Kamatozás. A Takarékszövetkezet a betétek után a betételhelyezés idejére kamatot fizet. A mindenkor érvényes kamatlábakat a Takarékszövetkezet előzetesen legalább 2 hónappal az egységeiben kifüggesztett „Hirdetmény” útján és honlapján teszi közzé. A betétek kamatozása a befizetés napján kezdődik és a kifizetést megelőző napon végződik. A kamatszámítás az alábbi képlet alapján történik (évi kamatnapok száma a 365 nap): Kamat összege = Tőke * kamat % * napok száma 365 * 100 A Takarék számlabetét előre meghatározott lekötési időre (lekötéssel) nyitható. A lekötési idő 1, 3, 6 hónap, illetve 1, 2, és 3 év lehet. A számlán elhelyezett minden egyes betétnek (jóváírt összegnek) az elhelyezés napjától számítva ki kell tölteni a vállalt lekötési időt, az ahhoz kapcsolódó kamat jogossága érdekében. A Takarékszövetkezet a Takarék számlabetétben elhelyezett összeg után az általa meghatározott, a Hirdetményben közzétett mértékű kamatot fizeti. A Hirdetményben a kamat mellett – az ügyfelek teljes körű tájékoztatása érdekében – feltüntetésre kerül az egységesített betéti kamatláb mutató (a továbbiakban: EBKM) is. Az EBKM kiszámítását és közzétételének szabályait a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló Kormányrendelet szabályozza. Az EBKM számítását az alábbiak szerint kell elvégezni: A lejáratig hátralévő futamidő 365 napnál kevesebb: ahol n: a kamatfizetések száma, r: az EBKM értéke, ti: a betételhelyezés napjától az i-edik kifizetésig hátralévő napok száma, (k+bv)i: az i-edik kifizetéskor kifizetett kamat és betétösszeg visszafizetés összege. A lejáratig hátralévő futamidő legalább 365 nap: ahol n: a kamatfizetések száma, r: az EBKM értéke, ti: a betételhelyezés napjától az i-edik kifizetésig hátralévő napok száma, (k+bv)i: az i-edik kifizetéskor kifizetett kamat és betétösszeg visszafizetés összege. A Takarék számlabetétben elhelyezett összegek után járó kamat – a teljes kifizetés esetét kivéve – mindig a naptári év végén kerül kiszámításra és minden év december hó 31-én esedékes. Az esedékes kamat összege az esedékesség időpontjában tőkésítésre kerül. A Takarék számlabetétből történő felvét esetén a Takarékszövetkezet úgy tekinti, hogy a felvett összeg mindig a még fennálló legrégebben elhelyezett betétet csökkenti. Ez a szabály érvényes arra az esetre is, ha a tőkésítés utáni kamatkifizetés történik. A jóváírt kamat azonos összegben történő felvétele után – amennyiben az ehhez tartozó betét(ek) a vállalt lekötési időt később kitölti(k) – a...
Kamatozás. Speciális rendelkezés nélkül a Bank általános szabályzatában foglaltakkal összhangban.
Kamatozás. A Bank az Ügyfél által Hitelkártyával végrehajtott tranzakciók után jelen pontban meghatározott esetekben napi kamatozás szerint számol hitel- vagy késedelmi kamatot.
Kamatozás. 8.1. A Bank a betétek után a betételhelyezés idejére kamatot fizet. A nem természetes személlyel kötött betétszerződésben a betét összege után 0%- os vagy negatív előjelű kamat is kiköthető. Negatív előjelű kamat alkalmazása esetén a visszafizetendő pénzösszeg a negatív előjelű kamatlábnak megfelelő mértékben csökken.
8.2. A mindenkor érvényes kamatlábakat a Bank a fiókjaiban kifüggesztett Hirdetményben közzé teszi, és honlapján (xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx) elektronikus úton is megjeleníti.
8.3. A külföldi konvertibilis pénznemben lekötött betét számlák esetében a kamatszámításnál használt viszonyszám értéke általában 360 nap. Ez alól kivételt képeznek a GBP pénznemben vezetett betétszámlák, ahol a kamatszámítás alapja 365 nap.
8.4. A kamat az alábbi módon kerül kiszámításra:
8.5. A Bank a deviza lekötött betétben elhelyezett összeg után az általa meghatározott, a Hirdetményben közzétett mértékű kamatot fizeti. A Hirdetményben a kamat mellett – az ügyfelek teljes körű tájékoztatása érdekében – feltüntetésre kerül az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) is.
