Common use of Kötelezettségvállalások Clause in Contracts

Kötelezettségvállalások. A Partner az alábbi kötelezettségeket vállalja a Szerződés aláírásától kezdődően, addig a napig, amíg a Szerződés alapján bármilyen tartozás fennáll, vagy keletkezhet: 9.1.1 A Partner köteles biztosítani, hogy a Szerződésből eredő kötelezettségei a kielégítési sorrend tekintetében mind most, mind a jövőben legalább egyenlő elbírálás alá essenek minden egyéb jelenlegi és jövőbeli nem alárendelt kötelezettségével, kivéve azokat a kötelezettségeket, amelyek valamely jogszabály erejénél fogva élveznek elsőbbséget. 9.1.2 A Partner a Faktor előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- vagy kölcsönszerződést, továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, (készfizető) kezesség, vételi jog, mint biztosíték, engedményezés, mint biztosíték, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás). 2014. március 15. napját követően kötött Szerződés esetén: „A Partner a Faktor előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- vagy kölcsönszerződést, faktoring vagy lízingszerződést továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, (készfizető) kezesség, tulajdon biztosítéki célú átruházása, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás, garanciaszerződés). (Negative pledge) 9.1.3 A Partner kötelezettséget vállal, hogy a Szerződés hatálya alatt kizárólag a Faktor előzetes írásbeli tájékoztatásával nyit újabb pénzforgalmi bankszámlát, és a számlanyitással egyidejűleg a Faktor részére azonnali beszedési megbízás benyújtásra jogot biztosít. (Inkasszójogosultság) 9.1.4 A Partner vállalja, hogy átadja a Faktornak: (i) a mindenkor hatályos számviteli jogszabály(ok) rendelkezéseinek megfelelően elkészített éves (auditált) beszámolóját – amennyiben annak elkészítésére jogszabály kötelezi – haladéktalanul, annak elkészültét követően (de semmi esetre sem később, mint az adott pénzügyi év végét követő 160. nap); (ii) minden pénzügyi félévet követő 45 napon belül a megelőző hat hónapra vonatkozóan készített, nem auditált menedzsment beszámolóit; és (iii) a rá vonatkozó bármilyen egyéb olyan pénzügyi vagy egyéb információt, amit a Faktor ésszerű keretek között kérhet annak érdekében, hogy figyelemmel kísérhesse a Partner pénzügyi állapotát, gazdasági helyzetét. 9.1.5 A Partner köteles haladéktalanul értesíteni a Faktort (i) bármilyen Szerződésszegésről (és azokról az esetleges lépésekről, amelyeket azok orvoslása érdekében tesz), ahogy annak fennállása tudomására jut; (ii) a csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás kezdeményezésére vonatkozó esetleges döntéséről, az arra vonatkozó kérelem bíróságra való beadása előtt; (iii) arról, ha tudomást szerez, hogy bármely hitelezője felszámolási eljárást kezdeményezett vagy tervez vele szemben; (iv) olyan bírósági vagy hatósági határozatról (függetlenül attól, hogy az jogerős-e vagy sem), amely az Ügyfelet jelentős pénzösszeg megfizetésére kötelezi; (v) arról, ha valamely banknál vezetett folyószámlájával szemben 250.000,- HUF összeget meghaladó összegű azonnali beszedési megbízás érkezik, (vi) arról, ha a tevékenységi körével, tevékenységével kapcsolatosan bármely hatóság vagy bíróság bármilyen tiltást, korlátozást, vagy egyéb szankció jellegű intézkedést alkalmazott; (vii) ha vele szemben bármilyen végrehajtási eljárás indult vagy végrehajtási cselekményt, foglalást végeztek vagy kíséreltek meg; (viii) tulajdonosai személyében, vagy a tulajdonosok tulajdoni arányaiban történt bármilyen változásról; (ix) más társaságokban fennálló tulajdonosi részesedéseinek elidegenítéséről, ilyen részesedések szerzéséről; (x) a Partner menedzsmentjében, illetőleg vezető tisztségviselőinek személyében beállt változásokról; (xi) arról, ha bármely, harmadik személlyel szemben fennálló tartozása több, mint 30 napja lejárt, és nem került megfizetésre; (xii) ha a Szerződés megkötését követően hitelt vagy kölcsönt vesz fel, illetőleg kezességet vállal. 9.1.6 A Partner vállalja, hogy nem adja el, nem ruházza át, nem adja bérbe, vagy másként nem bocsátja más személy rendelkezése alá vagyontárgyainak összességét, vagy azok egy jelentős részét, sem egy ügylet, sem azok sorozata keretében (függetlenül attól, hogy azok kapcsolódnak egymáshoz vagy sem). Ez a rendelkezés nem alkalmazandó (a) az olyan vagyontárgyakért történő cserére, amelyek a típust, értéket és mennyiséget tekintve hasonlóak, vagy jobbak az értékesítetteknél; (b) a már felesleges tárgyak piaci értéken, illetve (c) a Partner rendes üzletmenete, szokásos üzleti tevékenység keretén belül történő rendelkezésre (így különösen az elidegenítésre). 9.1.7 A Partner érdekeltségeivel is csak a rendes üzletmenete keretén belül és csak olyan feltételekkel köt ügyletet, amelyek nem kedvezőtlenebbek annál, amit egy hasonló, de nem az érdekeltségébe tartozó társasággal kötendő ügyletben kiköthetett volna. 9.1.8 A Partner nem hajt végre egyesülést, szétválást vagy bármi egyéb jelentős pénzügyi átszervezést a Faktor előzetes írásbeli tájékoztatása nélkül. 9.1.9 A Partner köteles biztosítani a Faktor vagy annak megbízottja számára, hogy a Szerződésben foglalt szavatossági nyilatkozatok valódiságát, a kötelezettségvállalások teljesítését, a Partner pénzügyi helyzetét, illetőleg a Biztosítékok fennállását, állapotát a Szerződés hatálya alatt bármilyen módon ellenőrizhesse. 9.1.10 A Partner vállalja, hogy azon eszközeit, amelyek természetüknél fogva biztosíthatók, teljes körűen biztosítja (és ezen biztosítását folyamatosan fenntartja) mindazon kockázatokra, amelyekre ez szokásos a hasonló üzleti tevékenységet végző vállalkozásoknál. A biztosítás kártérítési felső limitet és (ha van) az önrészesedés összegét úgy kell meghatározni, hogy a biztosító által az alapján fizetett maximális kártérítés összege ne lehessen kisebb, mint a Partner Szerződés szerinti fizetési kötelezettségeinek lehetséges legnagyobb összege. A Partner köteles a fentiek szerinti biztosítási szerződést mindaddig fenntartani, amíg a vagyontárgyak a Faktor követelésének biztosítékául szolgálnak. 9.1.11 Amennyiben a Keretösszeg és a megvásárolt vagy faktorált követelések pénzneme eltérő, és az árfolyam változások eredményeképpen a megvásárolt vagy faktorált követelések napi árfolyamon átszámított összege meghaladná a Keretösszeget, úgy a Partner köteles a Faktor kérése alapján azonnal megfizetni a Xxxxxx által meghatározott különbség összegét, vagy köteles megtenni a Xxxxxx által ésszerűen kért bármely más intézkedést. 9.1.12 A Partner szerződésben kötelezettséget vállal arra, hogy a kötelezettségvállalási szerződés futamideje alatt a Faktor részére bejelentett bankszámlákon kívül, más banknál, pénzügyi intézménynél nem nyit újabb bankszámlát, illetve nem létesít hitel, garancia, lízing (és egyéb aktív banki termék igénybevételére irányuló) kapcsolatot, a Faktor előzetes írásos engedélye nélkül. 9.1.13 A Partner kijelenti, hogy a kötelezettségvállalás futamideje alatt nem fizet osztalékot. Amennyiben osztalékkivétre kerül sor, a Faktor előzetes hozzájárulását kell kérnie, ellenkező esetben a Faktor jogosult a kötelezettségvállalási szerződést felmondani. 9.1.14 A Partner kijelenti, hogy a kötelezettségvállalás futamideje alatt a kérelem benyújtásakor fennálló, illetve a kötelezettségvállalási szerződésben rögzített összegű tagi kölcsönt a kötelezettségvállalás futamideje alatt nem vonja ki.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kötelezettségvállalások. A Partner Az Ügyfél az alábbi kötelezettségeket vállalja a Szerződés aláírásától kezdődően, aláírásakor a Szerződés aláírásának hatályával addig a napig, amíg a Szerződés alapján bármilyen tartozás fennáll, vagy keletkezhet:. 9.1.1 A Partner 1. Az Ügyfél köteles biztosítani, hogy a Szerződésből eredő kötelezettségei a kielégítési sorrend tekintetében mind most, mind a jövőben legalább egyenlő elbírálás alá essenek minden egyéb jelenlegi és jövőbeli biztosítatlan és nem alárendelt kötelezettségével, kivéve azokat a kötelezettségeket, amelyek valamely jogszabály erejénél fogva élveznek elsőbbséget.. Az Ügyfél továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy ha akár ő maga, akár az ő javára bármely harmadik személy biztosítékot nyújt az Ügyfél más hitelezőjével szemben fennálló tartozásának visszafizetésére (akár részben vagy egészben), akkor ugyanezen biztosítékokat, vagy a Bank megítélése szerint ezekkel egyenértékű biztosítékokat a Bank számára is felajánlja. (pari passu) 9.1.2 A Partner 2. Az Ügyfél a Faktor Bank előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- hitel-, kölcsön-, garancia-, vagy kölcsönszerződéstlízingszerződést, továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, biztosítéki célú tulajdonátruházás követelések és egyéb vagyontárgyak tekintetében, (készfizető) kezesség, vételi jog, mint biztosíték, engedményezés, mint biztosítékgarancia, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás). 2014(negative pledge). 3. március 15Az Ügyfél csak a Bank előzetes írásbeli tájékoztatása mellett nyithat fizetési számlát. 4. napját követően kötött Szerződés esetén: „A Partner Ha az Ügyfél fizetési számlát nyit, úgy köteles a Faktor Bankot mint azonnali beszedési megbízás érvényesítésére jogosultat az érintett hitelintézetnél bejelenteni, és e bejelentését igazoló nyilatkozatát a számlanyitást követő 5 munkanapon belül a Banknak eljuttatni. 5. Az Ügyfél más pénzügyi intézménynél csak a Bank előzetes írásbeli hozzájárulása esetén vehet igénybe kölcsönt, vagy köthet egyéb kötelezettségvállalással járó szerződést (pl. kezességvállalás, pénzügyi lízingszerződés stb.). 6. Az Ügyfél a biztosítékként lekötött vagyontárgyait a Bank előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- vagy kölcsönszerződéstterheli meg, faktoring vagy lízingszerződést továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, (készfizető) kezesség, tulajdon biztosítéki célú átruházása, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás, garanciaszerződés). (Negative pledge) 9.1.3 A Partner kötelezettséget vállal, hogy a Szerződés hatálya alatt kizárólag a Faktor előzetes írásbeli tájékoztatásával nyit újabb pénzforgalmi bankszámlát, és a számlanyitással egyidejűleg a Faktor részére azonnali beszedési megbízás benyújtásra jogot biztosít. (Inkasszójogosultság) 9.1.4 A Partner vállalja, hogy átadja a Faktornak: (i) a mindenkor hatályos számviteli jogszabály(ok) rendelkezéseinek megfelelően elkészített éves (auditált) beszámolóját – amennyiben annak elkészítésére jogszabály kötelezi – haladéktalanul, annak elkészültét követően (de semmi esetre sem később, mint az adott pénzügyi év végét követő 160. nap); (ii) minden pénzügyi félévet követő 45 napon belül a megelőző hat hónapra vonatkozóan készített, nem auditált menedzsment beszámolóit; és (iii) a rá vonatkozó bármilyen egyéb olyan pénzügyi vagy egyéb információt, amit a Faktor ésszerű keretek között kérhet annak érdekében, hogy figyelemmel kísérhesse a Partner pénzügyi állapotát, gazdasági helyzetét. 9.1.5 A Partner köteles haladéktalanul értesíteni a Faktort (i) bármilyen Szerződésszegésről (és azokról az esetleges lépésekről, amelyeket azok orvoslása érdekében tesz), ahogy annak fennállása tudomására jut; (ii) a csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás kezdeményezésére vonatkozó esetleges döntéséről, az arra vonatkozó kérelem bíróságra való beadása előtt; (iii) arról, ha tudomást szerez, hogy bármely hitelezője felszámolási eljárást kezdeményezett vagy tervez vele szemben; (iv) olyan bírósági vagy hatósági határozatról (függetlenül attól, hogy az jogerős-e vagy sem), amely az Ügyfelet jelentős pénzösszeg megfizetésére kötelezi; (v) arról, ha valamely banknál vezetett folyószámlájával szemben 250.000,- HUF összeget meghaladó összegű azonnali beszedési megbízás érkezik, (vi) arról, ha a tevékenységi körével, tevékenységével kapcsolatosan bármely hatóság vagy bíróság bármilyen tiltást, korlátozást, vagy egyéb szankció jellegű intézkedést alkalmazott; (vii) ha vele szemben bármilyen végrehajtási eljárás indult vagy végrehajtási cselekményt, foglalást végeztek vagy kíséreltek meg; (viii) tulajdonosai személyében, vagy a tulajdonosok tulajdoni arányaiban történt bármilyen változásról; (ix) más társaságokban fennálló tulajdonosi részesedéseinek elidegenítéséről, ilyen részesedések szerzéséről; (x) a Partner menedzsmentjében, illetőleg vezető tisztségviselőinek személyében beállt változásokról; (xi) arról, ha bármely, harmadik személlyel szemben fennálló tartozása több, mint 30 napja lejárt, és nem került megfizetésre; (xii) ha a Szerződés megkötését követően hitelt vagy kölcsönt vesz fel, illetőleg kezességet vállal. 9.1.6 A Partner vállalja, hogy nem adja idegeníti el, nem ruházza át, nem adja bérbe, illetve harmadik személy részére nem hasznosítja. Amennyiben a zálogul lekötött vagyontárgyakat elidegeníti, megterheli, harmadik személy részére hasznosítja vagy másként azokat az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon használja, kezeli és ennek következtében a biztosíték fedezeti értéke csökken, a Bank felhívására 30 napon belül a biztosíték Bank által elfogadható mértékű kiegészítéséről gondoskodik. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy jelen pontban foglalt kötelezettségek annak jogkövetkezményeivel együtt akkor is őt terhelik, ha a biztosítékul szolgáló vagyontárgyak 3. személy tulajdonát képezik. 7. Az Ügyfél által eddig felvett illetve a jövőben felvételre kerülő hitelek/kölcsönök biztosítékai nem bocsátja nyújtanak kedvezőbb pénzügyi vagy jogi helyzetet más személy rendelkezése alá vagyontárgyainak összességéthitelezőknek, mint amilyet az Ügyfél hitel- illetve kölcsönszerződésben a Bank számára biztosított, kivéve, ha ehhez a Bank kifejezetten írásban hozzájárult. 8. Ha az Ügyfél a Bank írásbeli hozzájárulásával harmadik személynek a tőle felvett hitel fedezetéül kedvezőbb biztosítékot nyújt, mint amilyet a hitel- illetve kölcsönszerződés alapján a Bank számára nyújtott, akkor e kedvezőbb biztosítékot a Bank számára is egyidejűleg írásban felajánlja. 9. Amennyiben az Ügyfél bármely hitelintézettel, illetve a Bank érdekeltségi körébe tartozó, illetve a Bank által részben vagy teljességgel tulajdonolt jogalannyal kötött bármely szerződést jelentős mértékben megszegi, a Bank jogosult a hitel- illetve kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondani. 10. Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben a Bank a folyósítás, kötelezettségvállalás kapcsán, vagy azok egy jelentős részéta hitelügylet fennállása során valamely biztosíték nyújtásától vagy kiegészítésétől eltekint, sem egy ügylet, sem azok sorozata keretében (függetlenül attólúgy azokat később a Bank bármikor jogosult megkövetelni és az Ügyfél köteles azokat a felhívásban szereplő időtartam alatt a Bank rendelkezésére bocsátani. 11. Az Ügyfél a Hitelügyletre vonatkozó szerződésből származó fizetési kötelezettségeinek teljesítéséig vállalja, hogy azok kapcsolódnak egymáshoz vagy sem)a pénzügyi helyzetét úgy alakítja, hogy a szerződésből származó fizetési kötelezettségeinek teljesítését ne veszélyeztesse. Ez Ezen kötelezettsége az Ügyfelet különösen a rendelkezés nem alkalmazandó (a) az olyan vagyontárgyakért harmadik személyek részére történő cserérehitelnyújtás, amelyek a típusttulajdonosi kölcsön visszafizetése, értéket és mennyiséget tekintve hasonlóakosztalék-fizetés, vagy jobbak az értékesítetteknél; (b) a már felesleges tárgyak piaci értékenosztalék-előlegfizetés, egyéb kifizetések során, illetve (c) a Partner rendes üzletmenete, szokásos üzleti tevékenység keretén belül történő rendelkezésre (így különösen az elidegenítésre)egyes belső elszámolási árainak meghatározásakor terheli. 9.1.7 A Partner 12. Az Ügyfél az érdekeltségeivel is csak a rendes üzletmenete keretén belül és csak olyan feltételekkel köt ügyletet, amelyek nem kedvezőtlenebbek annál, amit egy hasonló, de nem az érdekeltségébe tartozó társasággal kötendő ügyletben kiköthetett volna. 9.1.8 A Partner 13. Az Ügyfél nem hajt végre egyesülést, szétválást vagy bármi egyéb jelentős pénzügyi átszervezést a Faktor Bank előzetes írásbeli tájékoztatása nélkül. 9.1.9 A Partner 14. Az Ügyfél köteles biztosítani a Faktor Bank vagy annak megbízottja számára, hogy a Szerződésben szerződésben foglalt szavatossági nyilatkozatok valódiságát, a kötelezettségvállalások teljesítését, a Partner az Ügyfél pénzügyi helyzetét, illetőleg a Biztosítékok fennállását, állapotát a Szerződés hatálya alatt bármilyen módon ellenőrizhesse. 9.1.10 A Partner 15. Az Ügyfél köteles biztosítani a Bank vagy annak megbízottja számára, hogy a szerződésben foglalt szavatossági nyilatkozatok valódiságát, a kötelezettségvállalások teljesítését, az Ügyfél pénzügyi helyzetét, illetőleg a Biztosítékok fennállását, állapotát a Szerződés hatálya alatt bármilyen módon ellenőrizhesse. Amennyiben a Bank megbízott szakértője által végzett vizsgálat eredményeképpen megállapítást nyer, hogy az Ügyfél a Bank részére pontatlan, valótlan, megtévesztő információt szolgáltatott, vagy hamis, hamisított, vagy valótlan tartalmú okiratot adott át, az Ügyfél köteles a szakértő teljes díját számla alapján a Bank részére megfizetni, továbbá a Bank vizsgálattal összefüggő valamennyi igazolt költségét megtéríteni. Amennyiben a szakértő igénybevételét az indokolja, hogy: a) az Ügyfél ellen felszámolási kérelmet nyújtottak be, vagy b) az Ügyfél által a Bank részére átadott információk, dokumentumok ellentmondásosak, vagy c) szerződésszegés áll fenn, a szakértő díját – a szakértő megbízása napján az Ügyféllel szemben vállalt összes banki kockázat egy százalékának mértékéig – az Ügyfél köteles számla alapján a Bank részére megfizetni, továbbá a Bank vizsgálattal összefüggő valamennyi igazolt költségét megtéríteni (szakértő igénybevétele). 16. Az Ügyfél vállalja, hogy azon eszközeit, amelyek természetüknél fogva biztosíthatók, teljes körűen biztosítja (és ezen e biztosítását folyamatosan fenntartja) mindazon kockázatokra, amelyekre ez szokásos a hasonló üzleti tevékenységet végző vállalkozásoknál. A biztosítás kártérítési felső limitet és (ha van) az önrészesedés összegét úgy kell meghatározni, hogy a biztosító által az alapján fizetett maximális kártérítés összege ne lehessen kisebb, mint a Partner Szerződés szerinti fizetési kötelezettségeinek lehetséges legnagyobb összege. A Partner köteles a fentiek szerinti biztosítási szerződést mindaddig fenntartani, amíg a vagyontárgyak a Faktor követelésének biztosítékául szolgálnak. 9.1.11 Amennyiben a Keretösszeg és a megvásárolt vagy faktorált követelések pénzneme eltérő, és az árfolyam változások eredményeképpen a megvásárolt vagy faktorált követelések napi árfolyamon átszámított összege meghaladná a Keretösszeget, úgy a Partner köteles a Faktor kérése alapján azonnal megfizetni a Xxxxxx által meghatározott különbség összegét, vagy köteles megtenni a Xxxxxx által ésszerűen kért bármely más intézkedést. 9.1.12 A Partner szerződésben 17. Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy a kötelezettségvállalási szerződés futamideje alatt a Faktor részére bejelentett bankszámlákon kívülBank javára valamennyi, más banknálhitelintézetnél vezetett fizetési számláján felhatalmazó levélen alapuló (azonnali) beszedés jogot biztosít, pénzügyi intézménynél nem nyit újabb bankszámlát, illetve nem létesít hitel, garancia, lízing (és egyéb aktív banki termék igénybevételére irányuló) kapcsolatot, továbbá a Faktor előzetes írásos engedélye nélkülvisszaigazolt felhatalmazó levelet benyújtja. 9.1.13 A Partner kijelenti, hogy a kötelezettségvállalás futamideje alatt nem fizet osztalékot. Amennyiben osztalékkivétre kerül sor, a Faktor előzetes hozzájárulását kell kérnie, ellenkező esetben a Faktor jogosult a kötelezettségvállalási szerződést felmondani. 9.1.14 A Partner kijelenti, hogy a kötelezettségvállalás futamideje alatt a kérelem benyújtásakor fennálló, illetve a kötelezettségvállalási szerződésben rögzített összegű tagi kölcsönt a kötelezettségvállalás futamideje alatt nem vonja ki.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kötelezettségvállalások. 7.1. A Partner az alábbi kötelezettségeket vállalja a Szerződés aláírásától kezdődően, addig a napig, amíg a Szerződés alapján bármilyen tartozás fennáll, vagy keletkezhet: 9.1.1 7.1.1. A Partner köteles biztosítani, hogy a Szerződésből eredő kötelezettségei a kielégítési sorrend tekintetében mind most, mind a jövőben legalább egyenlő elbírálás alá essenek minden egyéb jelenlegi és jövőbeli nem alárendelt kötelezettségével, kivéve azokat a kötelezettségeket, amelyek valamely jogszabály erejénél fogva élveznek elsőbbséget.. A Partner továbbá kötelezettséget vállal, hogy ha akár ő maga, akár az érdekeltségébe tartozó bármely társaság(ok) biztosítékot nyújtanak a Partner más hitelezőjével (hitelezőivel) szemben fennálló hitelének, vagy kölcsönének visszafizetésére (akár részben vagy egészben), akkor ugyanezen biztosítékokat, vagy a Faktor megítélése szerint ezekkel egyenértékű biztosítékokat a Faktor számára is felajánlja. (Pari passu) 9.1.2 7.1.2. A Partner a Faktor előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- vagy kölcsönszerződést, továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, (készfizető) kezesség, vételi jog, mint biztosíték, engedményezés, mint biztosíték, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás). 2014. március 15. napját követően kötött Szerződés esetén: „A Partner a Faktor előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- vagy kölcsönszerződést, faktoring vagy lízingszerződést továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, (készfizető) kezesség, tulajdon biztosítéki célú átruházása, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás, garanciaszerződés). (Negative pledge) 9.1.3 7.1.3. A Partner kötelezettséget vállal, hogy a Szerződés hatálya alatt kizárólag a Faktor előzetes írásbeli tájékoztatásával nyit újabb pénzforgalmi bankszámlát, és a számlanyitással egyidejűleg a Faktor részére azonnali beszedési megbízás benyújtásra jogot biztosít. (Inkasszójogosultság) 9.1.4 7.1.4. A Partner vállalja, hogy átadja a Faktornak: (i) a mindenkor hatályos számviteli jogszabály(ok) rendelkezéseinek megfelelően elkészített éves (auditált) beszámolóját – amennyiben annak elkészítésére jogszabály kötelezi – haladéktalanul, annak elkészültét követően (de semmi esetre sem később, mint az adott pénzügyi év végét követő 160. nap); (ii) minden pénzügyi félévet követő 45 napon belül a megelőző hat hónapra vonatkozóan készített, nem auditált menedzsment beszámolóit; és (iii) a rá vonatkozó bármilyen egyéb olyan pénzügyi vagy egyéb információt, amit a Faktor ésszerű keretek között kérhet annak érdekében, hogy figyelemmel kísérhesse a Partner pénzügyi állapotát, gazdasági helyzetét. 9.1.5 7.1.5. A Partner köteles haladéktalanul értesíteni a Faktort (ia) bármilyen Szerződésszegésről (és azokról az esetleges lépésekről, amelyeket azok orvoslása érdekében tesz), ahogy annak fennállása tudomására jut; (ii) a csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás kezdeményezésére vonatkozó esetleges döntéséről, az arra vonatkozó kérelem bíróságra való beadása előtt; (iii) arról, ha tudomást szerez, hogy bármely hitelezője felszámolási eljárást kezdeményezett vagy tervez vele szemben; (iv) olyan bírósági vagy hatósági határozatról (függetlenül attól, hogy az jogerős-e vagy sem), amely az Ügyfelet jelentős pénzösszeg megfizetésére kötelezi; (v) arról, ha valamely banknál vezetett folyószámlájával szemben 250.000,- HUF összeget meghaladó összegű azonnali beszedési megbízás érkezik, (vi) arról, ha a tevékenységi körével, tevékenységével kapcsolatosan bármely hatóság vagy bíróság bármilyen tiltást, korlátozást, vagy egyéb szankció jellegű intézkedést alkalmazott; (vii) ha vele szemben bármilyen végrehajtási eljárás indult vagy végrehajtási cselekményt, foglalást végeztek vagy kíséreltek meg; (viii) tulajdonosai személyében, vagy a tulajdonosok tulajdoni arányaiban történt bármilyen változásról; (ix) más társaságokban fennálló tulajdonosi részesedéseinek elidegenítéséről, ilyen részesedések szerzéséről; (x) a Partner menedzsmentjében, illetőleg vezető tisztségviselőinek személyében beállt változásokról; (xi) arról, ha bármely, harmadik személlyel szemben fennálló tartozása több, mint 30 napja lejárt, és nem került megfizetésre; (xii) ha a Szerződés megkötését követően hitelt vagy kölcsönt vesz fel, illetőleg kezességet vállal. 9.1.6 A Partner vállalja, hogy nem adja el, nem ruházza át, nem adja bérbe, vagy másként nem bocsátja más személy rendelkezése alá vagyontárgyainak összességét, vagy azok egy jelentős részét, sem egy ügylet, sem azok sorozata keretében (függetlenül attól, hogy azok kapcsolódnak egymáshoz vagy sem). Ez a rendelkezés nem alkalmazandó (a) az olyan vagyontárgyakért történő cserére, amelyek a típust, értéket és mennyiséget tekintve hasonlóak, vagy jobbak az értékesítetteknél; (b) a már felesleges tárgyak piaci értéken, illetve (c) a Partner rendes üzletmenete, szokásos üzleti tevékenység keretén belül történő rendelkezésre (így különösen az elidegenítésre). 9.1.7 A Partner érdekeltségeivel is csak a rendes üzletmenete keretén belül és csak olyan feltételekkel köt ügyletet, amelyek nem kedvezőtlenebbek annál, amit egy hasonló, de nem az érdekeltségébe tartozó társasággal kötendő ügyletben kiköthetett volna. 9.1.8 A Partner nem hajt végre egyesülést, szétválást vagy bármi egyéb jelentős pénzügyi átszervezést a Faktor előzetes írásbeli tájékoztatása nélkül. 9.1.9 A Partner köteles biztosítani a Faktor vagy annak megbízottja számára, hogy a Szerződésben foglalt szavatossági nyilatkozatok valódiságát, a kötelezettségvállalások teljesítését, a Partner pénzügyi helyzetét, illetőleg a Biztosítékok fennállását, állapotát a Szerződés hatálya alatt bármilyen módon ellenőrizhesse. 9.1.10 A Partner vállalja, hogy azon eszközeit, amelyek természetüknél fogva biztosíthatók, teljes körűen biztosítja (és ezen biztosítását folyamatosan fenntartja) mindazon kockázatokra, amelyekre ez szokásos a hasonló üzleti tevékenységet végző vállalkozásoknál. A biztosítás kártérítési felső limitet és (ha van) az önrészesedés összegét úgy kell meghatározni, hogy a biztosító által az alapján fizetett maximális kártérítés összege ne lehessen kisebb, mint a Partner Szerződés szerinti fizetési kötelezettségeinek lehetséges legnagyobb összege. A Partner köteles a fentiek szerinti biztosítási szerződést mindaddig fenntartani, amíg a vagyontárgyak a Faktor követelésének biztosítékául szolgálnak. 9.1.11 Amennyiben a Keretösszeg és a megvásárolt vagy faktorált követelések pénzneme eltérő, és az árfolyam változások eredményeképpen a megvásárolt vagy faktorált követelések napi árfolyamon átszámított összege meghaladná a Keretösszeget, úgy a Partner köteles a Faktor kérése alapján azonnal megfizetni a Xxxxxx által meghatározott különbség összegét, vagy köteles megtenni a Xxxxxx által ésszerűen kért bármely más intézkedést. 9.1.12 A Partner szerződésben kötelezettséget vállal arra, hogy a kötelezettségvállalási szerződés futamideje alatt a Faktor részére bejelentett bankszámlákon kívül, más banknál, pénzügyi intézménynél nem nyit újabb bankszámlát, illetve nem létesít hitel, garancia, lízing (és egyéb aktív banki termék igénybevételére irányuló) kapcsolatot, a Faktor előzetes írásos engedélye nélkül. 9.1.13 A Partner kijelenti, hogy a kötelezettségvállalás futamideje alatt nem fizet osztalékot. Amennyiben osztalékkivétre kerül sor, a Faktor előzetes hozzájárulását kell kérnie, ellenkező esetben a Faktor jogosult a kötelezettségvállalási szerződést felmondani. 9.1.14 A Partner kijelenti, hogy a kötelezettségvállalás futamideje alatt a kérelem benyújtásakor fennálló, illetve a kötelezettségvállalási szerződésben rögzített összegű tagi kölcsönt a kötelezettségvállalás futamideje alatt nem vonja ki.

Appears in 1 contract

Samples: Partnership Agreement

Kötelezettségvállalások. A Partner Az Ügyfél az alábbi kötelezettségeket vállalja a Szerződés aláírásától kezdődően, addig a napig, amíg a Szerződés alapján bármilyen tartozás fennáll, vagy keletkezhet: 9.1.1 A Partner 8.1. Az Ügyfél köteles biztosítani, hogy a Szerződésből eredő kötelezettségei a kielégítési sorrend tekintetében mind most, mind a jövőben legalább egyenlő elbírálás alá essenek minden egyéb jelenlegi és jövőbeli biztosítatlan és nem alárendelt kötelezettségével, kivéve azokat a kötelezettségeket, amelyek valamely jogszabály erejénél fogva élveznek elsőbbséget.. Az Ügyfél továbbá kötelezettséget vállal, hogy ha akár ő maga, akár az ő javára bármely harmadik személy biztosítékot nyújt az Ügyfél más hitelezőjével szemben fennálló tartozásának visszafizetésére (akár részben vagy egészben), akkor ugyanezen biztosítékokat, vagy a Bank megítélése szerint ezekkel egyenértékű biztosítékokat a Bank számára is felajánlja. (pari passu) 9.1.2 A Partner 8.2. Az Ügyfél a Faktor Bank előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- vagy kölcsönszerződésthitel-, kölcsön-, garancia-, lízing-, faktoring szerződést, nem von be más, hiteljellegű forrást (különösen, de nem kizárólagosan kötvény kibocsátás útján)3 továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, biztosítéki célú tulajdonátruházás követelések és egyéb vagyontárgyak tekintetében, (készfizető) kezesség, vételi jog, mint biztosíték, engedményezés, mint biztosítékgarancia, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás). 2014. március 15. napját követően kötött Szerződés esetén: „A Partner a Faktor előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- vagy kölcsönszerződést, faktoring vagy lízingszerződést továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, (készfizető) kezesség, tulajdon biztosítéki célú átruházása, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás, garanciaszerződés). (Negative negative pledge) 9.1.3 A Partner 8.3. Nem Önkormányzat Ügyfél kötelezettséget vállalvállal arra, hogy a Szerződés az Ügyfélszerződés hatálya alatt kizárólag a Faktor Bank előzetes írásbeli tájékoztatásával nyit más hitelintézetnél újabb pénzforgalmi bankszámlát. Ha bármely Szolgáltatást a Bank a mindenkori Hirdetményben foglalt kondíciókhoz képest kedvezményes díjakkal, kamattal, költséggel (a továbbiakban együtt: kondíciók) bocsát az Ügyfél rendelkezésére, illetve valamennyi nem kedvezményes kondíciójú Szolgáltatás esetén is, az Ügyfél köteles az Ügyfélszerződés hatálya alatt a Folyószámláján (beleértve ebbe a bármely devizanemben vezetett devizaszámláját, devizaszámláit is) legalább az adott Szolgáltatással arányos pénzforgalmat bonyolítani. Szolgáltatás arányos pénzforgalom: valamennyi hitelintézetnél vezetett Folyószámláján bonyolított összes „tartozik” (a Folyószámla kivonaton terhelésként megjelenő) pénzforgalma szorozva az Ügyfélnek az Ügyfélszerződés hatálya alatt a Bankkal szerződött Szolgáltatás állománya, osztva az Ügyfél Ügyfélszerződés hatálya alatt valamennyi hitelintézettel szerződött összes Szolgáltatás állományával. (számlaforgalmi kikötés) A Szolgáltatás arányos pénzforgalom teljesítését a Bank utólag, legkésőbb a tárgyévet követő első félév végéig a rendelkezésére álló adatok és az Ügyféltől bekért kimutatások alapján értékeli. Az Ügyfél köteles a Bank által az értékeléshez kért kimutatást és más információt a Bank rendelkezésére bocsátani. A Szolgáltatás arányos pénzforgalom nem teljesülése esetén a Bank jogosult a tárgyévre vonatkozóan a kedvezményes kondíciók és a hirdetményi kondíciók közti különbözet összegét az Ügyféllel 3Az aláhúzott rendelkezés a 2020. március 23-tól megkötött, valamint azon Szerződésekre alkalmazandó, amelyek kifejezetten utalnak erre. szemben elszámolni, és a számlanyitással egyidejűleg a Faktor részére azonnali beszedési megbízás benyújtásra jogot biztosítköteles erről az intézkedésről az Ügyfelet írásban értesíteni. 8.4. (Inkasszójogosultság) 9.1.4 A Partner vállaljaAz Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy átadja a FaktornakBanknak: (ia) számviteli törvény hatálya alá tartozó Ügyfél esetén a mindenkor hatályos számviteli jogszabály(ok) rendelkezéseinek megfelelően elkészített éves (auditált) beszámolóját (Önkormányzat ügyfél esetében elfogadott éves elemi költségvetését) – amennyiben annak elkészítésére jogszabály kötelezi – haladéktalanul, annak elkészültét követően (de semmi esetre sem később, mint az adott pénzügyi év végét követő 160. nap); (iib) minden pénzügyi félévet követő 45 napon belül a megelőző hat hónapra vonatkozóan készített, nem auditált menedzsment beszámolóit; (c) a Bank által megkívánt formában naptári negyedévet követő 30. naptári napig pénzügyi kimutatásait (főkönyvi kivonat / vevő,- szállító,- készletnyilvántartás, leltár); (d) a Bank által megkívánt formában naptári negyedévet követő 30. naptári napig a cégcsoportjába tartozó nem természetes személy vállalkozások pénzügyi kimutatásait (főkönyvi kivonat / vevő,- szállító,- készletnyilvántartás, leltár). Ezen rendelkezés alkalmazásában cégcsoport azon vállalkozások összessége, amelyet egy anyavállalat, annak leányvállalatai és mindazon vállalkozások alkotnak, amelyekben az anyavállalat vagy leányvállalata ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik; (e) naptári negyedévet követő 30. naptári napig a számviteli kimutatásaiban szereplő teljes szállítóállományáról a korfa szerinti kimutatást; (f) naptári negyedévet követő 30. naptári napig a számviteli kimutatásaiban szereplő teljes vevőállományáról a korfa szerinti kimutatást; és (iiig) a rá vonatkozó bármilyen egyéb olyan pénzügyi vagy egyéb információt, amit a Faktor ésszerű keretek között kérhet amely szükséges annak érdekében, hogy figyelemmel kísérhesse a Partner Bank az Ügyfél pénzügyi állapotátállapotáról, gazdasági helyzetéthelyzetéről az adott körülményekre tekintettel megbízható és valós képet kapjon. Önkormányzat Ügyfél esetén a (b)-(f) pontokban foglaltak nem alkalmazandóak. 9.1.5 A Partner 8.5. Az Ügyfél köteles haladéktalanul értesíteni a FaktortBankot: (ia) bármilyen Szerződésszegésről (és azokról az esetleges lépésekről, amelyeket azok orvoslása érdekében tesz), ahogy annak fennállása tudomására jut; (iib) a csődeljárás, felszámolási eljárás eljárás, adósságrendezési eljárás, vagy végelszámolás kezdeményezésére vonatkozó esetleges döntéséről, az arra vonatkozó kérelem bíróságra való beadása előtt; (iiic) arról, ha tudomást szerez, hogy bármely hitelezője felszámolási eljárást, vagy adósságrendezési eljárást kezdeményezett vagy tervez vele szemben; (ivd) olyan bírósági vagy hatósági határozatról (függetlenül attól, hogy az jogerős-e vagy sem), amely az Ügyfelet jelentős pénzösszeg megfizetésére kötelezi; (v) arról, ha valamely banknál vezetett folyószámlájával szemben 250.000,- HUF összeget meghaladó összegű azonnali beszedési megbízás érkezik, (vie) arról, ha a tevékenységi körével, tevékenységével kapcsolatosan bármely hatóság vagy bíróság bármilyen tiltást, korlátozást, vagy egyéb szankció jellegű intézkedést alkalmazott; (viif) ha vele szemben bármilyen végrehajtási eljárás indult vagy végrehajtási cselekményt, foglalást végeztek vagy kíséreltek meg; (viiig) nem Önkormányzat Ügyfél a tulajdonosai személyében, vagy a tulajdonosok tulajdoni arányaiban történt bármilyen változásról; (ixh) más társaságokban fennálló tulajdonosi részesedéseinek elidegenítéséről, ilyen részesedések szerzéséről; (xi) a Partner az Ügyfél menedzsmentjében, illetőleg vezető tisztségviselőinek személyében beállt változásokról; (xij) arról, ha bármely, harmadik személlyel szemben fennálló tartozása több, mint 30 napja lejárt, és nem került megfizetésre; (xiik) ha a Szerződés megkötését követően hitelt vagy hitelt, kölcsönt vesz fel, garancia-, lízingszerződést köt, illetőleg kezességet vállalvállal (az egyértelműség kedvéért rögzítésre kerül, hogy ezen értesítési kötelezettség a 8.2. pontban írtakon felül értendő). 9.1.6 A Partner 8.6. Nem Önkormányzat Ügyfél vállalja, hogy nem adja el, nem ruházza át, nem adja bérbe, vagy másként nem bocsátja más személy rendelkezése alá vagyontárgyainak összességét, vagy azok egy jelentős részét, sem egy ügylet, sem azok sorozata keretében (függetlenül attól, hogy azok kapcsolódnak egymáshoz vagy sem). Ez a rendelkezés nem alkalmazandó alkalmazandó (a) az olyan vagyontárgyakért történő cserére, amelyek a típust, értéket és mennyiséget tekintve hasonlóak, vagy jobbak az értékesítetteknél; ; (b) a már felesleges tárgyak piaci értéken, illetve illetve (c) a Partner az Ügyfél rendes üzletmenete, szokásos üzleti tevékenység üzletmenete keretén belül történő rendelkezésre elidegenítésére. (így különösen az elidegenítésreelidegenítési tilalom). 9.1.7 A Partner 8.7. Az Ügyfél érdekeltségeivel is csak a rendes üzletmenete keretén belül és csak olyan feltételekkel köt ügyletet, amelyek nem kedvezőtlenebbek annál, amit egy hasonló, de nem az érdekeltségébe tartozó társasággal kötendő ügyletben kiköthetett volna. 9.1.8 A Partner 8.8. Nem Önkormányzat Ügyfél nem hajt végre egyesülést, szétválást vagy bármi egyéb jelentős pénzügyi átszervezést a Faktor Bank előzetes írásbeli tájékoztatása nélkül. 9.1.9 A Partner 8.9. Az Ügyfél köteles biztosítani a Faktor Bank vagy annak megbízottja számára, hogy a Szerződésben foglalt szavatossági nyilatkozatok valódiságát, a kötelezettségvállalások teljesítését, a Partner az Ügyfél pénzügyi helyzetét, illetőleg a Biztosítékok fennállását, állapotát a Szerződés hatálya alatt bármilyen módon ellenőrizhesse. 9.1.10 A Partner (a) az Ügyfél ellen felszámolási kérelmet nyújtottak be, vagy (b) az Ügyfél által a Bank részére átadott információk, dokumentumok ellentmondásosak, vagy (c) Szerződésszegés áll fenn, a szakértő díját – a szakértő megbízása napján az Ügyféllel szemben vállalt összes banki kockázat egy százalékának mértékéig – az Ügyfél köteles számla alapján a Bank részére megfizetni, továbbá a Bank vizsgálattal összefüggő valamennyi igazolt költségét megtéríteni. (szakértő igénybevétele) 8.10. Az Ügyfél vállalja, hogy azon eszközeit, amelyek természetüknél fogva biztosíthatók, teljes körűen biztosítja (és ezen biztosítását folyamatosan fenntartja) mindazon kockázatokra, amelyekre ez szokásos a hasonló üzleti tevékenységet végző vállalkozásoknál. A biztosítás biztosítási kártérítési felső limitet – a biztosítási érdek értékét meg nem haladó összegben – és (ha van) az önrészesedés összegét úgy kell meghatározni, hogy a biztosító által az alapján fizetett maximális kártérítés összege ne lehessen kisebb, mint a Partner az Ügyfél Szerződés szerinti fizetési kötelezettségeinek lehetséges legnagyobb összege. A Partner Az Ügyfél köteles a fentiek szerinti biztosítási szerződést mindaddig fenntartani, amíg a vagyontárgyak a Faktor Bank követelésének biztosítékául szolgálnak. 9.1.11 Amennyiben a Keretösszeg és a megvásárolt vagy faktorált követelések pénzneme eltérő, és az árfolyam változások eredményeképpen a megvásárolt vagy faktorált követelések napi árfolyamon átszámított összege meghaladná a Keretösszeget, úgy a Partner köteles a Faktor kérése alapján azonnal megfizetni a Xxxxxx által meghatározott különbség összegét, vagy köteles megtenni a Xxxxxx által ésszerűen kért bármely más intézkedést. 9.1.12 A Partner szerződésben . Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy a kötelezettségvállalási szerződés futamideje alatt Biztosítéki Szerződésben nevesített, természeténél fogva biztosítható vagyontárgy(ak)ra vonatkozó kárbiztosítási fedezet meglétét igazoló dokumentumot (pl. kötvényt), valamint a Faktor részére bejelentett bankszámlákon kívüldíjfizetés rendezettségét igazoló (i) biztosítói igazolást vagy (ii) bankszámlakivonato(ka)t vagy (iii) készpénz befizetési bizonylato(ka)t, más banknáltovábbá a zálogjog biztosító felé történt bejelentésének igazolását bemutatja a Bank számára. (biztosítás) 8.11. Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, pénzügyi intézménynél nem nyit újabb bankszámláthogy amennyiben tulajdonosai személyében, vagy a tulajdonosok tulajdoni arányaiban olyan változás történik, amelyet követően az Ügyfélszerződés aláírása napján meglévő tulajdonosainak együttes tulajdoni hányada, illetve nem létesít hitelszavazati joguk aránya 50+1% alá csökken és a Bank ezen körülmények és saját megítélése alapján kötelező előtörlesztésre hívja fel az Ügyfelet az Ügyféllel szemben fennálló teljes követelése erejéig, garancia, lízing (és egyéb aktív banki termék igénybevételére irányuló) kapcsolatot, úgy a Faktor előzetes írásos engedélye nélkül.felhívásban foglaltaknak az abban meghatározott határidőben eleget tesz.4 9.1.13 A Partner kijelenti8.12. Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy a kötelezettségvállalás futamideje alatt nem fizet osztalékot. Amennyiben osztalékkivétre kerül sor, a Faktor előzetes hozzájárulását kell kérnie, ellenkező esetben a Faktor jogosult a kötelezettségvállalási szerződést felmondani. 9.1.14 A Partner kijelenti, hogy a kötelezettségvállalás futamideje alatt a kérelem benyújtásakor fennálló, illetve a kötelezettségvállalási szerződésben rögzített összegű tagi kölcsönt a kötelezettségvállalás futamideje alatt nem vonja ki.az Ügyfél vagy az Ügyfél érdekeltségei üzleti tevékenységének általános jellege ne módosuljon lényegesen az

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek