Minőségi és mennyiségi átvétel mintaszakaszok

Minőségi és mennyiségi átvétel. 8.1. A Megrendelő fenntartja magának a jogot, hogy minden elkészült, átadásra felajánlott termékből mintát vegyen és a terméket vagy a mintát külön minőségi vizsgálatnak vesse alá, mely kiterjedhet az eljárást megindító felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, illetve a szerződésben meghatározott műszaki és minőségi követelmények, az alapanyag és a nyomtatás minőségének ellenőrzésére. A mintavételezést a Megrendelő illetékes egysége végzi, a Vállalkozó képviselője ezen igény esetén jelen lehet. A vizsgálatot ugyancsak a Megrendelő erre illetékességgel rendelkező egysége végzi. Vizsgálat esetén a minőségi átvétel a vizsgálattal fejeződik be. A termék hibájának megállapítása esetén az ellenőrző vizsgálat költsége a Vállalkozót terheli. A mintában fellelt esetleges minőségi vagy mennyiségi hibát az ellenkező bizonyításáig a mintavétellel érintett leszállított termék (azaz a szállítmány) egészében valamint a mintavétellel érintett teljesítést megelőző valamennyi szállítmányban meglévő hibának kell tekinteni. Az ellenkező bizonyítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Megrendelő jogosult ebben az esetben a jelen szerződésben rögzített elállási jogot gyakorolni. Amennyiben az ellenkező bizonyítására nem kerül sor, és Megrendelő nem él az elállási jogával, úgy a Vállalkozó köteles az egyazon gyártásból származó valamennyi terméket a saját költségén kicserélni. 8.2. A minőségi átvétel helye: MÁV Szolgáltató Központ Zrt alábbi telephelye: Nyugati Raktárgazdálkodási Régió Budapest Ferencváros 1097 Budapest, IX. Xxxxxx xxxx 0. 8.3. A szállítmányból a minőségi átvételt a Megrendelő képviselői a fenti helyszínen szúrópróbaszerűen kiválasztott minták alapján végzik, amelynek eredményeképpen a következő esetek lehetségesek: a) amennyiben Megrendelő a szállítmány szúrópróbaszerű átvételekor úgy ítéli meg, hogy a leszállított termék olyan hibában szenved, amely a termék rendeltetésszerű használatát akadályozza, vagy korlátozza, ez esetben Megrendelő jogosult a szállítmány átvételét visszautasítani és a hiba jellegével arányban álló póthatáridővel kijavítást, illetve kicserélést kérni. Amennyiben Vállalkozó a póthatáridőben nem javítja ki a hibát, Megrendelő a jelen szerződés 5. és 11. pontjában leírt jogaival élhet. b) amennyiben Megrendelő a szállítmány szúrópróbaszerű átvételekor hibát nem állapít meg, azonban leszállítást követően a leszállított termék hibásnak bizonyul, Megrendelő jogosult a jelen szerződésben foglalt szerződésszegésre vonatkozó rendelkezések szerinti...
Minőségi és mennyiségi átvétel. A minőségi átvétel a termék vizsgálati/átvételi jegyzőkönyv másolati példányával történik, amely a megrendelt termék minőségi azonosítását jelenti. Eladó a szállítólevelet csak a termék vizsgálati/átvételi jegyzőkönyvének birtokában állíthatja ki. A szállítólevél a Vevő által megrendelt termék mennyiségi azonosítását jelenti. A termék tulajdonjoga és az azzal kapcsolatos kárveszély az átvétel helyén és az átadás-átvételi bizonylat (szállítólevél) kiállításának időpontjában száll át Vevőre.
Minőségi és mennyiségi átvétel. 6.1. Eladó a Termékeket sérülésmentes csomagolásban, a hatályos jogszabályoknak, szabványoknak megfelelően köteles leszállítani és a Vevő részére átadni, valamint beüzemelni a teljesítés helyén. 6.2. Eladó szavatolja, hogy a Termékek a teljesítés időpontjában megfelelnek a jelen szerződésben, az ajánlati felhívásban és az ajánlatban meghatározott minőségi követelményeknek. 6.3. A Termékek Eladótól történő átvétele Vevő kötelezettsége. Vevő a Termékek átvételekor haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül mennyiségi vizsgálatot végez. Vevő a mennyiségi vizsgálat során a Termékek csomagolását is megvizsgálja – amennyiben lehetséges – magát a Termékek vonatkozásában csomagoláson keresztüli, szemrevételezéssel történő minőségi vizsgálatot is folytat. A mennyiségi és minőségi Termékátvétel alapja és napja az Eladó által kiadott teljesítési igazolás. 6.4. A mennyiségi hiányokról és sérülésekről, valamint az átvételkor felfedezett minőségi hibákról Vevő jegyzőkönyvet vesz fel, melyet haladéktalanul továbbít Eladó részére. A megállapított hiányokat és a sérült, valamint hibás Termékeket Eladó a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 7 napon belül saját költségére utánszállítással tartozik pótolni.
Minőségi és mennyiségi átvétel. A Vevő fenntartja magának a jogot, hogy minden átadásra felajánlott termékből legalább 8 mintát vegyen (és ebből vonjon le következtetést a teljes leszállított mennyiségre vonatkozóan) és a terméket vagy a mintát külön, mennyiségi és/vagy minőségi vizsgálatnak vesse alá. A mintavételezést a Vevő illetékes egysége is végezheti, az Eladó képviselője ezen igény esetén jelen lehet. A vizsgálatot ugyancsak a Vevő erre illetékességgel rendelkező egysége is végezheti. Mennyiségi és/vagy minőségi vizsgálat esetén a mennyiségi és/ vagy minőségi átvétel a vizsgálattal fejeződik be. Hiba esetén az ellenőrző vizsgálat költsége az Eladót terheli. A mintában fellelt esetleges minőségi vagy mennyiségi hibát az ellenkező bizonyításáig a teljes szállítmányban (Megrendelésben) meglévő hibának kell tekinteni. Az ellenkező bizonyítása az Eladó kötelezettsége. A Szerződésben foglalt termékekre vonatkozó egyéb műszaki, minőségi előírásokat a jelen Szerződés 2. számú melléklete tartalmazza. A mennyiségi és minőségi átvétel helye: A Megrendelésben meghatározott teljesítési hely. A Vevő részéről bármely, nem szerződésszerű teljesítés jogi fenntartás nélküli elfogadása nem értelmezhető joglemondásként azon igényről vagy igényekről, melyek a Vevőt szerződésszegés következményeként megilletik. Vevő az egyes szállítások átvételekor köteles az ugyanazon szállítási helyszínre teljesített korábbi szállításokból megmaradt visszaszolgáltatandó raklapokat Eladó részére visszaadni. A visszaszolgáltatott raklapnak a leadottal azonos minőségűnek kell lennie, a szállítás során leadottnál rosszabb minőségű raklapot Eladó nem köteles átvenni. Az adott helyszínre teljesített utolsó szállításból visszamaradt raklapok visszaszolgáltatására Vevő a jelen Szerződés megszűnését követő 6 hónapon belül köteles a szállítás teljesítésével megegyező helyszínen.
Minőségi és mennyiségi átvétel. A Vevő fenntartja magának a jogot, hogy minden átadásra felajánlott termékből legalább 8 mintát vegyen (és ebből vonjon le következtetést a teljes leszállított mennyiségre vonatkozóan) és a terméket vagy a mintát külön, mennyiségi és/vagy minőségi vizsgálatnak vesse alá. A mintavételezést a Vevő illetékes egysége végzi, az Eladó képviselője ezen igény esetén jelen lehet. A vizsgálatot ugyancsak a Vevő erre illetékességgel rendelkező egysége végzi. Mennyiségi és/vagy minőségi vizsgálat esetén a mennyiségi és/ vagy minőségi átvétel a vizsgálattal fejeződik be. Hiba esetén az ellenőrző vizsgálat költsége az Eladót terheli. A mintában fellelt esetleges minőségi vagy mennyiségi hibát az ellenkező bizonyításáig a teljes szállítmányban meglévő hibának kell tekinteni. Az ellenkező bizonyítása az Eladó kötelezettsége. A Szerződésben foglalt termékekre vonatkozó egyéb műszaki, minőségi előírásokat a jelen Szerződés 3. számú melléklete tartalmazza. A mennyiségi és minőségi átvétel helye: Az Eseti, valamint a Raktári megrendelésben meghatározott teljesítési hely. A Vevő részéről bármely, nem szerződésszerű teljesítés jogi fenntartás nélküli elfogadása nem értelmezhető joglemondásként azon igényről vagy igényekről, melyek a Vevőt szerződésszegés következményeként megilletik.
Minőségi és mennyiségi átvétel. Használt étolaj és zsiradék (“HSO”) minőségi átvétele: A HSO a 2.5.3. pont szerinti 3. típusú szolgáltatási körbe tartozik.
Minőségi és mennyiségi átvétel 

Related to Minőségi és mennyiségi átvétel

  • Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni.

  • A közbeszerzés tárgya és mennyisége 4.1. A közbeszerzés tárgya: építési beruházás

  • A Biztosított kárenyhítési kötelezettségei A bekövetkezett poggyászkár felfedezése után a Biztosított köteles: (1) a lehetô legrövidebb idôn belül a bûncselekmény elkövetésének vagy a baleset bekövetkezésének tényét és körülményeit a bekövetkezés helye szerint illetékes külföldi rendôrségnél, vagy az esemény helye szerint illetékes egyéb hatóságnál (pl. tûz esetén tûzoltóságnál) bejelenteni, valamint – ha menetrendszerû jármûvön történt a biztosítási esemény (2) a feljelentésben minden lényeges adatot rögzíteni kell, így különösen az esemény részletes leírását (idôpont, helyszín, egyéb lényeges körülmények), a kár tételes felsorolását (vagyontárgyak tételes listája, azok értékének feltüntetésével együtt), a lopás, rablás, baleset, elemi kár során bekövetkezett fizikai sérüléseket (pl. ablak, ajtó betörése, felfeszítése, egyéb sérülések), (3) légitársaság vagy valamely közlekedési vállalat illetve fuvarozó kezelésében eltûnt vagy megsérült poggyászra vonatkozóan az adott társaság által a kárrendezés illetve kártérítés feltételeként elôírt – pl. a bejelentés idôpontjára, módjára, vagy helyére vonatkozó – elôírásokat betartani. (4) mobiltelefon eltulajdonítása esetén az érintett telefonszám letiltását igényelni a telefontársaságnál az esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legfeljebb az azt követô 2 munkanapon belül, (5) Légipoggyász-kár esetén:

  • A szerződés tárgya és mennyisége 1.1 Szerződő felek rögzítik, hogy Xxxxx eladja, Vevő pedig megveszi a jelen szerződés tárgyát képező - a jelen szerződés 1. számú mellékletben meghatározott - berendezéseket és eszközöket (a továbbiakban: áru). 1.2 A szerződő felek megállapodnak abban is, hogy az 1.1 pontban meghatározott berendezést eladó köteles a Vevő által a szállítást megelőzően megadott helyszínre szállítani, a Vevő birtokába és tulajdonába adni, üzembe helyezni, és használatát betanítani az 1. számú mellékletében megjelölt határidőn belül. 1.3 A jelen szerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt aláírásával az utolsó szerződő fél is ellátta és a feladatok szerződésszerű teljesítéséig tart. 1.4 Az Eladó kijelenti, hogy a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételekkel és hatósági engedélyekkel rendelkezik. 1.5 A Felek rögzítik, hogy az Eladó felelősségére a leszállításra kerülő berendezésnek az átadás­ átvételkor rendelkeznie kell az adott berendezésre vonatkozó gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, és - az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III.17.) EÜM rendelet és a 8/2003. (III.13.) ESzCsM rendelet alapján - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékellési tanúsítvánnyal.

  • Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem/stbox áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított . 13.1.2. Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról. 13.1.3. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért. Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni. 13.1.4. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges -, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: hírközlési berendezést, vezetéket) elhelyezzen. 13.1.5. Az Előfizetőt/Igénylőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban. 13.1.6. Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban és az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a2.1.3.8..és 13.4.1. pont szerint. 13.1.7. Az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének napját követő 3 munkanapon belül visszaszolgáltatni a kihelyezett hírközlési berendezést (különösen modemet) és amely visszaszolgáltatás költsége (pl. utazási költség a Szolgáltató ügyfélszolgálatához) az Előfizetőt terheli abban az esetben, ha a szolgáltatásból való kikapcsoláskor nem kerül sor az eszköz Szolgáltató általi átvételére és elszállítására. A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók.

  • Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye. 3.2. Bármilyen okból is elégtelen vagy esetleg késlekedő a szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait és ezeket az irányelveket, ez soha nem tekinthető jogfeladásnak a részéről. 3.3. Nem szabad a szolgáltatásokat semmilyen törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni. 3.4. Nem szabad semmilyen olyan hálózat, szerver, web lap, adatbázis vagy Internet szolgáltató (beleértve az ingyenesen elérhető szolgáltatásokat is) szabályait vagy szolgáltatási irányelveit megsérteni, melyet a felhasználó a szolgáltató hálózatán keresztül ér el. 3.5. Nem szabad a szolgáltatást becsmérlés, rágalmazás, tisztességtelen, csalárd, trágár, támadó vagy megtévesztő tevékenység céljából használni. 3.6. Tilos fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni másokat. 3.7. Tilos szétrombolni, illetve gyengíteni bármelyik számítógép-hálózat biztonságát, más felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni. Tilos bármilyen internetes végpontra, illetve hálózati eszközre való jogosulatlan behatolás, vagy bármilyen ilyen irányú próbálkozás. Tilos bármely végpont működésének megzavarása vagy szándékos túlterhelése (Denial of Service) a szolgáltató hálózatáról vagy annak igénybe vételével. 3.8. Tilos meggátolni más felhasználót abban, hogy használja és élvezze a szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat. 3.9. Tilos a hálózatot a szerzői jogvédelem alá eső anyagok átvitelére használni, ha az átvitel során mások szerzői joga sérül (pl. tilos kalóz szoftverek átvitele). 3.10. Tilos számítógépes vírusok, férgek szándékos terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetés. 3.11. Az irányelvek megsértését, és a szolgáltatás azonnali felfüggesztését jelenti, illetve megszüntetését eredményezheti, ha a szolgáltató hálózatán olyan tevékenység folyik, amely jogszabályt vagy törvényt sért. 3.12. Egyik felhasználó sem gyűjthet adatokat egy másik felhasználóról, az általa forgalmazott információkról, az érintett felhasználó tudta és hozzájárulása nélkül. Ez többek közt azt jelenti, hogy tilos például a felhasználók általi forgalomfigyelés (sniffing). A szolgáltató bizonyos esetekben (például a biztonsági incidensek kezelésekor) jogosult ilyen forgalomfigyelést végezni, de az így kinyert információt csak az eredeti cél (pl. számítógépes betörés megakadályozása) megvalósítására használhatja fel. Ugyanakkor a szolgáltató számlázás és biztonságtechnikai okokból bizonyos, a felhasználók adatforgalmára vonatkozó információt rendszeresen naplóz, de ezeket a naplóban rögzített információkat is csak az eredeti cél megvalósítására használhatja fel.

  • A közbeszerzés mennyisége Aszód Város Önkormányzata az „Aszód Város főterének megújítása” tárgyú építési beruházás során az alábbiakban részletezett építési, kivitelezési munkákat kívánja megvalósítani. Az átalakítás célja, egy kulturált, rendezett teret létrehozni, amely méltó a Podmaniczky kastélyhoz való megérkezéshez és Aszód Polgármesteri Hivatalához. A tér elhanyagolt burkolatai elbontásra kerülnek. A világháborús emlékmű előtti burkolatot visszabontjuk a lépcsősorig. (A bontás nem tárgya a közbeszerzésnek) Az elbontott lépcsőelemek az új pavilonépületnél felhasználásra kerül. Az emlékmű eredeti kerítése visszaállításra kerül, és a szobrok díszkivilágítást kapnak. A tér közepén egy központi pozícióban szökőkút kerül kialakításra. Körülötte teresedés, pihenő padokkal. A központi szökőkút körül a burkolat virág mintázatban kerül lerakásra. A téren a Xxxxxxx Xxxxx utca felé egy zenepavilon kerül, időszakos rendezvényekhez. A fő közlekedési irányok mellett gyalogosösvények segítik a tér intenzívebb használatát. Zenepavilon építése (főbb munkanemek): Bontott keménymészkő elemekből padlóburkolat készítése: 28,3 m2; Bontott keménymészkő elemekből lépcső készítése 3 sorban: 96 fm; Fa pergolaszerkezet kialakítása: 58,9 m2; Deszkázás gyalult, hornyolt deszkával: 65 m2 Fémlemezfedés készítése állókorcos kialakítással: 124 m2; Külső fafelületek lazúrozása: 140 m2 Parkosítás (főbb munkanemek): Gyepnyesés 15-20 cm vastagságban, termőföld deponálása újrahasznosításhoz: 2444 m2; Tereprendezés: 3152 m2; Termőföld beszerzése, szállítása és elterítése: 541 m3; Járdák, gyalogutak építése: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 402 m2; Xxxxxx xxxxx kialakítása: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 424 m2; Vegyes használatú piactér építése: térkő burkolat építése autóforgalomra: 324 m2; Szórt burkolatú sétautak építése: 256 m2 Elektromos munkák; Gépészet (az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

  • A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza

  • Az osztott erőforrásokra vonatkozó irányelvek A szolgáltató Internet szolgáltatása osztott erőforrásokra épül. Ezeknek az erőforrásoknak a túlzott (indokolatlan mértékű) igénybevétele vagy ezekkel való visszaélés, akár egy előfizető részéről is, minden más felhasználó számára negatív hatást válthat ki. A hálózati erőforrásokkal való visszaélések leronthatják a hálózat teljesítményét, és a jelen szabályzat elveibe ütköznek. Az ilyen visszaélések a szolgáltatás felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezhetik.

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81