelme érdekében érvényben lévő törvényt és jogszabályt. 8.2.A külső vállalkozó vezetőjét vagy megbízottját a MÁV-START Zrt. környezetvédelmi megbízottja vagy az általa megbízott személy köteles a tevékenységhez kapcsolódó környezetvédelmi szabályokról kioktatni, ezt a generálkivitelezői naplóba rögzíteni. 8.3.A vállalkozás munkavégzése során sem tevékenységével, sem a tevékenysége során felhasznált anyagokkal nem veszélyeztetheti a környezet elemeit (különösen: talaj, felszíni és felszín alatti vizek, levegő, zaj). 8.4.Tevékenysége során keletkező hulladékokat fajtánként elkülönítve, a környezeti elemek veszélyeztetését kizáró módon kell gyűjtenie, telephelyről történő kiszállítását úgy kell megszervezni és végezni, hogy az a lehető legkisebb környezeti kockázatot jelentse. 8.5.A kivitelezési munkák megkezdése előtt a külső vállalkozók kötelesek bemutatni a bontási-építési hulladékok tervlapját (az átvevők jogosultságának igazolásával együtt). 8.6.A kivitelezési munkák során keletkező bontási-építési hulladékok telephelyen belül történő ideiglenes deponálását a kijelölt helyen a környezetvédelmi jogszabályokban előírtaknak megfelelően, talajszennyezést kizáró módon (alsó és felső takarással) kell végezni. 8.7.A hulladékot a kijelölt útvonalon szóródás mentesen kell elszállítani. 8.8.A környezet elemeit veszélyeztető, esetleg károsító rendkívüli eseményekről haladéktalanul értesítést kell adnia vagy közvetlenül, vagy kapcsolat tartóján (pl. műszaki ellenőr) keresztül a Társaság Biztonságvédelem szervezetének. 8.9.A biztonsági intézkedések betartásának elmaradása esetén - ha az a környezetet károsíthatja - a munkavégzést azonnal le kell állítani. 8.10.A Társasággal közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól a munkaterületet és a hulladékok deponálására kijelölt területet hulladékmentes, tiszta állapotban lehet csak visszavenni a munkálatok befejezését követően. A terület elszennyeződése esetén a terület kármentesítéséről a külső vállalkozónak saját költségére kell gondoskodni. 8.11.A munka befejezésekor az építési-bontási ténylapot a vállalkozónak be kell mutatni, majd a szerződési megállapodás szerint az illetékes környezetvédelmi hatóságnak megküldeni.

  • Meghatározások Adóhálózat jelenti a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztő hálózatot, és a Szolgáltatóhoz kapcsolódó valamennyi eszközt, valamint a szolgáltatásban elérhető műsorok jeleinek a stúdióiktól a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztő hálózathoz történő továbbításához kapcsolódó valamennyi eszközt.

  • Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság

  • Feltételes kedvezmények A kábeltelevíziós hálózaton nyújtott internet szolgáltatásra vonatkozó szerződés határozatlan időre jön létre. Amennyiben az Előfizető az ezzel kapcsolatos kötelezettségei ismeretében úgy rendelkezik, hogy egy meghatározott időszakban a Szolgáltatást a szerződés alapján a Szolgáltatótól veszi igénybe és a határozott időszak alatt a szerződés felmondására vonatkozó nyilatkozatot nem terjeszt elő, illetve kötelezettségeit nem szegi meg, úgy a határozott kedvezményes időszakra a Szolgáltatást a Szolgáltató kedvezményes díjon nyújtja. A határozott kedvezményes időszak lejárata előtti előfizetői felmondás, az ugyanezen időszak alatt műszaki feltételek hiánya miatt meghiúsuló áthelyezés, illetve az előfizetői kötelezettségszegés, valamint az Előfizető érdekkörében felmerülő ok eredményeképpen történő szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetőt kötbér és feltételes kedvezmény visszafizetésére kötelezheti az alábbi feltételekkel: Az Előfizető köteles a Szolgáltató részére egy összegben megfizetni a elkötelezettség vállaláskor érvényes határozatlan idejű csomag egyszeri és havi díjai, valamint az általa kedvezményes feltételekkel igénybe vett csomag egyszeri és havi díjai között lévő árkülönbözetet a tényleges használat teljes időtartamára. A fenti szerződés megszűnés esetén a Szolgáltató jogosult az egyedi előfizetői szerződésben szereplő kötbért is érvényesíteni. A kedvezmények elvesztése esetén, az esetleges behajtási eljárás során a szerződés – a kedvezmények vonatkozásában is - tartozás-elismerésnek minősül, amely polgári peres eljárásban felhasználható.

  • Díjmeghatározások Az ÁSZF-ben megjelölt díjak meghatározását és alkalmazásának eseteit a jelen melléklet, valamint az ÁSZF vonatkozó része határozza meg:

  • Fogalom meghatározások A jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazása tekintetében:

  • Ajánlattételi vagy részvételi határidő Dátum: 2013/05/29 (év/hó/nap) Időpont: 10:00

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Fogalom Meghatározás Jogosulatlan Úthasználat Minden olyan úthasználat jogosulatlan, ahol a Díjköteles Útszakaszok használatáért a Díjfizetésre Kötelezettek esetében nem vagy nem megfelelő mértékben történik díjfizetés. A mentesség eseteit kivéve.