Leolvasás. A fogyasztásmérő leolvasásának gyakoriságát a Szolgáltató jogosult megállapítani azzal, hogy legalább évente egy alkalommal – Felhasználó kérésére negyedévente - köteles a fogyasztásmérő leolvasására. A Felhasználó köteles a vízmérő leolvasását a Szolgáltatónak lehetővé tenni, a vízmérő leolvasót az ingatlanra beengedni. A leolvasásokat a Szolgáltató fényképes igazolvánnyal rendelkező munkatársai végzik. A fényképes igazolvány mintája a Szolgáltató honlapján megtalálható. Távleolvasás útján rögzített mérőállásról a Felhasználó az ügyfélszolgálati irodákon keresztül tájékozódhat. Amennyiben a távleolvasás valamilyen oknál fogva meghiúsul, vagy a leolvasás során a Szolgáltató hibajelet észlel, úgy jogosult a mérőt hagyományos módon leolvasni. A Szolgáltató köteles legalább 5 napos időtartam megjelölésével a Felhasználó figyelmét felhívni a leolvasás várható idejéről a leolvasás előtti utolsó számlában, számla mellékletében vagy egyéb módon. Amennyiben a fogyasztásmérő leolvasását végző személy az előzetesen jelzett időpontban nem tudta rögzíteni a mérőállást, köteles értesítést hagyni a levélszekrényben vagy fellelhető módon a felhasználási helyen. Az értesítésben a Szolgáltató felhívja a Felhasználó figyelmét a leolvasás második megkísérlésének idejére, annak nem megfelelősége esetén az időpont-egyeztetés lehetőségére – azzal, hogy a leolvasásra legalább heti egy munkanapon 20 óráig lehetőséget biztosít –, a Szolgáltató időpont-egyeztetésre alkalmas elérhetőségére és a leolvasás legkésőbbi időpontjára. A leolvasás időpontja tekintetében a Szolgáltató és a Felhasználó köteles megegyezni. A felhasználónak a felajánlott 5 napos időtartamon belül meg kell határoznia azt az időpontot, amely számára megfelelő. Ha a megadott időtartamon belül nem tudja biztosítani a leolvasást, ezt a víziközmű-szolgáltató felé jeleznie kell legkésőbb az időtartam kezdetét megelőző napon. Ha a fogyasztásmérő leolvasására legalább egy éven keresztül nem került sor, és a felhasználó nem jelentett be fogyasztásmérő állást, valamint távleolvasási adat sem áll rendelkezésre, a víziközmű-szolgáltató az ivóvíz- és a szennyvízmennyiséget a legutolsó sikeres leolvasást megelőző 12 hónap átlagfogyasztását alapul véve állapítja meg, valamint bekötési mérővel rendelkező felhasználási helyek esetében a sikertelen leolvasást követően, legfeljebb 30 napon belül, a kibocsátott számlában, rögzített telefonhívás keretében vagy egyéb igazolható módon a víziközmű-szolgáltató köteles a felhasználó figyelmét felhívni arra, hogy legfeljebb két hónapon belül egyeztesse le a soron kívüli leolvasás időpontját, és tegye lehetővé annak elvégzését. A víziközmű- szolgáltató a soron kívüli leolvasás elvégzésére legalább heti egy munkanapon 20 óráig lehetőséget biztosít. Az értesítésnek tartalmaznia kell a víziközmű-szolgáltató időpont- egyeztetésre alkalmas elérhetőségét is. Amennyiben, az ismételt leolvasás is eredménytelen, a Szolgáltató az ivóvíz- és a szennyvíz-mennyiséget számítással, a leolvasás második megkísérlésének napját megelőző 12 hónap átlagfogyasztását alapul véve állapítja meg, valamint 5 napos időtartam megjelölésével tértivevényes levélben, vagy egyéb igazolható módon a Szolgáltató köteles a Felhasználó figyelmét felhívni a leolvasás legfeljebb két hónapon belüli ismételt elvégzésének várható idejére. Az értesítésben megjelölt, az időpont- egyeztetési lehetőség során választható leolvasási időpontnak legalább két napon 7 órától 20 óráig tartó időtartamot is kell tartalmaznia. Az értesítésnek tartalmaznia kell a Szolgáltató időpont-egyeztetésre alkalmas elérhetőségét is. Az értesítésnek legalább 8 nappal a megjelölt legkorábbi leolvasási időpont előtt a Felhasználó rendelkezésére kell állnia. Az értesítés ellenére a Felhasználó nem él az időpont-egyeztetés lehetőségével, vagy egyeztetett időpontban nem biztosítja a leolvasás elvégzését, a Szolgáltatót a leolvasás elmaradásáért nem terheli felelősség. A Felhasználó köteles a Szolgáltatóval, illetve a fogyasztásmérő leolvasását végző személlyel együttműködni, a fogyasztásmérőhöz való hozzáférést biztosítani, annak tisztántartásáról, fagy elleni védelméről gondoskodni, továbbá a fogyasztásmérő rendellenes működéséről a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni. A leolvasás alkalmával észlelt, az azt megelőző 12 havi átlagfogyasztást a Szolgáltató által meghatározott mérték kétszeresét meghaladó fogyasztásról a Felhasználót a leolvasással egyidejűleg a Szolgáltató jelen lévő képviselője tájékoztatja vagy az azt követő 15 napon belül a Szolgáltató írásban tájékoztatja. A tájékoztatás tényét a Felhasználó aláírásával igazolja. A tájékoztatás megtörténtét kétség esetén a víziközmű- szolgáltató bizonyítja. A Szolgáltató által végzett xxxxxxxxx rendje: - lakossági Felhasználók esetében évente egyszer, - nem lakossági Felhasználók esetében: fogyasztástól függően (20 m3 alatti vagy feletti) havonta vagy félévente, - részlegesen mérősített társasházak bekötési mérői esetében minden páros hónapban. A Felhasználó által végzett xxxxxxxxx rendje (amennyiben a Szolgáltató másként nem rendelkezik): - idényjellegű lakossági Felhasználóknál évente kétszer, július és november hónapban, - részlegesen mérősített társasházak mellékmérői esetében minden páros hónapban. A Szolgáltató által végzett időszakos vagy eseti leolvasás nem mentesíti a Felhasználót a 2 havonta történő rendszeres leolvasás és bejelentés alól. Ez vonatkozik a távleolvasóval olvasott jeladós mérőórákra, ahol szintén 2 havonta köteles az óraállást ellenőrizni a felhasználó, és jelentős eltérés esetén a Szolgáltatót tájékoztatja. Azon lakossági felhasználóknak van leolvasási és mérőállási bejelentési kötelezettsége, akik meghatározott időszakonként tényszámlát kapnak. Ezen felhasználási csoportok a 8.11.1. Számlázási módok fejezetben találhatóak.
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
Leolvasás. A Szolgáltató jogosult az ingatlanon lévő fogyasztásmérők leolvasására és ellenőrzésére, amelyet az érintett felhasználó köteles lehetővé tenni. A fogyasztásmérő leolvasásának gyakoriságát a Szolgáltató jogosult megállapítani azzal, hogy legalább évente egy alkalommal – alkalommal, a Felhasználó kérésére negyedévente - – a Felhasználó értesítése mellett – köteles a fogyasztásmérő leolvasására. A Szolgáltató a szolgáltatási szerződésben rögzített rendszerességgel lakossági Felhasználók esetében kéthavonta vagy évi rendszerességgel, meghatározott felhasználói kör (jellemzően nem lakossági Felhasználók) esetében havonta olvassa a vízmérőt. A Felhasználó a leolvasás időpontjában külön értesítés nélkül is köteles a vízmérő mérőhely szabad megközelítését és a mérő leolvasását biztosítani. Évente egy alkalommal annak a Szolgáltatónak Felhasználónak is, aki a vízmérőállást maga diktálja, mindenképpen lehetővé tenni, kell tennie a vízmérő leolvasót az ingatlanra beengedniszolgáltatói leolvasást. A leolvasásokat a Szolgáltató fényképes igazolvánnyal rendelkező munkatársai végzik. A fényképes igazolvány mintája a Szolgáltató honlapján megtalálható. Távleolvasás útján rögzített mérőállásról a Felhasználó az ügyfélszolgálati irodákon keresztül tájékozódhat. Amennyiben a távleolvasás valamilyen oknál fogva meghiúsul, vagy a leolvasás során a Szolgáltató hibajelet észlel, úgy jogosult a mérőt hagyományos módon leolvasni. A Szolgáltató szolgáltató köteles legalább 5 napos időtartam megjelölésével a Felhasználó figyelmét felhívni a Felhasználót értesíteni az éves leolvasás várható idejéről a leolvasás előtti utolsó számlában, számla mellékletében vagy egyéb módon. Amennyiben Leolvasás sikertelensége esetén, a fogyasztásmérő leolvasását végző személy az előzetesen jelzett időpontban nem tudta rögzíteni a mérőállást, köteles értesítést hagyni leolvasó értesítőt hagy a levélszekrényben vagy fellelhető módon a felhasználási helyen, amelyen fel kell tüntetni a második (ismételt) felkeresés időpontját, és az egyeztetésre alkalmas mobiltelefonszámot. Az értesítésben A leolvasás biztosítására a Szolgáltató felhívja a Felhasználó figyelmét a leolvasás második megkísérlésének idejére, annak nem megfelelősége esetén az időpont-egyeztetés lehetőségére – azzal, hogy a leolvasásra legalább heti egy munkanapon 20 óráig lehetőséget biztosít –, a Szolgáltató időpont-egyeztetésre alkalmas elérhetőségére és a leolvasás legkésőbbi időpontjára. A leolvasás időpontja tekintetében a Szolgáltató és a Felhasználó köteles megegyezni. A felhasználónak a felajánlott 5 napos időtartamon belül meg kell határoznia azt az időpontot, amely számára megfelelő. Ha a megadott időtartamon belül nem tudja biztosítani a leolvasást, ezt a víziközmű-szolgáltató felé jeleznie kell legkésőbb az időtartam kezdetét megelőző napon. Ha a fogyasztásmérő leolvasására legalább egy éven keresztül nem került sor, és a felhasználó nem jelentett be fogyasztásmérő állást, valamint távleolvasási adat sem áll rendelkezésre, a víziközmű-szolgáltató az ivóvíz- és a szennyvízmennyiséget a legutolsó sikeres leolvasást megelőző 12 hónap átlagfogyasztását alapul véve állapítja meg, valamint bekötési mérővel rendelkező felhasználási helyek esetében a sikertelen leolvasást követően, legfeljebb 30 napon belül, a kibocsátott számlában, rögzített telefonhívás keretében vagy egyéb igazolható módon a víziközmű-szolgáltató köteles a felhasználó figyelmét felhívni arra, hogy legfeljebb két hónapon belül egyeztesse le a soron kívüli leolvasás időpontját, és tegye lehetővé annak elvégzését. A víziközmű- szolgáltató a soron kívüli leolvasás elvégzésére legalább heti egy munkanapon este 20 óráig lehetőséget biztosít. Az értesítésnek tartalmaznia kell Ez esetben - ha a víziközmű-szolgáltató időpont- egyeztetésre alkalmas elérhetőségét is. Amennyiben, az ismételt leolvasás is eredménytelen, Felhasználó a fogyasztásmérő állását sem diktálta be a Szolgáltatónak - a Szolgáltató az ivóvíz- és a szennyvíz-ivóvíz mennyiséget számítással, a szolgáltatói leolvasás második megkísérlésének napját vagy a legutolsó sikeres leolvasást megelőző 12 hónap átlagfogyasztását alapul véve állapítja meg, valamint 5 napos időtartam megjelölésével tértivevényes levélben, vagy egyéb igazolható módon a Szolgáltató köteles a Felhasználó figyelmét felhívni felhívja a leolvasás legfeljebb két hónapon belüli ismételt elvégzésének várható idejére. Az értesítésben megjelölt, az időpont- időpont-egyeztetési lehetőség során választható leolvasási időpontnak legalább két napon 7 órától 20 óráig tartó időtartamot is kell tartalmaznia. Az értesítésnek tartalmaznia kell a Szolgáltató szolgáltató időpont-egyeztetésre alkalmas elérhetőségét is. Az értesítésnek legalább 8 nappal a megjelölt legkorábbi leolvasási időpont előtt a Felhasználó felhasználó rendelkezésére kell állnia. Az Ha az értesítés ellenére a Felhasználó felhasználó nem él az időpont-egyeztetés lehetőségével, vagy nem biztosítja az egyeztetett időpontban nem biztosítja a leolvasás elvégzését, a Szolgáltatót szolgáltatót a leolvasás elmaradásáért nem terheli felelősség. A Felhasználó köteles a Szolgáltatóvalszolgáltatóval, illetve illetőleg a fogyasztásmérő leolvasását leolvasást végző személlyel együttműködni, a fogyasztásmérőhöz való hozzáférést biztosítani, annak tisztántartásáról, fagy elleni védelméről gondoskodni, továbbá a fogyasztásmérő rendellenes működéséről a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni. A leolvasás alkalmával észlelt, az azt megelőző 12 havi átlagfogyasztást a Szolgáltató által meghatározott mérték kétszeresét meghaladó fogyasztásról a Felhasználót a leolvasással egyidejűleg a Szolgáltató jelen lévő képviselője tájékoztatja vagy az azt követő 15 napon belül a Szolgáltató írásban tájékoztatja. A tájékoztatás tényét a Felhasználó aláírásával igazolja. A tájékoztatás megtörténtét kétség esetén a víziközmű- szolgáltató bizonyítja. A Szolgáltató által végzett xxxxxxxxx rendje: - lakossági Felhasználók esetében évente egyszer, - nem lakossági Felhasználók esetében: fogyasztástól függően (20 m3 alatti vagy feletti) havonta vagy félévente, - részlegesen mérősített társasházak bekötési mérői esetében minden páros hónapban. A Felhasználó által végzett xxxxxxxxx rendje (amennyiben a Szolgáltató másként nem rendelkezik): - idényjellegű lakossági Felhasználóknál évente kétszer, július és november hónapban, - részlegesen mérősített társasházak mellékmérői esetében minden páros hónapban. A Szolgáltató által végzett időszakos vagy eseti leolvasás nem mentesíti a Felhasználót a 2 havonta történő felhasználót az Üzletszabályzatban meghatározott rendszeres leolvasás és bejelentés alól. Ez vonatkozik A leolvasás alkalmával észlelt, átlagot meghaladó fogyasztásról a távleolvasóval olvasott jeladós mérőórákrafelhasználót a leolvasással egyidejűleg a víziközmű-szolgáltató jelen lévő képviselője vagy az azt követő 15 napon belül a víziközmű- szolgáltató írásban tájékoztatja. A tájékoztatás megtörténtét kétség esetén a víziközmű-szolgáltató bizonyítja. A Szolgáltató akkor tekinti a fogyasztást az átlagos fogyasztást meghaladó fogyasztásnak, ahol szintén 2 havonta köteles ha az óraállást ellenőrizni a felhasználóadott időszakban mutatkozó napi átlagfogyasztási adat azt megelőző 12 hónap fogyasztásának egy napra vetített mértékének 150 %-a vagy azt meghaladja, és jelentős eltérés esetén a Szolgáltatót tájékoztatja. Azon lakossági felhasználóknak van leolvasási és mérőállási bejelentési kötelezettsége, akik meghatározott időszakonként tényszámlát kapnak. Ezen felhasználási csoportok a
8.11.1. Számlázási módok fejezetben találhatóak.fogyasztás eléri a 4 m3-t.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Leolvasás. A Szolgáltató jogosult az ingatlanon lévő fogyasztásmérők leolvasására és ellenőrzésére, amelyet az érintett felhasználó köteles lehetővé tenni. A fogyasztásmérő leolvasásának gyakoriságát a Szolgáltató jogosult megállapítani azzal, hogy legalább évente egy alkalommal – alkalommal, a Felhasználó kérésére negyedévente - – a Felhasználó értesítése mellett – köteles a fogyasztásmérő leolvasására. A Szolgáltató a szolgáltatási szerződésben rögzített rendszerességgel lakossági Felhasználók esetében évi rendszerességgel, meghatározott felhasználói kör (jellemzően a nagyfogyasztók) esetében havonta olvassa a vízmérőt. A Felhasználó a leolvasás időpontjában külön értesítés nélkül is köteles a vízmérő mérőhely szabad megközelítését és a mérő leolvasását biztosítani. Évente egy alkalommal annak a Szolgáltatónak Felhasználónak is, aki a vízmérőállást maga diktálja, mindenképpen lehetővé tenni, kell tennie a vízmérő leolvasót az ingatlanra beengedniszolgáltatói leolvasást. A leolvasásokat Az ÉTV Kft. a Szolgáltató fényképes igazolvánnyal rendelkező munkatársai végzik. A fényképes igazolvány mintája a Szolgáltató honlapján megtalálható. Távleolvasás útján rögzített mérőállásról a Felhasználó az ügyfélszolgálati irodákon keresztül tájékozódhat. Amennyiben a távleolvasás valamilyen oknál fogva meghiúsul, vagy a leolvasás során a Szolgáltató hibajelet észlel, úgy jogosult a mérőt hagyományos módon leolvasni. A Szolgáltató köteles fogyasztásmérők leolvasásának várható időpontját (legalább 5 napos időtartam megjelölésével megjelölésével) a Felhasználó figyelmét felhívni a leolvasás várható idejéről a leolvasás előtti utolsó számlában, számla mellékletében vagy egyéb módonszámlán feltünteti. Amennyiben a fogyasztásmérő leolvasását végző személy az előzetesen jelzett időpontban nem tudta rögzíteni a mérőállást, köteles értesítést hagyni a levélszekrényben vagy fellelhető módon a felhasználási helyen. Az értesítésben a Szolgáltató felhívja a Felhasználó figyelmét a leolvasás második megkísérlésének idejére, annak nem megfelelősége esetén az időpont-egyeztetés lehetőségére – - azzal, hogy a leolvasásra legalább heti egy munkanapon 20 óráig lehetőséget biztosít –-, továbbá a Szolgáltató időpont-egyeztetésre alkalmas elérhetőségére és a leolvasás legkésőbbi időpontjára. A leolvasás időpontja tekintetében a Szolgáltató és a Felhasználó köteles megegyezni. A felhasználónak a felajánlott 5 napos időtartamon belül meg kell határoznia azt az időpontot, amely számára megfelelő. Ha a megadott időtartamon belül nem tudja biztosítani a leolvasást, ezt a víziközmű-szolgáltató felé jeleznie kell legkésőbb az időtartam kezdetét megelőző napon. Ha a fogyasztásmérő leolvasására legalább egy éven keresztül nem került sor, és a felhasználó a nem jelentett be fogyasztásmérő állást, valamint távleolvasási adat sem áll rendelkezésre, a víziközmű-víziközmű- szolgáltató az ivóvíz- és a szennyvízmennyiséget a legutolsó sikeres leolvasást megelőző 12 hónap átlagfogyasztását alapul véve állapítja meg, valamint bekötési mérővel rendelkező felhasználási helyek esetében a sikertelen leolvasást követően, legfeljebb 30 napon belül, a kibocsátott számlában, rögzített telefonhívás keretében vagy egyéb igazolható módon a víziközmű-szolgáltató köteles az ÉTV Kft. a felhasználó figyelmét felhívni felhívja arra, hogy legfeljebb két hónapon belül egyeztesse le a soron kívüli leolvasás időpontját, és tegye lehetővé annak elvégzését. A víziközmű- víziközmű-szolgáltató a soron kívüli leolvasás elvégzésére legalább heti egy munkanapon 20 óráig lehetőséget biztosít. Az értesítésnek tartalmaznia kell a víziközmű-szolgáltató időpont- egyeztetésre alkalmas elérhetőségét is. Amennyiben, az ismételt leolvasás is eredménytelen, a Szolgáltató az ivóvíz- és a szennyvíz-mennyiséget számítással, a leolvasás második megkísérlésének napját megelőző 12 hónap átlagfogyasztását alapul véve állapítja meg, valamint 5 napos időtartam megjelölésével tértivevényes levélben, vagy egyéb igazolható módon a Szolgáltató köteles a Felhasználó figyelmét felhívni a leolvasás legfeljebb két hónapon belüli ismételt elvégzésének várható idejére. Az értesítésben megjelölt, az időpont- egyeztetési lehetőség során választható leolvasási időpontnak legalább két napon 7 órától 20 óráig tartó időtartamot is kell tartalmaznia. Az értesítésnek tartalmaznia kell a Szolgáltató időpont-egyeztetésre alkalmas elérhetőségét is. Az értesítésnek legalább 8 nappal a megjelölt legkorábbi leolvasási időpont előtt a Felhasználó rendelkezésére kell állnia. Az Ha az előzőekben leírt ismételt értesítés ellenére a Felhasználó felhasználó nem él az időpont-egyeztetés lehetőségével, vagy az egyeztetett időpontban nem biztosítja a leolvasás elvégzését, a Szolgáltatót víziközmű- szolgáltatót a leolvasás elmaradásáért nem terheli felelősség. A felelősség .A Felhasználó köteles a Szolgáltatóvalszolgáltatóval, illetve illetőleg a fogyasztásmérő leolvasását leolvasást végző személlyel együttműködni, a fogyasztásmérőhöz való hozzáférést biztosítani, annak tisztántartásáról, fagy elleni védelméről gondoskodni, továbbá a fogyasztásmérő rendellenes működéséről a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni. A leolvasás alkalmával észlelt, az azt megelőző 12 havi átlagfogyasztást a Szolgáltató által meghatározott mérték kétszeresét meghaladó fogyasztásról a Felhasználót a leolvasással egyidejűleg a Szolgáltató jelen lévő képviselője tájékoztatja vagy az azt követő 15 napon belül a Szolgáltató írásban tájékoztatja. A tájékoztatás tényét a Felhasználó aláírásával igazolja. A tájékoztatás megtörténtét kétség esetén a víziközmű- szolgáltató bizonyítja. A Szolgáltató által végzett xxxxxxxxx rendje: - lakossági Felhasználók esetében évente egyszer, - nem lakossági Felhasználók esetében: fogyasztástól függően (20 m3 alatti vagy feletti) havonta vagy félévente, - részlegesen mérősített társasházak bekötési mérői esetében minden páros hónapban. A Felhasználó által végzett xxxxxxxxx rendje (amennyiben a Szolgáltató másként nem rendelkezik): - idényjellegű lakossági Felhasználóknál évente kétszer, július és november hónapban, - részlegesen mérősített társasházak mellékmérői esetében minden páros hónapban. A Szolgáltató által végzett időszakos vagy eseti leolvasás nem mentesíti a Felhasználót a 2 havonta történő felhasználót az Üzletszabályzatban meghatározott rendszeres leolvasás és bejelentés alól. Ez vonatkozik A leolvasás alkalmával észlelt, átlagot meghaladó fogyasztásról a távleolvasóval olvasott jeladós mérőórákrafelhasználót a leolvasással egyidejűleg a víziközmű-szolgáltató jelen lévő képviselője vagy az azt követő 15 napon belül a víziközmű- szolgáltató írásban tájékoztatja. A tájékoztatás megtörténtét kétség esetén a víziközmű-szolgáltató bizonyítja. A Szolgáltató akkor tekinti a fogyasztást az átlagos fogyasztást meghaladó fogyasztásnak, ahol szintén 2 havonta köteles ha az óraállást ellenőrizni a felhasználóadott időszakban mutatkozó napi átlagfogyasztási adat azt megelőző 12 hónap fogyasztásának egy napra vetített mértékének 150 %-a vagy azt meghaladja, és jelentős eltérés esetén a Szolgáltatót tájékoztatja. Azon lakossági felhasználóknak van leolvasási és mérőállási bejelentési kötelezettsége, akik meghatározott időszakonként tényszámlát kapnak. Ezen felhasználási csoportok a
8.11.1. Számlázási módok fejezetben találhatóak.fogyasztás eléri a 4 m3-t.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Leolvasás. A Szolgáltató jogosult az ingatlanon lévő fogyasztásmérők leolvasására és ellenőrzésére, amelyet az érintett felhasználó köteles lehetővé tenni. A fogyasztásmérő leolvasásának gyakoriságát a Szolgáltató jogosult megállapítani azzal, hogy legalább évente egy alkalommal – alkalommal, a Felhasználó kérésére negyedévente - – a Felhasználó értesítése mellett – köteles a fogyasztásmérő leolvasására. A Szolgáltató a szolgáltatási szerződésben rögzített rendszerességgel lakossági Felhasználók esetében kéthavonta vagy évi rendszerességgel, meghatározott felhasználói kör (jellemzően nem lakossági Felhasználók) esetében havonta olvassa a vízmérőt. A Felhasználó a leolvasás időpontjában külön értesítés nélkül is köteles a vízmérő mérőhely szabad megközelítését és a mérő leolvasását biztosítani. Évente egy alkalommal annak a Szolgáltatónak Felhasználónak is, aki a vízmérőállást maga diktálja, mindenképpen lehetővé tenni, kell tennie a vízmérő leolvasót az ingatlanra beengedniszolgáltatói leolvasást. A leolvasásokat Az ÉTV Kft. a Szolgáltató fényképes igazolvánnyal rendelkező munkatársai végzik. A fényképes igazolvány mintája a Szolgáltató honlapján megtalálható. Távleolvasás útján rögzített mérőállásról a Felhasználó az ügyfélszolgálati irodákon keresztül tájékozódhat. Amennyiben a távleolvasás valamilyen oknál fogva meghiúsul, vagy a leolvasás során a Szolgáltató hibajelet észlel, úgy jogosult a mérőt hagyományos módon leolvasni. A Szolgáltató köteles fogyasztásmérők leolvasásának várható időpontját (legalább 5 napos időtartam megjelölésével megjelölésével) a Felhasználó figyelmét felhívni a leolvasás várható idejéről a leolvasás előtti utolsó számlában, számla mellékletében vagy egyéb módonszámlán feltünteti. Amennyiben a fogyasztásmérő leolvasását végző személy az előzetesen jelzett időpontban nem tudta rögzíteni a mérőállást, köteles értesítést hagyni a levélszekrényben vagy fellelhető módon a felhasználási helyen. Az értesítésben a Szolgáltató felhívja a Felhasználó figyelmét a leolvasás második megkísérlésének idejére, annak nem megfelelősége esetén az időpont-egyeztetés lehetőségére – - azzal, hogy a leolvasásra legalább heti egy munkanapon 20 óráig lehetőséget biztosít –-, továbbá a Szolgáltató időpont-egyeztetésre alkalmas elérhetőségére és a leolvasás legkésőbbi időpontjára. A leolvasás időpontja tekintetében a Szolgáltató és a Felhasználó köteles megegyezni. A felhasználónak a felajánlott 5 napos időtartamon belül meg kell határoznia azt az időpontot, amely számára megfelelő. Ha a megadott időtartamon belül nem tudja biztosítani a leolvasást, ezt a víziközmű-víziközmű- szolgáltató felé jeleznie kell legkésőbb az időtartam kezdetét megelőző napon. Ha a fogyasztásmérő leolvasására legalább egy éven keresztül nem került sor, és a felhasználó a nem jelentett be fogyasztásmérő állást, valamint távleolvasási adat sem áll rendelkezésre, a víziközmű-víziközmű- szolgáltató az ivóvíz- és a szennyvízmennyiséget a legutolsó sikeres leolvasást megelőző 12 hónap átlagfogyasztását alapul véve állapítja meg, valamint bekötési mérővel rendelkező felhasználási helyek esetében a sikertelen leolvasást követően, legfeljebb 30 napon belül, a kibocsátott számlában, rögzített telefonhívás keretében vagy egyéb igazolható módon a víziközmű-szolgáltató köteles az ÉTV Kft. a felhasználó figyelmét felhívni felhívja arra, hogy legfeljebb két hónapon belül egyeztesse le a soron kívüli leolvasás időpontját, és tegye lehetővé annak elvégzését. A víziközmű- víziközmű-szolgáltató a soron kívüli leolvasás elvégzésére legalább heti egy munkanapon 20 óráig lehetőséget biztosít. Az értesítésnek tartalmaznia kell a víziközmű-szolgáltató időpont- egyeztetésre alkalmas elérhetőségét is. Amennyiben, az ismételt leolvasás is eredménytelen, a Szolgáltató az ivóvíz- és a szennyvíz-mennyiséget számítással, a leolvasás második megkísérlésének napját megelőző 12 hónap átlagfogyasztását alapul véve állapítja meg, valamint 5 napos időtartam megjelölésével tértivevényes levélben, vagy egyéb igazolható módon a Szolgáltató köteles a Felhasználó figyelmét felhívni a leolvasás legfeljebb két hónapon belüli ismételt elvégzésének várható idejére. Az értesítésben megjelölt, az időpont- egyeztetési lehetőség során választható leolvasási időpontnak legalább két napon 7 órától 20 óráig tartó időtartamot is kell tartalmaznia. Az értesítésnek tartalmaznia kell a Szolgáltató időpont-egyeztetésre alkalmas elérhetőségét is. Az értesítésnek legalább 8 nappal a megjelölt legkorábbi leolvasási időpont előtt a Felhasználó rendelkezésére kell állnia. Az Ha az előzőekben leírt ismételt értesítés ellenére a Felhasználó felhasználó nem él az időpont-egyeztetés lehetőségével, vagy az egyeztetett időpontban nem biztosítja a leolvasás elvégzését, a Szolgáltatót víziközmű- szolgáltatót a leolvasás elmaradásáért nem terheli felelősség. A felelősség .A Felhasználó köteles a Szolgáltatóvalszolgáltatóval, illetve illetőleg a fogyasztásmérő leolvasását leolvasást végző személlyel együttműködni, a fogyasztásmérőhöz való hozzáférést biztosítani, annak tisztántartásáról, fagy elleni védelméről gondoskodni, továbbá a fogyasztásmérő rendellenes működéséről a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni. A leolvasás alkalmával észlelt, az azt megelőző 12 havi átlagfogyasztást a Szolgáltató által meghatározott mérték kétszeresét meghaladó fogyasztásról a Felhasználót a leolvasással egyidejűleg a Szolgáltató jelen lévő képviselője tájékoztatja vagy az azt követő 15 napon belül a Szolgáltató írásban tájékoztatja. A tájékoztatás tényét a Felhasználó aláírásával igazolja. A tájékoztatás megtörténtét kétség esetén a víziközmű- szolgáltató bizonyítja. A Szolgáltató által végzett xxxxxxxxx rendje: - lakossági Felhasználók esetében évente egyszer, - nem lakossági Felhasználók esetében: fogyasztástól függően (20 m3 alatti vagy feletti) havonta vagy félévente, - részlegesen mérősített társasházak bekötési mérői esetében minden páros hónapban. A Felhasználó által végzett xxxxxxxxx rendje (amennyiben a Szolgáltató másként nem rendelkezik): - idényjellegű lakossági Felhasználóknál évente kétszer, július és november hónapban, - részlegesen mérősített társasházak mellékmérői esetében minden páros hónapban. A Szolgáltató által végzett időszakos vagy eseti leolvasás nem mentesíti a Felhasználót a 2 havonta történő felhasználót az Üzletszabályzatban meghatározott rendszeres leolvasás és bejelentés alól. Ez vonatkozik A leolvasás alkalmával észlelt, átlagot meghaladó fogyasztásról a távleolvasóval olvasott jeladós mérőórákrafelhasználót a leolvasással egyidejűleg a víziközmű-szolgáltató jelen lévő képviselője vagy az azt követő 15 napon belül a víziközmű-szolgáltató írásban tájékoztatja. A tájékoztatás megtörténtét kétség esetén a víziközmű-szolgáltató bizonyítja. A Szolgáltató akkor tekinti a fogyasztást az átlagos fogyasztást meghaladó fogyasztásnak, ahol szintén 2 havonta köteles ha az óraállást ellenőrizni a felhasználóadott időszakban mutatkozó napi átlagfogyasztási adat azt megelőző 12 hónap fogyasztásának egy napra vetített mértékének 150 %-a vagy azt meghaladja, és jelentős eltérés esetén a Szolgáltatót tájékoztatja. Azon lakossági felhasználóknak van leolvasási és mérőállási bejelentési kötelezettsége, akik meghatározott időszakonként tényszámlát kapnak. Ezen felhasználási csoportok a
8.11.1. Számlázási módok fejezetben találhatóak.fogyasztás eléri a 4 m3-t.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions