Common use of Kapcsolattartás az Ügyféllel Clause in Contracts

Kapcsolattartás az Ügyféllel. 1. A Bank és az Ügyfél a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást késedelem nélkül - különösen telefon, telefax, vagy elektronikus üzenet útján - értesítik a közöttük lévő üzleti kapcsolat szempontjából jelentős körülményekről, tényekről. 2. A Bank és az Ügyfél haladéktalanul értesítik egymást nevük, székhelyük, illetve állandó lakhelyük megváltozásáról, valamint a személyüket, illetve jogi státusukat érintő minden egyéb változásról. Az e kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli. A jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet státusú Ügyfél az előzőekben felsoroltakon felül haladéktalanul köteles értesíteni a Bankot a képviselőinek megváltozásáról. 3. Ügyfél köteles levelezési, illetve értesítési címe megváltozásakor ezt a tényt Banknak a változás bekövetkeztét megelőző 5 banki nappal korábban bejelenteni, s egyúttal tájékoztatni Bankot az új levelezési és értesítési címről, valamint arról, hogy a változás mikor következik be. 4. Az Ügyfél köteles megadni minden, az ügylettel összefüggő adatot és felvilágosítást, amelynek rendelkezésre állását a Bank döntéséhez, az ügylet vagy az Ügyfél megítéléséhez szükségesnek tartja. 5. Az Ügyfél tudomásszerzését követő 1 munkanapon belül köteles a Bankot írásban értesíteni, ha ellene bárki felszámolási, illetve végrehajtási eljárást kezdeményezett, ha csőd, vagy felszámolási eljárást szándékozik kezdeményezni maga ellen, illetve ennek jogszabályi feltételei fennállnak, gazdálkodásában, a vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról, vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról, vagy ha a Bankkal szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen (egyéb) körülmény veszélyezteti. 6. Az Ügyfél köteles 3 munkanapon – határidős és opciós ügyletek kötése esetén 1 munkanapon – belül értesíteni a Bankot, ha nem érkezett meg időben valamely, általa a Banktól várt értesítés. E kötelezettség elmulasztása esetén a Bank nem felel az esetleg felmerült kárért. 7. Az Ügyfél kérésére a Bank a rendszeres értesítéseken túlmenő rendkívüli értesítéseket és tájékoztatásokat nyújt, az ezzel járó költségeket azonban az Ügyfél köteles viselni egyedi megállapodás szerint, ennek hiányában a Bank Kondíciós Listájában rögzített költségtételek megfizetésével. 8. Amennyiben a Bank írásbeli értesítését az Ügyfél által legutóbb megadott címre postai úton, általános küldeményként küldi, annak kézhezvételét a küldemény feladását követő ötödik naptári napon vélelmezni kell. A Bank által az Ügyfél fenti címére tértivevényes és/vagy ajánlott, avagy egyéb könyvelt levélpostai küldeményként postára adott értesítéseket, küldeményeket az Ügyféllel közöltnek, részére kézbesítettnek kell tekinteni akkor is, ha a küldemény ténylegesen kézbesíthető nem volt, vagy arról a címzett nem szerzett tudomást, mégpedig az e küldeménynek az igazolt postára adása napjától számított ötödik napon. A Banknál az Ügyfél rendelkezésére tartott bármely értesítést a rendelkezésre tartás első napjától kezdődően kézbesítettnek kell tekinteni. A telefaxon küldött értesítés a Bank által az Ügyfél telefaxszámára történő sikeres továbbítást jelző visszaigazoláson megjelenő időpontban az Ügyfél részére kézbesítettnek minősül. 9. Az Ügyfél és a Bank között fennálló elektronikus kapcsolat esetén Bank az Ügyfélnek szóló értesítéseket Ügyfél elektronikus postaládájában helyezi el, és annak az Ügyfél általi kézhezvételét az elhelyezés időpontjában - melyet a Bank számítógépes rendszere minden esetben rögzít - vélelmezni kell. 10. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek bármely, a Bank számára releváns tájékoztatás hiányából, illetve a téves tájékoztatásból adódnak. 11. Az Ügyfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit a Bank titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely banki követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. 12. A tájékoztatási kötelezettség megszegése, illetve az üzleti könyvekbe történő betekintés megtagadása vagy akadályozása súlyos szerződésszegésnek minősül és az Ügyfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.

Appears in 8 contracts

Samples: Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzata, Investment Services Business Rules, Investment Services Business Rules

Kapcsolattartás az Ügyféllel. (1. ) A Bank az üzletszabályzat, a keretszerződés(ek) és az Ügyfél a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást késedelem nélkül - különösen telefon, telefax, vagy elektronikus üzenet útján - értesítik a közöttük lévő üzleti kapcsolat szempontjából jelentős körülményekről, tényekről. 2. A Bank és az Ügyfél haladéktalanul értesítik egymást nevük, székhelyük, illetve állandó lakhelyük megváltozásáról, valamint a személyüket, illetve jogi státusukat érintő minden egyéb változásról. Az e kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli. A jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet státusú Ügyfél az előzőekben felsoroltakon felül haladéktalanul köteles értesíteni a Bankot a képviselőinek megváltozásáról. 3. Ügyfél köteles levelezési, illetve értesítési címe megváltozásakor ezt a tényt Banknak a változás bekövetkeztét megelőző 5 banki nappal korábban bejelenteni, s egyúttal tájékoztatni Bankot az új levelezési és értesítési címről, valamint arról, hogy a változás mikor következik be. 4. Az Ügyfél köteles megadni mindenegyedi szerződés(ek) rendelkezéseinek megfelelően, az ügylettel összefüggő adatot és felvilágosítást, amelynek rendelkezésre állását a Bank döntéséhezalábbi módokon tarthat kapcsolatot az Ügyféllel: a. Személyesen, az ügylet vagy az Ügyfél megítéléséhez szükségesnek tartja.üzleti órák alatt 5b. Írásban i. Levélben ii. Az Ügyfél tudomásszerzését követő 1 munkanapon belül köteles Telefaxon iii. e-mailben iv. Elektronikus szolgáltatási szerződés esetében a Bankot írásban értesíteni, ha ellene bárki felszámolási, illetve végrehajtási eljárást kezdeményezett, ha csőd, vagy felszámolási eljárást szándékozik kezdeményezni maga ellen, illetve ennek jogszabályi feltételei fennállnak, gazdálkodásában, mindenkori ilyen szerződésekre vonatkozó értesítési szabályok szerint, c. Telefonon (szóban) d. Hirdetmény útján e. Dokumentumoknak a vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról, vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról, vagy ha a Bankkal szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen bank honlapján történő elérhetővé tétele útján (egyéb2) körülmény veszélyezteti. 6. Az Ügyfél köteles 3 munkanapon – határidős és opciós ügyletek kötése esetén 1 munkanapon – belül értesíteni a Bankot, ha nem érkezett meg időben valamely, általa a Banktól várt értesítés. E kötelezettség elmulasztása Jogszabály kötelező rendelkezése esetén a Bank nem felel az esetleg felmerült kárértb.ii - d pontjai szerinti kapcsolattartás esetében is minden a jogszabályban meghatározott levelezést postai úton is megküld az Ügyfélnek. 7. (3) A Bank az b.ii - c pontjaiban meghatározott módon kizárólag kifejezetten ilyen tartalmú írásbeli megállapodás esetén tart kapcsolatot és csak az írásbeli megállapodásban meghatározott terjedelemben. (4) Az Ügyfél kérésére a Bankkal csak kifejezetten ilyen tartalmú megállapodás esetén levelezhet a postai úttól eltérő módon. A postai küldemények megérkezésének időpontjára minden esetben a Bank postakönyve, nyilvántartása az irányadó, kivéve, ha a kézbesítés időpontját jogszabály kógens rendelkezése határozza meg. A nem postai úton küldött küldemények minden esetben a Bank nyilvántartása szerinti időpontban tekintendők megérkezettnek. (5) Ahol a jogszabály a Bank tájékoztatási kötelezettségének tartós adathordozón teljesítendő teljesítését írja elő, a Bank a rendszeres értesítéseken túlmenő rendkívüli értesítéseket és tájékoztatásokat nyújttájékoztatást a dokumentum személyes átadásával, levélben, ill. az ezzel járó költségeket azonban az Ügyfél köteles viselni egyedi megállapodás szerint, ennek hiányában Ügyfelek széles körét illető tájékoztatás esetén (pl. ügyletkötést megelőző tájékoztatási kötelezettség) a dokumentumnak a Bank Kondíciós Listájában rögzített költségtételek megfizetésével. 8. Amennyiben a Bank írásbeli értesítését az Ügyfél által legutóbb megadott címre postai úton, általános küldeményként küldi, annak kézhezvételét a küldemény feladását követő ötödik naptári napon vélelmezni kellhonlapján történő elérhetővé tétele útján teljesíti. A Bank által jogszabály a tartós adathordozón történő értesítést írja elő az Ügyfél fenti címére tértivevényes és/vagy ajánlottügyfél minősítéséről, avagy egyéb könyvelt levélpostai küldeményként postára adott értesítéseketa minősítésben bekövetkezett bármilyen változásról, küldeményeket az Ügyféllel közöltneka minősítés megváltoztatásáról szóló tájékoztatás, részére kézbesítettnek kell tekinteni akkor isügyletkötést megelőző tájékoztatási kötelezettség, ha a küldemény ténylegesen kézbesíthető nem volt, vagy arról a címzett nem szerzett tudomást, mégpedig az e küldeménynek az igazolt postára adása napjától számított ötödik napon. A Banknál az Ügyfél rendelkezésére tartott bármely értesítést a rendelkezésre tartás első napjától kezdődően kézbesítettnek kell tekinteni. A telefaxon küldött értesítés a Bank által az Ügyfél telefaxszámára történő sikeres továbbítást jelző visszaigazoláson megjelenő időpontban az Ügyfél részére kézbesítettnek minősül. 9. Az Ügyfél és a Bank között fennálló elektronikus kapcsolat esetén Bank az Ügyfélnek szóló értesítéseket Ügyfél elektronikus postaládájában helyezi elmegbízás végrehajtásával kapcsolatos tájékoztatás, és annak az Ügyfél általi kézhezvételét az elhelyezés időpontjában - melyet a Bank számítógépes rendszere minden esetben rögzít - vélelmezni kelllegalább évente egy értékpapírszámla kivonat esetében. 10. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek bármely, a Bank számára releváns tájékoztatás hiányából, illetve a téves tájékoztatásból adódnak. 11. Az Ügyfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit a Bank titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely banki követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. 12. A tájékoztatási kötelezettség megszegése, illetve az üzleti könyvekbe történő betekintés megtagadása vagy akadályozása súlyos szerződésszegésnek minősül és az Ügyfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.

Appears in 2 contracts

Samples: Investment Services and Supplementary Services Business Regulations, Investment Services and Supplementary Services Business Regulations

Kapcsolattartás az Ügyféllel. (1. A ) Az ebben a fejezetben taglalt „kapcsolattartás” a Bank és az Ügyfél közötti általános információcserére vonatkozik, amely független az egyes megbízásoktól, ügyletkötésektől, ill. azok visszaigazolásától, amelyekre az 1.8. fejezetben foglaltak az irányadóak. (2) A Bank az üzletszabályzat, a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást késedelem nélkül - különösen telefonkeretszerződés(ek) és az egyedi szerződés(ek) rendelkezéseinek, telefaxa jogszabály előírásainak megfelelően, az alábbi módokon tarthat kapcsolatot az Ügyféllel: a) Személyesen az E. melléklet szerinti bankfiókokban, az üzleti órák alatt b) Írásban i. Levélben ii. Telefaxon iii. e-mailben iv. Elektronikus szolgáltatási szerződés esetében a mindenkori ilyen szerződésekre vonatkozó értesítési szabályok szerint c) Telefonon (szóban) d) Xxxxxxxxxx útján e) Dokumentumoknak a bank honlapján történő elérhetővé tétele útján Ha a Bank tartós adathordozón teljesíti tájékoztatási kötelezettségét, akkor ezt a kötelezettséget a Bank írásban, vagy elektronikus üzenet útján - értesítik a közöttük lévő üzleti kapcsolat szempontjából jelentős körülményekről, tényekrőlegyéb tartós adathordozón teljesíti. 2(3) Jogszabály kötelező rendelkezése esetén a Bank a b.ii – d. pontok szerinti kapcsolattartás esetében is minden a jogszabályban meghatározott levelezést postai úton is megküld az Ügyfélnek. A Bank a b.ii - c pontokban meghatározott módon csak akkor tart kapcsolatot, ha erre vonatkozóan külön megállapodást kötnek 2018. január 3-at követően. (4) Az Ügyfél a Bankkal csak kifejezetten ilyen tartalmú megállapodás esetén tarthat kapcsolatot postai úttól eltérő módon. A postai küldemények megérkezésének időpontjára minden esetben a Bank postakönyve, nyilvántartása az irányadó, kivéve, ha a kézbesítés időpontját jogszabály kógens rendelkezése határozza meg. A nem postai úton küldött küldemények minden esetben a Bank nyilvántartása szerinti időpontban tekintendők megérkezettnek, ha a valamilyen tájékoztatás a Bank honlapján megjelenik, akkor az 1.7.6. pont szerint a tájékoztatás a honlapon történő közzététellel megtörténik. (5) Ahol a jogszabály a Bank tájékoztatási kötelezettségének tartós adathordozón teljesítendő teljesítését írja elő, a Bank a tájékoztatást a dokumentum személyes átadásával, levélben, ill. az Ügyfelek széles körét illető tájékoztatás esetén (pl. ügyletkötést megelőző tájékoztatási kötelezettség) a dokumentumnak a Bank honlapján történő elérhetővé tétele útján teljesíti. A jogszabály a tartós adathordozón történő értesítést írja elő az ügyfél minősítéséről, a minősítésben bekövetkezett bármilyen változásról, a minősítés megváltoztatásáról szóló tájékoztatás, ügyletkötést megelőző tájékoztatási kötelezettség, a megbízás végrehajtásával kapcsolatos tájékoztatás, és legalább negyedévente egy értékpapír-számla kivonat esetében. (6) A Bank az ügyféllel folytatott releváns beszélgetéseket jegyzőkönyvben vagy feljegyzésekben rögzíti. a) Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Bank a kapcsolattartásra vonatkozó dokumentumokat vagy felvételeket a jogszabályban előírt ideig az adatvédelemre irányadó rendelkezések betartásával megőrzi. b) A Bank jogszabály alapján köteles, az Ügyféllel illetve annak képviselőjével folytatott releváns kommunikációnak minősülő telefonbeszélgetéseket és elektronikus üzenetváltásokat rögzíteni, a jogszabályban meghatározott ideig tárolni és kérésre, ennek másolatát kérésre az Ügyfél haladéktalanul értesítik egymást nevükrendelkezésére bocsátani. (7) A nyilvántartás részeként rögzíteni kell azokat telefonbeszélgetéseket és elektronikus üzenetváltásokat, székhelyük, illetve állandó lakhelyük megváltozásárólamelyek a sajátszámlás kereskedésben megkötött ügyleteket, valamint a személyüketmegbízások felvételével, illetve jogi státusukat érintő minden egyéb változásróltovábbításával és végrehajtásával kapcsolatos ügyfélmegbízási szolgáltatásokat érintik. Az e kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli. A jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet státusú Ügyfél ilyen telefonbeszélgetések és elektronikus üzenetváltások közé tartoznak azok is, amelyek célja az előzőekben felsoroltakon felül haladéktalanul köteles értesíteni a Bankot a képviselőinek megváltozásáról. 3. Ügyfél köteles levelezési, illetve értesítési címe megváltozásakor ezt a tényt Banknak a változás bekövetkeztét megelőző 5 banki nappal korábban bejelenteni, s egyúttal tájékoztatni Bankot az új levelezési és értesítési címrőlügyletek kötése sajátszámlás kereskedés keretében, valamint arróla megbízások felvételével, hogy a változás mikor következik be. 4. Az Ügyfél köteles megadni mindentovábbításával és végrehajtásával kapcsolatos ügyfélmegbízási szolgáltatások nyújtása, még az ügylettel összefüggő adatot olyan beszélgetések és felvilágosítást, amelynek rendelkezésre állását a Bank döntéséhez, az ügylet vagy az Ügyfél megítéléséhez szükségesnek tartja. 5. Az Ügyfél tudomásszerzését követő 1 munkanapon belül köteles a Bankot írásban értesíteni, ha ellene bárki felszámolási, illetve végrehajtási eljárást kezdeményezett, ha csőd, vagy felszámolási eljárást szándékozik kezdeményezni maga ellen, illetve ennek jogszabályi feltételei fennállnak, gazdálkodásában, a vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról, vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról, vagy ha a Bankkal szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen (egyéb) körülmény veszélyezteti. 6. Az Ügyfél köteles 3 munkanapon – határidős és opciós ügyletek kötése esetén 1 munkanapon – belül értesíteni a Bankot, ha nem érkezett meg időben valamely, általa a Banktól várt értesítés. E kötelezettség elmulasztása esetén a Bank nem felel az esetleg felmerült kárért. 7. Az Ügyfél kérésére a Bank a rendszeres értesítéseken túlmenő rendkívüli értesítéseket és tájékoztatásokat nyújt, az ezzel járó költségeket azonban az Ügyfél köteles viselni egyedi megállapodás szerint, ennek hiányában a Bank Kondíciós Listájában rögzített költségtételek megfizetésével. 8. Amennyiben a Bank írásbeli értesítését az Ügyfél által legutóbb megadott címre postai úton, általános küldeményként küldi, annak kézhezvételét a küldemény feladását követő ötödik naptári napon vélelmezni kell. A Bank által az Ügyfél fenti címére tértivevényes és/vagy ajánlott, avagy egyéb könyvelt levélpostai küldeményként postára adott értesítéseket, küldeményeket az Ügyféllel közöltnek, részére kézbesítettnek kell tekinteni akkor üzenetváltások esetében is, ha amelyek nem vezetnek a küldemény ténylegesen kézbesíthető nem volt, szóban forgó ügyletek megkötéséhez vagy arról a címzett nem szerzett tudomást, mégpedig az e küldeménynek az igazolt postára adása napjától számított ötödik napon. A Banknál az Ügyfél rendelkezésére tartott bármely értesítést a rendelkezésre tartás első napjától kezdődően kézbesítettnek kell tekinteni. A telefaxon küldött értesítés a Bank által az Ügyfél telefaxszámára történő sikeres továbbítást jelző visszaigazoláson megjelenő időpontban az Ügyfél részére kézbesítettnek minősülügyfélmegbízási szolgáltatások nyújtásához. 9. Az Ügyfél és a Bank között fennálló elektronikus kapcsolat esetén Bank az Ügyfélnek szóló értesítéseket Ügyfél elektronikus postaládájában helyezi el, és annak az Ügyfél általi kézhezvételét az elhelyezés időpontjában - melyet a Bank számítógépes rendszere minden esetben rögzít - vélelmezni kell. 10. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek bármely, a Bank számára releváns tájékoztatás hiányából, illetve a téves tájékoztatásból adódnak. 11. Az Ügyfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit a Bank titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely banki követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. 12. A tájékoztatási kötelezettség megszegése, illetve az üzleti könyvekbe történő betekintés megtagadása vagy akadályozása súlyos szerződésszegésnek minősül és az Ügyfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.

Appears in 1 contract

Samples: Business Regulations

Kapcsolattartás az Ügyféllel. 1. A Bank és az Ügyfél a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást késedelem nélkül - különösen telefon, telefax, vagy elektronikus üzenet útján - értesítik a közöttük lévő üzleti kapcsolat szempontjából jelentős körülményekről, tényekről. 2. A Bank és az Ügyfél haladéktalanul értesítik egymást nevük, székhelyük, illetve állandó lakhelyük megváltozásáról, valamint a személyüket, illetve jogi státusukat érintő minden egyéb változásról. Az e kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli. A jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet státusú Ügyfél az előzőekben felsoroltakon felül haladéktalanul köteles értesíteni a Bankot a képviselőinek megváltozásáról. 3. Ügyfél köteles levelezési, illetve értesítési címe megváltozásakor ezt a tényt Banknak a változás bekövetkeztét megelőző 5 banki nappal korábban bejelenteni, s egyúttal tájékoztatni Bankot az új levelezési és értesítési címről, valamint arról, hogy a változás mikor következik be. 4. Az Ügyfél köteles megadni minden, az ügylettel összefüggő adatot és felvilágosítást, amelynek rendelkezésre állását a Bank döntéséhez, az ügylet vagy az Ügyfél megítéléséhez szükségesnek tartja. 5. Az Ügyfél tudomásszerzését követő 1 munkanapon belül köteles a Bankot írásban értesíteni, ha ellene bárki felszámolási, illetve végrehajtási eljárást kezdeményezett, ha csőd, vagy felszámolási eljárást szándékozik kezdeményezni maga ellen, illetve ennek jogszabályi feltételei fennállnak, gazdálkodásában, a vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról, vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról, vagy ha a Bankkal szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen (egyéb) körülmény veszélyezteti. 6. Az Ügyfél köteles 3 munkanapon – határidős és opciós ügyletek kötése esetén 1 munkanapon – belül értesíteni a Bankot, ha nem érkezett meg időben valamely, általa a Banktól várt értesítés. E kötelezettség elmulasztása esetén a Bank nem felel az esetleg felmerült kárért. 7. Az Ügyfél kérésére a Bank a rendszeres értesítéseken túlmenő rendkívüli értesítéseket és tájékoztatásokat nyújt, az ezzel járó költségeket azonban az Ügyfél köteles viselni egyedi megállapodás szerint, ennek hiányában a Bank Kondíciós Listájában rögzített költségtételek megfizetésével. 8. Amennyiben a Bank írásbeli értesítését az Ügyfél által legutóbb megadott címre postai úton, általános küldeményként küldi, annak kézhezvételét a küldemény feladását követő ötödik naptári napon vélelmezni kell. A Bank által az Ügyfél fenti címére tértivevényes és/vagy ajánlott, avagy egyéb könyvelt levélpostai küldeményként postára adott értesítéseket, küldeményeket az Ügyféllel közöltnek, részére kézbesítettnek kell tekinteni akkor is, ha a küldemény ténylegesen kézbesíthető nem volt, vagy arról a címzett nem szerzett tudomást, mégpedig az e küldeménynek az igazolt postára adása napjától számított ötödik napon. A Banknál az Ügyfél rendelkezésére tartott bármely értesítést a rendelkezésre tartás első napjától kezdődően kézbesítettnek kell tekinteni. A telefaxon küldött értesítés a Bank által az Ügyfél telefaxszámára történő sikeres továbbítást jelző visszaigazoláson megjelenő időpontban az Ügyfél részére kézbesítettnek minősül. 9. Az Ügyfél és a Bank között fennálló elektronikus kapcsolat esetén Bank az Ügyfélnek szóló értesítéseket elsődlegesen a Bank által működtetett DirektNet (Internet Brókering) rendszerben, illetve az Ügyfél elektronikus postaládájában helyezi el, és annak az Ügyfél általi kézhezvételét az elhelyezés időpontjában - melyet a Bank számítógépes rendszere minden esetben rögzít - vélelmezni kell. 10. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek bármely, a Bank számára releváns tájékoztatás hiányából, illetve a téves tájékoztatásból adódnak. 11. Az Ügyfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit a Bank titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely banki követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. 12. A tájékoztatási kötelezettség megszegése, illetve az üzleti könyvekbe történő betekintés megtagadása vagy akadályozása súlyos szerződésszegésnek minősül és az Ügyfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzata

Kapcsolattartás az Ügyféllel. 1. A Bank és az Ügyfél a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást késedelem nélkül - különösen telefon, telefax, vagy elektronikus üzenet útján - értesítik a közöttük lévő üzleti kapcsolat szempontjából jelentős körülményekről, tényekről. 2. A Bank és az Ügyfél haladéktalanul értesítik egymást nevük, székhelyük, illetve állandó lakhelyük megváltozásáról, valamint a személyüket, illetve jogi státusukat érintő minden egyéb változásról. Az e kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli. A jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet státusú Ügyfél az előzőekben felsoroltakon felül haladéktalanul köteles értesíteni a Bankot a képviselőinek megváltozásáról. 3. Ügyfél köteles levelezési, illetve értesítési címe megváltozásakor ezt a tényt Banknak a változás bekövetkeztét megelőző 5 banki nappal korábban bejelenteni, s egyúttal tájékoztatni Bankot az új levelezési és értesítési címről, valamint arról, hogy a változás mikor következik be. 4. Az Ügyfél köteles megadni minden, az ügylettel összefüggő adatot és felvilágosítást, amelynek rendelkezésre állását a Bank döntéséhez, az ügylet vagy az Ügyfél megítéléséhez szükségesnek tartja. 5. Az Ügyfél tudomásszerzését követő 1 munkanapon belül köteles a Bankot írásban értesíteni, ha ellene bárki felszámolási, illetve végrehajtási eljárást kezdeményezett, ha csőd, vagy felszámolási eljárást szándékozik kezdeményezni maga ellen, illetve ennek jogszabályi feltételei fennállnak, gazdálkodásában, a vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról, vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról, vagy ha a Bankkal szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen (egyéb) körülmény veszélyezteti. 6. Az Ügyfél köteles 3 munkanapon – határidős és opciós ügyletek kötése esetén 1 munkanapon – belül értesíteni a Bankot, ha nem érkezett meg időben valamely, általa a Banktól várt értesítés. E kötelezettség elmulasztása esetén a Bank nem felel az esetleg felmerült kárért. 7. Az Ügyfélnek kötelessége a Bankot megbízásával egyidejűleg értesíteni minden olyan esetben, amikor a megbízás tárgyát képező kifizetés határidőhöz kötött, illetve amikor ezek esetleges késedelmes vagy téves helyre történő teljesítéséből a kamatveszteséget (költséget) meghaladó kár származna. Az előzőekben leírt károk bekövetkezése esetén a Bank csupán súlyos gondatlansága esetén felel. 8. Az Ügyfél kérésére a Bank a rendszeres értesítéseken túlmenő rendkívüli értesítéseket és tájékoztatásokat nyújt, az ezzel járó költségeket azonban az Ügyfél köteles viselni egyedi megállapodás szerint, ennek hiányában a Bank Kondíciós Listájában rögzített költségtételek megfizetésével. 89. Amennyiben a Bank írásbeli értesítését az Ügyfél által legutóbb megadott címre postai úton, általános küldeményként küldi, annak kézhezvételét a küldemény feladását követő ötödik naptári napon második munkanapon vélelmezni kell. A Bank által az Ügyfél fenti címére tértivevényes és/vagy ajánlott, avagy egyéb könyvelt levélpostai küldeményként postára adott értesítéseket, küldeményeket az Ügyféllel közöltnek, részére kézbesítettnek kell tekinteni még akkor is, ha a küldemény ténylegesen kézbesíthető nem volt, vagy arról a címzett nem szerzett tudomást, mégpedig az e küldeménynek az igazolt postára adása napjától számított ötödik napon. A Banknál az Ügyfél rendelkezésére tartott bármely értesítést a rendelkezésre tartás első napjától kezdődően kézbesítettnek kell tekinteniazt bármilyen okból nem venné át. A telefaxon Bármely postai úton küldött értesítés esetében a kiküldés időpontjára és megtörténtének tényére vonatkozóan a Bank által postakönyvében meghatározott időpont és a Bank postakönyvének adatai az Ügyfél telefaxszámára történő sikeres továbbítást jelző visszaigazoláson megjelenő időpontban az Ügyfél részére kézbesítettnek minősülirányadók. 910. Az Ügyfél és a Bank között fennálló elektronikus kapcsolat esetén Bank az Ügyfélnek szóló értesítéseket Ügyfél elektronikus postaládájában helyezi el, és annak az Ügyfél általi kézhezvételét az elhelyezés időpontjában - melyet a Bank számítógépes rendszere minden esetben rögzít - vélelmezni kell. 1011. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek bármely, a Bank számára releváns tájékoztatás hiányából, illetve a téves tájékoztatásból adódnak. 1112. A Bank nem felel azért, ha a megadott név, cím pontatlansága, változása miatt vagy más, a Bankon kívül álló okból az értesítés illetve tájékoztatás kézbesítése elhúzódik, vagy eredménytelen. 13. Az Ügyfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit a Bank titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely banki követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. 1214. A tájékoztatási kötelezettség megszegése, illetve az üzleti könyvekbe történő betekintés megtagadása vagy akadályozása súlyos szerződésszegésnek minősül és az Ügyfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.

Appears in 1 contract

Samples: Investment Services Business Rules

Kapcsolattartás az Ügyféllel. (1. ) A Bank az üzletszabályzat, a keretszerződés(ek) és az Ügyfél egyedi szerződés(ek) rendelkezéseinek, a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást késedelem nélkül - különösen telefon, telefax, vagy elektronikus üzenet útján - értesítik a közöttük lévő üzleti kapcsolat szempontjából jelentős körülményekről, tényekről. 2. A Bank és az Ügyfél haladéktalanul értesítik egymást nevük, székhelyük, illetve állandó lakhelyük megváltozásáról, valamint a személyüket, illetve jogi státusukat érintő minden egyéb változásról. Az e kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli. A jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet státusú Ügyfél az előzőekben felsoroltakon felül haladéktalanul köteles értesíteni a Bankot a képviselőinek megváltozásáról. 3. Ügyfél köteles levelezési, illetve értesítési címe megváltozásakor ezt a tényt Banknak a változás bekövetkeztét megelőző 5 banki nappal korábban bejelenteni, s egyúttal tájékoztatni Bankot az új levelezési és értesítési címről, valamint arról, hogy a változás mikor következik be. 4. Az Ügyfél köteles megadni mindenjogszabály előírásainak megfelelően, az ügylettel összefüggő adatot és felvilágosítást, amelynek rendelkezésre állását a Bank döntéséhezalábbi módokon tarthat kapcsolatot az Ügyféllel: a. Személyesen, az ügylet vagy az Ügyfél megítéléséhez szükségesnek tartja.üzleti órák alatt 5b. Írásban i. Levélben ii. Az Ügyfél tudomásszerzését követő 1 munkanapon belül köteles Telefaxon iii. e-mailben iv. Elektronikus szolgáltatási szerződés esetében a Bankot írásban értesíteni, ha ellene bárki felszámolási, illetve végrehajtási eljárást kezdeményezett, ha csőd, vagy felszámolási eljárást szándékozik kezdeményezni maga ellen, illetve ennek jogszabályi feltételei fennállnak, gazdálkodásában, mindenkori ilyen szerződésekre vonatkozó értesítési szabályok szerint, c. Telefonon (szóban) d. Hirdetmény útján e. Dokumentumoknak a vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról, vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról, vagy ha a Bankkal szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen bank honlapján történő elérhetővé tétele útján (egyéb2) körülmény veszélyezteti. 6. Az Ügyfél köteles 3 munkanapon – határidős és opciós ügyletek kötése esetén 1 munkanapon – belül értesíteni a Bankot, ha nem érkezett meg időben valamely, általa a Banktól várt értesítés. E kötelezettség elmulasztása Jogszabály kötelező rendelkezése esetén a Bank nem felel az esetleg felmerült kárértb.ii - d pontjai szerinti kapcsolattartás esetében is minden a jogszabályban meghatározott levelezést postai úton is megküld az Ügyfélnek. 7. (3) A Bank az b.ii - c pontjaiban meghatározott módon kizárólag kifejezetten ilyen tartalmú írásbeli megállapodás esetén tart kapcsolatot és csak az írásbeli megállapodásban meghatározott terjedelemben. (4) Az Ügyfél kérésére a Bankkal csak kifejezetten ilyen tartalmú megállapodás esetén levelezhet a postai úttól eltérő módon. A postai küldemények megérkezésének időpontjára minden esetben a Bank postakönyve, nyilvántartása az irányadó, kivéve, ha a kézbesítés időpontját jogszabály kógens rendelkezése határozza meg. A nem postai úton küldött küldemények minden esetben a Bank nyilvántartása szerinti időpontban tekintendők megérkezettnek. (5) Ahol a jogszabály a Bank tájékoztatási kötelezettségének tartós adathordozón teljesítendő teljesítését írja elő, a Bank a rendszeres értesítéseken túlmenő rendkívüli értesítéseket és tájékoztatásokat nyújttájékoztatást a dokumentum személyes átadásával, levélben, ill. az ezzel járó költségeket azonban az Ügyfél köteles viselni egyedi megállapodás szerint, ennek hiányában Ügyfelek széles körét illető tájékoztatás esetén (pl. ügyletkötést megelőző tájékoztatási kötelezettség) a dokumentumnak a Bank Kondíciós Listájában rögzített költségtételek megfizetésével. 8. Amennyiben a Bank írásbeli értesítését az Ügyfél által legutóbb megadott címre postai úton, általános küldeményként küldi, annak kézhezvételét a küldemény feladását követő ötödik naptári napon vélelmezni kellhonlapján történő elérhetővé tétele útján teljesíti. A Bank által jogszabály a tartós adathordozón történő értesítést írja elő az Ügyfél fenti címére tértivevényes és/vagy ajánlottügyfél minősítéséről, avagy egyéb könyvelt levélpostai küldeményként postára adott értesítéseketa minősítésben bekövetkezett bármilyen változásról, küldeményeket az Ügyféllel közöltneka minősítés megváltoztatásáról szóló tájékoztatás, részére kézbesítettnek kell tekinteni akkor isügyletkötést megelőző tájékoztatási kötelezettség, ha a küldemény ténylegesen kézbesíthető nem volt, vagy arról a címzett nem szerzett tudomást, mégpedig az e küldeménynek az igazolt postára adása napjától számított ötödik napon. A Banknál az Ügyfél rendelkezésére tartott bármely értesítést a rendelkezésre tartás első napjától kezdődően kézbesítettnek kell tekinteni. A telefaxon küldött értesítés a Bank által az Ügyfél telefaxszámára történő sikeres továbbítást jelző visszaigazoláson megjelenő időpontban az Ügyfél részére kézbesítettnek minősül. 9. Az Ügyfél és a Bank között fennálló elektronikus kapcsolat esetén Bank az Ügyfélnek szóló értesítéseket Ügyfél elektronikus postaládájában helyezi elmegbízás végrehajtásával kapcsolatos tájékoztatás, és annak az Ügyfél általi kézhezvételét az elhelyezés időpontjában - melyet a Bank számítógépes rendszere minden esetben rögzít - vélelmezni kelllegalább évente egy értékpapírszámla kivonat esetében. 10. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek bármely, a Bank számára releváns tájékoztatás hiányából, illetve a téves tájékoztatásból adódnak. 11. Az Ügyfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit a Bank titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely banki követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja. 12. A tájékoztatási kötelezettség megszegése, illetve az üzleti könyvekbe történő betekintés megtagadása vagy akadályozása súlyos szerződésszegésnek minősül és az Ügyfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.

Appears in 1 contract

Samples: Investment Services and Supplementary Services Business Regulations