Leányvállalat mintaszakaszok

Leányvállalat. Minden olyan társaság, amelyben a Szerződő közvetlenül vagy közvetve (egy vagy több más jogi személyen keresztül): Minden Leányvállalat, illetve annak bármely Biztosítottja esetében a jelen szerződés szerinti biztosítási fedezet kizárólag az Adatvédelmi jogszabályok olyan megsértésére, illetve az Adatbiztonsági szabályok megszegését eredményező olyan cselekményre, tévedésre vagy mulasztásra vonatkozik, amely az alatt történt, amíg az adott társaság a Szerződő Leányvállalata volt.
Leányvállalat. Minden olyan társaság, amelyben a szerződő a jelen biztosítási szerződés létrejöttének napján, azt megelőzően, vagy a biztosítási fedezet kiterjesztések 2.1. pontja szerinti új leányvállalat esetében a biztosítási időszak kezdetét követően, közvetlenül vagy közvetve (egy vagy több társaságon keresztül), de kizárólag abban az esetben, ha az új leányvállalat nem befektetési céllal létrehozott társaság. A jelen kiterjesztés kizárólag a következő esetekben nyújt fedezetet:
Leányvállalat. Az anyavállalattól szervezetileg elkülönült, önálló jogi személy, amelyben a szerződő fél közvetlenül vagy akár több jogi személyen keresztül közvetetten meghatározó befolyást szerezve - jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagy felügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására, illetve visszahívására, vagy - jogosult a szavazati jogot biztosító tulajdonosi részesedés többségével rendelkezni másik tulajdonossal, vagy tulajdonosokkal kötött megállapodás alapján, vagy - főtulajdonosként rendelkezik az alaptőke több mint felével.
Leányvállalat. Az anyavállalattól szervezetileg elkülönült, jogilag önálló magyar vállalkozás, amelyben a szerződő közvetlenül vagy akár több vállalaton keresztül közvetetten befolyást szerezve - jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagy felügyelőbizottsága tagjai többségének megválasztására, illetve visszahívására, vagy - jogosult a szavazati jogot biztosító részvények többségével rendelkezni másik részvényessel, vagy részvényesekkel kötött megállapodás alapján, vagy - főrészvényesként rendelkezik az alaptőke több mint ötven százalékával.

Related to Leányvállalat

  • A hálózathasználati irányelvek szerepe A jelen hálózathasználati irányelvek (Irányelvek) az Internet szolgáltatók által általában világszerte elfogadott legfontosabb irányelvek gyűjteménye. Ezek az irányelvek nem csupán a "Netiquette" jellegű dokumentumokban szereplő viselkedési ajánlások, hanem olyan szigorú követelmények, amelyek betartását szigorú szankciókkal is elő kell segíteni. A hálózathasználati irányelvek és szabályok a szolgáltatásokat rendeltetésszerűen igénybevevő ügyfelek védelmét szolgálja azáltal, hogy védi a felhasználót és a szolgáltatót, valamint annak hálózatát és szolgáltatását, a rosszhiszemű, tudatlan, vagy esetleg gondatlan felhasználók ellen. Az ISzT (Internet Szolgáltatók Tanácsa) nyomatékosan ajánlja, hogy minden Internet szolgáltató követelje meg az ügyfeleitől a hálózathasználati irányelvek betartását, továbbá javasolja, hogy a jelen hálózathasználati irányelvek a szolgáltatók Általános Szerződési Feltételeiben szerepeljenek. A felhasználóknak a hálózathasználati irányelvek megsértése ügyében a szolgáltatójukkal ajánlott felvenniük a kapcsolatot, a külön ilyen célra fenntartani javasolt abuse@<szolgáltatónév>.hu alakú e-mail címen.

  • Jogorvoslat Adós / Adóstárs jogosult kifogást tenni adatainak a KHR-be történt átadása, azoknak a KHR-ben való kezelése ellen, és kérheti az adat helyesbítését, illetve törlését. A kifogást a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz vagy ahhoz a pénzügyi szervezethez nyújthatja be, amelyik a kifogásolt adatot a KHR-be továbbította. A pénzügyi szervezet, illetőleg a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás köteles a kifogást annak kézhezvételét követő öt munkanapon belül kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről Adóst / Adóstársat írásban, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formá- jában haladéktalanul, de legkésőbb a vizsgálat lezárását követő két munkanapon belül tájékoztatni. Ha a pénzügyi szervezet a kifogásnak helyt ad, haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül köteles a helyesbített vagy törlendő referenciaadatot – az Adós / Adóstárs egyidejű értesítése mellett – a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadni, amely a változást két munkanapon belül köteles átvezetni. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a he- lyesbítésről vagy törlésről értesíti valamennyi olyan pénzügyi szervezetet, amely az Adósról / Adóstársról a helyesbí- tést vagy törlést megelőzően adatot kért. Három esetben az Adós / Adóstárs keresetet is indíthat adatainak jogellenes átadása és kezelése miatt, illetve helyesbítése vagy törlése céljából a lakóhelye szerinti illetékes járásbíróságnál:

  • Alvállalkozók A Szolgáltató a szolgáltatás kiépítéséhez alvállalkozót is igénybe vehet. Az igénybejelentés/szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt szolgáltatás kiépítéséhez szükséges hozzáférés és szükség esetén telefonvonal, valamint egyéb hálózati eszközök (pl. Ethernet kártya, adapter, router) telepítéséhez az adatait a Szolgáltató alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.

  • Jogérvényesítési Lehetőségek Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat az Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez: xx. Xxxxxx Xxxxxx (cím: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36.; email: XXX@xxxxxxx.xx). Az Előfizető vagy más érintett a jogainak megsértése esetén az Szolgáltatóval szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Szolgáltató köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék Utolsó módosítás: 2020_04_01 Hatálya: 2020_09_01 File neve: flip_aszf_ 4_melleklet_adatkezeles_adatbiztonsag_200901_rendes hatáskörébe tartozik. A per az Előfizető vagy más érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A Szolgáltató az Előfizető vagy más érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. A Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1530 Budapest, Pf.: 5., cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c, Telefon: +00 (0) 000-0000; Fax: +00 (0) 000-0000; E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx; honlap: xxx.xxxx.xx).

  • Hibabejelentő szolgálat Hibabejelentő telefonszám: +00 00 0000 000 E-mailcíme: xxxxxxxxxxxx@x-xxx.xx Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000. E-mail: xxxx@xxxx.xx Postacím:1376 Budapest, Pf. 997. Fax: (+00 0) 000 0000 További ügyfélkapcsolati pontok: Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43. Telefon: (+36 52) 522 122 Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (+36 46) 555 500 Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53. Telefon: (+36 72) 508 800 Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (+36 99) 518 500 Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (+36 62) 568 300 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Média- és Hírközlési Biztos Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0. Postacím: 1433 Budapest, Pf. 198. Telefon: (+00 0) 000 0000 Fax: (+00 0) 000 0000 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Postacím: 1428 Budapest, PF: 20. Tel: (0)000-00-00, fax: 1/000-00-00 Zala Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Cím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Telefon: +00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxxx@xxx.xx 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Gazdasági Versenyhivatal 0000 Xxxxxxxx X, Xxxxxxxxx x. 5. (levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211.) Tel: (0) 000-0000 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól E-mail: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Keszthelyi Járási Bíróság Cím: 8360 Keszthely, Georgikon u. 16. Központi telefonszám: +36-83/515-400 Telefax: +36-83/515-429 E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xxxxxxx.xx 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1959. évi IV. törvény, 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Zala Megyei Békéltető Testület 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00. (92) 550-514 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Jogviták Szerződő felek megállapodnak, hogy esetleges vitás kérdéseiket egyeztetés útján kísérlik meg rendezni. Ennek sikertelensége esetén bármely vita eldöntésére, mely a jelen szerződéssel összefüggésben annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a Felek alávetik magukat a Kereskedelmi Választottbíróság kizárólagos döntésének azzal, hogy a Választottbíróság saját Eljárási szabályzata szerint jár el. Az alkalmazandó jog a magyar jog. A választottbírák száma három. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a jelen szerződés szövegében rögzített választottbírósági kikötés nem képezi a szerződés részét, a felek kizárólag külön okiratba foglalt, egyedileg megtárgyalt választottbírósági szerződésben állapodhatnak meg választottbíróság kikötéséről a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésre is kiterjedő hatállyal.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Adathordozhatósághoz való jog Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikkével össz- hangban a biztosító, a szerződésen vagy hozzájáruláson alapuló automatizált módon történő adatkezelés esetén, az érintett kérésére, az érintettre vonatkozó, és korábban általa a biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban kiadja az érintett részére illetve az érintett kérésére, ha az technikailag megvalósítható, az ilyen ada- tokat egy másik adatkezelőnek közvetlenül továbbítja.

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.