Költségek jóváhagyása mintaszakaszok

Költségek jóváhagyása. A kedvezményezettek a jelentéstételi időszak végétől számított maximum 15 naptári napon belül kérik az ESZE végrehajtását. Az utolsó jelentési időszakot követően 45 naptári napon belül teszik ezt meg. Az Első Szintű Ellenőr elvégzi a projekt költségeinek, a termékek kiszállításának, infrastrukturális beruházások és szolgáltatások elvégzésének dokumentum alapú ellenőrzését és a helyszíni ellenőrzést, majd kiadja az Első Szintű Jelentést és az első Szintű hitelesítési nyilatkozatot22 a partner jelentés benyújtásától számított maximum 30 munkanapon belül. A hitelesítés vonatkozik a projekt adminisztratív, 22Az első szintű jelentés és az első szintű hitelesítési nyilatkozat a Közös Első Szintű Ellenőrzési Kézikönyv (FLC Manual) mellékletei pénzügyi, műszaki és fizikai (helyszíni ellenőrzés esetén) jelentésére. A kontrollerek saját eljárásrendjük és a Közös Első Szintű Ellenőrzési Kézikönyv23 alapján ellenőrzik a jelentési időszakban felmerült és kifizetett költségek 100%-át. A kifizetéseket számlával, bérszámfejtő lappal és egyéb bizonyító erejű alátámasztó dokumentációval kell igazolni annak érdekében, hogy bizonyítható legyen a támogatás hatékony felhasználása, a Partner Jelentés helyessége, valamint a nemzeti és közösségi jogszabályok és programszabályok betartása. Minden eredeti pénzügyi bizonylatot, mint pl.: számla, blokk, utazási rendelvény és egyéb bizonyító erejű alátámasztó dokumentumon szerepelnie kell: a Program nevének, a projekt kódszámának(pecséten szereplő vagy a kedvezményezett által írt formában). Emellett fel kell tüntetni a Partner Xxxxxxxx sorszámát és az igényelt összeget (a számlán szereplő valutában). Amennyiben a jelentés formai/adminisztratív vagy tartalmi szempontból nem megfelelő, a kontroller írásban kéri a kedvezményezettet a hiányzó rész kiegészítésére vagy további dokumentumok megküldésére. A kedvezményezettnek a hiánypótló felhívás kézhezvételétől számított 5 munkanap áll rendelkezésre a válaszadásra. Amennyiben a hiánypótlás határidőn belül nem történik meg, vagy a dokumentum nem teljes, a kontroller újabb értesítést küld, újabb határidő megjelölésével (kézhezvételtől számított újabb 5 munkanap). A kedvezményezettnek összesen maximum 10 munkanap áll rendelkezésére a hiányzó dokumentumok benyújtására.
Költségek jóváhagyása. A kedvezményezettek a jelentéstételi időszak végétől számított maximum 15 naptári napon belül benyújtják a Partneri Jelentést. Az utolsó jelentési időszakot követően 45 naptári napon belül teszik ezt meg. Az Első Szintű Kontroller elvégzi a projekt költségeinek, a termékek kiszállításának, infrastrukturális beruházások és szolgáltatások elvégzésének dokumentum alapú ellenőrzését és a helyszíni ellenőrzést, majd kiadja az Első Szintű Jelentést és az első Szintű hitelesítési nyilatkozatot22 a partner jelentés benyújtásától számított maximum 30 munkanapon belül. A hitelesítés vonatkozik a projekt adminisztratív, pénzügyi, műszaki és fizikai (helyszíni ellenőrzés esetén) jelentésére. A kontrollerek saját eljárásrendjük és a Közös Első Szintű Ellenőrzési Kézikönyv23 alapján ellenőrzik a jelentési időszakban felmerült és kifizetett költségek 100%-át. 22Az első szintű jelentés és az első szintű hitelesítési nyilatkozat a Közös Első Szintű Ellenőrzési Kézikönyv (FLC Manual) mellékletei

Related to Költségek jóváhagyása

  • A Felek jogai és kötelezettségei 7.1. A Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtása során jogosult közreműködőt igénybe venni, mely közreműködő magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. 7.2. A Szolgáltató az egészségügyi szolgáltatási tevékenysége során mindig a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó érdekeinek figyelembevételével, a tőle elvárható legnagyobb körültekintéssel és gondossággal köteles eljárni, azonban (gyógy)eredmény megvalósítására (az általa nem befolyásolható és előre nem látható számos körülmény miatt) nem tud kötelezettséget vállalni. 7.3. Egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele esetén a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles az előzetesen lefoglalt időpontját 15 perccel megelőzően megérkezni és bejelentkezni a Medicover EÜ Intézmény fogadópultjánál/recepciójánál. Bármely okból bekövetkező késés esetén – a soron következő időpontok tartása miatt – a Szolgáltató az adott időpontban nem köteles szolgáltatást nyújtani. Ez esetben a Szolgáltató új időpontot biztosít Call Centerén keresztül történő időpontfoglalás keretében. 7.4. A gondos tervezés és az időpontok szigorú tartása ellenére is előfordulhat, hogy a szolgáltatásnyújtásban csúszás alakul ki. Ebben az esetben a Szolgáltató csak késedelemmel tudja fogadni a Szerződőt, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozót, vagy a Szolgáltató új időpont foglalását biztosítja Call Centerén keresztül. A késedelemből eredő esetleges károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a késedelem neki felróható okból következett be. 7.5. Amennyiben a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó bármely okból nem jelenik meg és jelentkezik be időben vagy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó oldaláról felmerülő bármely okból az egészségügyi Szolgáltatás nem nyújtható, a vizsgálat nem folytatható le, (így különösen, de nem kizárólagosan, ha az egészségügyi ellátáshoz adott beleegyezését alapos ok nélkül visszavonja, vagy ha nem működik együtt az egészségügyi személyzettel, vagy ha magatartásával akadályozza vagy megnehezíti a szolgáltatásnyújtást stb. – ide nem értve az orvosilag indokolt lemondás esetét) akkor az előzetesen befizetett összeg nem jár vissza, azt a Szolgáltató a fel nem használt időpont, el nem végzett vizsgálat miatti kiesés okán, kártérítés iránti követelésének kielégítésére jogosult felhasználni. 7.6. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos orvosválasztási joga a Szolgáltató működési rendjének függvényében, a Szolgáltató által biztosított keretek között gyakorolható. 7.7. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó az egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele során köteles a Szolgáltató működési rendjét, közzétett házirendjében foglaltakat tiszteletben tartani. 7.8. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles a Szolgáltatóval együttműködni, és tájékoztatni minden olyan körülményről, amely szükséges a kórtörténet megállapításához, a vizsgálat elvégzéséhez, kezelés folytatásához, így különösen: korábbi betegségeiről, kezeléseiről, beavatkozásairól, szedett gyógyszerekről és egyéb készítményekről, továbbá gyógyszerek egyes összetevőivel szembeni érzékenységéről, valamint egészségkárosító kockázati tényezőkről (pl.: életmóddal kapcsolatos károsító szokásokról). A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles továbbá tájékoztatni a Szolgáltatót minden olyan körülményről, amely mások életét, vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen fertőző betegségéről, illetőleg annak gyanújáról. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért, amelyek bekövetkezése arra vezethető vissza, hogy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a jelen ÁSZF és a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tett eleget. 7.9. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a Medicover EÜ Intézményekben köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a többi Ügyfél nyugalmát, ellátását zavarja. 7.10. A Medicover EÜ Intézmények területére élő állatot bevinni tilos, ide nem értve a vonatkozó jogszabály szerinti segítő kutyát (pl.: vakvezető kutya).

  • Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság

  • Felek jogai és kötelezettségei 1. Megrendelő vállalja, hogy a feladatok ellátását befolyásoló eseményekről, azok bekövetkezését megelőzően 1 munkanappal írásban (elektronikus levélben) értesíti Vállalkozót. A tényleges elszámolás a tételesen megrendelt és Vállalkozó által ténylegesen teljesített feladat alapján utólagosan történik. 2. Vállalkozó kötelezi magát, hogy a jelen szerződés szerinti feladatokat az 1. számú mellékletben és a jelen szerződésben foglaltaknak megfelelően, a szükséges szakemberek és technikai eszközök folyamatos rendelkezésre állásának biztosításával, a jogszabályi és egyéb szakmai szabályok előírásának betartásával, valamennyi szükséges engedély birtokában látja el. 3. Megrendelő köteles Vállalkozó megfelelő teljesítését elfogadni, továbbá teljesítés esetén a vállalkozási díjat a jelen szerződésben foglaltak szerint részére megfizetni. 4. Vállalkozó kijelenti és szavatolja, hogy megfelelő források állnak rendelkezésére a jelen szerződés teljesítésére, amelynek aláírásával érvényes és végrehajtható kötelezettségei keletkeznek. 5. Megrendelő a feladatok ellátását jogosult ellenőrizni és annak mindenkori állásáról a Vállalkozótól információt kérni. Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. 6. Megrendelő köteles mindazon tényt, információt, adatot vagy dokumentumot megfelelő időben Vállalkozó rendelkezésére bocsátani, amelyek a jelen szerződés szerződésszerű teljesítéséhez szükségesek. 7. Feleket a jelen szerződés hatálya alatt, különösen a tájékoztatás terén, fokozott együttműködési kötelezettség terheli. 8. Felek kötelesek egymást haladéktalanul tájékoztatni minden olyan körülményről, amely a szerződés teljesítését érinti, különösen azokról, amelyek a szerződés teljesítését akadályozhatják, vagy veszélyeztethetik. Megrendelő az értesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő kárért teljes felelősséggel tartozik. Amennyiben a szerződés teljesítése során bármikor a Vállalkozó számára olyan körülmény áll elő, amely akadályozza az időben történő teljesítést, úgy Vállalkozó haladéktalanul értesíti a Megrendelőt. 9. Vállalkozó alvállalkozó igénybevételére nem jogosult. 10. Vállalkozó felelős a képviselője, alkalmazottja által okozott károkért. Károkozás esetén a Megrendelő és a Vállalkozó kár felvételére megbízott képviselőjével jegyzőkönyvet vesz fel, amely tartalmazza a pontos káreseményt és az okozott kár mértékét. Megrendelő a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért teljes (anyagi) felelősséget vállal. Felek megállapodnak, hogy az eseményt követő 8 (nyolc) napon belül az esetleges kártérítés/kötbér összegével teljes körűen elszámolnak. 11. Vállalkozó feladata az 1. pontban meghatározott munkák elvégzésének megkezdése a megrendelés, vagy probléma felmerülésétől és Megrendelő jelzésétől számított legalább 3 órán belül. A rendelés menetét jelen szerződés 2. számú melléklete tartalmazza, melyre tekintettel Megrendelő kifejezetten nyilatkozza, hogy nevében a megrendelés leadására a jelen szerződésben megnevezett személy közvetlenül jogosult.

  • Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre 4.1. A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. 4.2. A webshopban Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, illusztrációként szerepelhetnek. Nem vállalunk felelősséget a webshopban megjelenő kép és a termék tényleges kinézete miatti különbözőség miatt. 4.3. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról. 4.4. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától. 4.5. Hibás ár esetén esetben feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak azonnal észlelnie szükséges. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának. Ennek alapján a hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés semmis szerződésnek tekintendő.

  • A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe A szolgáltatást az Előfizető csak a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott, az ÁSZF 4 számú mellékletében tételesen felsorolt azon földrajzi területen (vételkörzet) veheti igénybe, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik. Digitális szolgáltatás a 4 számú mellékletében megjelölt településen vagy településrészen vehető igénybe. Amennyiben az Előfizető részéről felmerül az igény, hogy egy olyan ingatlanba kérje a szolgáltatást ahol az adott szolgáltatást már valaki más igénybe veszi azt a Szolgáltató csak úgy tudja biztosítani, hogy az új Előfizető részére a Szolgáltató önálló, új bekötőkábelt épít ki!

  • AZ ÉRINTETT FELEK JOGÁLLÁSA A szerződőre vonatkozó minden rendelkezés értelem szerint érvényes a biztosított szemé- lyekre és mindazokra, akik igényeiket a jelen kiegészítő biztosítás alapján érvényesíthetik és ugyanezek betartását meg kell követelniük a gépjármű mindenkori jogszerű használó- jától is, továbbá a jelen szerződés szerződője minden e szerződésből származó feltételről, jogról és kötelezettségről köteles tájékoztatni a gépjármű jogszerű használóját. A kármeg- előzési és kárenyhítési kötelezettség is ugyanúgy terheli e személyeket, mint a szerződőt.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint. 2.3.1.2. Egy előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve azon történő szolgáltatásra vonatkozóan előfizetői jogviszony egyidejűleg csak egy Előfizetővel létesíthető. 2.3.1.3. Az Előfizetők csoportjának (társasház, lakásszövetkezet) igénye esetén sor kerülhet csoportos szerződéskötésre is, mely során a csoportot illetik az Előfizető jogai és terhelik az Előfizető kötelezettségei. A csoportos szerződéskötésre a lakásszövetkezet esetén közgyűlési határozat alapján, társasház esetén a valamennyi tulajdonos által a társasházi közös képviselő részére adott meghatalmazás útján kerül sor. Az együttes kötelezettség miatt a csoport bármely tagja általi szerződésszegés a csoporttal kötött szerződés megszegését jelenti és a jogkövetkezmények is a csoportra vonatkozóan állnak be azzal, hogy a Szolgáltatót a csoport tagjai közül csak azokkal szemben jogosult a szerződéskötés megtagadására a jövőben, akik a szerződésszegő magatartást tanúsították. 2.3.1.4. A Szolgáltatót az előfizetői szerződés megkötése körében szerződéskötési kötelezettség nem terheli. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az előfizetői szerződés megkötését indokolási kötelezettség nélkül megtagadja különösen, ha a) az Előfizetőnek hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása áll fenn a Szolgáltatóval szemben, vagy b) az Előfizető korábbi előfizetői szerződésének megszűnésére 1 éven belül az Előfizető érdekkörében felmerült okból eredő felmondás miatt került sor, vagy c) a hozzáférési pont létesítésének műszaki vagy gazdasági korlátai vannak, vagy d) az igénylő – személyazonosító okmányának adatai szerint – 18. életévét még nem töltötte be és emiatt az Mttv.-nek a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó szabályainak megtarthatósága nem biztosított. 2.3.1.5. Az Előfizető szolgáltatás nyújtásának megkezdésére megjelölt határidőn belül – az üzlethelyiségen kívül és a távollévők között megkötött szerződés kivételével – nem jogosult elállni.

  • Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) A jelen ÁSZF vonatkozásában a) Előfizetői bejelentés: az Előfizetői panasz és a hibabejelentés, b) Előfizetői panasz: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az Előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek. 6.2.1. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató ügyfélszolgálatán írásban, elektronikus levélben vagy telefonon bejelentést és panaszt tenni. 6.2.2. A Szolgáltató az Előfizetőktől származó bejelentéseket, panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt 1 évig megőrzi. 6.2.3. A nyilvántartás minden bejelentésről, panaszról a következő adatokat tartalmazza: a) az Előfizető bejelentése illetve panasza alapján tartalmazza • az Előfizető értesítési címét, vagy más azonosítóját; • ha szükséges, az Előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, Előfizető azonosító számát, az Előfizetői hívószámot vagy más azonosítót; • a bejelentés, panasz rövid leírását, • a bejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra). b) a Szolgáltató vizsgálatának eredményeként tartalmazza • a bejelentés, panasz kivizsgálásának eredményeit, • a bejelentés, panasz orvoslásának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), • az Előfizető értesítésének módját és időpontját. 6.2.4. A Szolgáltató az Előfizető panaszát azonnal elintézhető szóbeli panasz esetén lehetőleg azonnal kivizsgálja és eredményéről Előfizetőt igénye szerint szóban, vagy írásban értesíti. Nem szóbeli vagy hosszabb ügyintézést igénylő szóbeli bejelentés esetén legkésőbb a bejelentéstől számított 30 napon belül kivizsgálja és a vizsgálat eredményéről az Előfizetőt írásban értesíti, a kivizsgálás befejezésétől számított 15 napon belül. Amennyiben a bejelentés, panasz kivizsgálására (pl. harmadik fél bevonása miatt) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató az általános elintézési idő lejárta előtt köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról. 6.2.5. Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli. 6.2.6. A panasz elutasítása esetén az ügyfélszolgálat köteles az elutasítást indoklással ellátva írásba foglalni és annak 1 példányát az Előfizetőnek átadni vagy 15 napon belül megküldeni.

  • Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 28 6.1. A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 28 6.2. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 32 6.3. Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 34 6.4. Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 37 6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 40 6.6. Tájékoztatás a szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 40

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat: