Lezárt és értékesíthető díjcsomagok együttélésének kizárására vonatkozó rendelkezések. A 2019. szeptember 02. napját követően igényelhető új Előfizetői szolgáltatások bevezetésével összefüggő feltételek, amelyek az ezen időpontot követően kötött Előfizetői szerződésekre és ezen időpontot követően kezdeményezett szerződésmódosításokra irányadók. Az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján kizárólag egy adott, azonos időszakban értékesíthető díjcsomagokkal vehetők igénybe az Előfizetői szolgáltatások. Ugyanazon Folyószámlán nem vehetők egyidejűleg igénybe lezárt és értékesíthető díjcsomaggal az Előfizetői szolgáltatások. Amennyiben az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján lezárt díjcsomaggal vesz igénybe Előfizetői szolgáltatást (helyhez kötött – vezetékes – telefonszolgáltatás, helyhez kötött – vezetékes – internet-hozzáférés szolgáltatás, helyhez kötött – vezetékes – műsorterjesztési (televízió) szolgáltatás), és új Előfizetői szolgáltatásra vonatkozóan kíván Előfizetői szerződést kötni, a szerződés megkötésére vonatkozó igénye kizárólag abban az esetben teljesíthető, ha az érintett Folyószámlához tartozó minden Előfizetői szolgáltatás, illetve a díjcsomag igénybevétele az Igénybejelentés időpontjában értékesíthető. Az Igényt a Szolgáltató a feltétel teljesüléséhez szükséges egyéb, meglévő Előfizetői szolgáltatások keretében történő díjcsomag-váltást követően teljesíti. A feltételnek az Előfizető által kezdeményezett díjcsomag-váltások esetén is teljesülnie kell.
Appears in 22 contracts
Samples: Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Lezárt és értékesíthető díjcsomagok együttélésének kizárására vonatkozó rendelkezések. A 2019. szeptember 02. napját követően igényelhető új Előfizetői szolgáltatások bevezetésével összefüggő feltételek, amelyek az ezen időpontot követően kötött Előfizetői szerződésekre és ezen időpontot követően kezdeményezett szerződésmódosításokra irányadók. Az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján kizárólag egy adott, azonos időszakban azonosidőszakban értékesíthető díjcsomagokkal vehetők igénybe az Előfizetői szolgáltatások. Ugyanazon Folyószámlán nem vehetők egyidejűleg igénybe lezárt és értékesíthető díjcsomaggal az Előfizetői szolgáltatások. Amennyiben az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján lezárt díjcsomaggal vesz igénybe Előfizetői szolgáltatást (helyhez kötött – vezetékes – telefonszolgáltatás, helyhez kötött – vezetékes vezetékes– internet-hozzáférés szolgáltatás, helyhez kötött kötött– vezetékes – műsorterjesztési (televízió) szolgáltatás), és új Előfizetői szolgáltatásra vonatkozóan kíván Előfizetői szerződést kötni, a szerződés megkötésére vonatkozó igénye kizárólag abban az esetben teljesíthető, ha az érintett Folyószámlához tartozó minden Előfizetői szolgáltatás, illetve a díjcsomag igénybevétele az Igénybejelentés időpontjában Igénybejelentésidőpontjában értékesíthető. Az Igényt a Szolgáltató a feltétel teljesüléséhez szükséges egyéb, meglévő Előfizetői szolgáltatások keretében történő díjcsomag-váltást követően teljesíti. A feltételnek az Előfizető által kezdeményezett díjcsomag-váltások esetén is teljesülnie kell.Szolgáltató
Appears in 8 contracts
Samples: Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Lezárt és értékesíthető díjcsomagok együttélésének kizárására vonatkozó rendelkezések. A 2019. szeptember 02. napját követően igényelhető új Előfizetői szolgáltatások bevezetésével összefüggő feltételek, amelyek az ezen időpontot követően kötött Előfizetői szerződésekre és ezen időpontot követően kezdeményezett kezdeményeze t szerződésmódosításokra irányadók. Az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján kizárólag egy adott, azonos időszakban értékesíthető díjcsomagokkal vehetők igénybe az Előfizetői szolgáltatások. Ugyanazon Folyószámlán nem vehetők egyidejűleg igénybe lezárt és értékesíthető díjcsomaggal az Előfizetői szolgáltatások. Amennyiben az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján lezárt díjcsomaggal vesz igénybe Előfizetői szolgáltatást (helyhez kötött – vezetékes – telefonszolgáltatás, helyhez kötött – vezetékes – internet-hozzáférés szolgáltatás, helyhez kötött – vezetékes – műsorterjesztési (televízió) szolgáltatás), és új Előfizetői szolgáltatásra vonatkozóan kíván Előfizetői szerződést kötni, a szerződés megkötésére vonatkozó igénye kizárólag abban az esetben teljesíthető, ha az érintett Folyószámlához tartozó minden Előfizetői szolgáltatás, illetve a díjcsomag igénybevétele az Igénybejelentés időpontjában értékesíthető. Az Igényt a Szolgáltató a feltétel teljesüléséhez szükséges egyéb, meglévő Előfizetői szolgáltatások keretében történő díjcsomag-váltást követően teljesíti. A feltételnek az Előfizető által kezdeményezett kezdeményeze t díjcsomag-váltások esetén is teljesülnie kell.
Appears in 7 contracts
Samples: Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Lezárt és értékesíthető díjcsomagok együttélésének kizárására vonatkozó rendelkezések. A 2019. szeptember 02. napját követően igényelhető új Előfizetői szolgáltatások bevezetésével összefüggő feltételek, amelyek az ezen időpontot követően kötött Előfizetői szerződésekre és ezen időpontot követően kezdeményezett szerződésmódosításokra irányadók. Az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján kizárólag egy adott, azonos időszakban azonosidőszakban értékesíthető díjcsomagokkal vehetők igénybe az Előfizetői szolgáltatások. Ugyanazon Folyószámlán nem vehetők egyidejűleg igénybe lezárt és értékesíthető díjcsomaggal az Előfizetői szolgáltatások. Amennyiben az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján lezárt díjcsomaggal vesz igénybe Előfizetői szolgáltatást (helyhez kötött – vezetékes – telefonszolgáltatás, helyhez kötött – vezetékes vezetékes– internet-hozzáférés szolgáltatás, helyhez kötött – vezetékes – műsorterjesztési (televízió) szolgáltatás), és új Előfizetői szolgáltatásra vonatkozóan kíván Előfizetői szerződést kötni, a szerződés megkötésére vonatkozó igénye kizárólag abban az esetben teljesíthető, ha az érintett Folyószámlához tartozó minden Előfizetői szolgáltatás, illetve a díjcsomag igénybevétele az Igénybejelentés időpontjában értékesíthető. Az Igényt a Szolgáltató a feltétel teljesüléséhez szükséges egyéb, meglévő Előfizetői szolgáltatások keretében történő díjcsomag-váltást követően teljesíti. A feltételnek az Előfizető által kezdeményezett díjcsomag-váltások esetén is teljesülnie kell.
Appears in 4 contracts
Samples: Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Lezárt és értékesíthető díjcsomagok együttélésének kizárására vonatkozó rendelkezések. A 2019. szeptember 02. napját követően igényelhető új Előfizetői szolgáltatások bevezetésével összefüggő feltételekfeltéte lek, amelyek az ezen időpontot követően kötött Előfizetői szerződésekre és ezen időpontot követően kezdeményezett szerződésmódosításokra irányadók. Az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján kizárólag egy adott, azonos időszakban értékesíthető díjcsomagokkal vehetők igénybe az Előfizetői szolgáltatások. Ugyanazon Folyószámlán nem vehetők egyidejűleg igénybe lezárt és értékesíthető díjcsomaggal az Előfizetői szolgáltatások. Amennyiben az Előfizető egy meghatározott Folyószámláján lezárt díjcsomaggal vesz igénybe Előfizetői szolgáltatást (helyhez kötött – vezetékes – telefonszolgáltatás, helyhez kötött – vezetékes – internet-hozzáférés szolgáltatás, helyhez kötött – vezetékes – műsorterjesztési (televízió) szolgáltatás), és új Előfizetői szolgáltatásra vonatkozóan kíván Előfizetői szerződést kötni, a szerződés megkötésére vonatkozó igénye kizárólag abban az esetben teljesíthető, ha az érintett Folyószámlához tartozó minden Előfizetői szolgáltatás, illetve a díjcsomag igénybevétele az Igénybejelentés időpontjában értékesíthető. Az Igényt a Szolgáltató a feltétel teljesüléséhez szükséges egyéb, meglévő Előfizetői szolgáltatások keretében történő díjcsomag-váltást követően teljesíti. A feltételnek az Előfizető által kezdeményezett díjcsomag-váltások esetén is teljesülnie kell.
Appears in 1 contract