8.6. A Bank lehetőséget biztosít arra, hogy a Betétes kiemelten nagy összegű betét elhelyezése esetén kezdeményezze egyedi kamat megállapítását.
8.7. A betét lekötési idő lejárta előtti felmondása esetén a Bank a felmondott összegre minden esetben az elhelyezés napjától számított, a betéti konstrukciótól függően a betételhelyezés vagy a felmondás napján érvényes, Hirdetményben külön közzétett felmondási kamatot fizet.
8.8. Részösszegű betétfelmondás esetén a maradványösszeg után a Bank az eredeti betételhelyezés napjától a lejárat napjáig terjedő időszakra a Hirdetményben rögzített, a maradványbetét összegének megfelelő mértékű betéti kamatot fizet. Egyedi kamatozású betét részösszegű felmondása esetén a maradványösszeg után a Bank a Betétessel előzetesen közölt kamatmérték alapján fizet a lejáratkor kamatot.
8.9. A Bank –az Általános Üzletszabályzat „Az Üzletszabályzat módosítása” fejezetében felsorolt feltételek valamelyikének bekövetkezése estén – jogosult a betétek kondícióit (kamatokat, jutalékokat, díjakat, költségeket, stb.) egyoldalúan módosítani. A Bank az új kondíciók mértékét a módosítást megelőzően legalább 15 nappal az ügyfelek részére nyitva álló helyiségeiben, pénztártermeiben kifüggeszti és honlapján (xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx) elektronikus úton is elérhetővé teszi. A kamatváltozás a már lekötött betéteket futamidejük végéig nem érinti. Ezen összegekre a bank a lekötési idő végéig a betét e...
Kamatozás. A betétek kamatozása a befizetés napján kezdődik és a kifizetést megelőző napon végződik. A kamatszámítás az alábbi képlet alapján történik (évi kamatnapok száma 365 nap): Tőke * kamat % * napok száma Kamat összege = 365 * 100 A Takarék számlabetétben elhelyezett összegek után járó kamat – a teljes kifizetés esetét kivéve – mindig a naptári év végén kerül kiszámításra és minden év december hó 31-én esedékes. Az esedékes kamat összege az esedékesség időpontjában tőkésítésre kerül. A Takarék számlabetétből történő felvét esetén a Bank úgy tekinti, hogy a felvett összeg mindig a még fennálló legrégebben elhelyezett betétet csökkenti. Ez a szabály érvényes arra az esetre is, ha a tőkésítés utáni kamatkifizetés történik. A jóváírt kamat azonos összegben történő felvétele esetén – amennyiben az ahhoz tartozó betét(ek) a vállalt lekötési időt később kitölti(k) – a Bank a betét(ek) után a lejárt futamidejű tételekre irányadó kamatot téríti. A Bank a szerződés szerinti lekötési idő előtt felvett betétösszeg után nem a lekötési időhöz kapcsolódó, hanem a mindenkori Hirdetményben meghatározott lejárat előtti felvét / felmondás esetére meghirdetett kamatot fizeti és amennyiben a számlán a jelen pont értelmében a lekötési időhöz kapcsolódó kamatot már jóváírták, úgy az visszavételre kerül. Takarék számlabetét esetében amennyiben a Számlatulajdonos a lekötési idő lejárta után a Takarék számlabetétet nem szünteti meg, úgy a Bank a lejáratot követően az eredeti lekötési időnek megfelelő mindenkori kamatot téríti. A Bank az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) az alábbi algoritmus alapján számítja ki:
a) ha a lejáratig hátralévő futamidő 365 napnál kevesebb: ahol n: a kamatfizetések száma, r: az EBKM értéke, ti: a betételhelyezés napjától az i-edik kifizetésig hátralévő napok száma, (k+bv)i: az i-edik kifizetéskor kifizetett kamat és betétösszeg visszafizetés összege.
b) ha a lejáratig hátralévő futamidő legalább 365 nap: ahol n: a kamatfizetések száma, r: az EBKM értéke, ti: a betételhelyezés napjától az i-edik kifizetésig hátralévő napok száma, (k+bv)i: az i-edik kifizetéskor kifizetett kamat és betétösszeg visszafizetés összege.
c) ha a betét befizetése több részletben történik n = a betétbefizetések száma, Bi = az i-edik betétbefizetés összege, ti = az első betételhelyezés napjától az i-edik betétbefizetésig hátralévő napok száma, r = az EBKM értéke, m = a kifizetések száma, tj = az első betételhelyezés napjától a j-edik kifizetésig hátralévő napok száma, Kj = ...
