A biztosítási szerződés módosítása 5.1. A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják. 5.2. A díjfizetési mód illetve díjfizetési gyakoriság módosítása esetén a szerző- dés a díjfizetési gyakoriság szerinti utolsó díjjal fedezett időszakot követő nappal módosítható, kivéve a bankok és taka- rékszövetkezetek által használt elekt- ronikus elszámolási rendszeren (GIRO) keresztül érkező értesítések alapján elvégzett automatikus tranzakciókat. 5.3. A szerződés módosítását bárme- lyik fél kezdeményezheti. Ha a másik fél a módosító javaslatot nem fogadja el, a biztosítási szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban. 5.4. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmé- nyek a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a bizto- sító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tesz, vagy a szerződést harminc napra írás- ban felmondhatja. 5.5. Ha a szerződő 15 napon belül írás- ban jelzi, hogy a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kéz- hezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta. 5.6. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vonatkozik, és a biz- tosítási kockázat jelentős megnöve- kedése ezek közül csak egyesekkel kapcsolatban merül fel, a biztosító a fenti pontokban meghatározott jogait a többi vagyontárgy tekintetében nem gyakorolhatja.
Biztosító szolgáltatása Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az alábbi szolgál tatásokat nyújtja a biztosított részére:
A biztosító szolgáltatása (1) A Biztosító a szolgáltatását akkor teljesíti, amikor a 3.1 pont szerinti maradandó egészségkárosodás mértéke véglegesnek tekinthetô. Ha az egészségkárosodás mértéke folyamatosan változik, a Biztosító legkésôbb a baleset bekövetkezésének idôpontját követô 2 év elteltével állapítja meg a szolgáltatás mértékét, az idôtartam utolsó napján fennálló állapot szerint. A Biztosító a biztosítási összegbôl a maradandó egészségkárosodás %-os mértékének megfelelôen arányos összegû szolgáltatást nyújt. A térítés mértékét (az egészségkárosodás fokát) a Biztosító orvosszakértôje állapítja meg a MABISZ balesetbiztosítási orvos szakértôi útmutatójának figyelembe vételével. Ha a baleset elôtt már meglévô betegségek, vagy fogyatékosságok közrehatottak a maradandó egészségkárosodás mértékében, a Biztosító a fizetendô összeget a közrehatás mértékével csökkenti. (2) Ha a maradandó egészségkárosodás mértékének megállapítása érdekében a Biztosító orvosa indokoltnak tartja, személyes orvosi vizsgálatot végezhet, illetve egyéb szükséges vizsgálatokat (pl. röntgen, ultrahang) írhat elô a Biztosított részére. A Biztosító orvosa által végzett személyes vizsgálat, illetve az általa elôírt vizsgálatok költségei a Biztosítót terhelik, a Biztosító vállalja továbbá a Biztosított lakhelyérôl a vizsgálat helyszínére történô utazás közlekedési többletköltségeinek megtérítését névre szóló számla alapján. A Biztosító által meghatározásra kerülô maradandó egészségkárosodás fokának mértéke más szakértôi testületek határozatától független. A munkaképesség-csökkenés, a sporttevékenység abbahagyása, az esztétikai, illetve szociális szempontok önmagukban nem képezik szolgáltatás jogalapját. (3) Ha a Biztosított a Biztosító orvosa által megállapított elsôfokú döntést a maradandó egészségkárosodás mértékére vonatkozóan nem fogadja el, akkor újabb szakvizsgálat céljából háromtagú orvosi bizottságot kell létrehozni. Az orvosi bizottság egyik tagját a Biztosított, másik tagját a Biztosító, a – baleseti sebészeti orvos szakértôi jogosítvánnyal rendelkezô – elnököt pedig a két fél együttes megállapodása alapján jelölik ki. Az orvosi bizottság mûködésével kapcsolatos költségeket az a fél viseli, akinek a terhére a döntés születik. (4) Ha a Biztosított a balesetet követô 15 napon belül vagy az egészségkárosodás véglegessé válása elôtt meghal, a Biztosító nem nyújt baleseti egészségkárosodásra vonatkozó szolgáltatást.
A biztosító szolgáltatásának korlátozása A biztosító biztosítási időszakonként, mindösszesen legfeljebb a fenti táblázatban a biztosítási időszakra meghatározott ösz- szeget, biztosítási eseményenként pedig a táblázat szerinti ká- ronként teljesítendő összeget téríti meg. Az önrészesedés mértéke biztosítási eseményenként 10.000 Ft. A biztosító a 10.000 Ft-ot meghaladó károk esetén a biztosítási szolgáltatásból nem von le önrészesedést.
A biztosító szolgáltatásai 1. A Biztosító – teljesítési kötelezettsége esetén – vállalja a biz- tosítási esemény megtörténte időpontjától a Biztosított jo- gainak védelmével összefüggésben felmerülő indokolt költ- ségeket az alábbiak szerint. 2. A biztosítási esemény bejelentése előtt keletkezett költsé- gekre csak akkor vonatkozik a biztosítási védelem, ha azok a biztosítási esemény bejelentése előtt 30 napnál nem koráb- ban a Biztosítottal jogvitában álló fél, a bíróság intézkedései vagy a Biztosított érdekében tett halaszthatatlan intézkedé- sek által merültek fel. 3. A Biztosító az alábbiakat téríti: a) a jogi képviselő számlával igazolt munkadíját és költsé- geit, b) a peres és nem peres bírósági eljárással összefüggő, jog- szabályon alapuló díjakat és illetékeket; valamennyi fokon, beleértve a tanúk és tolmácsok díját és költségeit, c) a bíróság által kirendelt szakértő előírt díját és költségeit; d) a Biztosító hozzájárulásával felkért független szakértő te- vékenységéért járó díjakat; e) Biztosítottat megillető végrehajtási jogcím meglétét köve- tően (például ítélet) a jogi érvényesítés költségeit legfel- jebb 2 végrehajtási kísérlet erejéig; f) jogerős bírósági határozat alapján a Biztosítottat terhelő, a Biztosítottal jogvitában álló fél vagy az állam oldalán felmerült díjakat és költségeket; g) utazási költségeket az illetékes bíróság székhelyére, ha a személyes megjelenést a bíróság rendeli el. A Biztosító ezen utazási költséget másodosztályú vasúti, vagy ezzel egyenrangú más közlekedési eszköz menetjegyének vé- teláráig vállalja megtéríteni. h) jogi tanácsadás költségét. A jogi tanácsadás egy biztosí- tási esemény megoldási lehetőségeivel kapcsolatos egy- szeri, szóban vagy írásban nyújtott alapvető állásfoglalás. i) Óvadék, biztosíték megelőlegezése: A Biztosító a kockázatviselése alatt bekövetkezett biztosí- tási eseménnyel összefüggésben arra vállal kötelezettsé- get, hogy a kötvényben az érintett biztosítási tárgyra meghatározott maximális biztosítási összeg erejéig meg- előlegezi az óvadékot vagy biztosítékot, amely a Biztosí- tottat érintő vizsgálati fogság vagy előzetes letartóztatás kiváltásának, illetve hatóságilag bevont útlevél kiadásá- nak célját szolgálja. A Biztosított köteles az óvadék vagy biztosíték összegét 15 napon belül visszafizetni, ha azt ré- szére a bíróság vagy más erre jogosult szerv visszaadja. Ha az ügyben más jogerős döntés születik, de legkésőbb az óvadék vagy biztosíték nyújtásától számított maximum 6 hónapon belül. 4. A Biztosító teljesítési kötelezettsége az alábbiak szerint áll fenn: a) A Biztosító által az egy biztosítási időszakban bekövetke- zett károkra a teljesítések felső határát az ajánlaton jelzett – a választott fedezettípusnak megfelelő – biztosítási összeg képezi, függetlenül attól, hogy az egy biztosítási esemény miatti igényérvényesítés milyen hosszú időn keresztül fo- lyik. b) Több biztosítási eseménynél, melyek okozatilag össze- függő egységes folyamatot alkotnak, a biztosítási összeg csak egyszer áll rendelkezésre. c) Perbeli egyezség esetén a Biztosító a bíróság által megál- lapított költségeket a pernyertességnek a pervesztesség- hez viszonyított, bíróság által megállapított arányában vi- seli. Peren kívüli egyezség esetén a költségeket a Bizto- sító viseli. d) A Biztosító fedezetet nyújt a folyamatban lévő bírósági, hatósági eljárásokban azok jogerős befejezéséig akkor is, ha a biztosítási szerződés időközben megszűnt, feltéve, hogy a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt kö- vetkezett be, és a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt a Biztosító részére bejelentésre került.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 10 IV.1. A biztosítási szerződés alanyai 10 IV.2. A biztosítási szerződés létrejötte 11 IV.3. A szerződés hatályba lépése 11 IV.4. A biztosító kockázatviselésének kezdete 11 IV.5. A kockázatviselés és a szerződés megszűnése 11 IV.6. Tartamhosszabbítás 12 IV.7. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 12
A biztosított kora és a biztosítás időtartama A biztosított egy 35 éves személy, aki – rendszeres díjfizetés esetén 10, 15 vagy 20 éves tartamú, – egyszeri díjas szerződése esetén pedig 5, 10 vagy 20 éves tartamú biztosítási szerződést köt. A TKM kalkuláció azért készül különböző időtartamokra, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtarta- mok a termék költségterhelését. Amennyiben a fenti tartamok közül valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Élethosszig szóló biztosítás esetén a fenti tartamok úgy értendők, hogy a szerződés ezek lejártával visszavásárlásra kerül- nek.
Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás Halál: A Biztosító megfizeti a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a Biztosítási Esemény bekövetke- zésének napján fennálló tartozását.
A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza
A biztosító szolgáltatásának szabályai 10.1. A biztosító a károkat eseményenként a szerződésben megjelölt felső összeghatárig téríti meg – a Magyarországon érvényes belföldi fizetőeszközben –, figyelembe véve az egyes biztosítási összegeket. 10.2. A biztosító szolgáltatásai az adott biztosítási idő szak biztosítási összegét csökkentik, kivéve, ha a szer ződő a szolgáltatás teljesítéséig a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a fedezet feltöltését kéri és a dí jat megfelelően kiegészíti. Biztosító a fedezetfeltöltésről egyedi elbírálás alapján jogosult dönteni és a feldezetfel töltés lehetőségére nem köteles szerződőt külön tájékoz tatni. Amennyiben a biztosító térítést nyújtott, megilleti az egész biztosítási időszakra eső teljes díj. 10.3. A biztosítási összeg kimerülése esetén, de újabb kár bekövetkezése előtt a felek közös megegyezéssel megállapodhatnak a 10.2. pontban foglaltak megfelelő alkalmazásával a biztosítási összeg újrafeltöltésében, ennek hiányában a biztosító kockázatviselése az adott biztosítási időszak hátralévő részére megszűnik. 10.4. A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötele zettségével összefüggésben, a károsító eseményt meg előző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadóköteles szolgáltatás ellenérté ke (anyag, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat köte lezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható. 10.4.1. Ha az épület újraépítési, helyreállítási költsége nagyobb az ingatlan forgalmi értékénél vagy az épület maradvánnyal csökkentett forgalmi értékénél, akkor a biztosító az egyéb szabályok betartása mellett (pl. a ká ronszerzés tilalma) a károsodott ingatlan forgalmi értékét téríti meg, levonva abból a maradványok értékét. (Forgal mi érték: az adott ingatlan helyi viszonyoknak megfele lő, a kár időpontját közvetlenül megelőző állapot szerinti piaci értéke.) Az épület újraépítési, helyreállítási értéke és a maradvánnyal csökkentett forgalmi értéke közötti különbözet megfizetésére csak akkor köteles a biztosító, ha az épület újjáépítése, helyreállítása a kockázatviselés helyén, számlával igazoltan, ténylegesen megtörténik.