Kárbiztosítás esetén mintaszakaszok

Kárbiztosítás esetén. Amennyiben a károsodott vagyontárgy helyreállítása az időközben meg- változott hatósági előírás, szabvány vagy Európai Uniós követelmények miatt nem végezhető el annak eredeti állapotára, akkor a biztosítási össze- gen belül az előírások változása miatti többletköltséget is megtéríti a bizto- sító, biztosítási összegen belül legfeljebb a károsodott vagyontárgy újraépí- tési/beszerzési értékének 10%-áig. Káresemény bekövetkezésekor a biztosító által adott utasítás szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint az ügyfél köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költ- ségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Továbbá a biztosító a biztosítási összegen felül megtéríti a biztosítási ese- ménnyel okozati összefüggésben szükségszerűen, indokoltan felmerült és igazolt alábbi költségeket is. Alulbiztosítás esetén mindkét esetben a biztosító a költségeket aránylago- san téríti meg.
Kárbiztosítás esetén. Amennyiben a helyiség – mennyezetének és egyik oldalfalának; – vagy két oldalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása károsodik, a biztosító a helyiség egész felületének helyreállítási költségeit téríti meg. Bérelt, kölcsönvett vagy megőrzésre átvett vagyontárgyak károsodása ese- tén a kárt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a biztosí- tott felelősséggel tartozik.

Related to Kárbiztosítás esetén

  • Biztosítási esemény (1) Ha a biztosítás hatálya alatt külföldön a Biztosítottal szemben az általa – az alábbiakban felsorolt minôségekben – gondatlanul elkövetett szabálysértés vagy bûncselekmény miatt az elkövetés helyén eljárás vagy az okozott károk megtérítésére vonatkozóan polgári per indul:

  • Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás Halál: A Biztosító megfizeti a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a Biztosítási Esemény bekövetke- zésének napján fennálló tartozását.

  • Biztosítási események 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a személysérüléses – beleértve a sérelmi díjként jogszerûen megállapított igényeket is – és szerzôdésen kívül, kizárólag az Európai Unió tagállamainak területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított, mint

  • A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.

  • A biztosítási esemény A biztosító kockázatviselése azokra a biztosítás eseményekre terjed ki, amelyeket a szerződés vagy a különös feltételek meghatároznak, és amelyeknek a bekövetkezése esetére a biztosító a biztosítási összeg vagy annak egy része megfizetésére vállalt kötelezettséget.

  • A biztosítási események Z.10.6.1. Jelen feltételek szempontjából a baleset az a hirtelen fellépő, egyszeri, külső fizikai és/vagy kémiai behatás, amely a biztosítottat akaratától függetlenül a kockázat- viselés tartama alatt éri, és amellyel összefüggésben a biztosított egészségkárosodást szenved, illetve, amely a biztosított halálát okozza.

  • A biztosító és a viszontbiztosító üzleti titka A biztosító, a viszontbiztosító, valamint ezek tulajdonosa, a biztosítóban, a viszontbiztosítóban részesedést szerezni kívánó személy, a vezető állású személy, egyéb vezető, valamint a biztosító és a viszontbiztosító alkalmazottja, megbízottja köteles a biztosító és a viszontbiztosító működésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti titkot – időbeli korlátozás nélkül – megőrizni. A Bit. 144. §-ban előírt titoktartási kötelezettség nem áll fenn a feladatkörében eljáró

  • A biztosító megtérítési igénye A biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan maga- tartása sem mentesíti a biztosítót a szolgáltatási kötele- zettsége alól a károsulttal szemben. A biztosító azonban a kifizetett összeg megtérítését követelheti a biztosítottól, ha az a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul, jog- ellenesen okozta.

  • A Biztosító teljesítésének esedékessége (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi okmány beérkezését követô 15 munkanapon belül – amennyiben a jogalap fennáll – teljesíti, vagy annak elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 6.1. Megszűnik a biztosítási szerződés