Közreadás mintaszakaszok

Közreadás. 23.4.1.1. A Résztvevők katonai vagy polgári személyi állománya által létrehozott valamennyi Kormányzati Előtérinformációt haladéktalanul és költségmentesen a Résztvevők és a NAMP tudomására hozzák.
Közreadás. 23.5.1.1. Az egyes Résztvevők, kérésre, haladéktalanul és költségmentesen a többi Résztvevő, illetve a NAMP tudomására hozzák az összes lényeges Kormányzati Háttérinformációt, amelyet a jelen SAC MOU területén kívül katonai vagy polgári személyi állományuk hozott létre feltéve, hogy:
Közreadás. 23.6.1.1. A Beszállítók által létrehozott és szállított Beszállítói Előtérinformációkat haladéktalanul és költségmentesen közlik a Résztvevőkkel, illetve a NAMP-pal.
Közreadás. 23.7.1.1. A NAMP vagy egy Szerződéskötő Résztvevő haladéktalanul és költségmentesen bocsátja a többi Résztvevő, illetve a NAMP rendelkezésére a Beszállítói által létrehozott Beszállítói Háttérinformációkat, amelyet a jelen SAC MOU alapján kötött Szerződések szerint szállítottak. A Beszállítók által létrehozott, illetve a Résztvevő birtokában levő egyéb Beszállítói Háttérinformációkat haladéktalanul és költségmentesen bocsátja a többi Résztvevő vagy a NAMP rendelkezésére, kérés alapján feltéve, hogy a következő feltételek teljesülnek:

Related to Közreadás

  • Kockázatkizárás A biztosító nem téríti meg a kárt az alábbi esetekben (kockázatból kizárt események)

  • Hívásvárakoztatás Egy, már folyamatban lévő hívás közben sípoló hang jelzi, hogy új hívás érkezett, a hívott fél így eldöntheti, hogy fogadja-e az új hívást. A hívó fél ebben az esetben nem foglalt hangot hall, hanem úgy érzékeli, hogy a szám kicseng. A hívásvárakoztatás és a hívástartás szolgáltatások együttes használatával az aktív hívást nem kell befejezni az új hívás fogadásához, és lehetőség van arra is, hogy az Előfizető a beszélőpartnereivel felváltva beszéljen. ❖ Az igénybevétel feltétele: A hívásvárakoztatást a Szolgáltató minden Előfizetőnek díjmentesen aktiválja az alapszolgáltatással együtt. ❖ Az igénybevétel korlátja: Előfordulhat, hogy a mobiltelefon nem alkalmas a szolgáltatás igénybevételére. ❖ A szolgáltatás havi előfizetési díja: Hívásvárakoztatás díjmentes Hívásvárakoztatás esetén a hívó fél a beszélgetési díjakat a hívott bejelentkezésétől a hívás bontásáig, hívott partnerenként külön-külön fizeti.

  • Díjazás A Hívókártyák 300, 1000, 2000 és 5000 forintos névértékben vehetők igénybe, illetve ettől eltérő névértékben akciós jelleggel. Elektronikus feltöltés esetén 10 000 forintos címlet is vásárolható. A szolgáltatás díjait a Díjszabás tartalmazza. A Szolgáltató jogosult a nemzetközi díjzóna besorolást és a díjakat egyoldalúan módosítani. A szolgáltatás az értékesítési helyeken megvásárolható kártya díjának kiegyenlítését követően azonnal igénybe vehető. Az igénybevevő a kártyát addig használhatja, amíg a kártyán pozitív egyenleg található. Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételéhez egyéb díjat nem számít fel. A kártya egyenlegének csökkentése megkezdett perc alapú számlázással történik (kivéve ahol az adott szolgáltatás díjazása ettől eltér), azonban az automata hangbemondás forintra kerekítve ad tájékoztatást a még felhasználható összegről.

