Lezárás. A pályázati program lezárása - a támogatott cél szerződés szerinti megvalósulását követően - a megvalósításáról szóló szakmai beszámoló, továbbá a program támogatásból és (amennyiben előírásra került) az elvárt önerőből fedezett költségeinek elszámolásáról készített pénzügyi elszámolás alapján történik. A program lezárásának tényéről a Támogatáskezelő levélben értesíti a kedvezményezettet.
Lezárás. A támogatott tevékenység lezárása a beszámoló Xxxxxxxxxx általi elfogadását követően történik (beleértve ebbe azt az esetet is, ha a beszámoló részben kerül elfogadásra, és a kedvezményezett az ebből adódó visszafizetési kötelezettségét szerződésszerűen teljesítette). A támogatott tevékenység lezárásáról az Alapkezelő postai úton értesíti a kedvezményezettet és gondoskodik a támogatói okirathoz kiállított felhatalmazó levél visszavonásáról is.
Lezárás. Hacsak a felek írásban másként nem állapodtak meg, ha
(i) az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt. Ügyféltől olyan megbízást vesz fel és továbbít, amely egy létező és folyamatban lévő Tranzakció lezárására irányul, vagy
(ii) az Ügyfél alapletétének összege nulla; akkor
(a) a fent említett (i) pont esetében a mindkét Tranzakcióra (az eredeti Tranzakcióra és a lezárási Tranzakcióra) vonatkozó kötelezettségek; és
(b) ha az Ügyfél alapletétének összege nulla, az eredeti Tranzakciót illetően fennálló bármely kötelezettségek, az ilyen megbízások teljesítésével, illetőleg zárásával azonnali hatállyal és automatikusan megszűnnek, amely alól csak a lezárás során történő fizetési elszámolás alapján az egyik, vagy a másik Fél által teljesítendő fizetés képez kivételt. Az Ügyfél ezennel kifejezetten hozzájárul a Tranzakció fent említett azonnali és automatikus megszüntetéséhez.
Lezárás. Hacsak a felek írásban másként nem állapodtak meg, ha
(i) az eBrókerház Zrt. Ügyféltől olyan megbízást vesz fel és továbbít, amely egy létező és folyamatban lévő Tranzakció lezárására irányul, vagy
(ii) az Ügyfél Kereskedési Számláján található összeg és az adott Kereskedési Számlához kapcsolódó valamennyi nyitott pozíció nem realizált nettó nyeresége együttesen az összes nyitott pozícióhoz tartozó teljes Alapletét ötven százalékára vagy az alá csökken; akkor
(a) a fent említett (i) pont esetében a mindkét Tranzakcióra (az eredeti Tranzakcióra és a lezárási Tranzakcióra) vonatkozó kötelezettségek; és
(b) a fent említett (ii) pont esetében, az eredeti Tranzakció(ka)t illetően fennálló bármely kötelezettségek, az érintett Tranzakciók teljesítésével [(i) pont], illetőleg zárásával [(ii) pont] azonnali hatállyal és automatikusan megszűnnek, amely alól csak a lezárás során történő fizetési elszámolás alapján valamelyik Fél által teljesítendő fizetés képez kivételt. Az Ügyfél ezennel tudomásul veszi a (ii) pont esetén a Tranzakciók fent említett azonnali és automatikus lezárását.
Lezárás. A pályázati program lezárása - a támogatott pályázati cél támogatói okirat szerinti megvalósulását követően - a Beszámoló elfogadásával történik. A pályázati program lezárásának tényéről a Kezelő szerv értesíti a Pályázót.
Lezárás. A Felek a Tranzakció lezárására vonatkozó szabályokat a jelen pontban foglaltak szerint határozzák meg. Hacsak a felek írásban másként nem állapodtak meg a Kereskedési Számlához kapcsolódó nyitott pozíció (létező és folyamatban lévő Tranzakció) lezáródik, ha
(i) az eBrókerház Zrt. Ügyféltől olyan megbízást vesz fel és továbbít, amely egy létező és folyamatban lévő Tranzakció lezárására irányul,
(ii) a 4.6. pontban foglaltak esetén, azaz amikor az Ügyfél Kereskedési Számláján található összeg és az adott Kereskedési Számlához kapcsolódó valamennyi nyitott pozíció nem realizált nettó nyeresége együttesen az összes nyitott pozícióhoz tartozó teljes Alapletét ötven százalékára vagy az alá csökken,
Lezárás. A pályázati program lezárása - a támogatott pályázati cél szerződés szerinti megvalósulását követően - a megvalósításáról szóló szakmai beszámoló, továbbá a program teljes költségvetésének elszámolásáról készített pénzügyi elszámolás alapján történik. A pályázati program lezárásának tényéről a Lebonyolító értesíti a Kedvezményezettet, egyúttal intézkedik az esetleges banki felhatalmazó levél visszavonásáról is.
Lezárás. Azt az árut, amelyhez a fuvarozás során esetleg előforduló elveszése, sérülése, megromlása és más természetű minőségromlása, valamint a fuvareszközökben, más árukban és személyeknek általa okozott kár megelőzésének érdekében göngyöleg vagy csomagolás szükséges, e követelményeket maradéktalanul kielégítő göngyölegben vagy csomagolásban kell feladni fuvarozásra. A feladó felelősséggel tartozik a göngyöleg és csomagolás hiányának vagy nem kielégítő állapotának valamennyi következményéért, s ezen belül meg kell térítse a vasútnak ilyen okból keletkezett kárát. Amennyiben ilyen árukat göngyöleg vagy csomagolás nélkül, sérült göngyölegben vagy csomagolásban, valamint az áru természetének nem megfelelő, illetőleg olyan göngyölegben vagy csomagolásban adnak fel fuvarozásra, amely az árunak az egyik vasúti kocsiból a másik vasúti kocsiba történő átrakását nem biztosítja, a vasút köteles az áru felvételét megtagadni, ha külső szemrevételezés alapján megállapítható, hogy a göngyöleg vagy a csomagolás a követelményeknek nem felel meg, az áru biztonságos fuvarozását nem teszi lehetővé, illetőleg a göngyöleg vagy a csomagolás nem ép. A vasút az áru göngyölegének vagy csomagolásának külső szemrevételezését csak abban az esetben köteles elvégezni, ha az árut maga rakja be, vagy ha a feladó vasúti alkalmazott felügyelete mellett végzi a berakást. Ha a vasút az áru felvételét megtagadja, köteles a feladó kívánságára erről jegyzőkönyvet felvenni és annak egy példányát részére kiszolgáltatni.
Lezárás. 1) A küldemények lezárásáról a feladónak kell gondoskodnia.
2) Biztonságos lezárást jelent az áruegyedek esetében a külső burkolat nyitható pontjain történő egyedi céges feliratú, tetszőleges szélességű műanyag ragasztószalaggal történő leragasztás, fóliázás olyan módon történő elvégzése, hogy a burkolat nyilvánvaló megsértése nélkül a tartalomhoz ne lehessen hozzáférni.
3) Az egységrakomány-képző eszközre/eszközbe helyezett áru esetében a biztonságos lezárást a szoros, egymást merőlegesen metsző, indokolt esetben oldalankénti többszörös pántolás (műanyag vagy fém pántszalaggal) jelenti.
4) Biztonságos lezárásnak számít az is, ha a rakodólapon elhelyezett árutömeg minden szabadon lévő oldalát nyújtható-, vagy zsugorfóliával a rakodólap egyik „lábához” kötve körkörösen bevonják, úgy, hogy a rakodólapon elhelyezett árutömeg teljesen beburkolásra kerüljön, valamint a szolgáltatás teljesítésével szükségszerűen összefüggő szállítás és anyagmozgatás során elmozdulás ellen is megfelelően rögzítve legyen. Ekkor a fólia-burkolatot egyedi (céges feliratú, mintázatú), tetszőleges szélességű műanyag ragasztószalaggal, kereszt irányban át kell ragasztani.
Lezárás. A Felek a jelen Kereskedési Szerződés hatályba lépését megelőzően hatályos Kereskedési Szerződés