MEGBÍZÓ JOGAI. 6.1. Megbízott a beérkező új Egyedi Megbízást kettő munkanapon belül írásban visszaigazolja Megbízónak. Amennyiben az Egyedi Megbízás elvállalásához nem áll rendelkezésre Megbízott számára minden szükséges dokumentum vagy információ, és ez első ránézésre Megbízott számára nyilvánvaló, úgy az Egyedi Megbízást nem köteles visszaigazolni, azonban ennek okáról Megbízót tájékoztatni köteles. A visszaigazolás e-mail útján történik, hacsak Megbízó kifejezetten nem kér egyéb visszaigazolási módot. Az Egyedi Megbízásban megállapított vállalási határidők a visszaigazolás napjától számítandóak. Ezt követően Megbízott tájékoztatja Megbízót minden aktuális eljárási eseményről. Megbízó az ügy állásáról és a tett intézkedésekről bármikor felvilágosítást kérhet, az ügyben előre egyeztetett időpontban személyes konzultációt kérhet, illetve email vagy telefon útján érdeklődhet, kérheti a számára már korábban megküldött dokumentumok elektronikus vagy papír alapú másolatát, amelyekért Megbízott arányos mértékű díjazásra jogosult. 6.2. Megbízott a Megbízóval szemben mástól megbízást nem vállalhat el, volt ügyfelével szemben pedig csak akkor, ha az nincs kapcsolatban volt ügyfelének általa korábban ellátott ügyével. 6.3. Megbízó az Egyedi Megbízást írásban indokolás nélkül bármikor korlátozhatja, vagy azonnali hatállyal felmondhatja. Megbízott ilyen esetben jogosult az addig elvégzett munka utáni arányos díjazásra.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Feltételek
MEGBÍZÓ JOGAI. 6.1. Megbízott a beérkező új Egyedi Megbízást kettő munkanapon belül írásban visszaigazolja Megbízónak. Amennyiben az Egyedi Megbízás elvállalásához nem áll rendelkezésre Megbízott számára minden szükséges dokumentum vagy információ, és ez első ránézésre Megbízott számára nyilvánvaló, úgy az Egyedi Megbízást nem köteles visszaigazolni, azonban ennek okáról Megbízót tájékoztatni köteles. A visszaigazolás e-mail útján történik, hacsak Megbízó kifejezetten nem kér egyéb visszaigazolási módot. Az Egyedi Megbízásban megállapított vállalási határidők a visszaigazolás napjától számítandóak. Ezt követően Megbízott tájékoztatja Megbízót minden aktuális eljárási eseményről. Megbízó az ügy állásáról és a tett intézkedésekről bármikor felvilágosítást kérhet, az ügyben előre egyeztetett időpontban személyes konzultációt kérhet, illetve email vagy telefon útján érdeklődhet, kérheti a számára már korábban megküldött dokumentumok elektronikus vagy papír alapú másolatát, amelyekért Megbízott arányos mértékű díjazásra jogosult.
6.2. Megbízott a Megbízóval szemben mástól megbízást nem vállalhat el, volt ügyfelével szemben pedig csak akkor, ha az nincs kapcsolatban volt ügyfelének általa korábban ellátott ügyével.
6.3. Megbízó az Egyedi Megbízást írásban indokolás nélkül bármikor korlátozhatja, vagy azonnali hatállyal felmondhatja. Megbízott ilyen esetben jogosult az addig elvégzett munka utáni arányos díjazásra.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Feltételek
MEGBÍZÓ JOGAI. 6.17.1. Megbízott a beérkező új Egyedi Megbízást kettő munkanapon belül írásban visszaigazolja Megbízónak. Amennyiben az Egyedi a Megbízás elvállalásához nem áll rendelkezésre Megbízott számára minden szükséges dokumentum vagy információ, és ez első ránézésre Megbízott számára nyilvánvaló, úgy az Egyedi a Megbízást nem köteles visszaigazolni, azonban ennek okáról Megbízót tájékoztatni köteles. A visszaigazolás e-e- mail útján történik, hacsak Megbízó kifejezetten nem kér egyéb visszaigazolási módot. Az Egyedi A Megbízásban megállapított vállalási határidők a visszaigazolás napjától számítandóak.
7.2. Ezt követően Megbízott tájékoztatja Megbízót minden aktuális eljárási eseményről. Megbízó az ügy állásáról és a tett intézkedésekről bármikor felvilágosítást kérhet, az ügyben előre egyeztetett időpontban személyes konzultációt kérhet, illetve email vagy telefon útján érdeklődhet, kérheti a számára már korábban megküldött dokumentumok elektronikus vagy papír alapú másolatát, amelyekért Megbízott arányos mértékű díjazásra jogosult.
6.27.3. Megbízott a Megbízóval szemben mástól megbízást nem vállalhat el, volt ügyfelével szemben pedig csak akkor, ha az nincs kapcsolatban volt ügyfelének általa korábban ellátott ügyével.
6.37.4. Megbízó az Egyedi a Megbízást írásban indokolás nélkül bármikor korlátozhatja, vagy azonnali hatállyal felmondhatja. Megbízott ilyen esetben jogosult az addig elvégzett munka utáni arányos díjazásra.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Feltételek
MEGBÍZÓ JOGAI. 6.1. Megbízott a beérkező új Egyedi Megbízást kettő 2 (kettő) munkanapon belül írásban visszaigazolja Megbízónak. Amennyiben az Egyedi Megbízás elvállalásához nem áll rendelkezésre Megbízott számára minden szükséges dokumentum vagy információ, és ez első ránézésre Megbízott számára nyilvánvaló, úgy az Egyedi Megbízást nem köteles visszaigazolni, azonban ennek okáról Megbízót tájékoztatni köteles. A visszaigazolás e-mail útján mailben történik, hacsak Megbízó kifejezetten nem kér egyéb visszaigazolási módot. Az Egyedi Megbízásban megállapított vállalási határidők a visszaigazolás napjától számítandóak. Ezt követően Megbízott tájékoztatja Megbízót minden aktuális eljárási eseményről. Megbízó az ügy állásáról állásáról, és a tett intézkedésekről bármikor felvilágosítást kérhet, az ügyben előre egyeztetett időpontban személyes konzultációt kérhet, illetve email vagy telefon útján érdeklődhet, kérheti a számára már korábban megküldött dokumentumok elektronikus vagy papír alapú másolatát, amelyekért Megbízott arányos mértékű díjazásra jogosult.
6.2. Megbízott a Megbízóval szemben mástól megbízást nem vállalhat el, volt ügyfelével szemben pedig csak akkor, ha az nincs kapcsolatban volt ügyfelének általa korábban ellátott ügyével.
6.3. Megbízó az Egyedi Megbízást írásban indokolás nélkül bármikor korlátozhatja, vagy azonnali hatállyal felmondhatja. Megbízott ilyen esetben jogosult az addig elvégzett munka utáni arányos díjazásra.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Feltételek