Common use of Nemzetközi partnertalálkozók Clause in Contracts

Nemzetközi partnertalálkozók. Záróbeszámoló A találkozók és a találkozókon résztvevők számának teljesülése a szerződésben vállaltak szerint, a Mobility Tool+ felületre felöltött adatok alapján. A találkozók helyszíne, időpontja. Záróbeszámoló Minden esetben: a fogadó szervezet által kiállított nyilatkozat, amely igazolja a tevékenységen való részvételt (találkozó célja, napirendje, résztvevő neve, helyszín, időtartam). A projektben részt vevő intézmények településétől eltérő kiinduló és/vagy célállomás (nem székhelytől székhelyig tartó utazás) esetén: az alkalmazott távolsági sávot valamint az utazás kiinduló és célállomását alátámasztó dokumentum ellenőrzése: menetjegy, beszállókártya, utazási számla az érintett partner nevére kiállítva, kiküldetési rendelvény. A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben. Partnertalálkozó alkalmával vagy azt követően ellenőrizzük a III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő dokumentumok alapján: - a résztvevők által aláírt jelenléti ív (illetve korábbi jelenléti ívek) adatainak ellenőrzése jogosultsági szempontból (résztvevők, helyszín, időtartam), - a projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. Záróbeszámoló A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésében. A projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja a külföldi tevékenységen való részvételt (résztvevő neve, a külföldi tevékenység célját, kezdő és befejező dátum). A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben.

Appears in 5 contracts

Samples: tka.hu, tka.hu, tka.hu

Nemzetközi partnertalálkozók. Záróbeszámoló A találkozók és a találkozókon résztvevők számának teljesülése a szerződésben vállaltak szerint, a Mobility Tool+ felületre felöltött adatok alapján. A találkozók helyszíne, időpontja. Záróbeszámoló Minden esetben: a fogadó szervezet által kiállított kiál- lított nyilatkozat, amely igazolja a tevékenységen tevékeny- ségen való részvételt (találkozó célja, napirendjenapi- rendje, résztvevő neve, helyszín, időtartam). A projektben részt vevő intézmények településétől tele- pülésétől eltérő kiinduló és/vagy célállomás (nem székhelytől székhelyig tartó utazás) esetén: az alkalmazott távolsági sávot valamint va- lamint az utazás kiinduló és célállomását alátámasztó dokumentum ellenőrzése: menetjegyme- netjegy, beszállókártya, utazási számla az érintett partner nevére kiállítva, kiküldetési rendelvény. A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban kapcso- latban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet szerve- zet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben. Partnertalálkozó alkalmával vagy azt követően köve- tően ellenőrizzük a III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő dokumentumok alapján: - a -a résztvevők által aláírt jelenléti ív (illetve korábbi jelenléti ívek) adatainak ellenőrzése jogosultsági szempontból (résztvevők, helyszínhely- szín, időtartam), - a -a projekttevékenységek összhangja az eredmények ered- mények létrehozásának szempontjából. Záróbeszámoló A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésébenkönyvelésé- ben. A projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja a külföldi tevékenységen való részvételt (résztvevő neve, a külföldi tevékenység tevé- kenység célját, kezdő és befejező dátum). A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón projekttalálko- zón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben.

Appears in 1 contract

Samples: tka.hu

Nemzetközi partnertalálkozók. Záróbeszámoló A találkozók és a találkozókon résztvevők számának teljesülése a szerződésben vállaltak szerint, a Mobility Tool+ felületre felöltött adatok alapján. A találkozók helyszíne, időpontja. Záróbeszámoló Minden esetben: a fogadó szervezet által kiállított kiál- lított nyilatkozat, amely igazolja a tevékenységen tevékeny- ségen való részvételt (találkozó célja, napirendjenapi- rendje, résztvevő neve, helyszín, időtartam). A projektben részt vevő intézmények településétől tele- pülésétől eltérő kiinduló és/vagy célállomás (nem székhelytől székhelyig tartó utazás) esetén: az alkalmazott távolsági sávot valamint va- lamint az utazás kiinduló és célállomását alátámasztó dokumentum ellenőrzése: menetjegyme- netjegy, beszállókártya, utazási számla az érintett partner nevére kiállítva, kiküldetési rendelvény. A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban kapcso- latban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet szerve- zet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben. Partnertalálkozó alkalmával vagy azt követően köve- tően ellenőrizzük a III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő dokumentumok alapján: - a résztvevők által aláírt jelenléti ív (illetve korábbi jelenléti ívek) adatainak ellenőrzése jogosultsági szempontból (résztvevők, helyszínhely- szín, időtartam), - a projekttevékenységek összhangja az eredmények ered- mények létrehozásának szempontjából. Záróbeszámoló A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésébenkönyvelésé- ben. A projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja a külföldi tevékenységen való részvételt (résztvevő neve, a külföldi tevékenység tevé- kenység célját, kezdő és befejező dátum). A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón projekttalálko- zón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben.

Appears in 1 contract

Samples: tka.hu

Nemzetközi partnertalálkozók. Záróbeszámoló Záróbeszámoló Partnertalálkozó alkalmával vagy azt követően ellenőrizzük a III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő dokumentumok alapján: - a résztvevők által aláírt jelenléti ív (illetve korábbi jelenléti ívek) adatainak ellenőrzése jogosultsági szempontból (résztvevők, helyszín, időtartam), - a projekttevékenysége k összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. Záróbeszámoló A találkozók Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésében. A projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. A küldő szervezet és a találkozókon résztvevők számának teljesülése a szerződésben vállaltak szerint, a Mobility Tool+ felületre felöltött adatok alapján. A találkozók helyszíne, időpontja. Záróbeszámoló Minden esetbenfogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által kiállított aláírt nyilatkozat, amely igazolja a külföldi tevékenységen való részvételt (résztvevő neve, a külföldi tevékenység célját, kezdő és befejező dátum). A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett A találkozók és a Minden esetben: a találkozókon fogadó szervezet által résztvevők számának kiállított nyilatkozat, teljesülése a amely igazolja a szerződésben vállaltak tevékenységen való szerint, a Mobility részvételt (találkozó Tool+ felületre célja, napirendje, felöltött adatok résztvevő neve, alapján. helyszín, időtartam). A találkozók A projektben részt vevő helyszíne, időpontja. intézmények településétől eltérő kiinduló és/vagy célállomás (nem székhelytől székhelyig tartó utazás) esetén: az alkalmazott távolsági sávot valamint az utazás kiinduló és célállomását alátámasztó dokumentum ellenőrzése: menetjegy, beszállókártya, utazási számla az érintett partner nevére kiállítva, kiküldetési rendelvény. A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben. Partnertalálkozó alkalmával vagy azt követően ellenőrizzük a III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő dokumentumok alapján: - a résztvevők által aláírt jelenléti ív (illetve korábbi jelenléti ívek) adatainak ellenőrzése jogosultsági szempontból (résztvevők, helyszín, időtartam), - a projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. Záróbeszámoló A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésében. A projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja a külföldi tevékenységen való részvételt (résztvevő neve, a külföldi tevékenység célját, kezdő és befejező dátum). A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben.

Appears in 1 contract

Samples: tka.hu

Nemzetközi partnertalálkozók. Záróbeszámoló Záró beszámoló idején A találkozók és a találkozókon résztvevők számának teljesülése a szerződésben vállaltak szerint, a Mobility Tool+ felületre felöltött adatok alapján. A találkozók helyszíne, időpontja. Záróbeszámoló Záró beszámoló idején Minden esetben: a fogadó szervezet által kiállított nyilatkozat, amely igazolja a tevékenységen való részvételt (találkozó célja, napirendje, résztvevő neve, helyszín, időtartam). A projektben részt vevő intézmények településétől eltérő kiinduló és/vagy célállomás (nem székhelytől székhelyig tartó utazás) esetén: az alkalmazott távolsági sávot valamint az utazás kiinduló és célállomását alátámasztó dokumentum ellenőrzése: menetjegy, beszállókártya, utazási számla az érintett partner nevére kiállítva, kiküldetési rendelvény. A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben. Futamidő alatt Partnertalálkozó alkalmával vagy azt követően ellenőrizzük a támogatási szerződés III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő dokumentumok alapján: - a résztvevők által aláírt jelenléti ív (illetve korábbi jelenléti ívek) adatainak ellenőrzése jogosultsági szempontból (résztvevők, helyszín, időtartam), - a projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. Záróbeszámoló Záró beszámoló bírálatát követően A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésében. A projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja a külföldi tevékenységen való részvételt (résztvevő neve, a külföldi tevékenység célját, kezdő és befejező dátum). A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben.

Appears in 1 contract

Samples: tka.hu

Nemzetközi partnertalálkozók. Záróbeszámoló A találkozók és a találkozókon résztvevők számának teljesülése a szerződésben vállaltak szerint, a Mobility Tool+ felületre felöltött adatok alapján. A találkozók helyszíne, időpontja. Záróbeszámoló Minden esetben: a fogadó szervezet által kiállított kiál- lított nyilatkozat, amely igazolja a tevékenységen tevékeny- ségen való részvételt (találkozó célja, napirendjenapi- rendje, résztvevő neve, helyszín, időtartam). A projektben részt vevő intézmények településétől tele- pülésétől eltérő kiinduló és/vagy célállomás (nem székhelytől székhelyig tartó utazás) esetén: az alkalmazott távolsági sávot valamint va- lamint az utazás kiinduló és célállomását alátámasztó dokumentum ellenőrzése: menetjegyme- netjegy, beszállókártya, utazási számla az érintett partner nevére kiállítva, kiküldetési rendelvény. A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban kapcso- latban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet szerve- zet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben. Partnertalálkozó alkalmával vagy azt követően köve- tően ellenőrizzük a III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő dokumentumok alapján: - a résztvevők által aláírt jelenléti ív (illetve korábbi jelenléti ívek) adatainak ellenőrzése jogosultsági szempontból (résztvevők, helyszínhely- szín, időtartam), - a projekttevékenységek összhangja az eredmények ered- mények létrehozásának szempontjából. Záróbeszámoló A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésébenkönyve- lésében. A projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának létreho- zásának szempontjából. A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás eseténese- tén: a fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja igazol- ja a külföldi tevékenységen való részvételt (résztvevő neve, a külföldi tevékenység célját, kezdő és befejező dátum). A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként munkavál- lalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben.

Appears in 1 contract

Samples: tka.hu

Nemzetközi partnertalálkozók. Záróbeszámoló A találkozók és a találkozókon résztvevők számának teljesülése a szerződésben vállaltak szerint, a Mobility Tool+ felületre felöltött adatok alapján. A találkozók helyszíne, időpontja. Záróbeszámoló Minden esetben: a fogadó szervezet által kiállított kiál- lított nyilatkozat, amely igazolja a tevékenységen tevékeny- ségen való részvételt (találkozó célja, napirendjenapi- rendje, résztvevő neve, helyszín, időtartam). A projektben részt vevő intézmények településétől tele- pülésétől eltérő kiinduló és/vagy célállomás (nem székhelytől székhelyig tartó utazás) esetén: az alkalmazott távolsági sávot valamint va- lamint az utazás kiinduló és célállomását alátámasztó dokumentum ellenőrzése: menetjegyme- netjegy, beszállókártya, utazási számla az érintett partner nevére kiállítva, kiküldetési rendelvény. A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban kapcso- latban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet szerve- zet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben. Partnertalálkozó alkalmával vagy azt követően ellenőrizzük a támogatási szerző- dés III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő követke- ző dokumentumok alapján: - a -a résztvevők által aláírt jelenléti ív (illetve korábbi jelenléti ívek) adatainak ellenőrzése jogosultsági szempontból (résztvevők, helyszínhely- szín, időtartam), - a -a projekttevékenységek összhangja az eredmények ered- mények létrehozásának szempontjából. Záróbeszámoló Záró beszámoló bírálatát követően A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésébenkönyvelésé- ben. A projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja a külföldi tevékenységen való részvételt (résztvevő neve, a külföldi tevékenység tevé- kenység célját, kezdő és befejező dátum). A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatott Költségvetési Tételek Összefoglaló Táblázata

Nemzetközi partnertalálkozók. Záróbeszámoló Záró beszámoló idején Xxxx beszámoló idején Futamidő alatt Záró beszámoló bírálatát követően A találkozók és a találkozókon résztvevők számának teljesülése a szerződésben vállaltak szerint, a Mobility Tool+ felületre felöltött adatok alapján. A találkozók helyszíne, időpontja. Záróbeszámoló Minden esetben: a fogadó szervezet által kiállított nyilatkozat, amely igazolja a tevékenységen való részvételt (találkozó célja, napirendje, résztvevő neve, helyszín, időtartam). A projektben részt vevő intézmények településétől eltérő kiinduló és/vagy célállomás (nem székhelytől székhelyig tartó utazás) esetén: az alkalmazott távolsági sávot sávot, valamint az utazás kiinduló és célállomását alátámasztó dokumentum ellenőrzése: menetjegy, beszállókártya, utazási számla az érintett partner nevére kiállítva, kiküldetési rendelvény. A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben. Partnertalálkozó alkalmával vagy azt követően ellenőrizzük a támogatási szerződés III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő dokumentumok alapján: - a résztvevők által aláírt jelenléti ív (illetve korábbi jelenléti ívek) adatainak ellenőrzése jogosultsági szempontból (résztvevők, helyszín, időtartam), - a projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. Záróbeszámoló A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésében. A projekttevékenységek összhangja az eredmények létrehozásának szempontjából. A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja a külföldi tevékenységen való részvételt (résztvevő neve, a külföldi tevékenység célját, kezdő és befejező dátum). kiállítva, kiküldetési rendelvény. A kedvezményezetteknek minden esetben tudniuk kell igazolni, hogy hivatalos kapcsolatban állnak a nemzetközi projekttalálkozón részt vevő személyekkel, függetlenül attól, hogy e személyek a kedvezményezett szervezet munkavállalójaként (akár hivatásos vagy önkéntes minőségben), vagy tanulójaként vesznek részt a projektben. Záró beszámoló idején Termékenként: a termék létrehozásának igazolása (pl. a megfelelő dokumentum benyújtása a beszámoló mellékleteként) – amennyiben az még nem került feltöltésre a Erasmus+ Project Results felületre. Záró beszámoló idején Az elkészített szellemi termékek vagy azok leírása, a Disszimilációs Platform felületre feltöltött anyagok, és/vagy – jellegétől függően – a kedvezményezettek helyiségeiben betekintésre és ellenőrzésre hozzáférhetővé tett anyagok/termékek. Munkaidő-nyilvántartás (timesheet) személyenként: név, szervezet neve, az elfogadott szellemi termékkel összefüggésben elvégzett munka részletezése, eredménye. Az érintett személy és a kedvezményezett közötti viszony igazolása (pl. munkaszerződés, megbízási szerződés stb.). Futamidő alatt Jogosultsági ellenőrzés: munkatárs és szervezet jogviszonyának vizsgálata (pl. munkaszerződés, megbízási szerződés stb.), munkakör és elvégzett feladatok relevanciájának vizsgálata az adott szellemi termék vonatkozásában. A projekttevékenységek összhangja az eredmények/termékek szempontjából. Záró beszámoló értékelését követően Alátámasztó dokumentumok ellenőrzése: munkaköri leírások, munkaszerződések/megbízási szerződések (ezek összhangja az elvégzett feladatokkal és a projektben elszámolt munkatársi kategóriával), kifizetéseket igazoló bizonylatok (nem az összeget, hanem a kifizetés tényét alátámasztandó). Munkaidő-nyilvántartás (timesheet) személyenként: név, szervezet neve, az elfogadott szellemi termékkel összefüggésben elvégzett munka részletezése, eredménye. Az elkészített szellemi termékek vagy azok leírása a Disszeminációs Platform felületre feltöltött anyagok, és/vagy – jellegétől függően – a kedvezményezettek helyiségeiben betekintésre és ellenőrzésre hozzáférhetővé tett anyagok/termékek. A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésében

Appears in 1 contract

Samples: tka.hu