Médiaterv elkészítése mintaszakaszok

Médiaterv elkészítése. A tervezés során a javasolt médiamixben meg kell határozni a kommunikáció irányához igazodó, célcsoportok megszólítását biztosító médiaeszközöket. A médiamix kidolgozása folyamán a költséghatékonyságot szigorúan figyelembe kell venni. A médiamixnek részletesen tartalmaznia kell a megjelenések idejét, helyét, egyéb fontosabb információkat stb. A médiamixnek továbbá ki kell térnie a Megrendelő által javasolt médiumok körén túli egyéb, a Megrendelői igények szerint releváns médiumok körére (pl. a megjelenések idejét, helyét, egyéb fontosabb információkat stb. megadva). A médiatervnek tartalmaznia kell továbbá a kampányidőszak(ok)ra javasolt megjelenések ütemezését (kampányterv, ütemezés), a javasolt megjelenések bruttó összköltségét. A médiaterv része a Megrendelő általi médiarendelések szervezésének, megvásárlásának, illetve média megjelenések ellenőrzésének részletes bemutatása. A médiamixben szereplő javaslatoknak összhangban kell lenniük a stratégiával, ezért a médiamixet a médiastratégia felülvizsgálatával együtt aktualizálni kell. A médiatervek elkészítésénél elvárás a médiatervező rendszerek használata. A médiaterv részét kell képeznie a célcsoport alapú elérési adatoknak médiatípusonként. A médiatervezéshez a következő – vagy ezekkel egyenértékű adatbázisok használata kötelező: - Nielsen: Arianna (korábbi nevén TeleMonitor és Telespot), szoftver, valamint a hozzá tartozó nézettségi és reklám adatbázisok - Millward Brown: Choices szoftver és NOK adatbázis - Millward Brown: TGI adatbázis vagy ezzel egyenértékű adatbázis - Kantar Media: AdexPlus vagy ezzel egyenértékű szoftver - Ipsos – Outdoor Special Power közterületi tervező és optimalizáló szoftver. - Ipsos-Gemius: gemiusExploler szoftver és Audiance Online közönségmérés

Related to Médiaterv elkészítése

  • Felmondás az Előfizető részéről (1) Az Előfizető a határozott időre szóló Egyedi előfizetői szerződést a határozott idő lejárta előtt rendes felmondással nem, kizárólag rendkívüli felmondással mondhatja fel a jelen pont szabályai szerint.

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • szakasz: Az eljárás eredménye A szerződés száma: 1 Rész száma: Elnevezés:

  • Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • Az előfizetői szerződés megszűnése (1) Az előfizetői szerződés megszűnik:

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Az előfizetői szerződés időtartama 9.1. Az előfizetői szerződés időtartama a felek megállapodása szerint lehet határozatlan vagy határozott.

  • Az Előfizetői Szerződés megszűnésének esetei a) Határozott idejű szerződés esetén a szerződésben meghatározott idő elteltével;