Közszolgáltatási Kötelezettség definíciója

Közszolgáltatási Kötelezettség a Közszolgáltatónak a Szerződés 2.1-2.3. pontjában meghatározott közszolgáltatások nyújtására vonatkozó kötelezettsége;
Közszolgáltatási Kötelezettség a légi fuvarozókra háruló bármely arra vonatkozó kötelezettség, hogy a meghatározott útvonalon minimális menetrendszerű légi szolgáltatást biztosítsanak, megfelelve a folyamatosságot, a rendszerességet, az árképzést és a minimális kapacitást érintő olyan rögzített előírásoknak, amelyeknek a légi fuvarozók nem tennének eleget, ha kizárólag üzleti érdekeiket vennék figyelembe. Az érintett fél a légi fuvarozók számára közszolgáltatási kötelezettségeik teljesítése fejében kompenzációt nyújthat;
Közszolgáltatási Kötelezettség olyan általános érdekű személyszállítási közszolgáltatások nyújtására vonatkozó kötelezettség, amelyeket egy szolgáltató – amennyiben saját gazdasági érdekeit venné figyelembe – ellenszolgáltatás nélkül nem, vagy nem olyan mértékben vagy nem ugyanolyan feltételekkel végezne el (1370/2007/EK rendelet 2. cikk e) pont). Megrendelő megbízza a Szolgáltatót, hogy Várpalota város közigazgatási területén – a jelen megállapodás mellékletében részletezett autóbusz hálózaton, a jóváhagyott menetrend szerint – helyi járatokat közlekedtessen és elvégezze a helyi személyszállítással összefüggő egyéb tevékenységeket. Megrendelő a Szolgáltatónak ajánlja fel a szerződés érvényessége alatt az újabb utazási igények ellátását is. Más részére megbízást csak akkor ad, pályázatot csak akkor ír ki, illetve arra szerződést csak akkor köt, ha a Szolgáltató a feladatot nem vállalja. A 2019. január 1-jei állapot szerinti vonalhálózati térkép, az indított járatokat tartalmazó menetrend és a közszolgáltatási feladatokat összesítő táblázat a szerződés 1/a, 1/b, 1/c. sz. melléklete. Amennyiben a Megrendelő valamely részterületen a későbbiekben közszolgáltatási kötelezettséget kíván előírni, közös egyeztetést és kölcsönös aláírást követően azt elkülönítetten és tételesen e szerződés mellékletében kell szerepeltetni. A Szolgáltató vállalja az előzetesen meghatározható és időszakosan jelentkező forgalmi igényekhez való rendkívüli, vagy menetrendi alkalmazkodást, rendezvényekhez kapcsolódó személyszállítás megszervezését és lebonyolítását. Az ebből adódó a szerződéshez viszonyított kapacitás- vagy teljesítmény-eltérés illetve közlekedési rend megváltoztatása nem minősül a szerződésben foglaltak megsértésének. (A tervezhető esetekre a Megrendelő és a Szolgáltató külön is megállapodik.) Szolgáltató által a szolgáltatás során végzett kiegészítő szolgáltatások:

Examples of Közszolgáltatási Kötelezettség in a sentence

  • Amennyiben a várható alulkompenzáció miatti likviditási hiány veszélyeztetné a Közszolgáltatási Kötelezettség teljesítését, Közszolgáltató az Éves Közszolgáltatási Terv módosítását jogosult kezdeményezni.

  • Közszolgáltató köteles tervezetében olyan javaslatokat tenni, amelyek elősegítik a Közszolgáltatási Kötelezettség minél magasabb színvonalon és/vagy alacsonyabb költségszinten, illetve nagyobb hatékonysággal történő teljesítését.

  • A Közszolgáltató a Szerződést kizárólag abban az esetben jogosult az Önkormányzathoz címzett egyoldalú nyilatkozattal, azonnali hatállyal megszüntetni, ha az Önkormányzat a Szerződésben vállalt fizetési kötelezettségét annak esedékességekor nem teljesíti oly módon, hogy az a Közszolgáltatási Kötelezettség teljesítését ellehetetleníti, és a mulasztását az Önkormányzat a Közszolgáltató felszólítását követő 30 napon belül nem orvosolja.

  • Közszolgáltató jogosult arra, hogy Közszolgáltatási Kötelezettsége teljesítése érdekében egy vagy több Közreműködőt vegyen igénybe, ha ezáltal a Közszolgáltatási Kötelezettség teljesítésének hatékonysága, illetve minősége javul és/vagy költségei csökkennek.

  • Közszolgáltató a Közszolgáltatási Kötelezettség teljesítése ellentételezéseként Kompenzációra jogosult, illetve az Önkormányzat a Kompenzáció teljesítésére köteles a Szerződésben meghatározott feltételekkel, ha a közszolgáltatással érintett feladatokkal közvetlenül vagy közvetett kapcsolatban felmerült és a Szerződés szerint számított költségek és ráfordítások Ésszerű Nyereséggel növelt összege meghaladja a közszolgáltatással kapcsolatban elszámolt bevételeket.

  • Az Önkormányzat jogosult az Éves Közszolgáltatási Tervben nem rögzített, a Terv elfogadásának időpontjában előre nem látható, de az Önkormányzat számára a külső feltételek változása miatt szükségessé váló, soron kívüli, a Közszolgáltatási Kötelezettség körébe tartozó eseti feladatok elvégzésével is megbízni a Közszolgáltatót („Egyedi Tárgyéven Belüli Közszolgáltatási Megbízások”) azzal, hogy ezen Egyedi Tárgyéven Belüli Közszolgáltatási Megbízásoknak a Szerződéssel összhangban kell állniuk.

  • Közszolgáltató köteles a Közszolgáltatási Kötelezettség teljesítéséről évente a végleges éves elszámolással egyidejűleg az Önkormányzatot tájékoztatni.

  • A közreműködő igénybevétele nem növelheti a Közszolgáltatási Kötelezettség Ellentételezésének mértékét, közreműködő esetén az alvállalkozói számla tovább számlázás esetén nem növelhető.

  • Közszolgáltató a Szerződés keltének napján az alábbi nyilatkozatot teszi: Közszolgáltató rendelkezik minden olyan, jogszabály által előírt engedéllyel, amely a Közszolgáltatási Tevékenység folytatásához szükséges; Közszolgáltató rendelkezik a Közszolgáltatási Kötelezettség teljesítéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel; Közszolgáltató az Nvtv 11.

  • Tartalmazza a Közszolgáltatási Kötelezettség és Egyéb Tevékenység teljes bevételét és költségét.


More Definitions of Közszolgáltatási Kötelezettség

Közszolgáltatási Kötelezettség a Közszolgáltatónak a Szerződés 5.2. pontjában (Közszolgáltatási Kötelezettség) meghatározott kötelező vagy önként vállalt önkormányzati közszolgáltatások ellátására vonatkozó kötelezettsége, mely két részből áll: egyrészt a közfeladatok tényleges ellátása közvetlenül az Önkormányzattól származó bevételeiből, másrészt a közfeladatok működtetésével kapcsolatok szervezési, koordinációs, ellenőrzési, végrehajtási feladatok, melyek egyben együtt általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősülnek;

Related to Közszolgáltatási Kötelezettség

  • kötelezettségvállalás országa bármely fajta gépjármű biztosítása esetén a

  • Átadó szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését, illetve módosítását követően az előfizetői számát egy másik szolgáltatóhoz viszi át;

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés ÉLET-ERŐ GYÓGYFORRÁS KFT. Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz b 18 000 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés ELMŰ - ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. Villamosenergia beszerzés 2019-2020. 13 749 744 2019.07.30 2020.09.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Hajdú-Coop Zrt. Tej, tejtermékek adásvétele 15 518 165 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdú-Coop Zrt. Szárazáru termékek adásvétele 18 781 254 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdúsági Sütődék Kft. Kenyér és pékáru termékek adásvétele 8 649 389 2019.12.30 2020.11.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Mikáczó Kft. Hús és húskészítmény termékek adásvét 37 297 292 2020.01.27 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MORTAK FRUIT Kft Zöldség, gyümölcs beszerzése 25 320 040 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Naturice Kft. Mirelit termékek adásvétele 13 094 090 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés NKM Energia Zrt. Földgáz beszerzés 2019-2020. 9 858 326 2019.10.30 2020.11.02 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés PRÍMAENERGIA ZRT. Tartályos PB gáz Szerep-Hosszúhát 16 000 000 2013.12.30 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Püspökladányi Városüzemeltető Kft. Háztartási szennyvízideiglenes begyűjtés 5 974 278 2016.01.01 2021.01.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Takarítási feladatok ellátása Báránd, Szer 32 828 772 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Karbantartási, fűtési, parkfenntartási szol 30 248 064 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Tömb 2002 Szolgáltató Kft. összesen: 63 076 836 Bihari Egyesített Szociális Intézmény 675354 Xxxxxxx Xxxxx Csatornamosatás és szippantás 6 900 000 2019.12.30 2020.12.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Best Clean Best Kft Tisztító szerek és eszközök beszerzése és 7 329 531 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Best Clean Best Kft Személyi higiénés szerek-eszközök besze 5 400 000 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Hődíj 25 743 371 2015.02.24 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbizto- sítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telep- hellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárren- dezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • Szolgáltató a jelen ÁSZF 1. pontjában megjelölt társaság.

  • Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben szabályozott elektronikus hírközlési (műsorterjesztési) szolgáltatás.

  • határon átnyúló szolgáltatás a Bit.-ben meghatározott fogalom;

  • Földrajzi kitettség nem koncentrált Szektoriális kitettség: nem koncentrált A táblázatban használt jelölések: • – jellemző; – nem számottevő. (Részletes információ a BRÁF II.2. fejezetében található) Az eszközalap befektetési politikája elsősorban a fejlett nemzetközi rész- vénypiacok növekedését használja ki. Az eszközalapot alkotó kollektív befektetési formák és egyedi részvények úgy kerülnek kiválasztásra, hogy az eszközalapot közvetlenül, vagy indirekt módon elsősorban az OECD országokban kibocsátott értékpapírok alkossák. Az eszközalap kezelése során a részvény befektetési alapok súlya a lehető legmagasabb (célzottan 95%-os), de – szükség szerint – az eszközalap kisebb mértékben készpénzt vagy bankbetétet is tartalmazhat. Az eszközalap kezelőjének csak értékpapír vételi és eladási ügyletek en- gedélyezettek, az eszközalap portfóliójával kapcsolatban nem megen- gedett az értékpapír-kölcsönzés, sem az ehhez kapcsolódó visszavásár- lási megállapodások kötése. Lehetőség van azonban fedezeti, arbitrázs, vagy a portfolió hatékony kialakítását elősegítő származtatott ügyletek kötésére. A vagyonkezelő a célzott eszközalap-összetételtől a mindenkori piaci helyzet és várakozásai függvényében a befektetési politikában megha- tározott minimum-maximum értékek között eltérhet. Az eszközalap magyar forintban, vagy külföldi devizában nyilvántartott eszközöket is tarthat; utóbbi esetben a vagyonkezelő a devizakockázatot részben, vagy egészben fedezi. Az eszközalap elszámolása és nyilvántartása forintban történik

  • Kamatfelár-változtatási mutató a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

  • Földrajzi kitettség Kötvény befektetések Magyarország Részvény befektetések: nem koncentrált

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • Közeli hozzátartozó a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő, és a testvér.

  • Átvevő szolgáltató az a szolgáltató, amelynek jövőbeni előfizetője az előfizetői szerződés megkötésének keretében számát egy másik szolgáltatótól hozza át;

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • Kamatváltoztatási mutató a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám.

  • Adatfeldolgozás az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.

  • Adatfeldolgozó az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alap- ján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskö- tést is – személyes adatok feldolgozását végzi.

  • Befektetési jegy, egyéb kollektív befektetési értékpapírok 0,00% 0,00% 20,00% 0,00% Származtatott ügyletek* 0,00% 0,00% 30,00% 0,00% A befektetési alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxx.xx, xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx *A Likvid eszközök, illetve a Származtatott ügyletek negatív részarányt is mutathatnak, mert ezekben a kötelezettségek is kimutatásra kerülnek.

  • Nagyvízi meder a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló terület, amelyet az árvíz levonulása során a víz rendszeresen elborít. A nagyvízi meder területét a mértékadó árvízszint, vagy az eddig előfordult legnagyobb árvízszint közül a magasabb jelöli ki. A nagyvízi meder rendeltetése a mederből kilépő árvizek és a jég levezetése.

  • Fogyasztói szerződés olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

  • Késleltetés-ingadozás (Körbejárási) A Yettel nem vállal a késleltetés- ingadozásra (körbejárási) vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket. Csomagvesztés A Yettel nem vállal a csomagvesztésre vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket.

  • Kedvezményezett Az a jogalany, aki a fizetési művelet tárgyát képező pénz jogosultja.

  • rendeltetés helye szerinti tagállam gépjármű tulajdonjogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtartam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országától eltérő – tagállam,

  • Ügymenet kiszervezése a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.

  • Adatkezelő az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyi- séggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy mások- kal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.

  • Hibabejelentés a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik. Kizárt esetek különösen: − előfizetői végberendezés hibája, − ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés – a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt – nem lehetséges a megkívánt időben, − ha az előfizető kéri a javítás elhalasztását.