Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. A MÁV - START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - START Zrt. - vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / 7. sz. melléklet) korlátozódhat. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ha a MÁV - START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 2 contracts
Samples: Adásvételi Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. A MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - MÁV-START Zrt. - vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / (7. sz. melléklet) korlátozódhat. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ha a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - MÁV-START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - MÁV-START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - MÁV-START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. A MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - MÁV-START Zrt. - -vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / 7. sz. melléklet) korlátozódhat. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ha a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - START MÁV‑START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - MÁV-START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - START MÁV‑START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - MÁV-START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Keretszerződés
Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. A MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - MÁV-START Zrt. - -vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / 7. sz. melléklet) korlátozódhat. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ha a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - MÁV-START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - MÁV-START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - MÁV-START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Keretszerződés
Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. A MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - MÁV-START Zrt. - vel Zrt.-vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / 7. sz. számú melléklet) korlátozódhat. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ▪ ha a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - MÁV-START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ▪ ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - MÁV-START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - MÁV-START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. A MÁV - START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - START Zrt. - vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése ésítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / 7. sz. melléklet) korlátozódhat. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ha a MÁV - START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Keretszerződés
Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. 6.3.1. A MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - MÁV-START Zrt. - vel Zrt.-vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól.
6.3.2. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát.
6.3.3. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet.
6.3.4. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak.
6.3.5. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / 7. sz. számú melléklet) korlátozódhat.
6.3.6. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni.
6.3.7. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ▪ ha a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - MÁV-START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ▪ ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - MÁV-START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné.
6.3.8. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - MÁV-START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át.
6.3.9. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. A MÁV - START MÁV‑START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - START Zrt. - vel MÁV‑START Zrt.‑vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - START MÁV‑START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / 7. sz. számú melléklet) korlátozódhat. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - START MÁV‑START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ha a MÁV - START MÁV‑START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - START MÁV‑START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - START MÁV‑START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - START MÁV‑START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - START MÁV‑START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - START MÁV‑START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Keretszerződés
Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. A MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - MÁV-START Zrt. - vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / 7(5/7. sz. melléklet) korlátozódhat. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ha a MÁV - MÁV-START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - MÁV-START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - MÁV-START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - MÁV-START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - MÁV-START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló villanydugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Munkaterület, munkaeszközök átadása-visszavétele. A MÁV - START Zrt. szerződő szervének vagy megbízottjának a munkaterületet írásban kell átadni, illetve – a munkaterület biztonsági állapotáról történő meggyőződés után – visszavenni a munkálatok befejezését vagy felfüggesztését követően a MÁV - START Zrt. - vel közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól. Az átadott munkaterületen az ott munkát végzők munkairányítójának (vezetőjének) előzetes értesítése és hozzájárulása nélkül a MÁV - START Zrt. munkavállalója – a szerződésből adódó jogosultság (pl. ellenőrzés, előzetes minőségi átvétel, előzetes megállapodás egyidejűleg végzett munkára stb.) gyakorlása vagy veszélyelhárítás kivételével – a terület visszaadásáig nem végezhet munkát. A munkaterületen a külső vállalkozó, és a vele munkavégzésre, szolgáltatásra irányuló jogviszonyban álló további vállalkozó vagy munkavállaló (továbbiakban: alvállalkozó) a terület átvétele előtt, illetve a terület visszaadása után munkát (szolgáltatást) nem végezhet és nem végeztethet. A szerződő felek a biztonsági feltételekről a szerződésben előzetesen megállapodhatnak. Ilyen esetben a terület átadása-átvétele kizárólag az abban foglaltak teljesülésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatra ( ……. / 7. sz. melléklet) korlátozódhat. Az így átadott munkaterületen a nyilatkozat átadása után a külső vállalkozó részére a munkavégzést engedélyezettnek kell tekinteni. A nyilatkozat egy példányát az átadott területen a munkavégzést irányító külső vállalkozó, egy példányát a MÁV - START Zrt. szerződésben meghatározott képviselője köteles a munkavégzés befejezését követően legalább 15 napig, a területet érintő baleset vagy egyéb rendkívüli esetben a vizsgálatot végző döntése szerinti időtartamig megőrizni. Nem kötelező a munkaterületet – a szakmai utasításokban foglalt szigorítások kivételével – írásban átadni: • ha a MÁV - START Zrt. szerződő szervezeti egysége vagy a felügyelet ellátásával is megbízott munkavállalója a külső vállalkozó munkavégzésének időtartama alatt folyamatosan jelen van. A MÁV - START Zrt. felügyelettel megbízott képviselőjének felügyelete ebben az esetben kizárólag a vasútüzemi szempontokra terjed ki. (A vasútüzem, a vasúti berendezés ne veszélyeztesse a külső munkavállalót, illetve a külső munkavállaló ne veszélyeztesse a vasútüzem, a vasúti berendezések és a MÁV - START Zrt. munkavállalóinak, ügyfeleinek biztonságát.) • ha a munkavégzés helyszínén nincs a MÁV - START Zrt. tulajdonát képező olyan eszköz, berendezés stb., ami a külső vállalkozó, vagy – illetéktelen, véletlen beavatkozás esetén – a MÁV - START Zrt. munkavállalóinak és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, testi épségét veszélyeztetné. Munkavégzéshez a külső vállalkozó részére a MÁV - START Zrt. csak munkavédelmi szempontból megfelelő állapotban lévő helyiséget, technológiai csatlakozási berendezést (pl. hatásos érintésvédelemmel ellátott villany dugaszoló aljzatot, sűrített levegő, forró víz, gőz csatlakoztatási lehetőséget stb.), gépeket, berendezéseket, eszközöket (pl. előírás esetén érvényes vizsgálat, üzemeltetési dokumentációk megléte stb.) adhat át. Az átadott eszközökkel végzett munka személyi feltételeit, valamint a munkaeszköz használatának időtartama alatt a munkaeszközre vonatkozó vizsgálati, karbantartási kötelezettséget – eltérő megállapodás hiányában – a külső vállalkozó köteles biztosítani, illetve teljesíteni, amelyet a szerződésben rögzíteni kell.
Appears in 1 contract
Samples: Letéti Raktárszerződés