Kárbejelentéshez szükséges dokumentumok A biztosító a fizetési kötelezettségének teljesítéséhez az eset körülmé- nyeire, a bizonyítási teherre és a rendeltetésszerű joggyakorlás követel- ményére is figyelemmel – a különös biztosítási feltételekben felsorolt iratokon túl – az alábbi iratok bemutatását kérheti: – írásbeli kárbejelentést a kár okának, mértékének, időpontjának fel- tüntetésével; – a bekövetkezett károsodás okát, mértékét igazoló dokumentumokat; – összegszerűen meghatározott, adatokkal alátámasztott írásbe- li szolgáltatási igényt; – a vagyontárgy értékét, a biztosítási összeg nagyságát igazoló dokumentumokat (számlát, szerződést, vállalkozás esetén a kár előtti éves leltárt és a kár utáni leltárt is); – tűz- és robbanáskár esetén a tűzvédelmi katasztrófavédelmi hatóság igazolását, a tűzvizsgálatról készült jegyzőkönyvet (ha készült); – a bekövetkezett vagyoni hátrány mértékét – a költségeket is beleértve – igazoló okiratokat, illetve okiratnak nem minősülő dokumentumokat; – villámcsapás indukciós hatása miatti kár esetén a szerviz igazo- lását/szakvéleményét, hogy a kárt a villámcsapás másodlagos hatásából eredő elektromos túlfeszültség okozta, valamint a javításról kiállított számlát; – a biztosított arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az adott biz- tosítási esemény kapcsán mással (biztosítóval vagy károkozó- val) szemben, illetve másik biztosítási szerződése alapján érvé- nyesített-e igényt; – hatóság részére történő bejelentéseket; – hatósági bizonyítványt, igazolást, szemlejegyzőkönyvet, határozatot; – ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lapot; – tételes költségvetést, illetve tételes árajánlatot; – különböző beszerzési, szolgáltatási számlákat; – felelősségi kárigényt igazoló dokumentumokat; – felelősségi károkozást elismerő nyilatkozatot; – bérleti szerződést, kölcsönszerződést, felelős őrzésre vonatkozó do- kumentumokat (bérlet, lízing, kipróbálás, tesztelés, javítás) a va- gyontárgy tulajdonosának megnevezésével; – garanciára, jótállásra vonatkozó dokumentumokat; – jogerős hagyatékátadó végzést; – alapító okiratot, közgyűlési határozatot; – lakásszövetkezeti alapszabályzatot, lakásszövetkezet határozatát; – műszaki terveket, műszaki leírásokat, szakvéleményeket, igazságügyi szakértői véleményt; – szakhatóságok jegyzőkönyveit; – meghatalmazást a biztosítónál történő ügyintézésre, amennyiben a meghatalmazás kiterjed a szolgáltatási összeg felvételére is, arról kifejezetten rendelkezni kell a meghatalmazásban; – áfafizetési kötelezettséggel, illetve áfa mentességgel kapcsolatos dokumentumot, beleértve az adószám/adóazonosító jel közlé- sét is; – különböző vizsgálatok jegyzőkönyveit; – munkaszerződést, továbbá a munkaviszony megszüntetésének doku- mentumait; – keresőképtelenséget igazoló dokumentumokat; – munkanélkülivé válást, munkanélküli állapotot igazoló hivatalos do- kumentumokat; – társasházi közös költség vagy lakásszövetkezeti közös költség mérté- két igazoló hivatalos dokumentumokat; – a biztosítás vállalásához, a biztosító szolgáltatási teljesítéséhez szük- séges fotókat. A fentiekben megnevezettek közül csak azon iratok, dokumen- tumok benyújtását kérheti a biztosító, amelyek a jogalap elbírá- lásához és a feltételekben vállalt biztosítási szolgáltatás mértéké- nek megállapításához szükségesek. A biztosítottnak, illetve a károsultnak a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse – a károk és költségek igazolására joga van a fent felsoroltakon kívül más doku- mentumokat, okiratokat is benyújtania a biztosítóhoz.
A kifizetéshez szükséges dokumentumok A biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez a szolgálta- tásra jogosultnak az alábbi iratokat kell bemutatnia, illetve átadnia: – elhalálozás esetén a halotti anyakönyvi kivonatot, a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítványt; – baleset esetén a baleset helyének, idejének, körülménye- inek, következményeinek leírását és az azt dokumentáló iratokat; – az elérési szolgáltatás igényléséhez a biztosított életben létének igazolását (a biztosított személyi igazolványát vagy egyéb okiratot); – a különös feltételekben meghatározott biztosítási esemé- nyek bekövetkezésének igazolásához a különös feltételek- ben meghatározott dokumentumokat; – a jogosultság (kedvezményezettség), továbbá a biztosítási esemény és a biztosítási szolgáltatás megállapításához szükséges egyéb okiratokat; – a biztosítási kötvényt és – a biztosító kérésére – a díjfizetés igazolását. A biztosító a biztosítási szolgáltatáshoz azon okiratok be- mutatását kérheti, amelyek alkalmasak a biztosítási esemény bizonyítására. A biztosító a szolgáltatás teljesítésének ese- dékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővé, amely a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásá- hoz, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének megha- tározásához szükséges. A biztosítási esemény bekövetkezé- sét a biztosító részére a szerződőnek, biztosítottnak, ked- vezményezettnek bizonyítania szükséges. A biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén annak bizonyítására alkalmasak azon okiratok, hatósági, bírósági határozatok, jegyzőköny- vek, tárgyi bizonyítékok, amelyek a biztosítási esemény jog- alapját, valamint annak összegszerűségét bizonyítják. A fel- soroltakon kívül a szerződőnek, biztosítottnak, kedvezmé- nyezettnek joga van a biztosítási esemény igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27
A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.
A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.
Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén 6.6.1. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 6.6.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor a kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet visszatéríti.
Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint a biztosító által kérhető, a biztosított által benyújtott dokumentumok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget. b /2. A biztosító szolgáltatási kötele- zettségének felső határa a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg. Ha a biztosítási feltételekben kár- eseményenkénti szolgáltatási limit illetve azon belül részlimit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövet- kezésekor érvényes káreseményenkénti szolgáltatási limitösszegig illetve részli- mitig terjed. b /3. A biztosító a biztosítási szerző- désből eredő kötelezettségével össze- függésben, a biztosítási eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következmé- nyeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szol- gáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeget csak olyan számla alapján téríti meg az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános for- galmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható, feltéve, hogy a jogosultnak nincs lehetősége az általános forgalmi adó visszaigény- lésére. b /4. Ha a kár bekövetkeztében a biz- tosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárnak csak azt a részét téríti meg, amely a biztosítási esemény következménye. b /5. A biztosító köteles a Bit. 1. számú melléklet A) rész körében bekövetke- zett károk vonatkozásában kárren- dezési tájékoztatót készíteni és azt a honlapján folyamatosan elérhetővé tenni. A kárrendezési tájékoztatónak tartal- maznia kell különösen az alábbiakat: a) a szolgáltatási igény benyújtásának lehetséges módjai,
A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.
A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.
Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 9.13.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól, jogszabályban vagy az ÁSZF-ben megjelölt kivételekkel. 9.13.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát. Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a szolgáltatás nyújtását megszünteti. 9.13.3. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, úgy a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga kivételével – nem jogosult felmondani. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján - felmondja, vagy a szolgáltató jelen pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, úgy ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. 9.13.4. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést jogosult felmondani, ha a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, c) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és mely 9.13.4. a)-c) pontok szerinti esetben az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. 9.13.5. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja az Előfizető az egyoldalú szerződésmódosításról szóló értesítéstől kézhezvételétől számított 45 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést a 10.1.2. pontban megjelölt felmondási jogot kizáró körülmények hiányában. 9.13.6. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt előfizetői hozzáférési ponton vagy cím, helyrajzi szám szerint megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak vagy nem vehető igénybe, vagy b) az internet-hozzáférés szolgáltatás nem teszi lehetővé a Szolgáltató által az előfizetői szerződés részeként nyújtott digitális tartalom vagy alkalmazás elérését, használatát. 9.13.7. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg,