Common use of KÖZZÉTÉTEL, ÜZLETI TITOK Clause in Contracts

KÖZZÉTÉTEL, ÜZLETI TITOK. Jelen szerződés, valamint a szerződés elválaszthatatlan részét képező iratok tartalma közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, és azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadhatók meg. Megrendelő jelen szerződést, valamint a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat (Kbt. 43. § (1) bekezdés c)-f) pontban rögzített adatok) a Kbt. 43. § (1) bekezdés alapján köteles közzétenni. Szerződő felek kijelentik, hogy minden olyan információ, know-how, dokumentum, adat és rajz, amelyet a másik fél üzleti titoknak nyilvánít, a másik fél előzetes írásbeli engedélye nélkül nem hozható nyilvánosságra vagy harmadik személy tudomására. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés aláírásakor üzleti titoknak tekintett információkat átadásuk során ennek megfelelő jelzéssel látják el. Felek a jelen szerződés kapcsán kapott összes olyan adatot, információt, valamint ismeretet, amelyet kifejezetten bizalmasként jelöltek meg, csak olyan célokra használják fel, amilyen célokra átadták azokat nekik, saját üzleti titokként védik azokat, megteszik a szükséges titokvédelmi intézkedéseket, és nem teszik harmadik személyek részére hozzáférhetővé, kivéve, ha az érintett információk és ismeretek közismertek, vagy a szerződő fél, aki kapja, már akkor ismerte ezeket az információkat, amikor megkapta, vagy pedig ha később harmadik személy titoktartási kötelezettség nélkül hozta tudomására azokat, vagy annak a szerződő félnek a munkatársai vagy alkalmazottai, akik ezeket az információkat megkapták, anélkül, hogy hozzáférhettek volna az átadott információkhoz, ettől függetlenül kidolgozták azokat. Nem vonatkozik a titoktartási kötelezettség az olyan információkra, amelyeket a jelen szerződés céljainak elérése érdekében szükségszerűen tovább kell adni harmadik személyeknek, amennyiben a jelen fejezetben meghatározott titoktartás rájuk is kiterjed. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében kötött szerződésekben fenti kötelezettségeiket a vele szerződő felekkel szemben is kikötik és érvényesítik. Vállalkozó és Megrendelő a jelen szerződés teljesítése érdekében tudomásukra jutott adatokat és információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatják fel. A titoktartási kötelezettség a szerződés megszűnésétől számított 5 évig fennáll.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

KÖZZÉTÉTEL, ÜZLETI TITOK. Jelen szerződés, valamint a szerződés elválaszthatatlan részét képező iratok tartalma közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, és azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadhatók meg. Megrendelő Vevő jelen szerződést, valamint a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat (Kbt. 43. § (1) bekezdés c)-f) pontban rögzített adatok) a Kbt. 43. § (1) bekezdés alapján köteles közzétenni. Szerződő felek kijelentik, hogy minden olyan információ, know-how, dokumentum, adat és rajz, amelyet a másik fél bizalmasnak, üzleti titoknak nyilvánít, titkosnak tekintendő, és a másik fél előzetes írásbeli engedélye nélkül nem hozható nyilvánosságra vagy harmadik személy tudomására. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés aláírásakor üzleti titoknak bizalmasnak tekintett információkat átadásuk során ennek megfelelő jelzéssel látják el. Felek a jelen szerződés kapcsán kapott összes olyan adatot, információt, valamint ismeretet, amelyet kifejezetten bizalmasként jelöltek meg, csak olyan célokra használják fel, amilyen célokra átadták azokat nekik, saját üzleti titokként védik azokat, megteszik a szükséges titokvédelmi intézkedéseket, és nem teszik harmadik személyek részére hozzáférhetővé, kivéve, ha az érintett információk és ismeretek közismertek, vagy a szerződő fél, aki kapja, már akkor ismerte ezeket az információkat, amikor megkapta, vagy pedig ha később harmadik személy titoktartási kötelezettség nélkül hozta tudomására azokat, vagy annak a szerződő félnek a munkatársai vagy alkalmazottai, akik ezeket az információkat megkapták, anélkül, hogy hozzáférhettek volna az átadott információkhoz, ettől függetlenül kidolgozták azokat. Nem vonatkozik a titoktartási kötelezettség az olyan információkra, amelyeket a jelen szerződés céljainak elérése érdekében szükségszerűen tovább kell adni harmadik személyeknek, amennyiben vagy amely adat, illetve ismeret a jelen fejezetben meghatározott titoktartás rájuk is kiterjedKbt. 44. §-a alapján nem minősülhet üzleti titoknak. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében kötött szerződésekben fenti kötelezettségeiket a vele szerződő felekkel szemben is kikötik és érvényesítik. Vállalkozó Eladó és Megrendelő Vevő a jelen szerződés teljesítése érdekében tudomásukra jutott adatokat és információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatják fel. A titoktartási kötelezettség a szerződés megszűnésétől számított 5 évig fennáll.

Appears in 2 contracts

Samples: Mikrovállalkozás, Mikrovállalkozás

KÖZZÉTÉTEL, ÜZLETI TITOK. Jelen szerződés, valamint a szerződés elválaszthatatlan részét képező iratok tartalma közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, és azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadhatók meg. Megrendelő jelen szerződést, valamint a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat (Kbt. 43. § (1) bekezdés c)-f) pontban rögzített adatok) a Kbt. 43. § (1) bekezdés alapján köteles közzétenni. Szerződő felek kijelentik, hogy minden olyan információ, know-how, dokumentum, adat és rajz, amelyet a másik fél bizalmasnak, üzleti titoknak nyilvánít, titkosnak tekintendő, és a másik fél előzetes írásbeli engedélye nélkül nem hozható nyilvánosságra vagy harmadik személy tudomására. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés aláírásakor üzleti titoknak bizalmasnak tekintett információkat átadásuk során ennek megfelelő jelzéssel látják el. Felek a jelen szerződés kapcsán kapott összes olyan adatot, információt, valamint ismeretet, amelyet kifejezetten bizalmasként jelöltek meg, csak olyan célokra használják fel, amilyen célokra átadták azokat nekik, saját üzleti titokként védik azokat, megteszik a szükséges titokvédelmi intézkedéseket, és nem teszik harmadik személyek részére hozzáférhetővé, kivéve, ha az érintett információk és ismeretek közismertek, vagy a szerződő fél, aki kapja, már akkor ismerte ezeket az információkat, amikor megkapta, vagy pedig ha később harmadik személy titoktartási kötelezettség nélkül hozta tudomására azokat, vagy annak a szerződő félnek a munkatársai vagy alkalmazottai, akik ezeket az információkat megkapták, anélkül, hogy hozzáférhettek volna az átadott információkhoz, ettől függetlenül kidolgozták azokat. Nem vonatkozik a titoktartási kötelezettség az olyan információkra, amelyeket a jelen szerződés céljainak elérése érdekében szükségszerűen tovább kell adni harmadik személyeknek, amennyiben vagy amely adat, illetve ismeret a jelen fejezetben meghatározott titoktartás rájuk is kiterjedKbt. 44. §-a alapján nem minősülhet üzleti titoknak. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében kötött szerződésekben fenti kötelezettségeiket a vele szerződő felekkel szemben is kikötik és érvényesítik. Vállalkozó Megbízott és Megrendelő Megbízó a jelen szerződés teljesítése érdekében tudomásukra jutott adatokat és információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatják fel. A titoktartási kötelezettség a jelen szerződés megszűnésétől számított 5 évig megszűnése után is fennáll.

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

KÖZZÉTÉTEL, ÜZLETI TITOK. Jelen szerződés, valamint a szerződés elválaszthatatlan részét képező iratok tartalma közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, és azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadhatók meg. Megrendelő jelen szerződést, valamint a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat (Kbt. 43. § (1) bekezdés c)-f) pontban rögzített adatok) a Kbt. 43. § (1) bekezdés alapján köteles közzétenni. Szerződő felek kijelentik, hogy minden olyan információ, know-how, dokumentum, adat és rajz, amelyet a másik fél üzleti titoknak nyilvánít, a másik fél előzetes írásbeli engedélye nélkül nem hozható nyilvánosságra vagy harmadik személy tudomására. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés aláírásakor üzleti titoknak tekintett információkat átadásuk során ennek megfelelő jelzéssel látják el. Felek a jelen szerződés kapcsán kapott összes olyan adatot, információt, valamint ismeretet, amelyet kifejezetten bizalmasként jelöltek meg, csak olyan célokra használják fel, amilyen célokra átadták azokat nekik, saját üzleti titokként védik azokat, megteszik a szükséges titokvédelmi intézkedéseket, és nem teszik harmadik személyek részére hozzáférhetővé, kivéve, ha az érintett információk és ismeretek közismertek, vagy a szerződő fél, aki kapja, már akkor ismerte ezeket az információkat, amikor megkapta, vagy pedig ha később harmadik személy titoktartási kötelezettség nélkül hozta tudomására azokat, vagy annak a szerződő félnek a munkatársai vagy alkalmazottai, akik ezeket az információkat megkapták, anélkül, hogy hozzáférhettek volna az átadott információkhoz, ettől függetlenül kidolgozták azokat. Nem vonatkozik a titoktartási kötelezettség az olyan információkra, amelyeket a jelen szerződés céljainak elérése érdekében szükségszerűen tovább kell adni harmadik személyeknek, amennyiben a jelen fejezetben meghatározott titoktartás rájuk is kiterjed. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében kötött szerződésekben fenti kötelezettségeiket a vele szerződő felekkel szemben is kikötik és érvényesítik. Vállalkozó Szolgáltató és Megrendelő a jelen szerződés teljesítése érdekében tudomásukra jutott adatokat és információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatják fel. A titoktartási kötelezettség a szerződés megszűnésétől számított 5 évig fennáll.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatási Szerződés

KÖZZÉTÉTEL, ÜZLETI TITOK. Jelen szerződés, valamint a szerződés elválaszthatatlan részét képező iratok tartalma közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, és azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadhatók meg. Megrendelő Bérbevevő a Kbt. 43. § (1) bekezdés d) és f) pontja szerinti jelen szerződést, valamint a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat (Kbt. 43. § (1) bekezdés c)-f) pontban rögzített adatok) a Kbt. 43. § (1) bekezdés alapján köteles közzétennihozza nyilvánosságra. Szerződő felek kijelentik, hogy minden olyan információ, know-how, dokumentum, adat és rajz, amelyet a másik fél bizalmasnak, üzleti titoknak nyilvánít, titkosnak tekintendő, és a másik fél előzetes írásbeli engedélye nélkül nem hozható nyilvánosságra vagy harmadik személy tudomására. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés aláírásakor üzleti titoknak bizalmasnak tekintett információkat átadásuk során ennek megfelelő jelzéssel látják el. Felek a jelen szerződés kapcsán kapott összes olyan adatot, információt, valamint ismeretet, amelyet kifejezetten bizalmasként jelöltek meg, csak olyan célokra használják fel, amilyen célokra átadták azokat nekik, saját üzleti titokként védik azokat, megteszik a szükséges titokvédelmi intézkedéseket, és nem teszik harmadik személyek részére hozzáférhetővé, kivéve, ha az érintett információk és ismeretek közismertek, vagy a szerződő fél, aki kapja, már akkor ismerte ezeket az információkat, amikor megkapta, vagy pedig ha később harmadik személy titoktartási kötelezettség nélkül hozta tudomására azokat, vagy annak a szerződő félnek a munkatársai vagy alkalmazottai, akik ezeket az információkat megkapták, anélkül, hogy hozzáférhettek volna az átadott információkhoz, ettől függetlenül kidolgozták azokat. Nem vonatkozik a titoktartási kötelezettség az olyan információkra, amelyeket a jelen szerződés céljainak elérése érdekében szükségszerűen tovább kell adni harmadik személyeknek, amennyiben a jelen fejezetben meghatározott titoktartás rájuk is kiterjed. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében kötött szerződésekben fenti kötelezettségeiket a vele szerződő felekkel szemben is kikötik és érvényesítik. Vállalkozó Bérbeadó és Megrendelő Bérbevevő a jelen szerződés teljesítése érdekében tudomásukra jutott adatokat és információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatják fel. A titoktartási kötelezettség a szerződés megszűnésétől számított 5 évig megszűnése után is fennáll.

Appears in 1 contract

Samples: Helyettesítő Termék Megajánlása

KÖZZÉTÉTEL, ÜZLETI TITOK. Jelen szerződés, valamint a szerződés elválaszthatatlan részét képező iratok tartalma közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, és azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadhatók meg. Megrendelő Bérbevevő a Kbt. 43. § (1) bekezdés d) és f) pontja szerinti jelen szerződést, valamint a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat (Kbt. 43. § (1) bekezdés c)-f) pontban rögzített adatok) a Kbt. 43. § (1) bekezdés alapján köteles közzétennihozza nyilvánosságra. Szerződő felek Xxxxx kijelentik, hogy minden olyan információ, know-how, dokumentum, adat és rajz, amelyet a másik fél bizalmasnak, üzleti titoknak nyilvánít, titkosnak tekintendő, és a másik fél előzetes írásbeli engedélye nélkül nem hozható nyilvánosságra vagy harmadik személy tudomására. Szerződő Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés aláírásakor üzleti titoknak bizalmasnak tekintett információkat átadásuk során ennek megfelelő jelzéssel látják el. Szerződő Felek a jelen szerződés kapcsán kapott összes olyan adatot, információt, valamint ismeretet, amelyet kifejezetten bizalmasként jelöltek meg, csak olyan célokra használják fel, amilyen célokra átadták azokat nekik, saját üzleti titokként védik azokat, megteszik a szükséges titokvédelmi intézkedéseket, és nem teszik harmadik személyek részére hozzáférhetővé, kivéve, ha az érintett információk és ismeretek közismertek, vagy a szerződő fél, aki kapja, már akkor ismerte ezeket az információkat, amikor megkapta, vagy pedig ha később harmadik személy titoktartási kötelezettség nélkül hozta tudomására azokat, vagy annak a szerződő félnek a munkatársai vagy alkalmazottai, akik ezeket az információkat megkapták, anélkül, hogy hozzáférhettek volna az átadott információkhoz, ettől függetlenül kidolgozták azokat. Nem vonatkozik a titoktartási kötelezettség az olyan információkra, amelyeket a jelen szerződés céljainak elérése érdekében szükségszerűen tovább kell adni harmadik személyeknek, amennyiben a jelen fejezetben meghatározott titoktartás rájuk is kiterjed. Felek Szerződő Xxxxx kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében kötött szerződésekben fenti kötelezettségeiket a vele velük szerződő felekkel szemben is kikötik és érvényesítik. Vállalkozó Bérbeadó és Megrendelő Bérbevevő a jelen szerződés teljesítése érdekében tudomásukra jutott adatokat és információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatják fel. A titoktartási kötelezettség a szerződés megszűnésétől számított 5 évig megszűnése után is fennáll.

Appears in 1 contract

Samples: Szoftverbérleti Szerződés