  • Megrendelés A Honlapon történő bejelentkezést követően a Felhasználó megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre. Felhasználó a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Felhasználó a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti kosarába, és ugyanezen a felületen tudja megadni termék mennyiségét, a mennyiség pontos beírásával. A termékek kosárba helyezése még nem jelent vásárlási kötelezettséget, vagy Felhasználó rendelésének automatikus rögzítését, továbbítását. A kosár tartalmának megtekintéséhez a „Kosár” menüpontra kell kattintania a Felhasználónak, mely az oldal tetején, jobb oldalon, a kosár ikon mellett található. Ezen a felületen a Felhasználó még bármikor módosítani tudja kosarának tartalmát, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából a piros X ikonra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a +,- gombra kattintással. Amennyiben a Felhasználó nem kíván tovább válogatni a termékek között, akkor a kosáron belül, a kosár tartalma alatt megtalálható adatlap (a továbbiakban Megrendelési adatlap) kitöltésével elkezdheti a megrendelési folyamatot. Ha a Felhasználó rendelkezik kuponkóddal vagy bónusszal, akkor itt érvényesíteni, felhasználni tudja a Felhasználó a kupon, bónusz kód megadásával. vagy tovább nézelődhet a Webáruházban, a böngészőjében található vissza gombra kattintva. A Megrendelési adatlapon a Felhasználónak meg kell adnia a megrendelés teljesítéséhez szükséges és a 3.1. pontban feltüntetett adatokat, a szállítási módot. A szállítási módtól függően változik a fizetési módok közötti választási lehetőség, mely a szállítási mód mellett kerül feltüntetésre. Ha a Felhasználó olyan szállítási módot választ, ahol, ami mellett több fizetési lehetőség került feltüntetésre, közöttük a Felhasználó a Megrendelési adatlap alján megjelenő lehetőségek közül úgy tud választani, hogy rákattint a fizetési módra, majd a megjelenő felületen a „RENDELÉS ELKÜLDÉSE” gombra kattintva tudja kiválasztani a kívánt fizetési módot, mellyel egy időben a Felhasználó a megrendelését el is küldi a Kamadoshop részére, amely szerződéses ajánlatnak minősül. A megrendelés elküldését követően a rendszer a képernyőn keresztül (is) és emailben tájékoztatja a Felhasználót a rendelés sikerességéről, a rendelési azonosítóról, illetve hogy Felhasználó e-mail üzenetet fog kapni a rendelés visszaigazolásáról. A megrendelések állapotát a „Rendeléseim” menüpont alatt ellenőrizheti a Felhasználó. Ezt a funkciót kizárólag regisztrált Felhasználók vehetik igénybe és a funkció belépés után érhető el. A rendelés állapotáról a Kamadoshop e-mailben értesítőt küld. A Kamadoshop fenntartja a jogot a már rögzített megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészében. Erre kizárólag a Felhasználóval történő egyeztetést követően kerülhet sor. A Kamadoshop nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, a beszállító, vagy rajtunk kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.

  • Áthelyezés Előfizető tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás műszakilag meghatározott helyeken nyújtható. A szolgáltatás hozzáférési pont áthelyezésére – a szükséges műszaki feltételek fennállása esetén – közös megegyezés alapján, külön díjfizetési kötelezettség mellett nyílik lehetőség. E megegyezésnek természetesen feltétele, hogy a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen. Ennek hiányában a szolgáltatási pont áthelyezésére nincs lehetőség. A Szolgáltató az Előfizető áthelyezési igényének beérkezésétől számított 15 napon belül köteles az Előfizetőnek visszajelezni. A Szolgáltató a fenti határidőn belül az áthelyezési igényt — indoklással együtt — elutasíthatja, amennyiben annak műszaki vagy gazdasági akadálya van, illetve az Előfizető díjtartozása vagy egyéb szerződésszegése miatt nem lehetséges. Amennyiben a Szolgáltató az áthelyezési igényt elfogadja, köteles azt a visszajelzéstől számított legrövidebb időn — de maximum 60 napon belül — teljesíteni. Az áthelyezési díj: nettó 80.000 Ft. Amennyiben a Szolgáltató az áthelyezési igényt elfogadja, de az áthelyezés mégsem teljesíthető, az Előfizető ez irányú nyilatkozata esetén — a Szolgáltató értesítésétől számított — 15 napon belül a szerződést a feltételes kedvezmények elvesztése nélkül felmondhatja. Felmondás hiányában a Szolgáltató köteles a szolgáltatásnak az áthelyezést megelőző feltételek szerinti nyújtására és jogosult a szolgáltatás további számlázására. A Szolgáltató jogosult a jogviszony szüneteltetésére a visszajelzés dátumától kezdve az áthelyezés megtörténtéig.

  • Meghatározás II.1.1) A szerződés típusa: Építési beruházás II.1.2) Fő CPV-kód:

  • Szállítás A Vásárló a futárszolgálattal történő házhozszállítást vagy a GLS csomagpontra történő kiszállítást választhatja a megrendeléskor. A Szakmai Vásárló a fentieken túlmenően választhatja az XXXXXXXX XXXXXX COSMETICS Zrt. 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 0. IV. emeletén található fióktelepén történő személyes átvételt is. Személyes átvétel esetén a PANAROM e-mailben értesíti a Szakmai Vásárlót megrendelt termékei összekészítésének megtörténtéről. A Szakmai Vásárló csupán ezen értesítést követően veheti át az általa megrendelt termékeket a mindenkori nagykereskedési nyitvatartási időben. A futárszolgálattal történő kiszállítás a Vásárló által a megrendeléskor megadott szállítási címre történik. Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy az általa megadott szállítási címen a kiszállítás időpontjában tartózkodjon olyan személy, aki a megrendelt Termékek átvételére jogosult. Amennyiben Vásárló ezt nem biztosítja, minden ebből eredő kárért és költségért Vásárló felelős. A GLS csomagpontra történő kiszállítás a Vásárló által a megrendeléskor kiválasztott GLS által megadott csomagpont címre történik. A felmerülő csomagolási és szállítási költségek a Vásárlót terhelik, amelynek összege Magyarországon fix egységár, amely a mindenkori piaci árváltozás függvényében, valamint esetlegesen más szállítóval történő szállítás esetében változhat. Szállítási költségen minden olyan költség értendő, amely a PANAROM székhelye / telephelye / fióktelepe és a Vásárló által megadott szállítási cím közötti kiszállítás kapcsán felmerül (pl.: ha szükséges behajtási engedély kiváltása, akkor annak költsége is).

  • Előtörlesztés Adós jogosult a Futamidő alatt a Szerződésben rögzített lejárati idő előtt tartozását részben vagy egészben visszafizetni. Az Adós amennyiben élni kíván előtörlesztési szándékával, azt írásban a Hitelintézet felé be kell jelentenie, úgy hogy a bejelentés legkésőbb az Előtörlesztés értéknapját megelőző 10 nappal korábban a Hitelintézet részére kézbesítésre kerüljön. A bejelentésben az Előtörlesztés összegét meg kell meghatározni. Ha az Adós jelzi előtörlesztési szándékát a Hitelintézetnek, a Hitelintézet papíron vagy más tartós adathordozón az Adós rendelkezésére bocsátja az Előtörlesztésre vonatkozó információkat, annak következményeinek számszerűsítését és a következmények megállapításánál alkalmazott ésszerű és indokolható feltételezéseket, ideértve a jelen pontban meghatározott, érvényesíthető költségeket és azok megállapításának módját is. Amennyiben a Hitelintézet által ténylegesen jóváírt Előtörlesztés összege az Adós teljes tartozásának megszűnését eredményezni, úgy a Felek erre vonatkozó külön írásbeli megállapodása vagy egyéb jogcselekménye nélkül az Előtörlesztéssel érintett Szerződés megszűnik. Amennyiben a Szerződéshez kapcsolódó, a Kölcsön fedezeteként kikötött jelzálogjoggal terhelt ingatlan(oka)t érintő vagyonbiztosítás alapján a Biztosító a Hitelintézet, mint zálogjogosult részére fizetést teljesít, úgy ezen teljes összeget a Hitelintézet Előtörlesztésként írja jóvá, amennyiben ezen összeg helyreállításra fordítása nem lehetséges vagy az érintett ingatlan tulajdonosa nem kívánja. Amennyiben a kifizetett vagyonbiztosítási összeg a teljes fennálló tartozást nem fedezi, a Hitelintézet az Előtörlesztést minden esetben akként számolja el, hogy a Kölcsön Szerződésben megjelölt Futamideje nem, csak annak törlesztő összege csökken. Vagyonbiztosítási összegből történő fizetés esetén az Előtörlesztés jóváírásának napja legkésőbb a biztosítási összeggel érintett szerződés azonosítását követő első törlesztő összeg esedékességével azonos naptári nap. Az Előtörlesztés tervezett értéknapjáig esedékes törlesztő-részleteket Adós köteles megfizetni, és amennyiben a Kölcsönnel kapcsolatban az Előtörlesztés értéknapján késedelme áll fenn, a Hitelintézet az Előtörlesztésre szánt összegből először a késedelem rendezését hajtja végre. Az előtörlesztés során az elszámolás a Polgári Törvénykönyv szerinti beszedési sorrendnek megfelelően történik. Adós köteles az előtörleszteni kívánt összeget az Előtörlesztés értéknapján legkésőbb 10:00 óráig, a Hitelintézet által meghatározott számlán rendelkezésre tartani. A számlán elhelyezett, az előzetes írásos bejelentésben megjelölt összeg erejéig előtörleszteni kívánt összeget a Hitelintézet az Előtörlesztés értéknapján, illetőleg amennyiben ez az értéknap munkaszüneti napra, vagy bankszünnapra esik, akkor az ezt követő munkanapon a fentiekben megjelölt bankszámlán végrehajtja. Jelzáloghitel Előtörlesztése esetén a Hitelintézet jogosult az Előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetlegesen felmerült méltányos költségeinek megtérítésére, ha az Előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor az Ügyleti kamat rögzített. Az érvényesített költségek összege nem haladhatja meg a Hitelintézet pénzügyi veszteségét és mértéke – a mindenkori jogszabályoknak megfelelően – az aktuális Hirdetményben közzétett mérték. Jelzáloglevéllel finanszírozott Szerződés esetén - ideértve a jelzálog-hitelintézet által refinanszírozott kölcsönszerződést is - a Hitelintézet jogosult az Előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetlegesen felmerült, méltányos költségeit az általánosan a Hirdetményben meghatározott mértéket meghaladóan is érvényesíteni, ha az Előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a jelzáloghitel kamata rögzített vagy változó kamatú és az Előtörlesztésre a Kamatperióduson belül kerül sor. Az érvényesített költségek mértéke – a mindenkori jogszabályoknak megfelelően – az aktuális Hirdetményben közzétett mérték. Nem illeti meg a Hitelintézetet a jelen pontban fentebb írt költségtérítés, ha az Előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. A Hitelintézet által nyújtott lakossági jelzálogkölcsönök tekintetében az Adós az alábbi előtörlesztési típusok közül választhat.

  • Átadás-átvétel A műszaki átadás-átvételi eljárás célja annak megállapítása, hogy az elkészült munka, illetve annak eredménye megfelel-e a műszaki leírásoknak, jogszabályi és hatósági előírásoknak, szabványoknak, a szerződésben foglaltaknak, továbbá alkalmas-e a rendeltetésszerű használatra. A Vállalkozó a munkát írásban készre jelenti és a műszaki átadás-átvétel javasolt időpontjáról a Megrendelőt és valamennyi érintettet az átadás-átvételt megelőzően legalább 5 nappal értesíti. A Vállalkozó által megadott és a Megrendelővel egyeztetett és kitűzött időpontban a felek az átadás- átvételi eljárást megkezdik. Az átadás átvételi eljárást annak kezdési időpontjától számított 30 napon belül be kell fejezni. Amennyiben a Vállalkozónak felróható okból az átadás-átvétel megkezdéséhez szükséges feltételek nem teljesülnek, és így a szerződés 2. pontjában szereplő teljesítési határidőig az átadás-átvételi eljárás nem kezdődik meg, az a Vállalkozó késedelmének minősül. A Megrendelő és a Vállalkozó kötelesek megjelenni az eljárás kitűzött és egyeztetett időpontjában és helyén, és megvizsgálni, hogy a teljesítés szerződésszerű-e. Az átadás-átvétel során tapasztalt hibákról az átadás-átvétel során hibajegyzéket kell felvenni és a hibajegyzékben foglalt javítások teljesítésére, a hiányosságok megszüntetésére a Vállalkozónak jegyzőkönyvileg rögzített póthatáridőt kell vállalnia. A teljesítés időpontja a sikeres átadás-átvételt követően kiadott teljesítésigazolásban meghatározott teljesítési időpont. Megrendelő a munkát akkor veszi át, ha a Vállalkozó teljesítése megfelel a szerződésben foglalt valamennyi követelménynek. A Vállalkozó kötelessége az átadás-átvételhez szükséges, jogszabály által előírt dokumentumok, okmányok biztosítása is. Az átadás-átvételi eljárást nem lehet megkezdeni, illetve megkezdése esetén meghiúsultnak kell tekinteni, amennyiben a megállapított hibákat/hiányosságokat nem pótolta/javította ki megfelelően a Vállalkozó. A szerződés teljesítését a Megrendelő nevében a Teljesítést Igazoló Személy ismeri el aláírásával a teljesítésigazolásban.

  • Kizárások 5.1. A Biztosító kockázatviselése - az Általános Biztosítási Feltételekben foglaltakon túl - nem terjed ki: