A telefonszolgáltatásra vonatkozó speciális rendelkezések (1) Az előfizetői jogviszony megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles igazolást kiállítani, melyben feltünteti a Szolgáltató megnevezését, székhelyét, az Előfizető nevét, a helyhez kötött telefonállomás kapcsolási számát, a felszerelés helyét, valamint a befizetett díj, vagy díjelőleg összegét és a befizetés dátumát, illetve – ha történt ilyen – a Szolgáltató által visszafizetett összeg nagyságát és a visszafizetés dátumát (2) Ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást más szolgáltatóval az előfizetői hurok átengedésére kötött szerződés alapján nyújtja, köteles az Előfizetőt az előfizetői hurok átengedésére irányuló szerződés felmondásáról az (1) bekezdésben írott módon haladéktalanul értesíteni.
A Felek jogai és kötelezettségei 7.1. A Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtása során jogosult közreműködőt igénybe venni, mely közreműködő magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. 7.2. A Szolgáltató az egészségügyi szolgáltatási tevékenysége során mindig a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó érdekeinek figyelembevételével, a tőle elvárható legnagyobb körültekintéssel és gondossággal köteles eljárni, azonban (gyógy)eredmény megvalósítására (az általa nem befolyásolható és előre nem látható számos körülmény miatt) nem tud kötelezettséget vállalni. 7.3. Egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele esetén a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles az előzetesen lefoglalt időpontját 15 perccel megelőzően megérkezni és bejelentkezni a Medicover EÜ Intézmény fogadópultjánál/recepciójánál. Bármely okból bekövetkező késés esetén – a soron következő időpontok tartása miatt – a Szolgáltató az adott időpontban nem köteles szolgáltatást nyújtani. Ez esetben a Szolgáltató új időpontot biztosít Call Centerén keresztül történő időpontfoglalás keretében. 7.4. A gondos tervezés és az időpontok szigorú tartása ellenére is előfordulhat, hogy a szolgáltatásnyújtásban csúszás alakul ki. Ebben az esetben a Szolgáltató csak késedelemmel tudja fogadni a Szerződőt, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozót, vagy a Szolgáltató új időpont foglalását biztosítja Call Centerén keresztül. A késedelemből eredő esetleges károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a késedelem neki felróható okból következett be. 7.5. Amennyiben a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó bármely okból nem jelenik meg és jelentkezik be időben vagy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó oldaláról felmerülő bármely okból az egészségügyi Szolgáltatás nem nyújtható, a vizsgálat nem folytatható le, (így különösen, de nem kizárólagosan, ha az egészségügyi ellátáshoz adott beleegyezését alapos ok nélkül visszavonja, vagy ha nem működik együtt az egészségügyi személyzettel, vagy ha magatartásával akadályozza vagy megnehezíti a szolgáltatásnyújtást stb. – ide nem értve az orvosilag indokolt lemondás esetét) akkor az előzetesen befizetett összeg nem jár vissza, azt a Szolgáltató a fel nem használt időpont, el nem végzett vizsgálat miatti kiesés okán, kártérítés iránti követelésének kielégítésére jogosult felhasználni. 7.6. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos orvosválasztási joga a Szolgáltató működési rendjének függvényében, a Szolgáltató által biztosított keretek között gyakorolható. 7.7. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó az egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele során köteles a Szolgáltató működési rendjét, közzétett házirendjében foglaltakat tiszteletben tartani. 7.8. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles a Szolgáltatóval együttműködni, és tájékoztatni minden olyan körülményről, amely szükséges a kórtörténet megállapításához, a vizsgálat elvégzéséhez, kezelés folytatásához, így különösen: korábbi betegségeiről, kezeléseiről, beavatkozásairól, szedett gyógyszerekről és egyéb készítményekről, továbbá gyógyszerek egyes összetevőivel szembeni érzékenységéről, valamint egészségkárosító kockázati tényezőkről (pl.: életmóddal kapcsolatos károsító szokásokról). A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles továbbá tájékoztatni a Szolgáltatót minden olyan körülményről, amely mások életét, vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen fertőző betegségéről, illetőleg annak gyanújáról. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért, amelyek bekövetkezése arra vezethető vissza, hogy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a jelen ÁSZF és a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tett eleget. 7.9. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a Medicover EÜ Intézményekben köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a többi Ügyfél nyugalmát, ellátását zavarja. 7.10. A Medicover EÜ Intézmények területére élő állatot bevinni tilos, ide nem értve a vonatkozó jogszabály szerinti segítő kutyát (pl.: vakvezető kutya).
A NYERTES AJÁNLATTEVŐ/GAZDASÁGI SZEREPLŐ NEVE ÉS CÍME BUDMÁRK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Xxxxx Xxxxxx u. 16. 1029 Budapest MAGYARORSZÁG E-mail: xxxxxxx@xxxxxxx.xx Tel. +00 000000000 Fax +00 00000000
A Szerződő Felek Speciális Kötelezettségei A szerződő felek bármelyike kérheti a kár okának és összegének független szakértő által történő megállapítását. A szakértői eljárás költségei – egyéb megállapodás hiányában – a megbízót terhelik. A szerződés hatálya alatt a biztosított (szerződő fél) nyilatkozata a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha – az a biztosító valamely ügyfélszolgálati irodájába vagy a biztosí- tó postacímére (1380 Budapest, Pf. 1049) beérkezik vagy – a XxxxxxxxXxxxxx.xx oldalon elérhető egyes funkciók használa- ta során az oldal külön képernyőfelületén jóváhagyott és végle- gesített megbízás esetében a rendszer közli a megbízás átvételé- nek a tényét. A biztosító az átvétel tényét e-mail üzenet formá- jában jelzi a felhasználónak. E rendelkezéseket kell alkalmazni a biztosító tudomásszerzésének joghatályára is.
A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.
Az elektronikus levelezésre vonatkozó irányelvek 4.1. Nem szabad a szolgáltató hálózatát vagy szervereit nagy terjedelmű vagy nagy mennyiségű levelek, illetve kéretlen kereskedelmi üzenetek (együttesen spam) küldésére használni. Ilyenek minősülhetnek többek közt a kereskedelmi reklámok, tájékoztató bejelentések, karitatív kérések, aláírásgyűjtések és politikai vagy vallási röpiratok. Hasonló tartalmú üzeneteket csak akkor szabad küldeni, ha valaki ezeket kifejezetten igényli (l. elektronikus kereskedelmi törvény). 4.2. Tilos a szolgáltató hálózatát vagy szervereit kéretlen, nagy mennyiségű, illetve kereskedelmi elektronikus levelekre való válaszok begyűjtésére használni. Tilos a szolgáltató hálózatán igénybe vett bármely szolgáltatást a 4.1. pontban leírt módon reklámozni. 4.3. Tilos hamisítani, megváltoztatni vagy eltávolítani az elektronikus levél fejlécét. 4.4. Nem szabad számos kópiát küldeni azonos vagy nagyon hasonló levelekből. Ugyancsak tilos igen hosszú üzenetek vagy fájlok küldése egy címzettnek a levelező szerver, illetve a felhasználói hozzáférés megbénítása szándékával (mail bombing). 4.5. Nem szabad küldeni, illetve továbbítani "hólabda" levelezést (chain letters, olyan üzenet mely tartalmazza azt, hogy a címzettje azt küldje tovább másoknak), vagy hasonló üzeneteket, függetlenül attól, hogy ezekben folyamodnak-e pénzért, illetve egyéb értékért, vagy sem valamint függetlenül attól, hogy a címzettek kívánnak-e vagy sem ilyen leveleket kapni, kivéve, ha a címzett előzetesen hozzájárult az ilyen levelek küldéséhez. 4.6. A szolgáltató hálózatát és szervereit nem szabad olyan más Internet szolgáltatótól küldött levelekre való válaszok fogadására használni, mely levelek megsértik a jelen Szolgáltatási irányelveket vagy a másik Internet szolgáltató szolgáltatási irányelveit. 4.7. Amennyiben valaki egy másik Internet szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe egy, a szolgáltatónál elhelyezett web lap reklámozására, úgy köteles olyan reklámozási technikákat alkalmazni, melyek megfelelnek a jelen Szolgáltatási irányelveknek.
Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi. 6.1.2.2. A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, mely nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza: - az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza a) az Előfizető nevét, értesítési címét , telefonszámát vagy más elérhetőségét, b) az előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, az előfizetői azonosító számot, c) a hibajelenség leírását, d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra), - a Szolgáltató hibaelhárítási eljárása alapján tartalmazza e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,
Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, xxxxxxxx 00 6.1. A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 35 6.2. Az előfizetői jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 39 6.3. Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 41 6.4. Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 44 6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 47 6.6. Tájékoztatás a szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 47
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét? Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.