Kockázati díjak korrekciójának közös szabályai mintaszakaszok

Kockázati díjak korrekciójának közös szabályai. Az alapdíjtétel korrekciójának mértéke egy alkalommal 30%-nál magasabb nem lehet. Egy adott szerződésben megjelölt biztosított egészségi ál- lapotának változása önmagában nem eredményezi az adott szerződésben szereplő élet-, baleset- és egészségbiztosítá- si szolgáltatások alapdíjtételének módosítását. Az alapdíjtétel korrekciójáról a biztosító a szerződőt a vál- toztatás hatálybalépése előtt legalább 30 nappal, postai le- vélben vagy – előzetes hozzájárulás esetén – elektronikus levélben tájékoztatja. Az alapdíjtételek korrekciója esetén a biztosító a szerző- dő fél részére rendkívüli felmondási lehetőséget biztosít. Amennyiben a szerződő a biztosító által közölt, a kockázati díj emelkedésével járó korrekció esetében a biztosítási szer- ződését nem kívánja fenntartani, úgy a biztosító által közölt módosítás hatálybalépését megelőző 5. napig a biztosítóhoz eljuttatott írásbeli, rendkívüli felmondással jogosult a bizto- sítási szerződést a következő évfordulóval megszüntetni. A biztosító ebben az esetben a szerződő részére a befektetési egységek aktuális értékét fizeti ki. A befektetési egységek aktuális értékének meghatározá- sához a biztosító a befektetési egységeknek a szerződés megszüntetésének évfordulójára érvényes árfolyamát al- kalmazza. Amennyiben a szerződő a felmondásra nyitva álló határidőn belül nem él a felmondási jogával, úgy a biztosítási szerző- dés – a módosított rendelkezésekkel – hatályban marad.

Related to Kockázati díjak korrekciójának közös szabályai

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Kockázatkizárás (kockázatból kizárt események) Nem terjed ki a biztosítás

  • SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK HAVI DÍJAK:

  • Üzleti előfizetőkre vonatkozó különös szabályok 2.1.4.1. Azon üzleti előfizető esetében, amelynek foglalkoztatotti létszáma legalább 50 fő és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legalább 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. előfizetői szerződéssel kapcsolatos, valamint a 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet rendelkezéseitől.

  • Jogorvoslati kérelmek benyújtása A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.

  • A szolgáltatás különös szabályai Ha a helyiség – mennyezetének és egyik oldalfalának; vagy – két oldalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása károsodik, a biztosító a helyiség egész felületének helyreállítási költségeit téríti meg. A biztosító avult értéken téríti meg: – A biztosított melléképületek és építmények kárainak helyreállítá- si költségeit, amelyek avultsága a kár időpontjában meghaladta a 75%-ot. – Vályogból vagy döngölt falból, illetve az előbbiek vegyes alkal- mazásával készített melléképületek árvíz, felhőszakadás és veze- tékes vízkár által okozott részleges vagy teljes károsodásának helyreállítási, illetve újraépítési költségeit. – A 85%-osnál nagyobb elhasználtságú (avult) ingóságok kárainak helyreállítási, illetve pótlási költségeit. A káridőponti avult érték kiszámításának alapja a károsodott épület, épít- mény, ingóság műszaki jellemzőivel azonos módon kivitelezett épület, épít- mény, ingóság káridőponti újraépítési, illetve újra beszerzési költsége, ami- ből le kell vonni a kár időpontjában fennálló időközbeni elhasználódás mér- tékének megfelelő összeget. A hazai kereskedelmi forgalomban beszerezhetetlen vagyontárgyak javítás- sal helyre nem állítható kára esetén a biztosító a belföldön kapható azonos vagy hasonló vagyontárgy beszerzési árát veszi alapul a biztosítási szolgál- tatás megállapításánál. Bérelt, kölcsönvett vagy megőrzésre átvett vagyontárgyak károsodása ese- tén a kárt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a biztosí- tott felelősséggel tartozik. Nem téríti meg a biztosító: – a biztosítás megkötésekor már meglévő olyan hibák és hiányos- ságok miatt keletkezett károkat, amelyekről a biztosított (szer- ződő) tudott vagy tudnia kellett; – a biztosítási események által közvetlenül kiváltott azon károkat, amelyek az épület avultságával, karbantartásának elmulasztásá- val, a kivitelezés szakszerűtlenségével vagy az építési szabályok be nem tartásával okozati összefüggésben következnek be. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a sorozathoz (garnitúrához), készlethez, gyűjteményhez tartozó egyes darabok károsodása estén arra az anyagi hátrányra, amely a felsoroltak megcsonkulása miatt következett be, továbbá az úgynevezett előszereteti értékre sem.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.