Common use of Kötelezettségek egy káresemény során Clause in Contracts

Kötelezettségek egy káresemény során. Tűz, robbanás esetén mindenképpen (még az eloltott tűzről is) értesíteni kell a tűzoltóságot. A sérült járművön a személy- és vagyonvédelem, valamint a kár további súlyosbodása és az újabb károk elkerülése érdekében tett intézkedéseken kívül mást nem lehet megváltoztathatni a biztosító által lefolytatott szemléig, de legfeljebb a kár bejelentését követő 5. munkanap végéig. A Szerződőnek (Biztosítottnak) lehetővé kell tennie, hogy a biztosító a kár okára, mértékére, a jogalap megállapítására és a kártérítési kötelezettség kiterjedésére vonatkozóan vizsgálatot végezhessen, különösen biztosítani köteles a biztosított gépjármű biztosító általi szemlézésének lehetőségét, valamint minden erre szolgáló felvilágosítást – kérésre írásban is – bizonylatokkal együtt meg kell adnia. A kárért felelős személlyel szemben a kár megtérítésére irányuló jogot biztosítania kell. Erről az igényéről a Szerződő (Biztosított) nem mondhat le, érvényesen azt nem korlátozhatja. Ha a kár megtérítése vagy annak lehetősége a Szerződő (Biztosított) hibájából meghiúsul, akkor a kár megtérítésére irányuló összeg erejéig nem fizeti ki a biztosító a kártérítési összeget, és ha a kártérítést már folyósította, a Szerződő (Biztosított) köteles a meghiúsult összeget az átvétel napjától számított törvényes kamataival együtt a biztosítónak visszafizetni.

Appears in 2 contracts

Samples: Postaautóőr Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Ügyféltájékoztató

Kötelezettségek egy káresemény során. TűzTûz, robbanás esetén mindenképpen (még az eloltott tűzről tûzrôl is) értesíteni kell a tűzoltóságottûzoltóságot. A sérült járművön jármûvön a személy- és vagyonvédelem, valamint a kár további súlyosbodása és az újabb károk elkerülése érdekében tett intézkedéseken kívül mást nem lehet megváltoztathatni megváltoztat- hatni a biztosító által lefolytatott szemléig, de legfeljebb a kár bejelentését követő követô 5. munkanap végéig. A Szerződőnek Szerzôdônek (Biztosítottnak) lehetővé lehetôvé kell tennie, hogy a biztosító a kár okára, mértékére, a jogalap megállapítására megálla- pítására és a kártérítési kötelezettség kiterjedésére vonatkozóan vizsgálatot végezhessen, különösen biztosítani bizto- sítani köteles a biztosított gépjármű gépjármû biztosító általi szemlézésének lehetőségétszem- lézésének lehetôségét, valamint minden erre szolgáló felvilágosítást – kérésre írásban is – bizonylatokkal együtt meg kell adnia. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a Szerzôdô (Biztosított) ezeket a kötelezettségeket nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak. A kárért felelős felelôs személlyel szemben a kár megtérítésére irányuló jogot biztosítania kell. Erről Errôl az igényéről igényérôl a Szerződő Szerzôdô (Biztosított) nem mondhat le, érvényesen azt nem korlátozhatja. Ha a kár megtérítése vagy annak lehetősége lehetôsége a Szerződő Szerzôdô (Biztosított) hibájából meghiúsulmeghi- úsul, akkor a kár megtérítésére irányuló összeg erejéig ere- jéig nem fizeti ki a biztosító a kártérítési összeget, és ha a kártérítést már folyósította, a Szerződő Szerzôdô (Biztosított) köteles a meghiúsult összeget az átvétel napjától számított törvényes kamataival együtt a biztosítónak visszafizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

Kötelezettségek egy káresemény során. Tűz, robbanás esetén mindenképpen (még az eloltott tűzről is) értesíteni kell a tűzoltóságot. A sérült járművön a személy- és vagyonvédelem, valamint a kár további súlyosbodása és az újabb károk elkerülése érdekében tett intézkedéseken kívül mást nem lehet megváltoztathatni változtathat meg a biztosító által lefolytatott szemléig, de legfeljebb a kár bejelentését követő 5. munkanap végéig. A Szerződőnek (Biztosítottnak) lehetővé Lehetővé kell tennie, hogy a biztosító a kár okára, mértékére, a jogalap megállapítására és a kártérítési kötelezettség kiterjedésére vonatkozóan vizsgálatot végezhessen, különösen biztosítani köteles a biztosított gépjármű biztosító általi szemlézésének lehetőségét, valamint minden erre szolgáló felvilágosítást – kérésre írásban is – bizonylatokkal együtt meg kell adnia. A kárért felelős személlyel szemben biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben Szerződő/Biztosított ezeket a kötelezettségeket nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak. A biztosítót az általa megtérített kár megtérítésére irányuló jogot biztosítania kellmértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó. Erről az igényéről A megszűnt követelés biztosítékai fennmaradnak, és e követelést biztosítják. Biztosított illetve a Szerződő (Biztosított) a károkozóval szembeni követeléséről ezzel a biztosító megtérítési igényét korlátozva sem részben sem egészben nem mondhat le, érvényesen azt nem korlátozhatja. Ha a kár megtérítése vagy annak lehetősége biztosított vagyontárgy megkerül, az erről való tudomásszerzést a Szerződő (Biztosított) hibájából meghiúsulBiztosítottnak haladéktalanul közölnie kell a biztosítóval, akkor eltűnt tárgyak hollétét is jelezve, a kár megtérítésére irányuló összeg erejéig nem fizeti ki Biztosított arra igényt tarthat; ebben az esetben a biztosító a kártérítési összeget, és ha a kártérítést már folyósította, a Szerződő (Biztosított) által teljesített szolgáltatást köteles a meghiúsult összeget az átvétel napjától számított törvényes kamataival együtt a biztosítónak visszafizetnivisszatéríteni.

Appears in 1 contract

Samples: Vemoco Postacasco Gépjármű Biztosítás