Kamatozás. 5.1. A betéti kamatokra vonatkozó üzleti ajánlatnak minősül a Bank - ügyfélforgalom céljára nyitva álló - helyiségében kifüggesztett vagy a honlapján közzétett Hirdetményben meghatározott kamatmérték.
5.2. Az Ügyfél a lekötött betét összege után a betét elhelyezésének, látra szóló betét összege után az elszámolási időszak első napjától kezdődően jogosult kamatra. A futamidő utolsó napjára kamat nem jár. Az elszámolási időszak utolsó napjára járó kamatot a Bank a soron következő elszámolási időszakban számolja el.
5.3. Mind forintbetét, mind devizabetét esetén a betét elhelyezésének első napja a megbízás benyújtásának napja, amennyiben a benyújtás időpontja a vonatkozó Hirdetményben aznapi teljesítésre közzétett végső benyújtási határidőn belül esik és a betét összege az Ügyfél számláján a Bank rendelkezésére áll. Amennyiben a megbízás benyújtásának időpontja a vonatkozó Hirdetményben aznapi teljesítésre közzétett végső benyújtási határidőn kívül esik, akkor a betét elhelyezésének első napja a következő banki munkanap.
5.4. Határozott lejáratú betét esetén a kamat kifizetése a betét lejáratának napján esedékes.
5.5. A Bank a betéti szerződésben rögzített kamat összegéből kamatfizetéskor a mindenkor hatályos jogszabályi előírások szerinti adót levonja és az Ügyfél számára az így csökkentett összeget utalja át vagy fizeti ki.
5.6. A kamatszámítás módja a pénzforgalmi keretszerződések követelés egyenlege és a betét lekötések esetén:
5.7. A naptári napok számába az ügylet kezdőnapja beleértendő, míg az utolsó napja nem.
Kamatozás. A biztosító minden naptári negyedév végén a következő negyedévre érvényes kamatlábakat az ügyfélforgalom számára nyitva álló helységeiben közzéteszi. A biztosító az általa a következő naptári negyedévre meghirdetett kamatláb jóváírását garantálja.
Kamatozás. A betét a lekötés időtartama (periódusa) alatt f ix kamatozású. A betét a lekötés időtartama alatt kamatperiódusonként változó kamatozású. A kamatperiódus hossza 3 hónap. A kamatláb báziskamatlábból és kamatrésből áll, értéke min. 0,01%. A bázis kamatláb az adott kamatperiódus kezdőnapját megelőző 5 (öt) egymást követő Banki munkanapra, mint értéknapra, a Reuters telekommunikációs rendszer BUBOR (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb) oldalán - 2 Banki munkanappal korábban - közzétett, 3 hónapos BUBOR értékek számtani átlaga. A kamatrés minden egyes lekötés esetén - ideértve az ismétlődő betétlekötéseket is - az adott lekötés első napján hatályos kondíciós listában meghirdetett mérték szerint kerül megállapításra. Amennyiben a báziskamat és kamatrés együttes értéke egyik kamatperiódusban sem csökken 0,01% alá, úgy a kamatrés az adott lekötési időtartam alatt nem változik, mértéke: • 6 havi lekötés esetén mínusz évi 0,00%, • 9 havi lekötés esetén mínusz évi 0,00% • 12 havi lekötés esetén mínusz évi 0,00% • 24 havi lekötés esetén mínusz évi 0,00% • 36 havi lekötés esetén mínusz évi 0,00% Kamatperiódus: A 3 hónapos kamatperiódus a betétlekötés első napjával kezdődik és minden további kamatperiódus első napja megegyezik a betétlekötés napjának naptári sorszámával. Ha a soron következő kamatperiódus kezdő napja nem Banki munkanapra esik, a kamatperiódus első napja a következő Banki munkanappal egyezik meg. A kamat a kamatperiódus ideje alatt nem változik.
Kamatozás. A Kondíciós lista jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek részére II. Betéti termékek (V3) fejezetében foglaltak szerint. A Kondíciós lista jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek részére II. Betéti termékek (V3) fejezetében foglaltak szerint.
Kamatozás. A kamatozásra az alábbi rendelkezések vonatkoznak, kivéve, ha egyéb jogi okból további kamatfizetési kötelezettség alkalmazan- dó:
a) ha a kárt a bejelentést követő egy hónapon belül nem fizetik ki, akkor a kártérítés után az esedékesség napjától kezdődően kamatot kell fizetni;
b) a kamatláb mértéke évi 4%;
c) a kamat a kártérítéssel együtt esedékes.